Ott jártunk fent, ahol a harangok zúgnak és végre kiváltottuk a compostelánkat is! Fantasztikus élmény volt! :-) 

Már kora reggel fél 7-kor elindultunk a szállásunkról a zarándokirodához, mert pár nappal ezelőtt reggel 7 órakor már legalább harmincan várakoztak a nyitásra. Nem akartuk megkockáztatni, hogy órákat kelljen sorban állnunk, hiszen 11:30-ra belépőjegyünk volt a katedrálisba, jobban mondva annak is a tetejére, de erről majd később. Még reggel is csillogtak az utcakövek, de nem az előző napi esőtől, hanem a takarítógépektől, amelyek hajnal óta szorgosan tisztították az utcákat. Amikor odaértünk a zarándokirodához 7 óra előtt pár perccel, még senki sem várakozott, mi voltunk tehát az elsők. Hurrá, akkor itt már nagy gond nem lehet! :-)

Az utolsó napunk Muxíában hegymászással, sziklákon való szökdécseléssel és villámlás előli meneküléssel telt, de Santiagóban utolért a kis piszok...

Utunk során először aludtunk fél 8-ig. Meg is lepődtem reggel hogy már ennyi idő van, hiszen ennél sokkal korábban keltünk eddig, ma viszont már nem siettünk, a gyaloglós napokat felváltotta a ráérős, bámészkodós időszak. Amikor kinéztem az ablakon, a kis halászfalu még ébredezett. Balra a jellegzetes kúp alakú hegycsúcs látványa tűnt fel (amit egyébként pár óra múlva megmásztam és onnan fentről is készítettem fotókat), jobbra pedig 8 óra 10 perckor még éppen csak felkelt a Nap és bearanyozta a víz felszínét is.

Muxía, a galiciai kis halászfalu egy csodaszép ékszerdoboz az óceán partján, érdemes ide ellátogatni!

Reggel kicsit tovább aludtunk, mert csak 8 órától lehetett reggelizni a motel éttermében, amit egyébként a szoba ára tartalmazott. Amikor lementünk a földszintre, még minden zárva volt. Hiába kopogtattunk, senki nem nyitott ajtót, de már hozzászoktunk Spanyolországban, hogy másképp értelmezik a pontosságot mint mi magyarok. Most is így történt és nem is késtek sokat, mert 8:07-kor megjelent a pincér, kinyitotta az ajtót és mi beléptünk az étterembe. Elkészítette a szokásos reggelit, egy jó nagy adag café con lechét, narancslevet, egy halom lekvárt, vajat és pirítóst tett az asztalunkra, mi pedig jól belakmároztunk, hogy útközben emiatt ne kelljen megállnunk.

Felhők a völgyben, fanyuszi és már megint ellentétes irányba mutató nyilak. Ami másnak 3, az nekünk 5... :-)

Azzal kezdtük a napot, hogy indulás előtt lementünk az albergue éttermébe reggelizni. Finom csokis péksütit, kávét és narancslevet kaptunk, így nem üres gyomorral kellett elindulnunk. Az időjárás kissé hűvösebbre változott, 14 fokot mutatott a telefonom, ezért a pulcsimat is felvettem. Rögtön egy emelkedővel indítottunk, hamar kimelegedtem, de még így is elkelt a plusz réteg ruha a hűvös reggelen. A felhők még megültek a hegyek közötti völgyeken, ilyenkor reggel nagyon szép látványt kölcsönözve a tájnak, csak később kezdtek feloszlani, amikor a nap kissé átmelegítette a természet minden zugát.

A hospitalero a széken ülve elaludt, mi alternatív utakon bóklásztunk, majd a főutcán lábat szellőztettünk, szélkereket bámultunk, aztán jött a farkas veszély!

Előző este megbeszéltük a hospitaleróval, hogy reggel fél 8-tól lehet reggelizni az albergue éttermében, így ennek tudatában teljes menetfelszerelésben levonultunk. Ott álltunk az albergue előtt, de az étterem és az egész ház zárva volt, sehol semmi mozgás. Sebaj, nyilván csak egy kicsit késik a hospitalero - gondoltuk - hiszen ez teljesen magától értetődő a spanyoloknál. Türelmesen vártunk az étterem teraszán, csak az zavart bennünket, hogy az ajtón belül egy kiscica keservesen nyávogott. A hospitalero nem is késett sokat, 7:36-kor álmosan átsétált a szomszéd házból, kinyitotta az éttermet és készített nekünk reggelit. A szokásos caminós reggelit kaptuk, de azt bőségesen: piritós, lekvár, vaj, narancslé, kávé. Miközben reggeliztünk, a hospitalero a széken ülve elaludt: :-) 

Reggelire churros, ebédre tarta de Santiago, délutánra a híres galiciai trágyaszag. Mindemellett szép tájak, jó idő és egy különös, magyar vonatkozású találkozás...

A spanyol időszámítás szerint elég korán, reggel 7 órakor léptünk ki az albergue kapuján, de ennek praktikus oka volt. Előző este a szálláshoz tartozó étteremben megtudtuk, hogy reggel 7-kor nyitnak és lehet náluk churrost reggelizni, így hát ott kezdtük a napot. Na persze a nyitásra egy pár percet azért várnunk kellett, mert ők másképp viszonyulnak az időhöz mint mi, de végül nyílt az ajtó, letelepedtünk az egyik asztalnál és pár perc múlva hozták is a frissen kisütött churrost! Jól indult a napunk! :-)

A mai napra jutottak emelkedettebb pillanatok és prózaibb, megoldandó feladatok is. :-)

Ezen a napon eléggé tagolt domborzati viszonyok vártak ránk, hegyek és völgyek váltakozása vetítette előre, hogy fizikailag is fárasztó napunk lesz, ezért már reggel 7 órakor elindultunk. Teljesen sötét volt még és mivel a zarándokiroda utcájában volt a szállásunk, láthattuk hogy milyen hosszú sor várakozott a nyitásra már akkor. El is határoztuk, hogy néhány nap múlva - amikor újra visszatérünk Santiagóba - mi is itt leszünk már reggel 7 órakor, hogy biztosan kézhez vehessük a compostelánkat, de erről majd később...

Sűrű ködben indultunk és varázslatos erdőkön keresztül érkeztünk meg Santiago de Compostelába, ahol végre állványok nélkül láthattuk a csodás katedrálist! :-)

Az Angol út utolsó szakaszához érkeztünk, amely nem ígérkezett túl hosszúnak, mindössze 16,4 km távot hagytunk a mai napra. Reggel 7-kor léptünk ki a privát albergue kapuján, ahol éppen a szomszédban üzemelt egy kávézó és már kinyitottak. Kapva kaptunk az alkalmon, betértünk a café bárba és megreggeliztünk, hogy erre se legyen gond. Ledöntöttük a nap első kávéját is, majd elindultunk, hogy megkeressük a városból kivezető utat. Szerencsére jó sok camino jelzést találtunk, így hamar kikeveredtünk Sigüeiro városából.

Gyönyörű zöldségek között jártunk: pálmafák, páfrányok, üde zöld ligetek. Galicia verde! Nehezítő körülmények: aszfaltút, hőség, folyadékhiány. Állatok: lovak, kutyák, dinoszaurusz...

Már augusztus végén jártunk és amikor reggel 7 órakor útnak indultunk, még teljesen sötét volt. Az alberguében már többen is készülődtek az előtérben, mi viszont már be voltunk sózva és a sötét ellenére elindultunk. Az úton már néhányan sétáltak előttünk, akik valószínűleg a municipal alberguéből jöttek. Szerencsére a fejlámpájukkal világítottak, így nem kellett elővennünk a sajátunkat, hanem őket követtük amíg kivilágosodott. Amint azonban elkezdett pirkadni, lehagytuk a néhány fős társaságot, mert elég hangosan társalogtak és ez nagyon zavart bennünket az álmos reggelen.

Ma különleges helyeken jártunk. Gyönyörű táj, múzeumként is funkcionáló bár, víztározó melletti pihenőpark, tüneményes kiszolgálás és végül egy szuper albergue, ahol alig kaptunk levegőt... 

Reggel 7-re lementünk a reggeliző helyiségbe, amit csak miattunk nyitottak ki ilyen korán. María gyorsan főzött nekünk kávét és elénk tett egy nagy kancsó narancslevet is. Készített nekünk néhány szelet pirítóst, majd egy halom kis adagos lekvárt és vajat is szervírozott hozzá. Tipikus caminós reggelit kaptunk extra kedvességgel! Jólesett házigazdáink ragaszkodása ahhoz, hogy megreggelizzünk náluk és ne üres gyomorral kelljen útnak indulnunk. A legnagyobb meglepetés viszont az volt, hogy mindezért egy fillért sem, akarom mondani egy centet sem engedtek fizetni, pedig eredetileg reggelit nem tartalmazott a szállás ára. Nagyon rendesek voltak velünk! Ezután elköszöntünk Maríától és beültünk a kocsiba, majd Antonio visszavitt bennünket Betanzos központjába, ahonnan folytathattuk a caminónkat.