Utolsó gyaloglós napunk a Balatonnál. A poszt végén röviden összefoglalom balatoni tapasztalatainkat és megvillantom egy új El Camino lehetőségét is... :-)

Ez lesz az utolsó gyaloglós napunk, hiszen terveink szerint a mai nap végeztével gyakorlatilag körbesétáltuk a Balatont. Reggel még elfogyasztottuk a reggelit az iszonyúan retro szálláson, majd útra keltünk. Fél 9-kor kényelmes tempóban sétálva haladtunk Siófok felé. Itt már leginkább aszfaltúton gyalogoltunk, mivel errefelé főként az üdülőházak domináltak. Egyre több helyen botlottunk bele építkezésekbe az Ezüst-part közelében, szinte minden létező üres telken házakat húztak fel, de többször láttuk régi épületek felújítását, bővítését is. 

10 óra körül már elég meleg volt az idő, megszomjaztunk, jólesett leülni, így lehuppantunk az Ezüstpart Yacht Kikötő melletti Calypso Étterem teraszára. Gyalogos Balaton körtúránkon ez volt az utolsó alkalom közelről szemlélni a magyar tengert. Nem kapkodtunk, nem volt miért sietnünk. A teraszon ücsörögve figyeltem ahogyan előkészítettek egy vitorlást az indulásra. Jó volt nézni a szakértő mozdulatokat, szemmel láthatóan a vitorlás tulajdonosa sem sietett, valahogy lelassult minden, mint ahogy mi is. Búcsúztunk a Balatontól... aztán elindultunk. Siófokra érve már egyre többen nyüzsögtek az utcákon, főképp mert hétvége volt. A vasútállomáson megvettük másnapra a vonatjegyet hazafelé, hogy legalább ezzel ne kelljen foglalkozni majd a reggeli induláskor. 

Aznapi szállásunkat Balatonszabadiban tudtuk lefoglalni reális áron, távol a tó vizétől, emiatt nem is volt már igazán balatoni hangulatunk. Így utólag talán jobb lett volna a Balaton közelében maradni, de most már mindegy, így alakult. A szállásunk legalább kényelmes volt, két szobás házrészt kaptunk saját fürdőszobával és konyhával. Vacsorázni a falu másik végén lévő étterembe kellett elsétálnunk, de hát mi ez ahhoz a kétszázvalahány kilométerhez képest, amit az elmúlt két hétben gyalogoltunk. Útközben megnézhettük a Szent Anna templomot...

... és a templom mellett felállított Szent István mellszobrot. A szobor érdekessége, hogy talapzatán a jól ismert Stephanus Rex monogram is látható. Bevallom, ez utóbbi nekem az István a király című remekmű lemezborítójáról emlékezetes, szinte beleégett a tudatalattimba, annyiszor láttam... :-)

Balatoni túránk tehát a mai nappal véget ért. Egy 10 km-es szakaszt leszámítva körbeértünk a Balaton mentén, elvégre Balatonaligánál kezdtük a gyaloglást és Siófokon/Balatonszabadiban fejeztük be. Összesen 260 kilométert tettünk meg tisztán gyaloglással, ebben nincs benne a két-három alkalommal igénybe vett buszos, ide-oda cikázás. Nem így terveztük, 400 km volt az eredeti elképzelésünk, de ezt az első 3 nap tapasztalata alapján módosítottuk. Az eredeti terv szerint a MÁV VSC Természetbarát Szakosztály által kiadott túraútvonalat követtük (volna), ehhez be is szereztük az igazolófüzetet, amelybe eleinte szorgosan gyűjtögettük a pecséteket és készítettük a fotókat a meghatározott helyeken. A Balaton körüli 400 km távolság úgy jön ki, hogy - főként az északi oldalon - a parttól jócskán eltávolodva, hegyen-völgyön át, kilátóról kilátóra, föl-le járva kelve majdnem kétszer olyan hosszú a távolság, mint a partmenti kerékpárúton haladva. Ez tetszett nekünk, ez vonzott bennünket, hiszen 2020-ban a koronavírus pandémia miatt esélyünk sem volt a spanyolországi El Camino útvonalak valamelyikét megjárnunk, mint ahogyan azt az elmúlt években tettük.

A kezdeti lelkesedés azonban hamar alábbhagyott. Először is azért, mert az első héten azt tapasztaltuk, hogy amerre haladtunk, ott a jelzett turistautak nem kellően gondozottak, nem megfelelően jelzettek, az ivóvízvételi lehetőség esetleges (vagy van vagy nincs, de leginkább nincs) és őszintén szólva egy ilyen frekventált helyen, mint a Balaton nem erre számítottunk. Ezek csak a külső körülmények, de volt más is. Több El Camino útvonalat megjárt zarándokként sikerült elkövetnem azt a hibát, hogy erre a túrára egy olyan új túracipőt vásároltam, amely bár nagyon kényelmes volt, de méretben pont a lábam nagyságával megegyező, holott elméletben betéve tudom, hogy mindig egy számmal nagyobb méretű cipőt kell venni, hogy a meredek lejtőkön legyen hely a lábujjaknak előre mozogni vagy a nagy melegben a megdagadt láb is elférjen a cipőben. Mondom, tudtam én ezt, nem is volt semmi gondom az El Caminós útjaim során, de úgy gondoltam, hogy ide a Balatonhoz nem kell ilyen nagy faksznit csinálni a dologból, megvettem a pont jó méretű 38-as Keen cipőt. Hiba volt. Az első három napon annyi kilátóhoz másztunk fel és annyi hegyről jöttünk le meredek ösvényeken, hogy elkezdett fájni a lábam lefelé jövet, a nagylábujjamat nyomta a cipő, majd a harmadik naptól kezdve nagyon érzékennyé vált és szépen belilult a körmöm. Egy idő után olyanná vált, mint amire kalapáccsal rávertek egy jó nagyot. Még szerencse, hogy nem esett le a körmöm, de így is fél évbe telt, mire a csúnya kék rész lenőtt. Szerencsére a szandálidényre már újra régi színében pompázik, de mindenesetre tanulságos a történet. 

A fizikai felkészültségünk átlagos volt, de máskor is így indultunk caminózni, ez még nem lett volna baj. A 2019. nyarán történt térdműtétem óta ez volt az első túrám, amelyet valójában egyfajta tesztnek is szántam a későbbi hosszabb útvonalak előtt. A gond ott kezdődött, hogy a térdem egyáltalán nem úgy működött mint régen. Régebben a hegyre felfelé kaptatás ment nehezebben, olyankor mindig lemaradtam, most már viszont a hegyről lefelé is én voltam a lassúbb, pedig régen szinte szökdécselve ugrándoztam lefelé. Most ez nem ment, a térdem sajgott, a lábujjam fájt, egyáltalán nem voltam komfortos állapotban, sajnos. Mindemellett Erika is küzdött a saját nehézségeivel, ezért hamar úgy döntöttünk, hogy elengedjük a meghatározott útvonalat és a pecsételéseket, arra megyünk amerre kedvünk tartja, ott állunk meg ahol akarunk, egyetlen célunk volt, hogy körbejárjuk a Balatont. Így már kezdett hasonlítani a caminóra. :-)

Volt még egy fontos dolog, ami meghatározta ezt az utat, legalábbis nekem. Na, kitaláljátok, hogy mi? Hát persze, hogy a vaddisznók! :-) Soha életemben nem éreztem ilyet, de ezen az úton olyan erős vaddisznó-fóbiám alakult ki, hogy rettegtem tőlük! Bejártam Spanyolországban a Pireneusokat, jártam Portugáliában sűrű erdőket, de soha, soha nem éreztem még hasonló félelmet vadállatok, különösen a vaddisznók iránt. Nem tudom, hogy miért alakult ez ki, valószínűleg túl sok hír jutott el hozzám a Balaton környékén elszaporodott és portyázó vaddisznókról, mindenesetre az út második felében többször előfordult, hogy amiatt kellett módosítanunk az útvonalon, mert én nem mertem bemenni a sűrűbe. Nem is tudom mi lett volna velem Erika nélkül! Szegény, mit ki nem kellett állnia az úton, hallgathatta a rémüldözéseimet! :-) Ezúton is köszönöm, hogy elviselt!

Végül még sincs semmi rossz érzésem amiatt, hogy a 400 km helyett csak 260 km-t sikerült gyalogolnunk, főleg úgy, hogy két hónap múlva újra megműtötték a térdemet. Úgy tűnik, hogy nem véletlenül éreztem a lejtőkön a fájdalmat, a térdem jelzett, hogy nem tökéletes még és én hallgattam rá. Második térdműtétemet az ország leghíresebb térd specialistája végezte, szóval reménykedem, hogy immár teljes lesz a felépülés. Most sokkal jobban érzem magam, mint az első műtét után, már szinte teljes a mozgástartomány a térdemben, csak még erősíteni kell egy kicsit az izmokat. Azóta is rendszeresen sétálok, nagyon élvezem hogy fájdalom nélkül járok és készülök egy újabb El Caminóra. Remélem, hogy mielőbb lehetőség lesz rá, hiszen sokan várjuk már a nyitást. Annyit elárulhatok, hogy Erikával már tervezgetünk.... Aki egyszer az El Camino útjára lép, az nehezen szabadul tőle... :-)

¡Buen camino, peregrinos!

¡Hasta luego en España!