Végre egy vaddisznómentes nap! Ellenben voltak sűrű felhők, viharos szelek, éhezés, szomjazás... ja, az nem volt... :-)

Ne tévesszen meg senkit a nyitókép, reggel ennél sokkal komorabb felhők gomolyogtak felettünk, emiatt végül úgy döntöttünk, hogy a táv első szakaszát busszal tesszük meg. Tulajdonképpen azt a meglehetősen unalmas szakaszt kellett volna újra megjárnunk, amit az előző napon már megtettünk, vagyis a Balaton és Kéthely közötti aszfaltburkolatban bővelkedő távot, ezért ezt most átugortuk.

Szerencsére már nem esett az eső, de szürke, komor felhők tornyosultak az égen és erősen fújt a szél, több mint 15 fokot esett a hőmérséklet az előző napok forrósága után. A 9:47-es busszal hagytuk magunk mögött Kéthelyt és suhantunk el egészen Balatonfenyvesig. Egyből a partot céloztuk meg, mert az volt a tervünk, hogy majd valamelyik büfében megreggelizünk, eszünk egy lángost vagy sült halat vagy bármi mást. Átmentünk a főút felett átívelő vasúti felüljárón, ahonnan még ijesztőbbnek tűntek a sűrű felhők.

A parton rajtunk kívül nem igazán találkoztunk élő emberrel, teljesen kihalt volt minden és egyetlen árva büfé sem volt nyitva. Ellenben iszonyúan fújt a szél, majd' levitte a fejünket, de legalább nem esett az eső és készíthettem néhány szép fotót a szürke felhőkről is. Nekem a Balaton még így is nagyon szép volt! :-)

Ahogy ott kóvályogtunk a büfésoron, az egyik bódét végre kinyitották belülről (szóval mégis voltak ott emberek csak jól elbújtak), de minden kapható volt náluk csak éppen ennivaló nem. Így történt, hogy reggeli helyett - szigorúan csak egészségügyi szempontból, a teljes jéggé fagyás elkerülése érdekében - lecsusszantottunk egy kis pálinkát meg Unicumot. A miheztartás végett: nem ám egymás után, hanem Erika Unicumot én meg pálinkát. :-) Aztán befutott egy bringás házaspár, akiket láthatóan jól ismertek a büfében, ők egyszerűen csak "mókustejet" vagyis fröccsöt kértek. Szép kis sportos csapat gyűlt össze ott Balatonfenyvesen!

Nem volt mit tennünk, üres gyomorral indultunk neki az útnak, gondoltuk majd csak megoldódik ez a dolog és útközben tudunk reggelizni valahol. Igen, de nem a Balatonnál szeptember 1-jén, amikor a turisták és a nyaralók elhagyták már a magyar tengert. Éppen delet harangoztak, amikor Alsóbélatelep és Fonyód között a parti kerékpárúton bandukolva végre egy nyitva tartó étterembe botlottunk. Na végre! Leültünk a teraszon és megebédeltünk, ami egyben a reggelinket is szolgálta. A pihenő után folytattuk utunkat, sajnos végig aszfaltburkolatú kerékpárúton.

A felhők kezdtek feloszlani, már nem is fáztunk annyira. Egyébként az eddigi két hét alatt a mai volt az első nap, hogy hosszúszárú túranadrágot és pulcsit vettem fel, egészen idáig térdnadrágban jártam az utat. Ha ilyen marad az idő, akkor holnap is rövidben tolom majd, meglátjuk...

Valahogy mindig hosszúnak tűnt az út, amikor kemény aszfaltúton jártunk, nem volt ez másképp most sem. A lábaink nem szerették a bicikliutakat, mindig nehezebben haladtunk rajta, de előbb-utóbb végre beértünk Fonyódra, aznapi célállomásunkra. Megkerestük a szállásunkat, amihez egy kisebb hegyet kellett megmásznunk, így ezután már eszünk ágában sem volt felkeresni a kilátót.

Később elmentünk a partra, elsétáltunk a mólóhoz és bár addigra már szépen kisütött a nap, még mindig nagyon fújt a szél. Néhány elszánt horgász lógatta a botját a vízbe - minden tiszteletem az övék -, de mi nem sokáig szurkoltunk nekik a viharos szél miatt. Inkább elindultunk vacsorázni, ami nem volt egyszerű, mert a szezon végével itt is alig találtunk nyitva éttermet. Végül sikerült, aztán visszamentünk a szállásra pihenni, mert másnapra hosszabb távot terveztünk gyalogolni. Összegezve a mai napot nem akarok igazságtalan lenni, hiszen minden nehézség ellenére hosszú ideje ez volt az első nap, amikor nem rettegtem a vaddisznók miatt! Ez már fejlődés! :-)