El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útjai

Andrea az El Caminón

Camino de Muxía 3. nap: As Maroñas - Logoso (23 km)

El Camino de Muxía - 2021. augusztus 29.

2022. január 02. - Andrea az El Caminón

A hospitalero a széken ülve elaludt, mi alternatív utakon bóklásztunk, majd a főutcán lábat szellőztettünk, szélkereket bámultunk, aztán jött a farkas veszély!

0_camino_muxia_as_maronas.jpg

Előző este megbeszéltük a hospitaleróval, hogy reggel fél 8-tól lehet reggelizni az albergue éttermében, így ennek tudatában teljes menetfelszerelésben levonultunk. Ott álltunk az albergue előtt, de az étterem és az egész ház zárva volt, sehol semmi mozgás. Sebaj, nyilván csak egy kicsit késik a hospitalero - gondoltuk - hiszen ez teljesen magától értetődő a spanyoloknál. Türelmesen vártunk az étterem teraszán, csak az zavart bennünket, hogy az ajtón belül egy kiscica keservesen nyávogott. A hospitalero nem is késett sokat, 7:36-kor álmosan átsétált a szomszéd házból, kinyitotta az éttermet és készített nekünk reggelit. A szokásos caminós reggelit kaptuk, de azt bőségesen: piritós, lekvár, vaj, narancslé, kávé. Miközben reggeliztünk, a hospitalero a széken ülve elaludt: :-) 

1_camino_muxia_as_maronas_albergue.jpg

Amikor befejeztük a reggelit, alig mertem megszólítani szegény hospitalerót hogy fizetni szeretnénk, mert nem akartam megzavarni a legszebb álmát. de muszáj volt, mert hát indulnunk kellett. Egy picit szemerkélt az eső amikor elindultunk, így feltettük a hátizsákra az esővédőt, de aztán persze 2 perc múlva elállt.

Nem volt hideg, de jólesett a forró napok után a kicsit hűvösebb idő. Még a faluban lefotóztam egy camino-idegen táblát, amely taxi szolgáltatást hirdetett zarándokok számára! Hátizsákok és biciklik, valamint zarándok csoportok szállítását vállalta az élelmes taxis, ami meglehetősen furcsa egy tradicionális zarándokúton, de hát ilyen a világ, sajnos minden elüzletiesedett. Engem nagyon zavart a fiatal turigrinók látványa, akik csapatosan vonultak egyik településről a másikra a pillekönnyű picike uzsonnás hátizsákjukkal, miközben a megpakolt, nehéz hátizsákjukat taxiztatták... Na mindegy, nem az én dolgom, igyekeztem nem tudomást venni a dologról. Kb. 3,5 km gyaloglás után a hegy lábánál választási lehetőség előtt álltunk, ugyanis az út elágazott. A zöld nyíllal jelzett alternatív útvonal egy picit hosszabb, ám több természeti szépséggel kecsegtető utat ígért, így ezt választottuk és végül nem bántuk meg.

A szélerőművekkel megtűzdelt hegygerinc nem is bizonyult olyan magasnak, mint ahogyan azt gondoltuk, hamar felkapaszkodtunk, ahol közvetlenül a szélkerekek mellett vezetett el az utunk. Érdekes volt ilyen közelről szemlélni a hatalmas szélforgókat! Messziről nézve nem is gondolnánk, hogy egy-egy ilyen monstrumnak több méter nagyságú átmérője van a talaj szintjénél és azon egy jókora ajtón keresztül lehet belépni a karbantartó munkásoknak. Amikor ott jártunk, akkor annyira állt a levegő, hogy a szélturbinák közül egyik sem forgott. Ezután szép erdei utakon haladtunk tovább. Az egyik útkereszteződésnél egy pásztor ült a kutyájával és megengedte, hogy lefotózzam a jámbor ebet, aki olyan nyugodt és békés volt, hogy ügyet sem vetett ránk.

Egy kisebb hídon átkelve egy piknikező hely mellett haladtunk el, de nem akartunk megállni, mert már közeledtünk egy kisebb városhoz.

12_camino_muxia_hid.jpg

Annyira belejöttünk az alternatív úton való bóklászásba, hogy amikor visszatérhettünk volna az eredeti, sárga nyíllal jelzett útra, akkor mi inkább megint egy alternatív utat választottunk és balra fordultunk A Picota város irányába. A helyiek nem aprózták el a dolgot, mert terasz gyanánt a szűk főutca nem túl széles járdájára helyeztek el egy asztalt két székkel, amit mi "Ez pont jó lesz nekünk!" jelszóval természetesen azonnal birtokba is vettünk egy-egy üdítő társaságában. Ahogyan a hosszabb pihenőknél, úgy itt is levettük a cipőt és zoknit, csak egy kicsit furcsa volt, hogy mindezt a város közepén, de senki sem tette szóvá, mert a spanyolok ehhez már teljesen hozzászoktak. Éppen ott telepedtünk le, ahol a sárga és zöld nyilakat felfestették, de azért a gyengébbek kedvéért :-) megkérdeztük a helyi embereket is, akik készségesen és örömmel útbaigazítottak az eredeti (sárga nyilas) útvonal irányába.

A városból kifelé jövet beugrottunk még egy picike supermercadóba, ahol vettünk az útra ásványvizet, majd először a főút mentén, később azonban szép kis erdei úton gyalogoltunk tovább.

16_camino_muxia_ut.jpg

Rövid 3,8 km gyaloglás után értük el a sárga jelzésű utat Ponte Olveira útkereszteződésénél, ahol éppen egy albergue állt. Úgy döntöttünk, hogy itt is megállunk, mert akkor már fél 1 felé járt az idő és éhesek voltunk már. A pulton nagyon gusztusos süti kellette magát és mi engedtünk a csábításnak. Hasonló volt, mint a tarta de Santiago, de ez vastagabb volt és nem mandulás, hanem almás.  

17_camino_muxia_camino_muxia_bar.jpg

Innentől sokat mentünk aszfaltúton. Átsétáltunk a Río Xallas felett átívelő Ponte Olveira hídon...

... majd alig pár száz méterrel odébb egy mozaik csempékből készült zarándok emlékmű késztetett megállásra és fotózásra bennünket. 

21_camino_muxia_zarandok.jpg

Az időjárással szerencsénk volt, mert ezután sokáig az országút mellett vezetett az utunk, ahol nem sok árnyékot adó fát láttunk. Nekünk aznap nem volt rá szükségünk, mert éppen kellemesen hűvös, felhős időt fogtunk ki, de nyári nagy melegben szenvedős lett volna ez az etap. Ahogy Galiciában sokfelé, úgy itt is láttunk jellegzetes horreókat, azaz gabonatárolókat, amelyek többnyire gomba alakú lábakon álltak. Mint megtudtuk, ezeknek a lábaknak abban volt szerepük, hogy a rágcsálók ne tudjanak felmászni a horreókra és ne dézsmálják meg a tárolt gabonát. Komótos bandukolásomból Erika rázott fel, amikor is felhívta a figyelmemet a farkas veszélyre. Köszi! Egy közlekedési tábla piktogramja jelölte a veszélyt, amint az a lenti fotón látható. Na jó, lehet hogy csak róka volt az a lompos farkú, lopakodó jószág a táblán, de én akkor ott természetesen farkasnak láttam. Tavaly végig rettegtem a Balaton körül a vaddisznóktól, erre most ideteszik nekem ezt a farkast! :-)

Szerencsére a rettegés foka nem volt összehasonlítható a tavalyi vaddisznó-fóbiámmal, így hamar túltettem magam az első sokkon és később sem jutott eszembe... gyakran. Elértük Olveiroa települést, ahol egyébként albergue is található, de mi nem itt terveztünk megállni, így haladtunk tovább.

25_camino_muxia_olveiroa.jpg

Olveiroaból egy nagyon szép kis csobogós zöld oázison keresztül vezetett az utunk...

... később pedig ismét egy emelkedő felé vettük az irányt. Itt már nem mentünk fel a szélturbinákhoz, hanem egy darabig a Río Xallas folyóval párhuzamosan gyönyörű tájakon haladtunk. A kilátás fantasztikus volt! Beláttuk Galicia üde zöld hegyeit, völgyeit, kellemes időjárás és kényelmes földút szolgálta kedvünket.

A hegyről leereszkedve egy kisebb híd kőtámláján Erika pihen éppen, láthatóan jókedvűen.. :-)

35_camino_muxia_hid.jpg

3 órakor érkeztünk Logosóba, ahol az Albergue O Logoso szálláson foglaltunk ágyat. Olyan rendesek voltak, hogy egy teljesen külön szobát kaptunk és természetesen az emeletes ágy felső szintjére nem költöztettek be senkit.

Este lementünk az albergue éttermébe vacsorázni és 10 euróért fenséges zarándok menüt kaptunk. Minestrone leves, rántott hal sült krumplival és salátával, flan és egy üveg nagyon finom vörösbor. Jól benyakaltuk az egészet és ezután már nem is kellett altatni bennünket. :-)

39_camino_muxia_albergue_logoso.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr5916801252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása