Hogyan készülődtem a Camino Primitivóra, mennyi időt szántam rá, milyen szükséges és nem szükséges előkészületeket tettem és hogyan szereztem be a credenciált?

Alig néhány hónap telt el legutóbbi El Camino utam óta, amikor tavasszal ismét mocorogni kezdett bennem a mehetnék. El is döntöttem hamar, hogy májusban elindulok, csak még azt nem tudtam, hogy melyik útra menjek. Megfogalmazódott bennem, hogy befejezem a tavaly félbehagyott Francia utat, de gondolkodtam más lehetőségeken is, amikor az egyik barátnőm bejelentette, hogy ő is szeretne eljönni a spanyolországi El Camino valamelyik útjára. Eléggé meglepődtem, mert jó pár éve ismeri ezt a szenvedélyemet, tudja hogy állandó visszajáró vagyok, de eddig még sosem érzett késztetést arra, hogy csatlakozzon hozzám vagy elinduljon saját maga. Úgy tűnt, hogy most jött el ez a pillanat, így hát elkezdtük a tervezést. 

Először egy kicsit hitetlenkedve fogadtam Anna barátnőm döntését, ezért meghívtam őt a Járatlan Utak Fesztiváljára a Hungexpóra, ahol az El Camino Party keretében egy kötetlen kerekasztal-beszélgetésen vettünk részt három másik zarándoktársammal együtt. Ezen a rendezvényen a sok hasznos információ mellett szabadon lehetett kérdezni az El Camino utakról, mi pedig igyekeztünk válaszolni és tanácsokkal ellátni az útra készülőket. Nem akarom túl bő lére ereszteni a dolgot, a lényeg hogy Anna ezen a rendezvényen beleszeretett a Camino Primitivóba!

A magam részéről nagyon szeretek Spanyolországba utazni és ott hetekig járkálni a különböző utakon, de két El Camino útvonal nem szerepelt a bakancslistámon a nehézsége miatt, a Camino Norte és a Camino Primitivo. Mindkettőről ódákat zengenek azok a zarándokok, akik már megjárták ezeket az utakat, hiszen a táj varázslatos, de mindkettő nehéz terep, tele van hegyekkel, völgyekkel, ami magában hordozza az állandó föl-le-föl-le irányú kapaszkodást és ereszkedést. Aki ismer vagy régóta olvassa a blogot az tudja, hogy nekem sosem ment igazán a hegyre fölfelé való menet, tavaly rosszul is lettem Orrison előtt a Francia út legelső napján, így természetesen azonnal jeleztem Annának, hogy bárhova hajlandó vagyok menni, csak a Primitivóra nem. Aztán ahogy telt az idő, végül meggyőzött azzal, hogy mikor ha most nem, hiszen egyikünk sem lesz már fiatalabb, később még nehezebb lesz ez az út. Ez az érvelés hatott leginkább rám, végül is van benne igazság, így aztán eldöntöttük hogy jó, legyen a Primitivo, majd edzünk rá és jól felkészülünk.

Nagyjából így is történt. Húsvétkor a Budai-hegyekbe mentünk túrázni, némi szintkülönbséget szokni, majd májusban Zebegénybe vezetett az utunk caminós barátokkal. Itt már nagyobb szinteket mentünk, nem is bírtam rendesen és ez már figyelmeztető jel lett volna, ha figyelek rá... Úgy gondoltam, hogy van még idő, addig is a lakásomhoz közeli erdőben és a környéken róttam a kilométereket, igaz sík terepen.

A felszerelésem és a ruházat összeállítása viszonylag egyszerűnek bizonyult, hiszen az égvilágon minden szükséges holmi a rendelkezésemre állt előző útjaimból, csak a vásárlás kedvéért vettem magamnak még egy új technikai pólót (102 gramm) és 2 pár merinói gyapjú zoknit. 

Amire még szükségem volt, az egy túrabotokhoz használható valamilyen huzat, mivel azokat nem lehet felvinni a repülőgép fedélzetre, így feladott csomagként jöttek velünk az útra. Nekem 2 pár ugyanolyan Quechua túrabotom volt, (az egyiket kölcsönadtam Anna barátnőmnek) így a 4 botot együtt csomagolva kerestem hozzájuk valami megoldást. Találtam is a Decathlonban egy jógamatrac huzatot, melynek a mérete tökéletesen megfelelt a célnak, volt egy vállszíja és egy kis cipzáras zsebe is, amibe az ollókat és ilyen apróságokat tettük, összehajtva pedig nagyon pici és könnyű volt, szóval a huzat nem jelentett túl nagy plusz súlyt a hátizsákomban. (A felső képen látszik a tok összehajtva, az alsón pedig kinyitva.)

A saját dolgaimra tehát nem kellett túl nagy energiát és időt szentelnem, annál inkább szükség volt Anna felszerelésének összeállítására, hiszen neki szinte majdnem mindent újonnan kellett beszerezni a hátizsáktól kezdve a zoknikig. Szerencsére többnyire megfogadta a tanácsaimat és végül sikerült mindkettőnk hátizsákját az optimális 7-8 kg-os súlyra megpakolnunk, így emiatt nem fájt a fejünk. Nekem sokkal nagyobb fejtörést okozott, hogy nem találtam az üzletekben megfelelő borítóval készült füzetet, amibe majd a naplómat írom! :-) Az a szokásom, hogy minden utam előtt olyan A5 méretű iskolai vonalas füzetet vásárolok, amelynek a borítója némiképp utal az eljövendő utamra vagy valahogyan kapcsolódik hozzá. Volt már szép Barcelonás füzetem (elvégre Spanyolországba készültem), volt már színes természetfotós, mandalás füzetem, de most valahogy nem került elém semmilyen izgalmas téma. Jobb híján megint vettem egy Barcelonát ábrázoló füzetet, de nem tudtam megbarátkozni vele, mert annyira komornak hatott az éjszakai várost ábrázoló fotó, hogy nem tudtam azonosulni vele. Végül egy esti fényekben pompázó, Budapestet bemutató borító győzött, ez sokkal jobban tetszett. Azt az elméletet gyártottam hozzá, hogy most fordítok egyet a dolgon és a gyökereimet viszem magammal, most a származási helyem, a szeretett városom fog elkísérni az utamon. Így ez a fontos kérdés is megoldódott és már majdnem készen álltunk az útra. :-)

Már csak az időpontot kellett kijelölni, az oda- és visszautat megszervezni, jegyeket megvenni és szállásokat lefoglalni, meg még sok adminisztratív dolog, de erről majd később. Úgy beszéltük meg, hogy most Annához igazodunk, mert neki elég nehéz a munkahelyéről több hétre elszabadulni, ezért még a pünkösd hétfőt is belevettük a tervünkbe és kijelöltük a május 25. napot indulásnak, június 12-ét pedig a hazautazásnak. Ebben az időszakban a legolcsóbb útiköltséget a Budapest - Bécs vonattal, Bécs - Santander repülővel, illetve Santander - Oviedo busszal megközelítve jelentette. Megvettük a jegyeket, így egy kényelmes reggeli indulással este 11 órakor már Oviedóban lehetünk. Miután a jegyeket megvettük, elkezdtük a szállások lefoglalását és ezzel párhuzamosan a napi etapok beosztását. Úgy terveztük, hogy május 26-án kezdjük a gyaloglást és június 8-án érkezünk Santiagóba, így marad még két teljes napunk Finisterrére. A szállásfoglalások után megvettük a hazafelé útra is a jegyeket, az útvonal pedig Santiago - Ourense vonattal, egy éjszaka Ourensében, majd másnap kora reggel Ourense - Madrid az AVE gyorsvasúttal, egész nap lődörgés Madridban, majd az esti Wizzair járattal Madridból Budapestre.

Mindezek után már csak egy fontos dolog maradt, a credencial beszerzése. Aki esetleg nem tudná, azok kedvéért elmondom, hogy a megfizethető árú zarándokszállások igénybevételéhez credencial, vagyis zarándokútlevél szükséges. Ebbe kell gyűjteni a pecséteket, majd az út végén Santiago de Compostela zarándokirodájában ellenőrzik a pecséteket és ha rendben találják, akkor a credencial alapján állítják ki a zarándokút megtételét igazoló bizonyítványt, a compostelát. Normál esetben itthon is be lehet szerezni ezt a pecsétgyűjtő útlevelet, akár az El Camino Party közösségnél vagy más szervezeteknél is, de most szerettem volna az eredeti, Oviedóból származó credenciált kiváltani. Ezt meg is tehettük volna Oviedóban az első gyaloglós napunkon a katedrálisban, de a 10 órás nyitás nekem már késői időpontnak tűnt, hiszen aznap még közel 20 km gyaloglás várt ránk. Rövid tanakodás után úgy döntöttem, hogy írok az oviedói turisztikai irodának egy emailt, hátha tudnak segíteni, netán elpostázni a credenciált. Pár óra múlva meg is érkezett a válasz, miszerint természetesen megoldható, csupán néhány adatunkat kellett elküldeni és alig egy hét múlva már a levélszekrényemben landolt a két credencial az indító pecsétekkel együtt! Hihetetlenül jó érzés volt! :-)

Annyira kedvesek voltak az irodában, hogy még egy prospektust is küldtek az Asztúrián áthaladó El Camino útvonalakról leírásokkal, térképpel, valamint a szállások listájával és telefonszámával.

Most már minden szükséges dolog a rendelkezésünkre állt, már csak el kellett indulnunk. Annyit elárulhatok, hogy az általunk összeállított ütemterv és etapolás szerint végigmentünk a Camino Primitivo útvonalán, de nekem nagyon nehéznek bizonyult, erről inkább majd később... Anna barátnőm sokkal könnyebben vette az akadályokat, tehát senkit nem akarok elijeszteni, mindenki másképp éli meg, más fizikai és egészségi kondíciókkal rendelkezünk, de az biztos, hogy az összes eddigi utam közül ez volt a legnehezebb. Végül eljutottunk Finisterrébe is, ami mindkettőnknek nagy élmény volt. Nekem leginkább a tavalyi covid miatt, hiszen akkor betegen átaludtam szinte az egész ottlétem idejét, most viszont sikerült épen és nagyjából egészségesen megérkeznem és bepótolni a tavaly elmulasztott élményeket. Legalábbis egy részét. Mindenről részletesen fogok írni, őszintén elmondom majd, hogy nekem mi okozott nehézséget, mire érdemes figyelni és azt is, hogy mit csinálnék másképp, ha újra elindulnék. Természetesen több ilyen is volt, mint rendesen.... :-) Tartsatok velem, járjunk együtt a Camino Primitivo hegyes-völgyes útján!

Ha tetszett, nyomj egy lájkot és/vagy a megosztás gombot is... Köszönöm! :-)