A nap, amikor búcsút kellett intenem hű társamtól, a túrabotomtól. :-( Remélem, még találkozunk!

Éppen csak virradt, amikor reggel 7-kor útnak indultunk. Ahogy a házigazdánk előző este megmutatta az utat, könnyedén rátaláltunk az El Camino (Camino Francés) eredeti útvonalára és elindultunk a házak között a közeli hegy irányába. Pontos leírást adott, így nehéz lett volna eltévednünk, hamarosan meg is találtuk az útjelző táblát. Egy jó meredek hegyet kellett megmászni, de talán nem volt olyan köves, mint Atapuerca felől. Amikor felértünk a hegyre, megpillantottunk néhány zarándokot is, ekkor már biztosak lehettünk abban, hogy jó helyen járunk. 

Gyalogösvényünk az Alto de Atapuerca 1074 méteres csúcsánál csatlakozott a hivatalos úthoz, ahonnan már lefelé vezetett tovább a sárga nyíl és kagyló jelzés. A hegy tetejéről nagyon messzire elláttunk és jól kivehető volt a táj rajzolatából, hogy errefelé egy darabig nem lesznek magas hegyek előttünk. Ennek én nagyon örültem, mert nekem mindig felfelé nehezebb menni, a lejtőkön vagy a sík terepen sokkal gyorsabban tudok haladni. Éppen ezért én a Mesetát is nagyon kedvelem, nekem egyáltalán nem unalmas, annak is megvan a maga szépsége szerintem. Elindultunk tehát lefelé és egyre több zarándokkal találkoztunk. Sokan utolértek azok közül, akik San Juan de Ortegában vagy Agésben szálltak meg. A legtöbben Burgosba igyekeztek, ahogyan mi is. Hideg reggel köszöntött ránk és az erős szél még inkább csökkentette hőérzetünket.

Nagyjából 6 km után értünk el az első bárhoz Cardeñuela Riopico település szélén. Nem volt ismerős a környék, pedig 2016-ban megszálltunk itt, csak egy utcával feljebb volt az albergue, de erre is csak utólag jöttem rá. Akkor ott csak arra koncentráltam, hogy betérjünk melegedni és megreggelizni a bárba, na meg hozzájussak a jól megérdemelt café con leche adagomhoz. Hatalmas szendvicsek kínálták magukat a pulton, mi pedig engedtünk a csábításnak és letelepedtünk az egyik asztalnál. A túrabotomat a falhoz támasztottam, ahol már jó néhány sorstársa is várta gazdáját. Közben a pultnál összefutottam Pat-tel és Eric-kel, az orissoni asztaltársaságom két amerikai tagjával. Azóta sem láttuk egymást, így nagyon megörültünk a találkozásnak. Láthatóan sokat fogytak az elmúlt két hét alatt, egy kicsit irigyeltem is őket emiatt. :-) Váltottunk pár szót, majd ők inkább a teraszon foglaltak helyet, mert bent már tele volt a bár. Amikor befejeztük a reggelit és felvettem a hátizsákomat, rutinszerű mozdulattal nyúltam a botomért, de azonnal éreztem, hogy valami nem stimmel. Ott volt a bot a falnak támasztva, de koszos, sáros volt a fogantyúja és sokkal magasabbra volt állítva, mint az enyém. Rögtön tudtam, hogy valaki elcserélte a botjainkat, elvitte az enyémet és itt hagyta a sajátját. Hű! Nagyon bosszús voltam, mert a szívemhez nőtt a túrabotom és általában szeretek ragaszkodni a saját tárgyaimhoz, főleg a caminós felszereléseimhez. Még sohasem jártam így. Hiába volt ez is pontosan ugyanolyan túrabot mint az enyém, még a gumi botvégnek is ugyanolyan téglavörös színe volt, mégis idegennek éreztem. Nemcsak azért, mert sáros volt a markolata, hanem egyszerűen nem az enyém volt. Láthatóan ez a bot is itt kezdte a pályafutását a Francia úton, hiszen a botvég még nem kopott el, az enyémhez hasonlóan újnak tűnt, de ez valaki más botja volt, az enyém pedig valaki mással sétált tovább. Nagyon rossz érzés kerített hatalmába és egyfolytában ostoroztam magam, hogy nem figyeltem kellőképp a saját holmimra, de miután megkérdeztem már mindenkit a bárban, nem tehettem mást, megfogtam a talált botot, beállítottam a saját magasságomra és elindultam vele. Abban bíztam, hogy útközben majd rálelek az én kis drága saját botomra és majd visszacseréljük őket. Innentől a nap nagy része azzal telt, hogy minden zarándokot a botjánál kezdtem mustrálgatni. Hiába, ebből is látszik, hogy a Decathlonos felszereléseknél nagyon oda kell figyelni, mert sok hasonlót vásárolnak a zarándokok és könnyen össze lehet cserélni őket.

További 3 km gyaloglás után egy felüljárón áthaladtunk egy autópálya felett, majd 500 méterrel később egy útelágazáshoz érkeztünk. Innen két különböző irányból lehet eljutni Burgosba, két eltérő minőségű útvonalon. Mivel mindkettőn jártam már, így bátran merem javasolni, hogy a balra forduló utat válasszátok. Ha egyenesen mentek tovább, akkor a burgosi repülőteret északról megkerülve egy hosszú ipartelepen, majd városi környezetben lehet eljutni Burgos központjába. Ha balra fordultok, akkor a repteret délről kerülitek meg, utána viszont egy széles folyó mellett, egy szabadidőparkon keresztül vezet az út. Ez utóbbi 500 méterrel hosszabb ugyan a másiknál, de sokkal szebb és a park tele van padokkal. Szóval az elágazás után balra fordultunk és elindultunk Burgos felé. A repülőtér mellett haladva egymás után szálltak fel - nagyjából 5 percenként - a kisebb repülők, szerintem vagy magángépek vagy cargo járatok lehettek, mindenesetre nem volt kellemes a zúgásuk. Bár a nap hétágra sütött, még mindig nagyon fújt a szél, fáztam. A repülőteret elhagyva délben érkeztünk Castañera településre, ahol egy színes zarándokszobor üdvözölte a peregrinókat és peregrinákat, ahol társaim lefotóztak aznapi menetfelszerelésemben (lásd fentebb). Én kérek elnézést... :-)

Úgy tűnt, hogy a zarándokok többsége nem tért le balra az elágazásnál, hanem inkább az egyenesen vezető úton mentek tovább, mert nem sokukkal találkoztunk errefelé. Pedig jöhettek volna, jól megnéztem volna a botjaikat... :-) Az én kis drágámmal valószínűleg így kerültük el egymást, őt biztosan egyenesen vitte tovább új gazdája, mi pedig balra mentünk. :-( Lassacskán elértünk a folyóparthoz, majd a szabadidőparkba és azon keresztül andalogtunk tovább Burgos felé.

Sokat, nagyon sokat sétáltunk, mire végre az egyik hídon átkeltünk a belváros irányába. Itt már nyüzsgő élet folyt, emberek jöttek-mentek az utcákon, mi pedig bevonultunk fáradtan, menetfelszerelésben. Az egyik tapas bár teraszán megpihentünk és ha már ott voltunk, akkor nem bírtam megállni, hogy ne kérjek a pultnál felsorakoztatott ínycsiklandó tapasok közül egyet. A lenti képen látható falatka 1,70 € árat kóstált, de nekem megérte. Isteni finom volt! :-)

Régebben már megszálltam Burgosban a municipal alberguében, tudtam, hogy nagy szállás, de nem lehet előre ágyat foglalni. Később kiderült, hogy amikor beértünk a központba fél 3-kor, még lett volna hely, de nem akartunk kockáztatni, így máshol foglaltunk szállást, amiről persze elfelejtettem fotókat készíteni. Szerencsére nagyon jó helyünk volt egészen közel a katedrálishoz, emiatt elég zajos is volt késő éjszakáig. Este fél 10-kor még az utcán kornyikált egy nő, aki azt hitte magáról, hogy jó hangja van, pedig szerintem nem. Ettől függetlenül soha rosszabb szállást! Természetesen délután elmentünk a katedrálisba, ami most is lenyűgözött! Kívülről most nem készítettem fotókat, akit érdekel, az megtekintheti a 2016. évi utam leírásánál.

Sajnos a katedrálisba 5 € összegért belépőt kellett fizetni úgy, hogy a credenciálunk felmutatásával kedvezményes áron válthattunk jegyet. Kifelé jövet szombat lévén ismét belebotlottunk egy esküvőbe. Úgy tűnt, hogy a násznép itt is egymáshoz öltözött, a nők bíborszín hosszú ruhát, a férfiak pedig világosszürke öltönyt viseltek. Nagyon elegáns volt a társaság.

Vacsorára a lányok elvezettek egy török gyrososhoz, ami jó választásnak bizonyult, bár addigra már olyan farkaséhesek voltunk, hogy bármit felfaltunk volna. :-)

Ha tetszett, nyomj egy lájkot és/vagy a megosztás gombot is... Köszönöm! :-)