Még egy kis Tapolca, aztán irány a Balaton! Felidéztem megkopott horgász élményeimet, majd később jött a rózsabogár támadása...
Reggel tovább aludhattunk volna, de a szomszédos templom harangjai 6 órakor megkondultak és felébresztettek bennünket. Még egy kicsit szunyókáltunk, azonban fél 7-kor, a következő harangozásnál már tényleg felkeltünk. Balatoni körtúránk során ez volt az első olyan szállás, ahol reggelit is tartalmazott az ár, így 8 órakor lementünk az étterembe és bőségesen megreggeliztünk. Ezután kényelmesen összepakoltunk és elhagytuk a szállást. Nem siettünk, mert több okból kifolyólag erre a napra pihenőt terveztünk.
Megbeszéltük, hogy busszal megyünk a következő állomásra, Vonyarcvashegyre. Azért döntöttünk így, mert az igazoló füzet szerint - és Camino Steve szerint is, aki néhány nappal előttünk sétált arrafelé a Kék Túrán - a Tapolcáról kifelé vezető út első 8 kilométere nagyon veszélyes. A jelzés a forgalmas országút mentén vezet, ahol még útpadka sincs! Nem is értem, hogyan jelölhettek így egy turistaútvonalat, hiszen ebben a formában szó szerint életveszélyes! Az igazoló füzet is azt javasolta, hogy ezt a szakaszt busszal tegyük meg, elkerülendő a balesetet. Megfogadtuk a tanácsot, de azzal az eltéréssel, hogy nemcsak ezt a 8 kilométert, hanem az egész napi etapot átugortuk és busszal mentünk el Vonyarcvashegyig. Azon túl, hogy fájt a lábunk - Erikának a talpa, nekem meg a rossz térdem - dög meleg is volt (33 fokot jeleztek az időjósok aznapra), ráadásul Lesenceistvándtól 20 km-en át lakott településeket elkerülve hegyen-völgyön át vezetett az út. Biztosan szép lehetetett, de az eddigi tapasztalataink rosszak voltak a vízvételi lehetőségekről és ilyen hosszú szakaszt nem akartunk kockáztatni ebben a melegben. Ám a legtöbbet az nyomott a latban, hogy Erika nem merte bevállalni, hogy végig hallgassa a rinyálásomat a vaddisznók miatt... :-)
A busz csak fél 12-kor indult, addig volt időnk a tó körül sétálni és fotózni. Nagyon tetszett az egész környezet, a malom és a tóban úszkáló halak sokasága. Látszott, hogy lelkiismeretesen gondozzák a tavat, mert amikor ott jártunk, éppen két pacák tisztította a medret a hínártól és egyéb nem odaillő dolgoktól.
A buszon elég sokan utaztak, de mindenkinek jutott egy-egy dupla ülés.
Kb. fél 1-re értünk a vonyarcvashegyi szállásunkra, de már el tudtuk foglalni, nem volt gond, hogy korán érkeztünk. Nagyon jó kis apartmant sikerült foglalnunk, csak a fürdőszoba volt rettenetesen kicsi. Pihentünk valamennyit, aztán lementünk a partra. Jó érzés volt újra a víz közelében lenni, elvégre a Balaton miatt jöttünk ide! Elsétáltunk a csónakkikötőhöz, majd továbbhaladtunk a parton.
A víz nyugodtan terült szét, éppen hogy csak fodrozódott a meleg délutáni napsütésben, a horgászoknak pedig nem igazán akadt kapásuk az idő tájt. Hű, de régen nem horgásztam, pedig nagyon szeretek ám! Nálunk ez családi hagyomány, az apukám is nagyon szeretett horgászni, én is, de leginkább a lányom és a vejem a megszállottjai ennek a hobbinak, ők már a nyílt tengeren űzik ezt a sportot... Nekem egy 7,80 kg-os amur volt a legnagyobb fogásom eddig, de az is emlékezetes maradt számomra. Aki nem horgászik, vagy nem szeret horgászni, az nem ismeri ezt az érzést és nem is tudom elmagyarázni. Engem nagyon megnyugtat, kikapcsol, feltölt és közben ott van az izgalom, hogy túljárjak a hal eszén és megpróbáljam kifogni. Na meg persze közben jókat lehet napozni is, hiszen imádom a napot, órákig tudok sütkérezni a langymeleg őszi napsütésben.
Nem véletlenül méláztam el a régi emlékekbe merülve, mivel a tó szépsége, a rendezett környezet, a víz tükrén megcsillanó napsugarak mind-mind a régi horgász élményeimet idézték fel. Nem is kívánhattam volna szebb nyár végi délutánt, hacsak nem egy kis horgászatot... :-)
A part mentén vezetett a Balatont megkerülő kerékpárút is, de most egyáltalán nem volt zavaró, mert egyrészt alig volt rajta forgalom, másrészt bőven találtunk mellette olyan füves részt, ahol kényelmesen sétálhattunk kímélő üzemmódban. Egy szakaszon a bicikliút fölött sövényből alakítottak ki egy rövid zöld alagutat, vagy valami kapu-féleséget, aminek nem jöttem rá az eredeti funkciójára, mindenesetre jópofa volt. Talán menedékül szolgált az eső elől vagy mittudomén, de a lényeg, hogy láttuk már a fényt az alagút végén! :-)
Sokat sétáltunk a parton, gyönyörködtünk a víz felszínén csillámló napsugarakban, barátkoztunk a vadkacsákkal és nem volt rajtunk semmilyen nyomasztó időkényszer, ami miatt sietnünk kellett volna. Hacsak nem az éhség... :-)
Követtük a kerékpárút nyomvonalát, mely elvezetett bennünket a vitorláskikötőig, ahol egy piros-fehér-zöld nemzeti trikolór bicikli kompozíció késztetett megállásra bennünket. Legalábbis egy fotó erejéig. Itt búcsút vettünk a Balatontól - egy kis időre - és egy jobbraáttal eltávolodtunk a parttól, visszaindultunk a lakott település irányába. A Vörösmarty és Virág Benedek utca találkozásánál fotóztam az 56-os forradalom hősei előtt tisztelgő emlékművet, mely egy galambot tartó női alakot ábrázol.
Jócskán megéheztünk, mert reggel óta nem ettünk semmit, így kerestünk és találtunk is egy helyi éttermet. Az ITA TÓ Vendéglő kerthelyiségében telepedtünk le, ahol fogasfilét rendeltem petrezselymes burgonyával és tartármártással. Isteni finom volt és épp a harmadik szelet fogast kezdtem falatozni, amikor úgy tűnt, hogy nemcsak nekem ízlett, hanem a helyi nagymenő rózsabogárnak is, aki se szó, se beszéd, belerepült a tányéromba és jól körbemászkálta az ételt, mielőtt megkóstolta volna. Itt a videó róla, de csak erős idegzetűeknek! :-)
Miután jól kiduzzogtam magam a támadás miatt és konstatáltam, hogy nem kapok fájdalomdíjként még egy adag fogasfilét a vendéglőtől, rákényszerültem arra, hogy magamat kárpótoljam. Erika hosszas unszolására nehezen, de rászántam magam, hogy elsétáljak vele a Rétes Házba, ami tulajdonképpen egy étterem volt, csak így hívták, viszont tényleg nagyon finom réteseket kínáltak. Természetesen nyomban kettő darab rétessel vigasztalódtam, elvégre félbehagytam a vacsorámat, nem igaz? Na ott már résen voltam és nem engedtem landolni egyetlen árva rózsabogarat sem a tányéromon, végül tehát mégis csak jól zárult ez a nap. Kellett is a plusz kalória, mert másnap már újra hátizsákkal és főleg gyalog indultunk tovább balatoni gyalogtúránk következő állomására.
