Az utolsó napunk Muxíában hegymászással, sziklákon való szökdécseléssel és villámlás előli meneküléssel telt, de Santiagóban utolért a kis piszok...

Utunk során először aludtunk fél 8-ig. Meg is lepődtem reggel hogy már ennyi idő van, hiszen ennél sokkal korábban keltünk eddig, ma viszont már nem siettünk, a gyaloglós napokat felváltotta a ráérős, bámészkodós időszak. Amikor kinéztem az ablakon, a kis halászfalu még ébredezett. Balra a jellegzetes kúp alakú hegycsúcs látványa tűnt fel (amit egyébként pár óra múlva megmásztam és onnan fentről is készítettem fotókat), jobbra pedig 8 óra 10 perckor még éppen csak felkelt a Nap és bearanyozta a víz felszínét is.

Azt már biztosan tudtuk, hogy nem lesz időnk átruccanni Finisterrába, de mivel a buszunk csak délután indult vissza Santiago de Compostelába, így újfent elindultunk felfedezni Muxíát. Első nekifutásra nem jutottunk túl messzire, mert az O' Chocolate elnevezésű kávézó megálljt parancsolt nekünk. Aki már kóstolta, az talán megérti, hogy az isteni finom churros és sűrű forró csoki nyomós érv volt a megállásra... :-)

Ezután elsétáltunk az óceánhoz. Szerencsénk volt, mert éppen nyitva találtuk a templomot, ami elég ritkaságnak számított akkoriban a vírushelyzet miatt. Természetesen betértünk és annyira szerencsések voltunk, hogy még pecsétet is kaptunk a sekrestyében a helyi paptól! Később lesz majd fotó a parti sziklák fölé magasodó templom külső megjelenéséről is, de most jöjjön néhány kép a Santuario da Virxe da Barca, azaz - gallego nyelvről - "a hajó szűzének szentélye"  belső teréről is.

A keresztény vallási jelképek mellett rengeteg hajózással kapcsolatos szimbólummal és makettel díszítették a templombelsőt. Még egy hatalmas tablót is láttunk, ahol a különböző csomózási technikákat ábrázolták.

Ezután nagyjából három órát töltöttünk el a parton bóklászva, ahol rengeteg fotót készítettem. Szerencsére nagyon jó időt fogtunk ki és nem volt zavaróan nagy tömeg sem körülöttünk, szóval végre nyugodtan élvezhettük ennek az óceánparti kis ékszerdoboznak a felfedezését. A magam részéről nagyon szerettem a hatalmas parti sziklákon mászkálni föl-le. 

Muxía egyik nevezetessége a lenti képen látható Pedra dos Cadrís, vagyis a Cardís szikla vagy másnéven a nagy vesekő, amely alatt - a legenda szerint - kilencszer kell átbújni ahhoz, hogy elmúljon mindenféle testi nyavalya és fájdalom. 

Az egyik kedvencem Muxíában a világítótorony, melyet szép fehérre festettek, amióta legutóbb 2018-ban láttam. Átbotorkáltam - mondanám, hogy átszökelltem, de ez nem igaz - a sziklaköveken a világítótoronyig, egészen a talapzatáig, arra is felmásztam és onnan szippantottam jó nagyokat az óceán felől érkező friss levegőből.

A parton külön-külön mászkáltunk Erikával, ki-ki ment a maga érzései irányában, nem zavartuk egymást. Időnként összefutottunk valahol, de sokszor fél órákra is eltűntünk egymás szeme elől.

Még egy visszapillantás a világítótoronyra, majd elindultam a méltóságteljes templom irányába. Útközben éppen belebotlottam Erikába is. :-)

Felkapaszkodtunk a köveken és készítettünk néhány képet a 2002-es olajkatasztrófa emlékművéről (erről az előző posztban írtam), plusz a nulla kilométeres caminós útjelző kőről is. A 0 km itt a Muxía - Finisterra szakasz kezdőpontját jelöli.

Jó néhányszor jártam már Muxíában, de eddig még egyszer sem másztam fel a jellegzetes kúp alakú hegycsúcsra, ahonnan 360 fokos panorámában lehet látni ezt a tüneményes gyöngyszemet. Most azonban eljött ennek is az ideje és csak azt sajnáltam, hogy ezt eddig nem tettem meg! Csodálatos látvány, szavakkal le nem írható élmény volt onnan felülről körbetekinteni a láthatáron. Csak egy icipici tériszony figyelmeztetett az éberségre, hogy figyeljek minden mozdulatomra, mert eléggé fújt a szél odafenn.

A lenti képen látható a hegycsúcs maga, az is jól kivehető a képen, hogy csupán egy-két lépésnyi területen virgonckodhattam odafent a szélfúvásban, szóval nagyon büszke vagyok magamra! Hát még amiatt, ami eközben történt.... Az úgy volt, hogy miközben könnyekig meghatódva forgolódtam a saját tengelyem körül Muxía legmagasabb pontján, egyszer csak egy fényes villámlást láttam és pár másodperc múlva megdörrent az ég! Úristen, csak ez hiányzott! Aki ismer, az tudja, hogy rettegek a villámlástól, erre hol ér utol? Naná, hogy a környék legkiemelkedőbb pontján kezemben a mobiltelefonommal, amely köztudottan vonzza a villámlást! Na több sem kellett nekem, elég is volt a gyönyörködésből, még gyorsan lefotóztam a lenti képen látható hegycsúcsot az utókornak, hogy majd legyen mit mesélni az unokáimnak, ha netán nem érnék le élve, majd eljátszottam a "menekülés a hegyről" című jelenetet... :-)

Persze többet nem is dörrent meg az ég, azt az egyet is csak azért, hogy minél gyorsabban landoljak a tengerszinthez közeli magasságban, de így legalább nem kellett sokat várni rám. A nagy ijedtségre való tekintettel a templom mögötti egyik pavilonnál - kizárólag a változatosság kedvéért - vettünk még egy-egy vaníliával töltött churrost is. Hm, nagyon finom volt, de nekem még mindig az étcsokis mártogatós az igazi! Visszaindultunk a faluba, megkerestük a helyi FROIZ supermercadót és vettem egy halom füstölt pirospaprikát ajándékba az itthoni barátnőknek és családtagoknak. Mindenkinek ajánlom, hogy ha Spanyolországban jár, akkor kóstolja meg és vegyen belőle néhány dobozzal, mert egyrészt nem drága, másrészt egészen különleges ízt kölcsönöz a magyaros ételeknek és mindenki örül majd, aki kapja. :-)

Lassan eljött az idő, hogy elbúcsúzzunk Muxíától. Összepakoltuk a cuccainkat és elsétáltunk az Alvaro étterem elé, amely egyúttal buszmegállóként is funkcionált. A buszunk pontosan, menetrend szerint begördült és 15:15-kor elindult velünk Santiago felé. A máskor megszokott tömegtől eltérően most még félig sem telt meg a busz, ennyivel kevesebb zarándok járta az utakat idén a világjárvány miatt. Hamar elnyomott az álom a kanyargós utakon, majdnem egy órát aludtam a buszon és csak Negreira felé ébredtem fel. Furcsa volt látni a buszról azt az alberguét, ahol alig néhány nappal ezelőtt még zarándokként szálltam meg.

A busz az új pályaudvarra vitt bennünket, onnan még 10 percnyi járásra volt a szállásunk. Direkt úgy foglaltunk szobát, hogy hazafelé ne kelljen átsétálnunk a városon, hanem közel legyen az egybeépített busz- és vasúti pályaudvar is. Santiago nem hazudtolta meg magát, mert nagyon meredek utcák vezettek a szállásunkig, de végre elértük és becsekkoltunk, majd elindultunk a katedrális környékére. A Parque de Alameda parkban még most is ott állt a két nénike - a Las dos Marías - csak már ők is új ruhát kaptak...

Koronavírus ide vagy oda, Santiago de Compostelában rengetegen voltak! Az időjárás borúsra változott, egy-két csepp eső is esett és meg-megdörrent az ég. Úgy látszik, most ért ide Muxíából az üldözőm... Úgy döntöttünk, hogy leülünk egy fedett teraszra és rendeltünk egy kis cervezát. Nem aprózták el, háromféle tapast kaptunk hozzá, melyek közül az egyik újdonság volt számunkra, ilyet eddig sehol sem szolgáltak fel. Kitaláljátok, hogy melyik? 

Ezután kóvályogtunk még egy kicsit a katedrális környékén, de egyre jobban dörgött az ég és ilyenkor nem vagyok valami kellemes társasági lény... Szóval inkább beültünk az egyik étterem belső helyiségébe, hogy ne lássak semmit a kinti körülményekből, de itt legalább megvacsoráztunk, ráadásul isteni finom halat kaptunk.

Mire befejeztük a vacsorát, nagyjából elállt az eső, de az utcakövek még vizesen csillogtak. Visszaindultunk a szállásunk felé. Az volt a tervünk, hogy másnap korán, már reggel 7 órakor beállunk a sorba a zarándokirodánál a composteláért, ezért ma korán lefekszünk. Hát ez nem sikerült. Még sosem szálltunk meg ilyen szálláson Santiagóban, hiszen eddig minden évben  zarándokszállásokon laktunk, most viszont egy sima panzióban foglaltunk szobát, amit már júniusban elintéztük, hogy még olcsón kapjunk szállást. A panzió egy viszonylag forgalmas utcában volt és bár a 4. emeleten laktunk, annyira felhallatszott a lenti zaj, hogy alig tudtunk aludni. 

Aggodalomra azonban semmi ok, másnap - kalandos körülmények között - kiváltottuk a compostelát és a következő posztban majd azt is elmesélem, hogy mit kerestünk fent a katedrális tetején! Sok-sok szép fotóval! :-) Visszavárlak hát benneteket. 

Ha tetszett, nyomj egy lájkot és/vagy a megosztás gombot is....