Barcelonán és Zaragozán keresztül érkeztem meg Pamplonába, ahol rögtön egy földön alvással indítottam.

Hajnal 2:50-kor keltem, talán 3 órát aludtam, de nem baj, majd a repülőn bepótolom. 4:15-re rendeltem a reptéri MiniBud transzfert, addigra kellett elkészülnöm. Előző este már összepakoltam, csak a szendvicseket kellett elkészítenem, így az idővel nagyon jól álltam. Közben fél 4-kor elkezdték közvetíteni Rafa Nadal meccsét a US Open második fordulójában, de nem mertem nézni, inkább csak hallgattam a háttérben, mert akkor biztosan lekéstem volna a repülőt...

A kisbusz már a kapu előtt várt, a közelben felvettünk még egy utast és reggel 5-kor már a reptéren voltam. Priority jegyet vettem, így 10 kg súlyig felvihettem a hátizsákot a repülőgépre, azonban a túrabotokat otthon hagytam, mert azokat nem engedik fel a fedélzetre. Úgy terveztem, hogy majd Pamplonában veszek újat. A kinyomtatott beszállókártyámat nem tudta beszkennelni a rendszer, mert túl vastag volt a vonalkód, ezért a telefonomon kellett bemutatnom és lecsippantanom, ekkor máris nyílt a kapu és átmehettem a biztonsági ellenőrzésen. 6:30-kor elkezdték beengedni az utasokat a gépre, de egy kicsit gyanús volt, hogy nem siettek túlságosan, pedig a repülőnek 7 órakor kellett volna felszállni a menetrend szerint. Hamarosan közölték is, hogy késni fogunk, még nem kaptunk felszállási engedélyt. Puff, jó kezdés! Csak azon izgultam, hogy ne késsünk sokat, mert a vonatjegyet is megvettem már és jó lenne elérni a vonatot. Végül nem kellett túl sokat várakozni, 7:45-kor felszállt a gép és elindultam újra Spanyolország felé! :-)

A pilóta nagyon ügyesen manőverezett, mert az eredetileg 9:40-es érkezési idő helyett 10:00-kor landoltunk, így a 45 perces késésből jócskán lefaragott. Előrelátóan a 12 órás vonatra vettem jegyet, hogy mindenképp elérjem ha esetleg megcsúsznánk, így nem aggódtam az idő miatt. A csomagommal sem kellett bíbelődnöm, nem kellett várnom rá a futószalagnál, hiszen felvittem a fedélzetre magammal, ezért landolás után egyből mehettem a kijárathoz. Nagyon jó érzés volt újra Barcelonában lennem! Jó párszor jártam már itt, de mindig megdobban a szívem, amikor kilépek a reptér kapuján. Nem tehetek róla, egyszerűen imádom ezt a helyet! :-)

Most ugyan nem sokat láttam a városból, mert a reptérről rögtön a Sants pályaudvar felé vettem az irányt, de így is jó volt újra beleszippantanom Barcelona levegőjébe. Nagyon meleg, fülledt idő fogadott, ráadásul az energiatakarékosság jegyében nem nagyon működött a légkondi a pályaudvarok várótermében, mert a spanyol kormány előírta, hogy 27 fok alatt nem lehet használni a berendezéseket. Kívül, az épület előtt sétáltam el a B terminálig, majd ott vissza az épületbe, hogy az üvegfolyosón átmenjek a metróhoz. Na ott az autóút feletti hosszú üvegkalitkában majdnem meg lehetett fulladni, annyira meleg volt. Felüdülés volt lemenni a metróhoz, ahol gyorsan megvettem a jegyet és 5 perc múlva indult is a cercanías velem a Saints pályaudvar felé, ami mindössze 3 megállónyira található a reptérről. A metrón már működött a légkondi, jólesett egy kicsit felfrissülni és szerencsére csak alig néhány utas lézengett a szerelvényen, így kényelmesen utazhattam.

11-kor már ott is voltam Saints pályaudvaron, ahol megkerestem az indulási peront, majd lassacskán elkezdett gyűlni a tömeg, így én is beálltam a sorba. A csomagokat ugyanúgy átvilágították mint a reptéren, de mindezt nagyon gyorsan és udvariasan tették, nem volt semmilyen fennakadás. A vonat pontosan 12:00-kor indult és azon is működött a légkondi. Ennyire azért nem volt üres a kocsi, mint ahogy az alábbi képen látszik, hiszen ezt még rögtön a felszállás után készítettem, de később sem telt meg utasokkal teljesen, szóval itt is nagyon kényelmesen utaztam.

Útközben fotóztam a vonatból egy keveset, nem mindegyik kép sikerült jól, de talán látszik, hogy milyen kopár, kiszáradt tájakon keresztül suhantunk Zaragoza felé.

Eddig minden a terv szerint haladt, 13:45-kor rendben meg is érkeztem Zaragozába. Egy kicsit bolyongtam a vonatállomáson és kérdezősködni kellett, hogy megtaláljam a buszpályaudvart, pedig csak egy szintet kellett volna lefelé mennem és ott volt az orrom előtt. Bőven volt még időm az indulásig, a váróteremben viszont dög meleg volt a légkondi hiányában, ezért beültem a pályaudvar zárt és főleg légkondis kávézójába, ahol elkortyolgattam egy jó kis café con lechét. 3-kor beállt a busz és pontosan a menetrend szerint 15:15-kor már indult is Pamplona felé. Útközben megint kattintottam néhány képet és talán látszik a fotókon, hogy errefelé már akadt némi zöldség is a kopár tájak mellett.

Fél 6-kor, pontosan a menetrend szerint érkeztem Pamplonába. Itt már sokkal otthonosabban éreztem magam, mint Zaragozában, de azért gps navigációval indultam el a szállásom felé. Egyetlen árva bárányfelhő sem pamacsolta össze a gyönyörű kék égboltot, ebből is kitalálható, hogy kellemes meleg időjárás fogadott Pamplonában is. Áthaladtam a Plaza del Castillo téren, ahol már belebotlottam néhány zarándokba is. 

A Calle Javier szűk utcácskán keresztül mentem tovább, majd az utca vége előtt 20 méterrel elfordultam balra a régi, jól bevált szállásom, az Albergue Jesús y María felé.

Már napokkal ezelőtt írtam egy emailt az alberguének (a gronzén megtalálható az email címük) és lefoglaltam egy ágyat, mert azt hallottam, hogy idén nagyon sokan járnak az úton és emiatt nem akartam kockáztatni, hogy esetleg szállás nélkül maradjak éppen az első napon. Rendben vissza is igazolták, tehát ennek tudatában nem kapkodtam, kényelmesen lépkedtem az albergue irányába. Amikor beléptem, már a nevemen szólított a hospitalero, hiszen már csak én hiányoztam a szállásról, az összes ágy elkelt, az albergue full volt. Valamiért szabadkozott az amúgy nagyon kedves hospitalero, hogy ez ilyen meg olyan ágy lesz, igazából nem is ágy, hanem csak colchón (matrac), de engem nem zavart, mindegy csak haladjunk... Szerintem a legszuperebb hely lett az enyém, tényleg "csak" egy matracot kaptam, de ennek nagyon örültem, mert egy tágas, saját alvóhelyet kaptam, amiről majd később még mutatok képeket. Ezután kiváltottam nála még egy credencialt is, mivel a sajátomat otthon hagytam, így már majdnem mindenem megvolt, amire egy zarándoknak szüksége lehet. Majdnem minden, kivéve a túrabotot, hiszen azt is otthon hagytam a repülő miatt. Iparkodtam tehát, mert még el akartam menni a Caminotecába és a Decathlonba, hogy vegyek magamnak egy pár új túrabotot, ami nélkül elképzelni sem tudom, hogyan tudnám másnap megjárni a Pireneusok legmeredekebb szakaszát, de ne szaladjunk ennyire előre. Felpakoltam a cuccaimat az emeletre, elfoglaltam a rezidenciámat, majd máris lenyargaltam a földszintre és kiléptem a kapun.

Jobbra fordulva elmentem az utca végéig, ahol a Calle de la Curia keresztutcába futunk bele. Ott balra fordulva nagyjából 15 méterre található a magyar tulajdonosok által működtetett outdoor bolt, a Caminoteca, ahol minden szükséges túrafelszerelés kapható. Értsétek úgy, hogy minden, de tényleg minden, amire az utunk során szükség lehet! István és Anita éppen 10 éve, 2012-ben nyitotta a boltot itt Pamplonában, tehát már önmagában ez a kerek évforduló is indokolta volna, hogy meglátogassam őket, de most vásárolni is akartam. 2016-ban is benéztem hozzájuk, akkor Anita volt a boltban, vele találkoztam, most viszont István szolgálta ki a vásárlókat és tájékoztatta őket nagy szakértelemmel, amikor beléptem az üzletbe. Csak reméltem, hogy megismer, mert néhány hónappal ezelőtt járt nálunk Budapesten az El Camino Party rendezvényünkön és ott beszélgettünk egy jót, de hát annyi emberrel találkozik nap mint nap, ki tudja? Amikor befejezte a kiszolgálást, megszólítottam és láthatóan megörült a magyar szónak és nagy ölelésekkel üdvözölt. Most is beszélgettünk egy keveset, körülnéztem az üzletben és megmutatta a túrabotokat. Nagyon jó botokat kínáltak, ráadásul elérhető áron, aztán István mondta, hogy ő egyáltalán nem sértődik meg, ha nem nála veszek túrabotot, hanem a Decathlonban. Megköszöntem a kedvességét és végül tényleg úgy döntöttem, hogy ott is körülnézek, aztán majd eldöntöm. Mindenesetre kiválasztottam nála egy szép kagylót a hátizsákomra - mert természetesen az is kapható náluk - majd lefotóztam Istvánt az üzlet előtt. 

Ezután még a Caminoteca üzletterében készítettünk egy közös fotót, majd elbúcsúztam Istvántól.

A Caminoteca utcáján, a Calle de la Curián visszatekintve éppen a Santa María katedrálist láthatjuk. Most nem arrafelé vettem az irányt, hanem épp ellenkezőleg, mivel még nyitvatartási időn belül el akartam jutni a Decathlonba.

A Decathlon nem volt messze, nagyjából 10 perc, maximum 15 perc lehetett kényelmes tempóban, ahova megint csak a gps segítségével jutottam el. Nem nagyon szoktam használni, de ilyenkor nagy szolgálatot tesz, hogy nem kell feleslegesen bolyongani a városban. A Decathlon sokkal kisebb üzlet volt, mint amilyet nálunk megszokhattunk, de azért itt is volt kínálat rendesen. A túrabotoknál leragadtam, végül kiválasztottam egy pontosan ugyanolyat, mint amilyet otthon hagytam. Így már tényleg minden felszerelésem és kellékem rendelkezésre állt, már csak el kell indulni a francia úton, immár harmadszor is... A szállás felé bandukolva elhaladtam a városháza előtt, ami persze lencsevégre kívánkozott. Ha jó megfigyelitek a képet, akkor a városházától jobbra lent kikandikál egy téglavörös másik épület, ahova néhány lépcsőn keresztül lehet lejutni. Na az a piac és ott van egy nagy szupermarket, ott aztán be lehet vásárolni rendesen! :-)

Innen már tényleg a szállás volt az úti célom, mert eléggé elfáradtam az egésznapos utazásban és már jelentkeztek az alváshiány tünetei hatalmas ásítások formájában. Amikor visszaértem, gyorsan lezuhanyoztam és birtokba vettem saját külön bejáratú rezidenciámat és kényelembe helyeztem magam. Hogy lássátok a különbséget, az első képen bemutatom, hogy a többi zarándoknak milyen elhelyezés jutott és lentebb látszik az én tágas, egyedi kialakítású, minimál stílussal berendezett szuper életterem. Szerintem nem kérdés, hogy melyik volt a jobb! :-)

A legutolsó két kép egy kis nosztalgiát idéz. Az emelet másik végén készítettem ezt a fotót, nem ott, ahol a matracom van. A két képen ugyanaz a helyiség látszik, a különbség csupán az, hogy a bal oldalit most készítettem, a jobb oldali viszont 2011-ben az első utamon készült. Ez volt a internet szoba, ahol annak idején még pénzbedobós technikával, 50 cent vagy 1 € tarifával működtek a számítógépek. Így lehetett üzeneteket küldeni haza a családnak, ha nem volt még okostelefonod. Nekem még nem volt, de azt hiszem, hogy a többségnek sem, mert elég sokan használtuk ezt a lehetőséget. Hát ennyit változott a világ, már nincs szükség a számítógépekre, legalábbis itt leszerelték őket.

A következő poszt izgi lesz, elmesélem majd, hogy miképpen vágtam neki a Pireneusoknak és hogyan végződött a kaland... Folytatás hamarosan, visszavárlak benneteket!

Ha tetszett, nyomj egy lájkot és/vagy a megosztás gombot is... köszönöm!