Hajnali naplóírás után sötétben botorkáltunk, majd hegyet másztunk önként és dalolva. Később szándékosan el akartuk kerülni a dombokat, ehelyett olyan meredek utat kaptunk, hogy a fal adta a másikat! :-)

Reggel 6 óra előtt Erika is felkelt és csodálkozott, hogy én már kint ülök a hallban és naplót írok. Röviden elmeséltem neki, hogy mi történt, (erről bővebben az előző posztban olvashattok) majd nyomatékul bekentem krémmel néhány csípésemet. Lassan a többiek is kezdtek mozgolódni, de még így is mi hagytuk el elsőnek az szállást. Fél 7 előtt léptünk ki a kapun, alig vártam, hogy magam mögött tudjam ezt az alberguét, pedig egyébként nem volt rossz, csak nekem nem volt vele szerencsém...

Csodálatos óceán hullámtörő sziklákkal és táltos paripával, estére viszont legyek és egyéb vérszívók jutottak. Az álmatlan éjszakát egy kedves üzenet tette szebbé... :-)

Reggel fél 6-kor indultunk el mai célállomásunkra, Porto Moguás településre. Előző este lefoglaltunk két ágyat emailen keresztül, de nem akartunk kockáztatni azzal, hogy túl későn érkezünk, mert láthatóan egyre nagyobb számú zarándok igyekezett Santiago felé. Az óceán még sötétben is szép volt, de a tájékozódáshoz szükségünk volt a fejlámpára. A jelzések eleinte egy nagyon köves ösvényre vezettek, ahol nehezen haladtunk, majd később egy autóút mentén gyalogoltunk pirkadatig.

A nap, amikor elvesztettük Ágit és magunk mögött hagytuk Portugáliát. Volt még egy izgalmas időutazásunk, birtokba vettünk egy egész alberguét és végre spanyol földre léptünk. Hola Galicia, megjöttünk! :-)

Egy különleges napnak néztünk elébe, melyen a gyaloglás mellett más közlekedési eszközt is alkalmazni kívántunk, konkrétan egy hajót. Nem úri huncutságról van szó, hanem az út sajátosságáról, miszerint a portugál-spanyol határt kettészeli a Mino folyó, amelyen menetrendszerűen közlekedő komp segítségével lehet átkelni. Egyébként ez a folyó jelöli a határt Valenca és Tui között is a Portugal Interior vagy Central, azaz a belső úton, de ott egy híd áll rendelkezésünkre. (Erről ITT olvashattok a 2015. évi úti beszámolómban.) Nekünk azonban a parti úton nem volt lehetőségünk száraz lábbal átkelni, hiszen a legközelebbi híd 13 kilométer távolságra volt tőlünk, így a komp jelentette a megoldást. Na jó, a lábunk így is száraz maradt. :-)

Végre megint óceán! Persze mindig bal kéz felől legyen, de nekünk jobbról is sikerült :-)

Reggel 6-kor a hátsó kijáraton hagytuk el a szállásunknak otthont adó textilboltot. Néhány szűk utcán jutottunk el a szélesebb főútig, rajtunk kívül nem igazán volt mozgás a városban. Sötét volt még, égtek az utcalámpák, aztán hamarosan kiértünk az óceánpartra. Sokáig kőburkolatú úton gyalogoltunk, majd egy jó fél óra múlva magunk mögött hagytuk a városi sétányt.

Óceánparti út óceán nélkül, de sok szép erdei úttal és természeti szépséggel. A csirkét marcangoló kutya is a természet része volt, mint ahogy a fekete meztelencsigák is. :-)

Reggel 6-kor léptünk ki a panzióból, majd elsétáltunk az 1 kilométer távolságra lévő municipal alberguéhez, ahol Ági szállt meg. Útközben érintettünk egy kedves kis kápolnát, de sajnos ez idő tájt még sötét volt, hiszen a nap csak 7 óra körül kelt fel, így nem igazán tudtam jó fotókat készíteni. Előző este megbeszéltük az étteremben a kora reggeli találkozót Ágival, tehát megint hármasban vágtunk neki a mai szakasznak. A templomtorony óráján jól látszik, hogy még csak negyed 7 volt, de már egyre többen rajzottak ki az alberguéből.

Eltévedések, plusz kilométerek, tömeg, szállásmizéria, estére azonban minden jóra fordult, mert megérdemeltük! :-)

A teljesen completto, azaz fullra feltöltött szálláson még majdnem mindenki aludt hajnali 5 órakor, amikor  elkezdtünk készülődni. Érzékeltük, hogy a Portugál Camino Costán, vagyis a Parti Úton már sokkal többen vannak, mint Portóig bármikor. Előző nap szerencsére korán beértünk a szállásra, de a mai napra sokkal hosszabb utat terveztünk, ezért már reggel 6-kor elindultunk, hogy reális esélyünk legyen zarándokszálláson szabad ágyat kapni.

Egy új korszak kezdete, rátértünk az óceánparti útra, az El Camino Portugués de la Costa deszkapallóira. Végre puha talaj a sok gránitkő után! Egyúttal új társunk is érkezett Ági személyében. Vamos chicas! :-) 

Előző este megnéztük a metró menetrendet, hogy ne kelljen sokat várakoznunk feleslegesen, így tervszerűen indultunk. A sok friss caminós - akik innen Portóból kezdték az útjukat - még békésen szunyókált a szálláson, nem tudták, hogy milyen nehéz lesz majd a hőségben gyalogolniuk, de az is lehet, hogy csak az előző esti dorbézolást igyekeztek kipihenni... Mindenesetre mi 6 órakor csuktuk be magunk mögött az albergue kapuját és amint kiértünk az utca végén lévő megállóhoz, pár perc múlva már jött is a metró. Hasznát vettük az előző nap vásárolt 24 órás metrójegynek, erre legalább nem volt gondunk.

Egy különlegesen szervírozott kávéval indult a napunk, később városnézés Portóban, ahol megtaláltuk a Lisszabonban elvesztett pályaudvart is, a nap végére pedig bőven megdupláztuk a címben jelzett kilométereket.

Ma végre nem kellett túl korán indulni, mert nagyon közel voltunk aznapi célunkhoz, Portóhoz. Így is én keltem fel elsőként a szobából, fél 6-kor már kipattantam az ágyból és a gyors átvizsgálás után megállapítottam, hogy szerencsére csak néhány szúnyogcsípéssel lettem gazdagabb, de közel sem annyival, mint Coimbrában. 6:15-kor indultunk és egy rövid húsz perces gyaloglás után nyitva találtunk egy bárt, amely tele volt mindenféle gusztusos sütivel és főleg kávéval. Mit mondjak, emlékezetes jelenet következett... :-)

Az eltévedések és a plusz kilométerek napján megtanultuk a curva szó jelentését és ismét megküzdöttünk a gránitköves burkolattal.

Ma egy kicsit később, reggel 6 órakor indultunk, mert Portóig túl hosszú lett volna a 35 km, ezért úgy döntöttünk, hogy csak Grijó településig megyünk és megelégszünk a 19 kilométeres etappal. Grijóban egyébként is egyházi szállásra igyekeztünk, ami délután 2 óránál előbb biztosan nem nyit ki, ezért felesleges sietni, inkább egy kicsit tovább aludtunk. Sokat gyalogoltunk a városból kifelé vezető főúton, ahol nagyon nagy volt a forgalom, ráadásul egyszer eltévesztettük az irányt. Nem vettük észre, hogy a Repsol benzinkútnál balra le kellett volna térni a főútról, így feleslegesen tettünk meg 1 kilométert. Amikor végre visszataláltunk a jelzett útra, akkor sokáig elhagyatott ipari épületek mellett, majd egy szép kék-fehér azulejo csempés templom előtt haladtunk el.

Francesinha az új kedvenc, a térdfájás még mindig gyötört, de közben megalkottam Murphy törvényének caminós változatát is. :-)

Lassan megszokottá vált a hajnal 4 órai kelés és 5 órai indulás, hiszen így védekeztünk a még mindig nagyon forró nappalok ellen. A korai indulásnak köszönhetően a legmelegebb órákat jó esetben már a szálláson tölthettük, de legalábbis sokkal kevesebb időt tartózkodtunk a tűző napon. A hajnali indulásnak egy árnyoldala volt, hogy reggel 7-ig koromsötétben kellett gyalogolnunk és nem mindig vezetett az utunk közvilágítással ellátott városi környezetben.