2019 Andalúz körutazás - Egy elmaradt zarándokút

2019 Andalúz körutazás: 1-2. nap - Budapest - Faro - Sevilla - Córdoba

Hamarosan jönnek a képek, türelem... :-)

Hamarosan jönnek a képek, türelem... :-)

Előkészületek a harmadik Francia Utamra: az indulási ponthoz való eljutás tervezése, a felszerelés összeállítása, repülőjegy, vonatjegy, buszjegy vásárlás, szállásfoglalás.

Mozgalmasan telt a nyaram és a közelmúltban sajnos szomorú események is történtek az életemben, így szinte törvényszerűen elkezdett mocorogni bennem újra a mehetnék. Augusztus közepén már csillapíthatatlan volt a vágy hogy elinduljak, csak azt nem tudtam még, hogy hova, melyik útra menjek. Nem volt túl sok időm magára a gyaloglásra, talán 3-4 hét és csak annyi volt biztos, hogy szeptember elején tudok indulni, de legkésőbb szeptember végére haza kell érnem. Elkezdtem feltérképezni a spanyolországi El Camino útvonalak adottságait, melyik az, amelyik ebben a szűk időintervallumban vállalható. Francia út, Portugál út, Angol út, ezeket már megjártam, ezért gondolkodtam a Camino Primitivo és az Invierno utakon, de mivel az edzettségi szintem a béka feneke alatt volt, végül úgy döntöttem, hogy ismét nekivágok a Francia útnak, immár harmadszor is. Tudtam, hogy az időm nem lesz elegendő arra, hogy a teljes utat végigjárjam, de ez nem zavart, hiszen kétszer már megtettem, igazából talán csak azt az érzést kerestem, amit ettől az úttól már kaptam.

Levezetésnek lesétáltunk majdnem 20 kilométert Madridban, nehogy kiessünk a gyakorlatból :-) 

Reggel háromnegyed 6-kor elindultunk a santiagói vasútállomásra. A vonatunk 6:32-kor indult, a büfé viszont csak 6:30-kor nyitott, így nem tudtunk venni reggelit és kávét. A csomagokat ugyanúgy át kellett engedni egy átvilágító berendezésen mint a repülőtereken. Az indulás közeledtével rengetegen gyűltünk össze a peronon, mivel a vonatunk nem Santiagóból, hanem Pontevedrából indult és még nem futott be, de pár perc múlva már megérkezett és a hatalmas tömeg viszonylag hamar felszállt és mindenki megtalálta a helyét. Ahogy elindultunk, megkerestem a büfékocsit és bevásároltam reggelire "para llevar" azaz take away vagyis elvitelre. 

Ott jártunk fent, ahol a harangok zúgnak és végre kiváltottuk a compostelánkat is! Fantasztikus élmény volt! :-) 

Már kora reggel fél 7-kor elindultunk a szállásunkról a zarándokirodához, mert pár nappal ezelőtt reggel 7 órakor már legalább harmincan várakoztak a nyitásra. Nem akartuk megkockáztatni, hogy órákat kelljen sorban állnunk, hiszen 11:30-ra belépőjegyünk volt a katedrálisba, jobban mondva annak is a tetejére, de erről majd később. Még reggel is csillogtak az utcakövek, de nem az előző napi esőtől, hanem a takarítógépektől, amelyek hajnal óta szorgosan tisztították az utcákat. Amikor odaértünk a zarándokirodához 7 óra előtt pár perccel, még senki sem várakozott, mi voltunk tehát az elsők. Hurrá, akkor itt már nagy gond nem lehet! :-)

Az utolsó napunk Muxíában hegymászással, sziklákon való szökdécseléssel és villámlás előli meneküléssel telt, de Santiagóban utolért a kis piszok...

Utunk során először aludtunk fél 8-ig. Meg is lepődtem reggel hogy már ennyi idő van, hiszen ennél sokkal korábban keltünk eddig, ma viszont már nem siettünk, a gyaloglós napokat felváltotta a ráérős, bámészkodós időszak. Amikor kinéztem az ablakon, a kis halászfalu még ébredezett. Balra a jellegzetes kúp alakú hegycsúcs látványa tűnt fel (amit egyébként pár óra múlva megmásztam és onnan fentről is készítettem fotókat), jobbra pedig 8 óra 10 perckor még éppen csak felkelt a Nap és bearanyozta a víz felszínét is.

Muxía, a galiciai kis halászfalu egy csodaszép ékszerdoboz az óceán partján, érdemes ide ellátogatni!

Reggel kicsit tovább aludtunk, mert csak 8 órától lehetett reggelizni a motel éttermében, amit egyébként a szoba ára tartalmazott. Amikor lementünk a földszintre, még minden zárva volt. Hiába kopogtattunk, senki nem nyitott ajtót, de már hozzászoktunk Spanyolországban, hogy másképp értelmezik a pontosságot mint mi magyarok. Most is így történt és nem is késtek sokat, mert 8:07-kor megjelent a pincér, kinyitotta az ajtót és mi beléptünk az étterembe. Elkészítette a szokásos reggelit, egy jó nagy adag café con lechét, narancslevet, egy halom lekvárt, vajat és pirítóst tett az asztalunkra, mi pedig jól belakmároztunk, hogy útközben emiatt ne kelljen megállnunk.

Felhők a völgyben, fanyuszi és már megint ellentétes irányba mutató nyilak. Ami másnak 3, az nekünk 5... :-)

Azzal kezdtük a napot, hogy indulás előtt lementünk az albergue éttermébe reggelizni. Finom csokis péksütit, kávét és narancslevet kaptunk, így nem üres gyomorral kellett elindulnunk. Az időjárás kissé hűvösebbre változott, 14 fokot mutatott a telefonom, ezért a pulcsimat is felvettem. Rögtön egy emelkedővel indítottunk, hamar kimelegedtem, de még így is elkelt a plusz réteg ruha a hűvös reggelen. A felhők még megültek a hegyek közötti völgyeken, ilyenkor reggel nagyon szép látványt kölcsönözve a tájnak, csak később kezdtek feloszlani, amikor a nap kissé átmelegítette a természet minden zugát.

A hospitalero a széken ülve elaludt, mi alternatív utakon bóklásztunk, majd a főutcán lábat szellőztettünk, szélkereket bámultunk, aztán jött a farkas veszély!

Előző este megbeszéltük a hospitaleróval, hogy reggel fél 8-tól lehet reggelizni az albergue éttermében, így ennek tudatában teljes menetfelszerelésben levonultunk. Ott álltunk az albergue előtt, de az étterem és az egész ház zárva volt, sehol semmi mozgás. Sebaj, nyilván csak egy kicsit késik a hospitalero - gondoltuk - hiszen ez teljesen magától értetődő a spanyoloknál. Türelmesen vártunk az étterem teraszán, csak az zavart bennünket, hogy az ajtón belül egy kiscica keservesen nyávogott. A hospitalero nem is késett sokat, 7:36-kor álmosan átsétált a szomszéd házból, kinyitotta az éttermet és készített nekünk reggelit. A szokásos caminós reggelit kaptuk, de azt bőségesen: piritós, lekvár, vaj, narancslé, kávé. Miközben reggeliztünk, a hospitalero a széken ülve elaludt: :-)