A mai napra jutottak emelkedettebb pillanatok és prózaibb, megoldandó feladatok is. :-)
Ezen a napon eléggé tagolt domborzati viszonyok vártak ránk, hegyek és völgyek váltakozása vetítette előre, hogy fizikailag is fárasztó napunk lesz, ezért már reggel 7 órakor elindultunk. Teljesen sötét volt még és mivel a zarándokiroda utcájában volt a szállásunk, láthattuk hogy milyen hosszú sor várakozott a nyitásra már akkor. El is határoztuk, hogy néhány nap múlva - amikor újra visszatérünk Santiagóba - mi is itt leszünk már reggel 7 órakor, hogy biztosan kézhez vehessük a compostelánkat, de erről majd később...
Santiago de Compostela központjából elindultunk tehát Muxía felé a szűk kis utcákon keresztül. A város csendes volt még, de a zarándokiroda előtt várakozókon kívül időnként már fel-felbukkant néhány zarándok. A Camino de Finisterre illetve Camino de Muxía utak a legrövidebb El Camino útvonalak közé tartoznak. Már régóta tervezgettük, hogy megjárjuk ezt a szakaszt is gyalog, hiszen eddig sosem fért bele az időnkbe és emiatt Santiagóból mindig busszal utaztunk el 1-2 nap erejéig Finisterrébe és Muxíába. Most azonban már szándékosan úgy terveztük, hogy gyalog fogunk elsétálni Muxíáig és ha lesz időnk, akkor még Finisterrébe is átugrunk. Negyed óra gyaloglás után még Santiagóban nyitva találtunk egy kis kávézót, aminek nagyon megörültünk, mert az útikönyvünk Santiagótól 7 km-rel távolabb jelölte a következő bárt, szóval ide betértünk és megreggeliztünk. 7:37-kor már újra a szűk kis utcák köveit koptattuk, amikor valamivel világosabb volt már, de az utcalámpák még mindig égtek. Itt láttam meg az első jelzőtáblát "Camino Fisterra" felirattal, melyből később még számtalan került elénk.
Valamivel 8 óra előtt már a városon kívül találtuk magunkat. Egy kisebb kőhídon átkelve bevetettük magunkat a természet zöld bokrai közé, majd egy meredekebb emelkedőt megmászva egy nagy rétet kerültünk meg.
Az emelkedő tetején csodálatos látvány fogadott bennünket. Sok szép és emlékezetes pillanatot sikerült már lefotóznom az El Camino különböző útjait járva, de ami itt tárult elénk az a legszebbek közé tartozik! A nap éppen akkor bukkant elő és azon túl, hogy bearanyozta az égboltot, gyönyörű sziluettet biztosított a santiagói katedrális tornyainak. A völgyben megülő köd sejtelmes homályt kölcsönzött a tájnak, mi pedig ott álltunk megbabonázva a látványtól. Az igazsághoz tartozik, hogy - mint rendesen - Erika ért fel a hegyre előbb, így ő másfél perccel korábban tudta lefotózni a csodás napfelkeltét, ez a kép az ő remekműve, amikor a nap még csak kétharmad részben bújt elő.
Az én képem másfél perccel később 8:10-kor készült, amikor a nap már a felszín fölé emelkedett, de szerintem így is nagyon szép lett. Ez a pillanat látható lentebb és a nyitó képen is. Akkor ott bennünket nagyon megérintett a látvány és perceket töltöttünk el gyönyörködve benne és megélve a nemes pillanatot. Rajtunk kívül még egy másik zarándok is ugyanígy megállt és elmerült a gondolataiban, azt hiszem nagyon megindító volt ez a reggel mindhármunknak.
A szép napindító jelenet után továbbmentünk és hamarosan már a megszokott nappali világosságban folytattuk utunkat. Ahogy a képeken is látszik, a köd hamar felszállt és egyetlen felhő sem úszott az égen, ellenben nagyon meleg lett.
Az útikönyvünk Santiagótól 7 km távolságra Quintáns településen jelölte az első bárt és már nagyon vártam, hogy odaérjünk, mert bizonyos dolgok erősen késztettek a megállásra. Nem részletezném túlságosan, de nagy dolgok voltak készülőben... :-) Persze Murphy törvénye szerint nem volt nyitva semmiféle bár a jelzett helyen, pedig a dolog egyre sürgetőbbé vált. A következő településig még 2,5 km távolság volt előttem, szóval az esélytelennek tűnt, Erika meg már valahol előrébb bandukolt, tehát egyedül kellett megoldanom a helyzetet. Na de nem ám úgy, hogy a természet lágy ölét hívtam volna segítségül, mert én úgy nem tudok, hanem gondoltam egy nagyot és úgy döntöttem, hogy egy alkalmas házba majd becsöngetek. Szerencsére kisebb településeken mentünk keresztül és abban reménykedtem, hogy találok majd valamilyen megoldást, amikor az egyik villa erkélyén megláttam egy idősebb hölgyet, aki könyökölt és nézelődött. Illendően köszöntem neki, hogy "¡Buenos días!" ő is vissza nekem, majd megkérdeztem, hogy hol van erre a közelben egy bár. A néni sajnálkozott, hogy nincs errefelé bár, a legközelebbi is csak 2 km után lesz majd. Ezután megkérdezte, hogy vízre van-e szükségem? Én mondtam neki, hogy nem, hanem WC-re, mire ő nagyon kedvesen megkérdezte, hogy akkor miért nem megyek be hozzá? Ó, ha tudta volna, hogy csak erre vágytam! :-) Lejött az erkélyről, kinyitotta a kaput és beinvitált a házába. Bent a házban két csodaszép, barna szemű spanyol vagy gallego kisgyerek játszott, kuncogtak a váratlan vendég láttán, majd diszkréten elvonultam a megfelelő helyiségbe és amikor visszatértem a teraszra, akkor már a család barátságos golden retriever kutyája is körbeugrált! Soha nem vettem még ekkora hasznát a spanyol nyelv tanulásának! El tudtam magyarázni egy helyi néninek a gondomat és sikerült is megoldani! Hurrá! :-) Persze ehhez a spanyolok nyitottsága és vendégszeretete is kellett, anélkül semmit sem ért volna a nyelvtudás. Nem hiába imádom a spanyolokat! :-)
Bő fél óra múlva persze elértem a következő települést, ahol az immár nyitva lévő bár teraszán megpillantottam Erikát. Csatlakoztam hozzá és egy fél órát pihentünk az árnyas teraszon egy-egy cola és narancslé társaságában. Ezután újra nekiindultunk, miközben hétágra sütött már a nap. Szerencsére többször haladtunk keresztül árnyat adó ligeteken, erdei ösvényeken. Annak ellenére, hogy ezen a napon is kétharmad részben aszfaltutat jelzett az útikönyv, a táj szépségére nem panaszkodhattunk.
Az a helyzet, hogy ezután sokáig nem fotóztam, mert egy elég meredek hegyet kellett megmásznunk és a dög melegben örültem, hogy végre felértem a tetejére, aztán meg jöhettünk megint lefelé. Háromnegyed 1 felé járt az idő, amikor elérkeztünk Trasmonte településre, ahol a Casa Pancho bár szó szerint útszéli teraszára huppantunk le a változatosság kedvéért és mivel addigra már farkaséhesek voltunk, a lenti képen látható szerény kis omlettet bekebeleztük. Isteni volt a paradicsom IS. :-)
Teli hassal egy kicsit nehezítettük az egyébként is kihívásokkal terhelt napunkat, de azért szépen elaraszoltunk a következő szép látványig, a Río Tambre felett átívelő kőhídig. A Ponte Maceira melletti üde kis oázis sokakat késztetett maradásra a nagy hőségben. Fiatalok csobbantak itt-ott a vízben, néhányan csak üldögéltek és a lábukat áztatták, de mi hősök voltunk és haladtunk tovább.
A folyó mentén áthaladtunk az autós híd alatt is, majd egy idő után eltávolodtunk a folyótól és Negreira városa felé vettük az irányt.
Az utolsó 5-6 km már elég nehéz volt a nagy melegben, de végül rendben megérkeztünk Negreirába, ahol az Albergue Alecrín szálláson foglaltunk ágyat. Elég jó kis privát albergue volt, 12 € árért teljesen megfelelt és mivel mosógépük is volt, így az összes piszkos ruhánkat ki tudtuk mosni. Később átmentünk a szomszédos, hasonló nevű étterembe vacsorázni és mialatt vártunk a zarándokmenü felszolgálására, egy tradicionális felvonulást is láthattunk. A pincérnő szerint nem gallego, hanem aszturiai népviseletbe öltözött hagyományőrzők vonultak el előttünk zenélve és énekelve.
Hamarosan megérkezett asztalunkra a peregrino menü, amit muszáj volt lefotóznom. Előételnek ensalada mixta (vegyes saláta) és tonhalas empanada került a tányérunkra. Főételnek hatalmas chuleta (sült karaj vagy valami ilyesmi hús) sült krumplival, amitől Erika már hidegrázást kapott, de nekem ízlett, mert én mindenevő vagyok. :-) Desszertnek Erika flant én pedig melont választottam. Azért nem írom, hogy sárgadinnye, mert egyrészt zöld volt, másrészt ez a fajta melon eltér az itthon szokásostól és én pont ezt a fajtát szeretem, de nagyon!
Később még elmentünk a supermercadóba, ahol 0,33 euróért vettünk egy-egy másfél literes vizet és megláttam a füstölt paprikát. El is határoztam, hogy majd az utolsó napon Santiagóban veszek ilyet otthonra. A szállásról csak ezt az egy valamirevaló képet készítettem, de higgyétek el, hogy jó volt. ¡Buenas noches!
