Készülődés az Angol-útra a koronavírus járvány harmadik hulláma után/közben. Felszerelés, utazás, szállásfoglalás, járványügyi kérdések.
Ez év tavaszán határoztuk el régi zarándoktársammal Erikával, hogy idén ismét nekivágunk egy új kalandnak és bepótoljuk a 2019-ben elhalasztott Camino Inglés, vagyis az Angol-út Ferroltól Santiago de Composteláig terjedő útvonalát. Az El Camino zarándokutak közül ez az egyik legrövidebb út, így megtoldottuk még a Santiago - Muxia szakasszal, melyet eddig idő hiányában sosem tudtunk gyalogosan megtenni, de már évek óta vágytunk rá. Nagyjából két hét állt rendelkezésünkre, mely bőven elég erre a 200 km hosszúságú távra, de az elmúlt két évben történt kettő darab térdműtétem és a pandémia idején felszedett néhány plusz kiló súlyfelesleg miatt csak nagyon óvatosan terveztünk. Rövidebb távokat és több megállót iktattunk be mint normál esetben, majd később leírom a tapasztalatokat ezzel kapcsolatban is.