Havas háztetővel indítottunk, később szemerkélt, este viszont szakadó esővel zártuk a napot. Közben voltak lejtők, emelkedők és magvas gondolatok is... :-) 

A konyhában mindenféle finomság volt kikészítve reggelire, amely benne foglaltatott a szállás árában. Két-két piritóst, croissant és egy jó kávét fogyasztottunk el, majd összeszedtük a cuccainkat és indulásra készen álltunk. Valamilyen sugallatra kinéztünk a szobánk ablakából és meglehetősen elcsodálkoztunk a látványtól, ugyanis a háztetőkön havas foltok vagy jeges zúzmara fehérlett. Azért ez már túlzás, hiszen még csak szeptember 5-ét mutatott a naptár! 

Hepehupás táj, szemerkélő eső, ez a Galicia verde (zöld Galicia). 

Reggel fél 8-kor indultunk. Át kellett gyalogolnunk Ribadeo városán, ahol szokás szerint még koromsötét volt minden utca, de a közvilágítás miatt nem volt szükségünk fejlámpára. Nehezen tudtam megszokni, hogy míg nálunk otthon már 6 órakor felkel a nap, addig itt Spanyolországban csak 8-kor. Legalábbis szeptemberben, ennyit számít 2500 km távolság. Szerencsére nem esett az eső és hideg sem volt, így minden adottnak tűnt egy kellemes gyalogláshoz a mai napra. Ránk is fért, áztunk eleget tegnap. A cipőm majdnem megszáradt a radiátor mellett, csak egy picikét maradt nedves, azt elviseltem, nem igazán éreztem kellemetlennek. 

Séta az esőben, szivárványos égbolt és lucsogó túracipők. Asztúriából átléptünk Galiciába, Las Catedrales helyett pedig codillo de cerdo jutott osztályrészül...

6:20-ra állítottam be a telefonomat, de már jóval előbb fent voltam. Egész éjjel rosszul aludtam, nem tudom igazán az okát hogy miért, pedig alapvetően nagyon jó alvó vagyok. Még teljes sötétség volt a hálóteremben, ezért a vörös fényű fejlámpámmal világítottam az ágyam környékén és egész jól össze tudtam pakolni a cuccaimat. Negyed 8-kor léptünk ki az albergue kapuján, akkor még koromsötét volt kint az utcán is. 

Utazás a start helyszínére, elmélkedés a busz csomagtartójáról(ból), kicsike gyaloglás, hangolódás...

Reggel 5-kor keltünk és 6-kor már a buszpályaudvaron voltunk. Csak 500 métert kellett sétálnunk, szándékosan a közelben foglaltunk szállást, hogy ne kelljen kora reggel keresztül sétálnunk Oviedo városán. A tavalyi Camino Primitivo kalandos utazásunk miatt tudtam, hogy a buszpályaudvaron már reggel 6-kor nyit a kávézó, így célzottan oda vettük az irányt. Bőven volt időnk megreggelizni és egy jó café con lechét meginni, mielőtt 6:45-kor a buszunk begördült az állomásra. 

Buszra szálltunk, felszálltunk, repültünk, kalandosan landoltunk, aztán megint buszra szálltunk. Egész nap ide-oda szálltunk, végül Oviedóban beléptünk a katedrálisba...

Álmomban nem gondoltam volna, hogy valaha az El Camino del Norte útjára lépek, főleg a Primitivo után, de az élet nagy rendező. Magamtól nem jutott volna eszembe, ám Erika előállt az ötletével, hogy a Norte utolsó 220 kilométere nem is olyan hegyes-völgyes, mi lenne ha... Addig, addig szervezkedtünk, hogy végül megvettük a jegyeket és elindultunk. Tartsatok hát velünk, lesz néhány izgalmas kalandunk! :-) 

Az utolsó 220 km naplója.

2024 El Camino del Norte: 0. nap - Utazás - Budapest - Bécs - Bilbao - Oviedo

2024 El Camino del Norte: 1. nap - Oviedo - La Caridad - Tapia de Casariego

2024 El Camino del Norte: 2. nap - Tapia de Casariego - Ribadeo

2024 El Camino del Norte: 3. nap - Ribadeo - Villamartín Grande

A Vía de la Plata zarándokút feléig jutottunk, itt most egy időre abbahagyjuk. Az utolsó két napot Salamancában és Segoviában töltöttük, látnivaló volt bőven!

A buszunk csak 13 óra után indult tovább Segoviába, így volt időnk körülnézni Salamanca óvárosában. Én továbbra is túrabottal közlekedtem, mert a jobb bokám nem akart javulni, de így is csak sántikálva jártam. Visszasétáltunk tehát a városközpontba, ahol szebbnél szebb díszes épületben gyönyörködhettünk. Először Salamanca egyik büszkeségét, az egyetemi épületegyüttest mutatom be, mely fotók még előző nap este készültek. Igen, este 20:15-kor, de a nap még akkor is hét ágra sütött.

Eljött az utolsó gyaloglós napunk, megérkeztünk Salamancába. Eddig terveztük, félútig jutottunk, majd valamikor folytatjuk, de nagyon élveztük! :-) Adiós 

Reggel fél 7-re állítottam be a telefonomat. Már magamtól ébredeztem, de még félálomban lehettem, amikor halkan, de folyamatosan hallottam valahol a távolból egy telefon ébresztőjének búgását. Azt gondoltam, hogy a szomszéd szobából a francia házaspáré, akik valamiért nem nyomták ki a telefont. Mérgelődtem is magamban, hogy mi a francért nem képesek leállítani azt a rohadt ébresztőt, amikor én még szeretnék aludni. Már legalább negyedórája rezgett, búgott folyamatosan, én meg egyre bosszúsabb lettem...

Hideg, aszfalt és még mindig nincs ATM, de van megoldás: hitelben fogyasztunk! :-)

Szobatársaink ismerték helyzetünket - vagyis azt, hogy gyakorlatilag elfogyott a készpénzünk és bankkártyáinkkal ezen a környéken semmire sem mentünk - szóval  nagyon rendes volt tőlük, hogy hagytak a konyhában kenyeret, vajat és lekvárt, így meg tudtunk reggelizni. A német zarándoknő még kávét is főzött nekünk, tehát semmiből nem szenvedtünk hiányt. Igaz, lapult még néhány Cerbona szelet a hátizsákunkban, de azt eltettük vésztartaléknak, ha az úton esetleg megéheznénk. Állítólag a következő településen sem lesz ATM, tehát szükségünk volt minden falat ennivalóra... 

Mit tegyen a zarándok, amikor elfogyott a pénze?  

Reggel fél 8-ra összepakoltunk és átmentünk reggelizni az étkező helyiségbe. Nagyon bőséges reggelit készítettek nekünk a szorgos hospitalerók. Egyenként csomagolt chorizós kifli, dupla csiga formájú süti, muffin, croissant, apró csoki bon-bon, kávé, tea, szóval minden volt, amit egy zarándok kívánhat. Reggeli után desszertként bevettem egy Voltaren tablettát, hogy egyáltalán le tudjam sétálni a mára tervezett 18 kilométert. Elbúcsúztam Manolitótól és elindultunk.