Nehéz azokon segíteni, akik nem hisznek a jelzéseknek. Én ismerek egy ilyet! :-) 

Úgy beszéltük meg Annával, hogy reggel elindulok előbb, ő meg majd úgyis utolér valahol, így nem kell egymásra várakoznunk feleslegesen. Ennek megfelelően 7 órakor már készen álltam és kiléptem a szállásunk kapuján. A kolostor előtt jobbra fordultam és az volt a tervem, hogy ugyanazon az útvonalon ahogy jöttünk, visszamegyek a hídig és majd onnan folytatom az utat a Camino vonalán. Igen ám, de sehogy sem találtam azt a kis ösvényt, ahol előző nap besétáltunk a kolostorhoz! Ott bóklásztam a reggeli ködös, párás időben, nem találtam a kivezető utat és egy árva lélek nem járt arrafelé, akitől útbaigazítást kérhettem volna. Elmentem majdnem a viaduktig, de nem volt ismerős a környék, így visszasétáltam a kolostorhoz. 

Különös találkozások elsősorban magyarokkal és egy szomszéddal, de későbbi zarándokbarátainkkal is. VIVA MAGYARORSZÁG! :-)

Az előző éjszakai kalandok után most végre kialudtuk magunkat. A telefonomat reggel 6 órára állítottam be, de végül a tervezett 7:30-as indulásunkból 8 óra lett. Hiába, meg kellett még szoknunk a reggeli készülődéseket, melyek néhány nap múlva már rutinfeladatokká váltak. Nagyon kellemes úton, idilli környezetben hagytuk magunk mögött Paladín települést és az időjárásra sem panaszkodhattunk. Csodaszép májusi reggelen indultunk neki a Camino Primitivo második etapjának. 

Kalandos utazásunk és háromórányi alvás után végre gyalogolunk! Egy kis útmutató a kagylók összefutó és szétágazó sugarairól és a jelzések használatáról. 

Nem sokkal éjfél előtt aludtam el és hajnal 2:40-kor szólalt meg a telefonom ébresztője. Alig három órát sikerült aludnom, de úgy voltam vele, hogy majd alszom tovább a buszon. Gyors fogmosás, öltözködés és pakolás után 3:25-kor léptünk ki a hostel kapuján és egyből a buszpályaudvarhoz igyekeztünk. Kár volt a sietség, mert 5 perc alatt odaértünk, a busz pedig egy kicsit késett, de még így is hajnali 4 óra előtt buszra szálltunk és végre elindulhattunk Oviedo felé. A busz félig üresen érkezett, az utasok mindegyike békésen szunyókált, az ülések pedig hátradöntve várták, hogy mi is csatlakozzunk a hétalvók táborához. Hamar elaludtunk. Néha félálomban kinyitottam a szemem, de gyorsan be is csuktam, mert olyan gyorsan száguldottunk, hogy inkább nem akartam látni. Reggel 6 órakor gördültünk be Oviedo buszpályaudvarára. Na végre, itt vagyunk! :-) 

Kalandos utazás a Camino Primitivo kiinduló pontjára, Oviedóba. - Ez nem igaz, ehelyett ott ragadtunk Santanderben! Jól kezdődik! :-)

Az előző nap a csomagolással telt el, végül 8,5 kg lett a hátizsákom vízzel együtt. Reggel 6 óra 15 percre beszéltük meg Annával a találkozót a házunk előtt, hogy időben kiérjünk a Keletibe. Mindketten pontosan érkeztünk, ami nem mindig jellemző ránk, de most nagyon izgatottak voltunk és összeszedtük magunkat. A buszmegállóban várakozók közül megkértünk egy pacákot, hogy fotózzon le bennünket teljes menetfelszerelésben, így még alig indultunk el, máris készült rólunk egy közös fotó. :-) 

2023 Camino Primitivo - Készülődés

2023 Camino Primitivo: 0. nap - Utazás - Budapest - Bécs - Santander

2023 Camino Primitivo: 1. nap - Santander - Oviedo - Paladín

2023 Camino Primitivo: 2. nap - Paladín - Cornellana

2023 Camino Primitivo: 3. nap - Cornellana - Bodenaya

Hogyan készülődtem a Camino Primitivóra, mennyi időt szántam rá, milyen szükséges és nem szükséges előkészületeket tettem és hogyan szereztem be a credenciált?

Alig néhány hónap telt el legutóbbi El Camino utam óta, amikor tavasszal ismét mocorogni kezdett bennem a mehetnék. El is döntöttem hamar, hogy májusban elindulok, csak még azt nem tudtam, hogy melyik útra menjek. Megfogalmazódott bennem, hogy befejezem a tavaly félbehagyott Francia utat, de gondolkodtam más lehetőségeken is, amikor az egyik barátnőm bejelentette, hogy ő is szeretne eljönni a spanyolországi El Camino valamelyik útjára. Eléggé meglepődtem, mert jó pár éve ismeri ezt a szenvedélyemet, tudja hogy állandó visszajáró vagyok, de eddig még sosem érzett késztetést arra, hogy csatlakozzon hozzám vagy elinduljon saját maga. Úgy tűnt, hogy most jött el ez a pillanat, így hát elkezdtük a tervezést. 

Finisterre, a világ vége, ahol az én utam is véget ért, nem mindennapi körülmények között... Ha visszagondolok rá, csakis hálával tartozom! :-)

Az éjszakát 100 kilométerrel Santiago de Compostelától Ourense városban töltöttem, mivel Santiagóban nem találtam szállást. Éjjel 11 órakor estem be a hostelbe és reggel korán már indultam is tovább Santiagóba, így a városból semmit sem láttam. Szó szerint semmit, mert éjjel már, reggel meg még sötét volt, de ennek most így kellett lennie. Reggel 7 óra előtt elindultam az állomásra, ami szerencsére csak negyed órányi sétára volt a szállásomtól, így bőven elértem a 8 órakor induló vonatot. Irány Santiago, ezúttal nem gyalog... 

Az utolsó gyaloglós nap. Feltörő emlékek, szuper szállások, találkozások és búcsúzások, kalandos utazás. De még mindig nincs vége! :-)

A szokásos időre, reggel 6 órára állítottam be a telefonomat és amint felkeltem, rögtön le is vonultam a földszinti fürdőszobába, hogy zavartalanul piperézkedjem. 7 órakor kezdtük meg a gyaloglást. Egyenesen vezetett az utunk, de azért kellett figyelni, mert voltak leágazások is, majd később egy kis dimb-domb, de nem vészes. Hamar elértük az első települést, Ledigos falut, ahol rögtön az első utcában találtunk egy nyitva tartó bárt, ahová be is fordultunk, hogy megreggelizzünk. A bárhoz tartozott egy albergue is, ahonnan egymás után jöttek be a zarándokok elköszönni a tulajtól. Nem érezhették rosszul magukat, mert szinte mindegyik zarándok hatalmas ölelésekkel és kedves szavakkal búcsúzott az éppen pultos szerepet betöltő hospitalerótól. Nem voltam az alberguében, de biztosan jó lehet, ha ennyien hálálkodtak utána, ezért le  is írom a nevét, ez az Albergue El Palomar. 

Márpedig a magyarok szépek, ez az igazság! :-) Könnyedén megtettük a hírhedt 17-km-es szakaszt, ám a szálláskereséssel meggyűlt a bajom. Baljós előjelek a levegőben...

A megszokottnál korábban indultunk, mert ma kemény nap várt ránk. Koromsötét volt még, fejlámpával haladtunk, de eltévedni nem igazán lehetett, mert a gyalogút az országúttal párhuzamosan vezetett Carrión de los Condes felé. Ez az első és egyetlen település a mai etapon 5,6 km távolságra volt indulási helyünktől, úgy terveztük, hogy majd ott megreggelizünk. Csípős, hideg reggelre ébredtünk, csillagos égbolt ragyogott felettünk, a telefonom mindössze 8 °C-ot mutatott. Jó ütemben haladtunk, gyorsan szedtük a lábainkat, különben fáztunk volna a hidegben, de a kezem így is majdnem odafagyott a túrabotomhoz. Lassan kivilágosodott és nagyjából 1 óra 20 percnyi gyaloglás után megérkeztünk Carrión de los Condes városba. 

Ó, azok a sütik! Mindig csak a gond van velük! Ráadásul számomra közeledik a befejezés pillanata és egyéb negatív dolgok is előkerültek...

Reggel 7-kor átmentünk a szomszédos hotel bárjába és Eduardo már ott pörgött ezerrel! Nem is értem az energiaszintjét, este fél 10-kor még javában szedte be a pénzt a vacsoráért a pult mögött, most meg már kávét főzött, szendvicseket szolgált fel, meg nem állt a keze. Ittunk egy kávét nála, aztán elköszöntünk tőle. Épp ugyanúgy, mint 6 évvel ezelőtt, csak annyit mondott, hogy lééékkozelep vagyis legközelebb, meg hogy szia, szia, puszi, puszi. Ebben maradtunk, majd elindultunk.