Nem ér követni a hátizsákosokat, mert könnyen tévútra vezethetik az ember lányát. Zaragozában templom,  katedrális és peluquería váltja egymást úton útfélen.

Reggel 5:30-ra állítottam be a telefonom és rögtön a mosdóba mentem, hogy elkerüljem a tömeget. Így is volt már pár korán ébredő zarándok, de még nem volt tumultus. Néhányan már pakolászták a hátizsákjukat. Elképesztő, hogy szeptember 26-án ilyen sokan indultak Puente la Reinából a Francia úton! Én is összepakoltam csendben és 6:08-kor kiléptem az albergue kapuján. A túrabotomat már összecsuktam, furcsa is volt bot nélkül gyalogolni. Az első nagyobb kereszteződés után a Calle Mayor bal oldalán valóban már reggel 6-kor nyitva volt az a kis panadería, amit előzőleg Victorék ajánlottak, így betértem egy kávéra és megreggeliztem. 

Jobban nem is sikerülhetett volna az utolsó gyaloglós napom, ráadásul még Budapest is megjelent a színen!  ¡Adiós, Aragon út!

Reggel az albergue konyhájában megettem 3 darabot az ott vásárolt kekszből, ez volt a reggelim. A fura lengyel fickó még visszafeküdt aludni, a spanyol Victor és José Luis szintén lejöttek a konyhába reggelizni, aztán magukra hagytam őket és elindultam, úgyis hamar utolérnek majd. Pontosan 8 órakor léptem ki az albergue kapuján. Pár perc múlva a városháza épülete előtt találtam magam, majd az attól balra lévő utcán folytattam a gyaloglást és kerestem a jeleket. A városháza mögött a városi tanács épülete került elém és vele együtt rögtön két jel is, amitől teljesen elbizonytalanodtam. Az épület tetején ekkor 8 óra 12 percet és 13,8 fokot mutatott a hőmérő, de a telefonom csak 9-et, kicsit fáztam. 

Cerbonák, várromok, túrabotok és véletlenek, melyekről tudjuk, hogy nem léteznek... :-) 

A mai napra két választásom volt: vagy 13 km-t megyek vagy több mint 30-at, ugyanis csak így lehetett normális áron szállást találni. Az előbbit választottam, hiszen nem rohanni jöttem ide és a gyaloglásra szánt időmet is ennek megfelelően terveztem. Éppen ezért ma kivételesen későn akartam felkelni, de ez nem sikerült, mert magamtól felébredtem a szokásos időben a többiek zörgésére. Mindenesetre fél 8-ig elhúztam az időt az ágyamban, majd amikor a többség már elindult, akkor én is összeszedtem magam és negyed 9-kor kiléptem a kapun. A közeli bár még nem volt nyitva, a távolabbiba meg lusta voltam elsétálni, így reggeli és kávé nélkül indultam el. 

Egy kellemes gyaloglós nap országúttal, napfelkeltével, cicával és új spanyol barátokkal. 

Korán, 7 óra után lementem a hotel bárjába reggelizni, majd háromnegyed 8-kor elindultam. Egy lélek sem járt az utcán, szombat lévén ilyenkor még javában aludtak a spanyolok. A szálloda a város szélén volt, így hamar elhagytam a lakott települést és rögtön az országúton találtam magam. Furcsa volt látni a hatalmas útjelző táblán, hogy az országút éppen Pamplona felé vezet, ezek szerint már nagyon közel lehettem a Francia úthoz. Vegyes érzelmekkel vártam, hogy milyen lesz negyedszerre is rálépnem a Camino Francésre, de az még odébb volt. Legalább két-három nap járásnyira.... 

Váratlan találkozásom egy vadállattal csak néhány másodpercig rémisztett meg, de a délutáni kihívás sokkal nagyobb adrenalin fröccsöt jelentett,  hiába készültem rá...

Reggel 6:45-kor keltem és rögtön kimentem a fürdőbe, hogy a két motoros srác tudjon még aludni. Amikor visszamentem a szobába, már ők is felkeltek, így szép nyugodtan összepakoltam a cuccaimat és elbúcsúztam tőlük. Fél 8-kor léptem ki az albergue kapuján, akkor még éppen csak világosodott. Még égtek az utcalámpák, amikor elsétáltam a bár előtt. Jól sejtettem, nem volt még nyitva, de ez nem okozott problémát, hiszen volt vizem és valamennyi ennivalóm is, ezekkel kibírom az első lakott településig, Sangüesáig, ami innen "csak" 10,6 km távolságra található. 

Egy rövidre kurtított napon azon elmélkedtem, vajon mi a veszélyesebb: Nappal egyedül egy fenyőerdőben vagy az éjszaka két motoros srác társaságában? 

A mai napra 22 kilométert terveztem, el akartam jutni Sangüesa városába, de hát ember tervez... Azt tudtam, hogy az első lakott település 11,4 km távolságra lesz, ezért még előző este inkább befizettem reggelire az alberguében, hogy ezzel se legyen gond. Reggel 7 óra után átmentem az étkező helyiségbe, ahol névre szólóan várt bennünket a reggeli egy kedves kis üzenettel. Öten fizettünk be reggelire és mindegyikünknek a saját nyelvén írtak egy pár sort, nekem azt, hogy "Andrea - nagyon szépen köszönöm" és még egy szmájlit is kaptam. Kedves gesztus volt a hospitaleráktól, akik így oldották meg, hogy ne kelljen korán kelniük. Gondolom még este kikészítették a lefóliázott reggelit, a kávé és a teához való forró víz is termoszban várt bennünket, szóval kiszolgáltuk magunkat, ők meg húzhatták a lóbőrt a spanyol bioritmusuk szerint. 

Újabb bátorságpróba, nem várt akadályok, de összességében egy csodás nap!

Reggel 6-kor keltem, mert nem akartam  a picike fürdőszobában tolongani. Jól számítottam, mert mire elkészültem, a többiek elkezdtek szállingózni és a végén egymásra kellett várakozniuk. Összepakoltam a cuccaimat, kihúztam a telefonomat az ágyam alatt lévő elosztóból, majd felmentem az emeleti étkezőbe a két hospitalerónak segédkezni a reggelihez. A szokásos reggelivel készültek, amit a legtöbb zarándokszálláson kínálnak a peregrinóknak, ha egyáltalán van közös reggeli: piritós, vaj, lekvár, kávé, tea, de itt még főtt tojást is kaptunk. Reggeli után beletettem a donativós dobozba az adományomat, mivel ez egy olyan municipal, azaz önkormányzati fenntartású albergue volt, ahol nem határozták meg előre a szállás, vacsora és reggeli árát, hanem mindenki annyi pénzt tett a gyűjtőládába, amennyit gondolt vagy amennyit megengedhetett magának.  

Egy rövid, de annál látványosabb nap cicákkal, magyarokkal és piros kapucnis farkassal. Szép tájak, szép fotók (na nem az enyémekre gondolok) és egy telefontöltő...

Túléltem az éjszakát. Amennyire tartottam tőle, olyan jól aludtam. Annyira, hogy nem is ébresztett fel a telefonom, amit 7 órára állítottam be. Valószínűleg azért, mert rezgőre állítottam és rátettem az ágy mellett lévő szandálomra. 7:20-kor arra ébredtem, hogy világosodik. Elkezdtem összepakolni, majd később készítettem egy felvételt az ablakból a napfelkeltéről (a lenti fontón ezt láthatjátok). Kilátás a szobámból egy kerítésnél legelésző csacsira, a háttérben meg éppen kel fel a nap... 

Egyedül vagy zarándoktársakkal? - ez itt a kérdés. A tegnapi téves fordítású hippi centrum után ma tényleg bevonzottam egy hippi fiút. Ez aztán a vonzás törvénye! :-)

Mára csak rövid etapot terveztem, de másnapra még ennél is rövidebbet. Volt időm, ráértem, de nemcsak emiatt döntöttem így. Amikor elhatároztam, hogy idén sétálok egyet a Camino Aragonés útján, megfogadtam, hogy nem rohanok és ha nem muszáj, akkor nem foglalok előre szállást. Amikor csak tehetem, municipal alberguékben fogok megszállni, ahol érkezési sorrendben lehet elfoglalni az ágyakat. A legtöbb ilyen szálláson nem lehet telefonon vagy emailen előre bebiztosítani magadnak az ágyat, ezért a Gronze által ajánlott 6 napos etapokat széthúztam 10 napra, hogy a legtöbb municipal alberguébe még olyan korán odaérjek, hogy legyen ágyam. Így lett a mai nap 15,2 km, amit egyáltalán nem bántam meg. 

Sötét alagúton, majd országút alatt egy fekete lyukon mentem át, később meg ide-oda cikáztam az Aragon folyó két partja közt. Estére viszont királynővé váltam! :-)

Nagyon jól aludtam, nem zavart senki a négyágyas fülkémben, egyedül birtokoltam. Összesen négyen szálltunk meg aznap az alberguében, mindenkinek külön box jutott. Egy fiatal spanyol pár és egy francia srác volt rajtam kívül az emeleten. Már reggel 6-kor felébredtem, pedig még koromsötét volt. Szép lassan elkészülődtem és 7 órakor már hátizsákkal együtt levonultam a reggeliző helyiségbe, ahol már az új hospitalerók terítették meg az asztalt. Tegnap este volt a váltás, aki engem fogadott, annak ma lejárt az önkéntes szolgálata. Később a francia srác is lejött reggelizni, beszélgettünk egy kicsit, majd elbúcsúztam mindenkitől és fél 8-kor elsőként léptem ki a kapun. A fiatalok úgyis hamar lehagynak majd. Az utcán még égtek a lámpák, éppen hogy csak világosodott. Elég sok cica kóborolt a környéken, az egyik még el is kísért egy darabon.