Búcsúzások és találkozások, könnyek, áhítat, elcsendesedés és a nap végére egy frenetikus fieszta! - Festa Apostolo 2014, Santiago de Compostela :-)

Eljött hát az utolsó nap. :-( A reggel még a szokásos takarítással kezdődött és amint elhagyta az utolsó zarándok a szállást, bezártuk a kaput. Igyekeztünk, hogy legyen még idő a reggelire és csomagolásra is. Viszonylag jól haladtunk, a szobák és a konyha is készen voltak már, amikor Kristóf megjelent a féltve őrzött macska konzervvel. Ezt még az elődeink hagyták ránk és már többször is oda akartuk adni a cicáknak, de Kristóf mindig visszatartotta azzal az ürüggyel, hogy majd az utolsó nap adjuk oda a cicáknak, hogy szép emlékkel gondoljanak majd ránk. :-)

Reggel színielőadás az udvaron, este magasból öntött cider és pacsera, a kettő között pedig elérzékenyülés a vendégkönyvi bejegyzésektől.

Reggel elbúcsúztunk Mónikától és jó utat kívántunk neki, majd egy különleges előadás nézői lehettünk. A belga pasi adott elő egy rögtönzött jelenetet angolul, melyet Mártival az emeleti ablakból néztünk, Kristóf pedig az udvaron állva szemlélte. Azt mondta a belga, hogy mi a legdrágább helyről nézzük az előadást, mint egy páholyból, Kristóf pedig az olcsóbb helyekről. :-) A rövidke előadás nagyon mulatságos volt, de ugyanakkor elgondolkodtató is egyben. Egészen különlegesen indult tehát a napunk! 

Rózsaszál, moncsilla, szerzetesek eledele és egy másfélszer elszállásolt amerikai nő. A körtéből készült barackfa csak hab a tortán! :-)

Az utolsó előtti teljes napos szolgálatot kezdtük meg. Hihetelenül gyorsan elrepült ez a két hét, mintha csak tegnap vettük volna át a stafétabotot az előző csoport önkénteseitől! Ahogy eddig is mozgalmas napokat éltünk, úgy a mai nap is tartogatott meglepetéseket....

Kábelezés, besurranás, piementos padrón, jókedvű olasz társaság és egy hajléktalan nő elszállásolása. Ma sem unatkoztunk.

A kora reggeli takarításnál különös dolog történt. Amikor a zarándokok elhagyják a szállást, azt ugyebár nem egyszerre teszik, hanem reggel 6 óra és kb. fél 9 között szállingóznak egyenként. Ilyenkor nem mindig zárják be a kaput maguk mögött, ezért biztonságból egyikünk mindig az első udvar környékén tüsténkedett nehogy idegenek jöjjenek be a szállásra. Így volt ez ma is és milyen jó hogy így volt!

(Mielőtt folytanám a történetet, beszúrok ide néhány képet a környékről Márti fotói közül, mert én ma megint alig fotóztam és nem akarlak benneteket képi illusztráció nélkül hagyni.) :-)

Vasárnapi idill szunyókáló cicával, húslevessel és lágy zeneszóval, de előkerült egy hóember is. :-)

A reggeli takarítás végeztével azt vettük észre, hogy a 4-es szoba egyik párnáján egy kölyök cica szundikál mit sem zavartatva magát a külvilág zajától. Meglehetősen bátor cica volt őkelme, mert amikor benéztünk a szobába és visítva örömködtünk felette, akkor is csak felnézett egy pillanatra, hogy ki zavarja őt a legjobb álmában, majd még jobban összegömbölyödve folytatta szendergését. Fájó szívvel azonban, de ki kellett tessékelnünk a szobából, mert az mégsem járja, hogy odaszokjanak, aztán majd végül kitúrják a zarándokokat, akiknek tán majd emiatt a szabad ég alatt kell aludniuk. :-) Na meg persze Don Manuel sem örült volna a látványnak...

A 15 eurós bagett és a diszkontba való bezárás esete 

Ma is érdekes napunk volt! Elmesélem majd, hogy miért is zártak be a szupermarketbe és hogyan szabadultam ki onnan, majd körbevezetlek benneteket a település híres hídján, ami egyébként az El Camino leghosszabb hídja. Gyertek velem! :-)

Bohócfejű peregrinóval indítottunk, majd érkezett Virginia, később pedig befutott Gyuri és Gabi is.

Ma igen mozgalmas napunk volt, melynek megkoronázásaként ismét ráléphettem az ÚTRA! Nem, nem hagytam ott a hospitalera szolgálatot, csupán estefelé elsétáltunk Mártival a városból kivezető elágazáshoz és néhány métert bandukoltunk az El Camino egy rövid szakaszán. Addig azonban még sok minden történt...

Terepjáróval az El Caminón - a high tech és hagyomány találkozása. 

Az alábbi képen látható kedves kis csacsi lehetne a mai poszt szimbóluma. Őt ugyan még pár nappal előbb fotózták társaim amint éppen leparkolt a szállásunk előtt, de ma érkezett egy másik példány is (erről majd később). Éppen bevásároltam, amikor lencsevégre kapták ezt a kedves jószágot, így sajnos nem sikerült megsimogatnom a buksiját, akinek nem mellesleg egy magyar zarándok, Roland volt a gazdája. Ők így járták kettesben az El Caminót visszafelé haladva, Roland és az ő hűséges terepjárója.

Ma egészségügyi napot tartottunk. Volt csincsa, vízhóhyag és sebkötözés, de még pókfóbia is!

A reggel a szokásos rutinnal indult, elköszönések, búcsúztatások, kapuzárás, takarítás, a szobák és a konyha rendbetétele, közös reggeli az atyával. Márti és Kristóf elmentek bevásárolni én pedig egyedül maradtam az alberguében a zarándokokat fogadni. Beszúrok ide egy képet - bár ez később készült - de látszik rajta, ahogy éppen adminisztrálok a regisztrációs füzetben. A képen van egy furcsaság is, amit Kristóf követett el velem szemben galád módon. :-) Vajon mi lehet az?

"Ahová érdemes eljutni, oda nem vezet rövidebb út!"

A fenti idézetet az albergue vendégkönyvében fedeztem fel és nagyon megdobogtatta a szívem! A könyvet lapozgatva először a koronás címerünkön akadt meg a szemem, majd jobban szermügyre véve rájöttem, hogy a beragasztott matrica melletti gondolatokat az egyik kedves olvasóm jegyezte! Hiába, nincsenek véletlenek, nekem éppen itt kellett kinyitnom a vendégkönyvet. :-)

Nagyon megható bejegyzéseket találtam a könvyben a világ minden tájáról! Az angolul írottakat nagyjából értettem, a többit pedig inkább csak éreztem, de azok is mind-mind csupa hálás, pozitív megnyilvánulások voltak. A magyar bejegyzésekről már nem is beszélve! :-) Össze is gyűjtöttem belőlük egy kis csokorra valót, hamarosan ezeket is közzéteszem.