Repülés, buszozás és az első séta a frissen műtött térdemmel. Wécé kagylóba ültetett díszlet mellett dől a sangria a tetőn! :-)

Erikával 13 órakor találkoztunk a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren. Bőven volt még időnk, a gépünk csak 15:20-kor indult volna, de még ehhez képest is 40 perccel később szálltunk fel. Ha valaki nem olvasta volna az előző bejegyzést, annak röviden elmondom, hogy eredetileg idén is caminózni mentünk volna, de sajnos a tervezett indulásunk előtt 10 nappal egy porcgyűrű szakadás miatt megműtötték a térdemet. Az orvosommal és Erikával konzultálva végül arra jutottunk, hogy kihagyjuk a zarándokutat és helyette elmegyünk turistáskodni Andalúziába. Ezért is van a címben a "nemCamino" kifejezés, amit egyébként az egyik kedves olvasómtól kölcsönöztem. :-) És hogy miért Andalúzia? Nos, a magam részéről már régóta vágytam rá, hogy annyi Észak-Spanyolországban megjárt út után végre délebben is körülnézzek, de az eredeti tervünk szerint is Sevillán keresztül jöttünk volna haza Santiago de Compostelából, szóval így legalább a Budapest - Sevilla repülőjegyet megmentettük. Az odafelé szóló Wizzair jegyeket kis ráfizetéssel átfoglaltuk Faróba, majd a térdműtétem után 17 nappal elindultunk Andalúziába! :-)

Az orvosom a lelkemre kötötte, hogy kímélő üzemmódban járjak és semmiképp ne cipeljek nehéz hátizsákot. Ezt be is tartottam, mert körülbelül egy csiga tempójában tudtam csak közlekedni, a járásom is elég csámpás volt még, szóval a biztonság kedvéért indulás előtt vásároltam egy szuper akciós, féláron hozzám vágott Keen szandált, amit kimondottan városi mászkálásokra fejlesztettek ki. Memóriahabos belső talprésze nagyon kényelmesnek bizonyult, szinte már magától rótta a városi utcákat, nekem csak éppen bele kellett bújnom. A gond csak az volt, hogy már a repülőn, ülés közben feltörte a sérült lábamon a kisujjamat, biztosan azért, hogy még jobban sántítsak. :-) Szerencsére volt nálam ragtapasz és még ott a repülőn beragasztottam, így végül nem volt semmi gond. Többször is felálltam, sok vizet ittam, hogy ne kapjak trombózist, végül minden gond nélkül szerencsésen leszálltunk Faróban.

A reptérről a 16-os busz vitt be bennünket a városba, a jegyet 2,35 euróért a buszon kellett megvenni. A szállást még itthonról lefoglaltuk, tehát azzal nem volt gond, de nem teszek fel róla képet, mert ez volt az egyik leggyengébb minőségű szobánk, egy éjszakára megfelelt. Portugál idő szerint este fél 8-8 körül értünk a szállásra, gyorsan bejelentkeztünk, ledobtuk a cuccainkat és már indultunk is be a városba. Nagyon meleg volt az idő, még akkor is ontották a forróságot a falak, amikor már lement a nap és besötétedett. Sajnos a csontkápolna már nem volt nyitva, amit szerettünk volna megnézni, így csak bóklásztunk a belvárosban és élveztük a nyüzsgő nyári estét. Hamarosan egy kisebb zenés performanszba botlottunk, egy ideig mi is nézőivé váltunk, aztán továbbálltunk.

Az egyik téren valami vásári forgatag közé cseppentünk, ahol sok street food pavilon közül válogathattunk. Egy mindenféle finomsággal töltött lepényfélét választottunk, aminek persze elfelejtettem a nevét, de nagyon finom volt és vacsorának teljesen megfelelt. Egy kicsit pihentünk, majd elsétáltunk a katedrálishoz, ahol éppen misét tartottak, mi is bementünk. Természetesen bent mise közben nem lehetett fotózni, így csak a harangtornyot örökítettem meg. Jól látható a képen, hogy az idő majdnem 10 órát mutatott már, így elindultunk vissza a szállásra. A portugálok mániája az a sok fényes macskakő burkolat, amitől annyit szenvedtünk tavaly a Portugál Camino alatt és itt sem kerültek el bennünket a fényes kövek. Teljesen simára vannak koptatva, olyan, mintha vizes lenne, pedig teljesen száraz, ellenben jó csúszós. Látványnak nem rossz, de a lábam nem szerette... most sem.

A szűk kis utcákon rengeteg kiülős terasz, étterem és bár várta a vendégeket és úgy éreztük, mintha csak most kezdődött volna az igazi éjszaka Faróban. Ha nem lettünk volna olyan fáradtak, akkor lehet, hogy mi is leültünk volna az egyik teraszra, de mivel másnap kora reggel indultunk tovább, így hát inkább visszamentünk a szállásra.

Másnap reggel időben kisétáltunk a buszpályaudvarra, ami szerencsére csak néhány percnyi sétára volt a szállásunktól. Még volt annyi időnk, hogy az egyik szemközti kávézóban megreggelizzünk és igyunk egy kávét. Ezután a belső jegypénztárban megkérdeztük, hogy melyik állásról indul a buszunk, de nem tudták, csak azt, hogy biztosan nem bentről, menjünk az utcai állásokhoz. Sehol nem találtunk egyetlen árva kiírást sem, de megnyugodtunk, amikor néhány másik utas is ugyanígy kereste a Flixbus Sevillába induló járatát. A bárban magyarázták el, hogy maradjunk ott az utcán, majd egyszer csak jön a buszunk. Hm, lazák ezek a portugálok. Aztán tényleg így történt, 10 órakor begördült a buszunk, amely majdnem teljesen dugig volt már utasokkal. Erre a járatra is még itthon vettük meg a jegyeket és ez volt az egyetlen olyan busz, ahová nem lehetett ülőhelyet foglalni, de szerencsére sikerült az utolsó két egymás melletti ülést elcsípnünk. 10:05-kor már indultunk is Sevilla irányába, egy közel négy órás útra.

Az út eseménytelenül telt, de kicsit izgultam, vajon hogyan bírja majd a lábam a sok ülést, hiszen itt még felállni sem lehetett, mint a repülőn. Végül nem volt semmi gond, csupán kissé lemerevedett a lábam, amikor leszálltunk Sevillában. :-)

Aznapi célállomásunk egyébként nem Sevilla, hanem Córdoba volt, itt csak annyi időt töltöttünk, hogy megvárjuk a csatlakozást, de még így is két és fél óránk volt az indulásig. Ez az idő városnézésre kevés volt, de arra pont elég, hogy megebédeljünk. Andalúz körutazásunk utolsó két napját amúgy is Sevillában terveztük eltölteni, szóval semmiről nem maradtunk le, így amint leszálltunk a buszról, elindultunk a környéken egy alkalmas helyet keresni, ahol nem tartanak sziesztát és lehet valami ennivalóhoz jutni. Nem volt egyszerű feladat, legalább húsz percet vonszoltuk magunkat a dög melegben, mire egy megfelelő éttermet találtunk. A teraszon csak két fiatal srác ült, minden normális spanyol a légkondis belső helyiségben foglalt helyet. Mi persze kint telepedtünk le a napernyő árnyékában és rögtön két sört rendeltünk, mert már majdnem kiszáradtunk. :-) De tényleg, az utcai hőmérő 46 fokot mutatott! A sör mellé finom ennivaló is jutott, Erika tonhalas szendvicset kért sült krumplival, én pedig egy hatalmas adag salátát, ami annyira ízlett, hogy lefotóztam az étlapot, nehogy megint elfelejtsem a nevét. :-)

Ezután visszamentünk a buszpályaudvarra, ahol rendesen ki volt írva a járatunk ideje és az indulás helye, nem úgy, mint Faróban. Igaz, hogy innen már a spanyol nemzeti busztársasággal az Alsa Bus-szal mentünk tovább, szóval ez a minimum, hogy kiírják. A spanyol lazasággal és bioritmusukkal ellentétben a busz pontosan indult és alig volt rajta utas. Erre is még itthon vettük a jegyet és sikerült a kedvenc helyünket, az első két ülést lefoglalni. Innen már jól tudtam fotózni is. Az autópálya bal oldalán egy bikát, a jobb oldalon pedig egy kalapos, gitáros figurát, de akkor még nem tudtam, hogy ez minek a szimbóluma... Azóta megtudtam, de erről majd az utolsó napon... :-)

Állítólag Córdoba nyaranta azért olyan elviselhetetlenül forró, mert egy völgykatlanban fekszik. Ezt megfigyelhettük, amikor az autópályán megközelítettük a várost, tényleg olyan volt, mint egy teknő. Buszunk pontosan 18 órakor érkezett Córdobába, ahonnan egyébként Barcelonába indult tovább, de már nélkülünk. Jó nagy távolságot tett meg még aznap, úgy látszik vannak olyanok, akik repülés helyett inkább buszoznak..

A córdobai buszpályaudvartól GPS navigációval kerestük meg a szállást. Kb. negyed órát kellett sétálnunk, de csak az én tempóm miatt, mert a GPS mindössze 9 percet irányzott elő. :-) Egy hatalmas, szép parkon át vezetett az út, majd városi viszonyok között majdnem a belváros szívében leltünk rá a lefoglalt szállásunkra. 

Viszonylag könnyen megtaláltuk a hostelt, ahol nagyon kedves recepciós fogadott. Ez már jobb szállás volt, mint a Faróban lévő, főleg a szolgáltatásai miatt... Mindössze 3 euróért befizethettünk vacsorára, amit persze igénybe is vettünk. A recepciós elmondta, hogy 9 órakor lesz vacsora a tetőn, előtte viszont 8 órakor free sangriát szolgálnak fel szintén ugyanott, melyre szeretettel várnak bennünket is. Naná, hogy ott a helyünk! :-) A szobánk a 2. emeleten volt és mivel a házban nem üzemelt lift, így egy kicsit macerás volt a lépcsőzés a frissen műtött térdemmel, de szép lassan azért ezt is megoldottam. 8 órakor irány a tető, melynek berendezése kissé avantgárd jelleget öltött, tekintve, hogy a legtöbb dísznövényt WC kagylóba, fürdőkádba és hasonló tárgyakba ültették. :-) 

Éppen csak körülnéztünk a tetőn, máris szervírozták a lavórnyi méretű tálban a finom sangriát. Tele volt gyümölcsdarabokkal, jéggel és amit nagyra értékeltem, hogy nem volt édes, hanem kellemesen fanyar, frissítő! Isteni finom volt és egy-kettőre elfogyott a nagy tálnyi mennyiség. Na nem mindet mi ittuk meg, hanem időközben felszivárgott a hostel fiatalabb generációja is, akik előszeretettel fogyasztottak a finom nedűből. Aggodalomra azonban semmi gond, máris érkezett egy újabb lavórnyi mennyiség. Merőkanál, töltés, zuttyintás. Ez így ment egészen 4, azaz négy vájling mennyiségig. :-) Eddig tudtam számolni, de nem azért mert megártott volna, hiszen nagyon könnyű nyári italról van szó, hanem azért, mert eljött a vacsora ideje és bementünk a belső helyiségbe. 

Vacsi után elmentünk egy kicsit sétálni a városba, de nem akartunk feltétlen mindent megnézni, elvégre Córdobára két éjszakát szántunk, tehát még a teljes másnap előttünk állt. A városban nagyon sok tér és szökőkút enyhítette a forróságot. A megvilágított vízsugarak üde látványt nyújtottak, Erika pedig felfedezett egy kagyló formát is, ahol már-már csobbanni akart. :-)

Pár perc múlva meg egy marhát ölelgetett, nem lehetett magára hagyni egy percre sem. :-)

Fáradtság ide vagy oda, azért csak elsétáltunk a córdobai nagymecsethez is, ahová másnap este 10 órára volt belépőnk, de legalább kívülről körbejártuk.

És hogy ne legyen egyszerű az életem, ilyen durva kövekkel kirakott utakat is le kellett gyűrnöm. 

Az arányok kedvéért alul lent az a piros, na az az én lábam a vadiúj Keen szandálomban, így estefelé már jól bedagadva. Ha ezt az orvosom látná! :-) 

A következő posztban jönnek az izgalmas és gyönyörű fotók! Én már alig várom, hogy megoszthassam veletek! :-)