Végre földúton gyalogoltunk! Legalábbis egy darabig. Azután orvosi rendelő, gyógyszertár... Jöhetnének már jobb napok is!
Reggel még indulás előtt lementünk az étterembe, ahol a szállás színvonalához képest meglepően alacsony árat, mindössze 2,40 eurót számoltak fel a reggeliért. Amikor kiléptünk az épületből, éppen egy rendőrautó gurult be a hotel parkolójába és megállt mellettünk az udvaron. A sofőr-rendőr letekerte az ablakot, én pedig megkérdeztem tőle, hogy járható-e a Vía de la Plata előttünk álló szakasza. Azt válaszolta, hogy a következő településig teljesen jó az út, nincsenek áradások, de utána nagy vízátfolyások vannak. Megköszöntük a tájékoztatást és elindultunk végre a kijelölt földúton!
Felhős volt az ég, de nem esett az eső és ez a lényeg! Azt még nem tudtuk, hogy mit fogunk csinálni a 6,2 km-re lévő Calzadilla de los Barros település után, de nem is akartunk rágörcsölni, hiszen végre újra a rendes nyomvonalon gyalogolhattunk, most csak ez számított.
Csípős volt a reggel, de legalább nem esett! A telefonom kijelzője csupán 8 °C-ot mutatott. Rózsa hátizsákjába még egy tolldzseki is belefért, így ő ma azt vette fel, én a softshell dzsekimbe bújtam, hogy ne fázzak. Hozzáteszem, hogy Rózsa egyre csúnyábban köhögött és nem érezte jól magát, úgy tűnt, hogy be is lázasodott, de persze nem tudtuk megmérni, mert lázmérőt egyikünk sem hozott magával. A földút mindkét oldalán szélesen elterülő mezőgazdasági ültetvények vettek körül bennünket, teljesen sík vidéken jártunk, melynek a magam részéről nagyon örültem, hiszen a hegyekkel mindig küzdelmeim vannak...
Az út mellett egyetlen árva fát sem láttunk, de nem is hiányzott a jelen körülmények között, napsütéses időben viszont nem igazán lehetne errefelé árnyékot lelni. Viszonylag tempósan tudtunk haladni, jólesett lábainknak a földút és mire beértünk Calzadilla de los Barrosba, már a dzseki is lekerült rólunk. Egy helyes kis térre érkeztünk, ahol éppen a felállított fémkereszt talapzatát erősítették meg, picit távolabb pedig roskadásig teli narancsfákat láttunk.
Úgy látszik, hogy Spanyolországban szinte minden településen van Plaza de España, itt is egy ilyen nevezetű téren mentünk tovább, miközben Rózsa egyre rosszabbul érezte magát. Egy szomszédos kis utcában be is tértünk egy gyógyszertárba, hogy kérjen valami antibiotikumot, de az egyébként igen kedves patikusok sajnálatukat fejezték ki, miszerint antibiotikumot kizárólag receptre adhatnak ki. Nem hagyták azonban ennyiben a dolgot, készségesen elmagyarázták, hogy menjünk vissza a tényleg csak pár lépésnyire lévő Plaza de Españára és ott az árkádok alatt megtaláljuk az orvosi rendelőt, ahol megvizsgálják majd Rózsát és írnak fel gyógyszert, ha szükséges. Megköszöntük a szíves tájékoztatást és visszafordultunk a szűk kis utcán. Tényleg nem kellett 50 méternél többet sétálnunk, máris ott álltunk a helyi Medical Center előtt. Beléptünk az ajtón, rajtunk kívül senki sem várakozott az előtérben, így gyorsan lefotóztam azt is.
Pár perc múlva behívta Rózsát egy nagyon kedves doktor néni és megengedte, hogy én is bemenjek tolmácsolni. Megvizsgálta Rózsát, felvette az adatokat, jobban mondva csak rögzítette volna, de a számítógép nem nagyon akart működni, mert éppen valami rendszer frissítés történt náluk, ezért kézzel kezdett írni valamit egy papírra. Az EU-s egészségbiztosítási kártyával nem is nagyon foglalkozott, hanem még ő kért elnézést, hogy nem tudta kinyomtatni a receptet, hanem csak kézzel írta le, hogy mit adjon ki a gyógyszertár. Pecsét és minden szükséges adat rajta volt, tehát megnyugtatott bennünket, hogy ezt el fogják fogadni a patikában. Megköszöntük a kedvességét és visszamentünk a gyógyszertárba, ahol valóban kiadták az immár receptre felírt antibiotikumot meg egy nagy üveg kanalas orvosságot, na meg lázcsillapítót is. A gyógyszerészek sajnálkoztak, hogy ha elektronikus receptet vittünk volna, akkor nem kellett volna fizetnünk a gyógyszerekért vagy csak nagyon keveset, de így sem volt túl drága, mindössze 12 euróba került a három gyógyszer.
Ezután úgy döntöttünk, hogy - bár volt foglalásunk Zafrában - megkeressük a városka alberguéjét és ha megfelelőnek ítéljük, akkor ott maradunk. Megfelelőség alatt értsd, hogy van fűtés. Nem akartunk még egy éjszakát jégveremben tölteni. Elsétáltunk tehát a település szélén lévő municipal alberguéhez, melyet tárva-nyitva találtunk. Beléptünk, egy német srác ücsörgött a társalgóban, rajta kívül más nem volt az épületben, még a hospitalero sem. Jó kis alberguének tűnt, nem emeletes, hanem szimpla ágyak várták a zarándokokat, de nem volt fűtés. Az épületben nagyon hideg volt, szerintem a német srác is azért hagyta nyitva a bejárati ajtót, hogy menjen be valamennyi kis meleg. Nem akartunk még egy éjszakát vacogni, főleg Rózsának nem tett volna jót a betegsége miatt, így elköszöntünk a német fiútól és továbbindultunk.
A gond csak az volt, hogy addigra már 13 óra is elmúlt és még 18 km állt előttünk Zafráig. Összenéztünk Rózsával és eldöntöttük, hogy most már mindegy, ez az út számtalan nehézséget tett elénk idáig is, buszra szállunk és úgy megyünk el Zafráig. Már csak a buszmegállót kellett megtalálnunk, ami persze a város másik végénél volt. Még szerencse, hogy nem egy nagyvárosról volt szó.
Útközben elmentünk a templom előtt is, melynek harangtornya messzire látszott. Google segítségével viszonylag könnyen megtaláltuk a buszmegállót, de az indulásig volt még időnk, így bementünk a közeli Los Rodriguez étterembe átmelegedni. Forró lencselevest kértünk, amely majdnem olyan sűrű volt, mint egy főzelék, de nagyon jólesett a kinti hideg után. Na meg persze a gyógynövényekből készült licor de hierbas védőitalt is bedobtuk. :-)
A pincér azt tanácsolta, hogy legalább a menetrend szerint negyed órával előbb menjünk át a buszmegállóhoz, mert ha nem lát senkit a sofőr a megállóban, akkor nem áll meg. Így is tettünk, majdnem egy órát fagyoskodtunk a buszmegállóban, végül kalandos körülmények között megérkeztünk Zafrába, az Albergue Convento San Francisco szállásra. Ez egy régi kolostorból kialakított zarándokszállás, amelyben néhány nappal ezelőtt foglaltunk egy szobát. Amikor beléptünk, a hospitalera már a nevemen szólított, aki egyébként szintén nagyon meg volt fázva. Csupa piros volt az orra, alig kapott levegőt, de ennek ellenére nagyon segítőkésznek tűnt. Rögtön azt kérdeztük tőle, hogy van-e fűtés a szobánkban. Szerencsére igen, kaptunk egy elektromos olajradiátort, melyet rögtön üzembe is helyeztünk, de elég lassan melegítette fel a szobánkat. A kolostor vastag falai bizonyára oltalmat nyújtanak a nyári forróságban az ide betérő zarándokoknak, de abban a hűvös, esős időjárásban konzerválta a hideget az épületben, szóval jól jött a radiátor. A zuhanyzás azonban nem volt kellemes a jéghideg fürdőszobában.
Fürdés és egy kis pihenés után kimentünk a városba vacsorázni, de nem volt könnyű éttermet találni, mert Zafrában a legtöbb vendéglátóhely hétfőn és kedden zárva tartott. Nagy városnézéshez sem volt kedvünk a hideg miatt, na meg Rózsa nem is volt túl jó bőrben, ezért csak a közelben kerestünk valami étkezési lehetőséget. Egyszer egy nagyon szép gyógyszertár mellett haladtunk el, mely magát Spanyolország legszebb patikájaként hirdette.
Valahogy kikötöttünk egy téren, ahol már találtunk megfelelő helyet és meg tudtunk vacsorázni. Most elmaradt a fotó, de higgyétek el, nagyon finom rákot kaptam! Ezután visszasétáltunk a kolostorba és bebújtunk az ágyba. Másnapra megint kisebb esőt jósoltak, reménykedtünk, hogy csak tévedésről lehet szó...
Ha tetszett, nyomj egy lájkot és/vagy a megosztás gombot is... Köszönöm! :-)
