Sevillai látványosságok és andalúz dizájn magyar módra. Jeleket is fogtunk, szóval nem jöttünk hiába... :-)

Andalúz körutazásunk utolsó napját stílusosan a szállásunk tetőteraszán kezdtük. Előző nap megválaszthattuk, hogy hova kérjük a reggelit, a szobába vagy a tetőre. Mi az utóbbi mellett döntöttünk, így kora reggel lifttel felsuhantunk a hostel legmagasabb szintjére, ahol kisvártatva meg is érkezett a fa dobozkában szervírozott reggelink. Croissant, kávé, alma, narancslé és ásványvíz került a dobozba, ami nem volt túl bőséges, de éppen elegendőnek bizonyult napindító energiaként.

Nem időztünk sokat a reggelivel, mert 9:30 és 10:00 óra között meg kellett érkeznünk a Metropol Parasol kilátóhoz, ahova még itthonról vettük meg a belépőjegyeket online potom 3 euróért. Útközben egy ilyen árnyas ágas-bogas fát is kerülgettünk az egyik téren, már akkor kora reggel is nagyon meleg volt.

Pár lépéssel arrébb ott is voltunk a hatalmas, gomba alakú építménynél, amely Sevilla egyik különleges, modern építészeti remekműve. Ez a könnyűszerkezetes alkotás egy tágas téren helyezkedik el és kilátóként funkcionál a turisták örömére, lentről nézve pedig valóban olyan, mintha egy gomba spórákat rejtő lemezei közé kukucskálnánk be. A földszintről mozgólépcsővel, illetve lifttel lehet felmenni a felsőbb szintekre, így tettünk mi is. Erika maximálisan adott a dizájnra, mert a fekete-fehér pöttyös lifthez színben teljesen passzoló horizontálisan csíkozott ruhában és vertikális csíkozású hátizsákban jelent meg, melyet még egy vasmacskával is hangsúlyozott. :-) Én eközben szorgosan kattintgattam a telefonommal, mert valakinek dolgozni is kell, hogy legyen muníció a blogra. :-)

Az építmény egyébként tényleg lenyűgöző volt, bejártuk az egészet és felmentünk a legfelső szintre is, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a városra.

Spanyol időszámítás szerint viszonylag korán volt még, ezért rajtunk kívül szerencsére nem sokan sétáltak a Las Setas vagyis a Metropol Parasol kanyargós járatain, így kedvünkre mászkálhattunk a nem mindennapi szerkezeten. Már akkor is nagyon meleg volt, de délutánra valószínűleg még nagyobb forróság várt volna ránk a szikrázó napsütésben, így ebben is szerencsénk volt, ekkor még elviselhető hőmérsékletben sétálhattunk.

A térdem még mindig eléggé be volt dagadva, nagyon lassan tudtam járni, de ez nem csoda, hiszen még éppen csak három héttel voltam a térdműtétem után. Az egyik ház falán mintha csak engem szimbolizált volna az a csiga... :-)

Meleg is volt, el is fáradtunk, ezért muszáj volt leülnünk az egyik bár teraszán és jöhetett a fincsi jeges sangria. Nem spóroltak a mennyiséggel! :-)

A rövid pihenő után visszamentünk a királyi erődhöz, vagyis a Real Alcázar bejáratához, ahova 12 órára szólt a belépőnk. Mondanom sem kell, hogy ezt is még itthonról, online vettük meg, amit egyébként mindenkinek javasolok, aki Sevillába készül. Nagyon hosszú sorok álltak a pénztár előtt és nem lehetett valami kellemes a tűző napon várakozni, pedig ez elkerülhető, ha előre megváltjuk a jegyeket. Mi így tettünk és könnyedén belibbentünk az Alcázar kapuján.

Több, kisebb nagyobb patión, azaz belső udvaron keresztül bolyongtunk az erődben, csodálatos freskókat és festményeket vehettünk szemügyre, majd felmentünk a királyi rezidenciára, amely a mai napig működik és időnként otthont nyújt a spanyol királyi párnak rövid sevillai tartózkodásuk során. Sajnos a királyi helyszínt nem lehetett fotózni, de higgyétek el, hogy nagyon szép volt! Ehelyett a belső kertekről készítettem jó néhány fotót, ezek is jól illusztrálják, hogy milyen kellemes környezet vett körül bennünket.

Csipkeszerűen mintázott boltíves árkádok és oszlopfők tagolták az épületek külső homlokzatát, de a belső díszítés is ámulatba ejtően részlet dús volt. Arany-bronz mennyezet, gazdagon mintázott falak, mind-mind a mór építészet stílusjegyeit viselte.

Számtalan kerti csobogó, szökőkút és kisebb-nagyobb mesterséges tavacska biztosította az enyhülést a forró andalúz nyarakon. A víz látványa önmagában is frissítően hatott a pokoli hőségben és ezt láthatóan a vadkacsák is nagyon élvezték. A kerámia csempés díszítés - éppúgy, mint Portugáliában az azulejo - itt is hangsúlyos szerepet kapott, lépcsők, kapuk, medencék szegélyezésére használták, de a kerti padokat is ilyen burkolattal látták el.

Az egész királyi erőd egy hatalmas kerti labirintus köré épült, nagyon kellemes látványt nyújtott a szemnek, de sajnos addigra a hőség mellett már elég nagy turista invázióval is meg kellett küzdenünk, így két órányi mászkálás után elhagytuk a Real Alcázar területét.

A sok gyaloglástól eléggé elfáradtunk és kellőképpen megéheztünk, így a belváros egyik legforgalmasabb street food utcájában lehuppantunk egy teraszra és betoltunk egy-egy laza tapas válogatást. A képen látható mennyiség egy személyre értendő! :-) 

Ezután rövid pihenőt tartottunk a szálláson, mert leesett a vérnyomásunk, de főképp azért, mert ott volt légkondi. Utána megint séta a városban, de még mindig nagyon meleg volt. Egy helyen nem bírtam megállni és kértem egy adag churrost csokiönettel, de olyan sokat hoztak ki, hogy szégyen szemre megint nem tudtam megenni. Épp úgy, mint annak idején Leónban. :-) Azon a délutánon valahogy már nem is fotóztam, eléggé elcsigázottak voltunk mindketten, így azon kaptuk magunkat, hogy ránk esteledett és megint ott találtuk magunkat egy étterem teraszán. Egy rakás andalúz legény dalolászott az asztalok mellett, később aztán tartották a markukat, akarom mondani a kalapjukat is egy kis euróért. A változatosság kedvéért most paellát vacsoráztunk.

Vacsi után elsétáltunk a katedrálishoz és megörökítettem a Via de la Plata, vagyis az Ezüst Út jelét, amely a katedrálistól vezeti végig a zarándokokat az El Camino ezen útvonalán keresztül egészen Santiago de Compostela katedrálisáig. Jó érzés volt újra jelet kapni! :-)

Még egy utolsó kép a szállásunk előteréről, amelyet azért is teszek ide a poszt végére, nehogy kimaradjon ez a szép csempés, színes burkolatú helyiség, mely jól illusztrálja a sevillai belsőépítészet kellemes hangulatát. Ezután már csak az éjszakai alvás volt hátra, mert másnap délelőtt indulnunk kellett haza. (Azért még görgessetek lejjebb, mert egy újabb jelet is kaptunk ám!)

Másnap reggel minden gond nélkül kibuszoztunk a reptérre, ahol becsekkoltunk és beálltunk a budapesti járat sorába. Akkor vettük észre, hogy a mellettünk lévő kapunál éppen Santiago felé szólították az utasokat. Két út állt tehát előttünk, az egyik Budapest, a másik Santiago felé. Mi ez, ha nem jel? :-) Most persze hazafelé vettük az irányt, de mint tudjuk, nincsenek véletlenek, szóval Santiagóba még vissza kell térnünk egyszer..., kétszer. :-) 

Adios, Andalúzia, jó volt nálad! Ja, és köszönöm Erikának, hogy olyan türelmesen bandukolt velem akkor is, amikor tényleg csigalassúsággal vánszorogtam végig Andalúzia forró településein, de főleg, hogy megmentett a gibraltári majmoktól és tartotta bennem a lelket, amikor halálosan megrémültem tőlük! :-)