El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útja

Andrea az El Caminón

El Camino - Portugál út 2018. - Muxia 1. nap

Portugál Camino - Camino Portugués - 2018. szeptember 21.

2019. május 05. - Andrea az El Caminón

Két Rózsaszál, 2+4 sárga, szakadó eső és sok magyar egy helyen. Könnyes búcsúk, megérkezések, ölelések, ez nem lehet más csakis Muxia! 

0_el_camino_festett_kovek.jpg

Hosszú ideje ez volt az első alkalom, hogy nem keltünk fel túl korán és nem gyaloglásra készültünk aznap. Erikának eléggé fájt a lába, ezért úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatunk, hanem ezúttal is busszal megyünk át Muxiába és eltöltünk ott 3 napot. Ennek is volt előnye, mert így legalább lesz majd ürügy arra, hogy valamikor visszatérjünk, elvégre a Santiago és Muxia közötti 90 kilométerest szakaszt eddig még egyszer sem sikerült gyalogosan megtennünk.

1_el_camino_santiago_buszpalyaudvar.jpg

Reggel 7 órakor kicuccoltunk a társalgóba, hogy ne zavarjuk a még pihenni vágyókat és elkezdtünk összepakolni. 8 órakor elindultunk a buszpályaudvarhoz, ami szerencsére nagyon közel volt a szállásunkhoz - szándékosan így foglaltunk - és szép lassan, sántikálva, de megérkeztünk a már oly sokszor meglátogatott autóbusz-állomásra. Az emeleti pénztárnál megvettük a buszjegyeket Muxiába, mely fejenként 8 euróba került, majd szép türelmesen várakoztunk a földszinti állásoknál. Rajtunk kívül elég sok hátizsákos zarándok készülődött valahova, többen a reptéri járatot várták, majd 8:45-kor begördült a buszunk és néhány perc múlva el is indultunk Muxia felé.

Meglehetősen felhős napra ébredtünk, ami egyáltalán nem különös Galiciában, főleg szeptember vége felé. Sőt, hálásak lehetünk, hogy az utunk során nem kaptunk nagy esőt a nyakunkba, néha-néha ijesztgetett csak bennünket egy-egy rövidebb ideig tartó, szemerkélő eső, szóval panaszra semmi okunk nem volt. A busz egyébként majdnem tele volt, túlnyomó részt zarándokok töltötték meg az utasteret, a csomagtérben pedig ott sorakoztak a hátizsákok és a túrabotok. Kényelmesen elhelyezkedtünk és néha még az álom is elnyomott bennünket a kétórás úton.

Már majdnem Muxiában jártunk, amikor arra eszméltem, hogy az ablakon ütemesen kopognak az esőcseppek, elmosódva, homályosan látszanak a házak és fák az esőáztatta ablaküvegen keresztül. 

Szakadó esőben szálltunk le a buszról Muxiában, ahol pillanatok alatt szétoszlott a zarándokok sokasága,  mert mindenki keresett magának valamilyen menedéket. Mivel még nem volt nyitási idő az Albergue Delfíben, ezért mi is bemenekültünk a szemben lévő egyik bárba, hogy eltöltsük az időt és átmelegedjünk kicsit. Érdekes volt megélni onnan bentről, hogy mi, akik most érkeztünk, még reménykedhettünk néhány szép eltöltendő napban itt az óceánparti kisvárosban, Muxiában, de akik a bár előtt kint várakoztak a buszra, hogy visszavigye őket Santiagóba már valószínűleg végleg búcsút intettek a caminójuknak és befejezték útjukat. Nem irigyeltem őket, bár tudtam, hogy hamarosan ránk is ugyanez a sors vár.

14_el_camino_muxia_zarandokok.jpg

Átmelegedni jöttünk a bárba, de nem sikerült szárazon megúsznunk. :-) Idei utunk során nagyon gyakran a forróság nehezítette dolgunkat, így eszünkbe sem jutott, hogy bármikor is bedobjunk egy "sárgát", amelyet anno a Francia Úton néha alkalmaznunk kellett a hideg ellen, de most úgy éreztük, hogy eljött az idő, szükség lesz rá. Kértünk tehát egy-egy jellegzetes spanyol italt, azaz herbal orujot, hogy a nyirkos hidegben kissé felmelegedjenek végtagjaink. Ahogy a képen is látszik, a vendéglátós nem sajnálta tőlünk, mert majdnem csurig öntötte kupicáinkat, melyek egyébként sokkal kisebbek voltak, mint ahogy a fotón tűnik. Amikor lecsusszantottuk a "sárgát", a bárban tartózkodó egyik amerikai házaspár nevetett ránk és lájkolta cselekedetünket az egyezményes jellel, vagyis a hüvelykujj felfelé mutatásával. Nem gondoltuk, hogy ez ilyen nagy attrakció lesz errefelé, de nem is agyaloghattunk rajta túl sokáig, hiszen néhány perc múlva a pincér letett az asztalunkra 4, azaz négy darab poharat tele "sárgával" és közben odajöttek hozzánk az amerikaiak is. A lényeg, hogy megtetszett nekik a "sárga hadművelet", majd meghívtak minket egy újabb körre és maguk is csatlakoztak hozzánk. Próbáltuk nekik megtanítani az "egészségedre" szót, de nem nagyon ment elsőre. Meg másodikra sem. :-) 

15_el_camino_muxia_herbal_orujo.jpg

Amikor kiléptünk a bárból, Erika észrevette Rózsát - ha valaki nem tudná, Rózsa az Albergue Delfín magyar tulajdonosa és mi éppen ott szándékoztunk megszállni, amit már napokkal azelőtt jeleztünk neki üzenetben - szóval, Erika ráköszönt Rózsára emígyen "Csókolom Rózsa néni!" :-) Puszi, puszi, örülködés, aztán Rózsa elköszönt tőlünk, mert sietett az alberguébe előkészülni a nyitáshoz. Mi nem tudtunk sietni, mert Erika lába nem hogy nem javult, de majdnem, hogy jobban fájt, mint előtte, szóval lassan, bicegve indultunk az albergue felé. Útközben még pénzt is kellett felvenni az egyik ATM-ből, tehát tényleg csak visszafogott tempóban araszoltunk a szállásra. Aztán egyszer csak ott álltunk az ajtóban és beléptünk, erre kit találtunk ott? Ágit, akivel Porto után néhány napig együtt sétáltunk! :-)

Addigra már minden a helyén volt, az asztal megterítve, látszott, hogy vártak bennünket. A kis asztalkánál ott ült a tüneményes Évi hospitalera, aki aznap kezdte első napját, mint önkéntes zarándokfogadó és mi voltunk az első vendégei. Be is gyakorolta rajtunk a pecsételés és becsekkolás minden fogását, majd amikorra megérkeztek az újabb peregrinók, addigra már teljesen profi módon intézte az adminisztrációt. A képen hátul látható még egy magyar zarándok Péter is, aki a cuki kutyájával érkezett, róla még lesz szó a későbbiekben.

Az ebéd nagyon finom volt és jólesett végre magyaros ízeket falatozni, desszertként pedig isteni finom málnás joghurt tortát szervírozott Rózsa. Az albergue most is nagyon otthonosan volt berendezve, nem véletlenül népszerű a zarándokok körében. Az ablakpárkányon rengeteg díszes kavics, különböző üzenetekkel ellátott festett kő és fésűs kagylók sorakoztak, nem tudtam megállni, hogy le ne fotózzam egy részét.

Délután volt időnk egy kicsit beszélgetni Ágival, tisztáztuk, hogy ki, hol, mikor tévedt el és hogyan sikerült majdnem lekésnünk a kompot Caminhánál, ahol utoljára láttuk egymást és búcsú nélkül voltunk kénytelenek elválni tőle. Ezek után fél 3-kor ténylegesen elbúcsúztattuk Ágit, aki a 3 órás busszal készült visszamenni Santiagóba, hiszen az ő útja itt véget ért. 

26_el_camino_muxia_albergue_delfin_zarandokok.jpg

A meglepetések sora azonban még nem ért véget, mert alig hogy elbúcsúztattuk Ágit, egy fél óra múlva újabb ismerős lépett be az ajtón. Picit halkan köszönt és rögtön lehajolt a cipőjét levenni, szóval eleinte bizonytalan voltam, hogy jól látok-e, de amikor felállt és odamentem hozzá, akkor nagyon megörültem neki! Egy másik Rózsa  (tényleg így hívják őt is) tért be az alberguébe, akit még régebbről ismertem és tudtam, hogy mostanában járta az Angol Utat, de azt hittem, hogy már hazarepült. De nem, Santiagóból gyalogolt Muxiába és éppen akkor ért az Albergue Delfínbe, amikor mi is ott voltunk. Micsoda meglepetés! :-) Róla is lesz szó még a későbbiekben. Az elkövetkezendő néhány nap is tartogatott még számos kalandot és másnapra a nap is kisütött! Elég, ha csak annyit mondok, hogy Dos Faros? Bővebben a következő posztban... :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr2314805306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.