Camino oázis, atapuercai ősök, óriás spirál és egy üzenet Zsuzsikának. A csigák még mindig keresztben vonultak és még mindig nem használtam a lábáztató medencét... :-)

Éjjel nagyon zörgött az ágyam, minden kis mozdulatra hangosan nyikorgott. Szerencsére csak öten voltunk a szobában, így húsz ember helyett csak ötnek nem sikerült tőlem aludnia... Ez persze csak vicc, hiszen például a szomszéd amerikai pasi úgy húzta a lóbőrt, hogy horkolása nemcsak az ágynyikorgást, de a kinti kamionok zaját is elnyomta. Ébredés után, még indulás előtt lementünk az étkezőbe reggelizni, mert tudtuk, hogy hosszú egy szakasz következik és sokáig nem lesz bár az úton.

Hírességek lábnyomában jártunk és megkerültük a Plaza Mayort. Napi gasztronómia: csicseriborsó legelés és fagyasztott tengeri herkentyűk vizuális bekebelezése. Show must go on... :-)

Reggel 7 órakor csuktuk be magunk mögött az albergue kapuját. Meglehetősen hűvös idő fogadott, az égen felhők gyülekeztek, de nem siettünk, mert mindkettőnk lába fájt a vízhólyagtól és emiatt aznapra csak 17 kilométert terveztünk. Az első települést, Beloradót egy órányi gyaloglás után értük el. A városba vezető Calle Corro végén jobb kéz felől állt a gólyafészkekkel bőségesen telerakott templom, balra fordulva pedig a fenti képen látható falfestmény díszített egy kőkerítést. Végre egy olyan templom, ami kora reggel is nyitva volt, így hát bementünk.

Színpompás tájak, virágos út, bagzós macskák. A természet ma zsenge zöldborsóval járult hozzá komfortérzetemhez. Szép emlékek... :-)

Valamivel reggel 7 óra előtt indultunk és alig 10 perces gyaloglás után elénk tárult a fenti képen látható táj. Vannak olyan jellegzetes helyszínek, amelyek az El Camino útleírások szinte mindegyikében szerepelnek, amolyan "el camino kötelező" fotó témák, ez a dombokat átszelő útszakasz is egy ilyen volt. Nagyon szerettem ezt a részt, mert jól szemlélteti azt a végtelen hosszú és titokzatos utat, ami az egész El Caminóra jellemző, ugyanakkor előrevetíti a közelgő Meseta hosszabbnál hosszabb sík etapjainak közelségét is. A dombok mögött ki tudja milyen új, izgalmas dolgok várnak majd? Öt éve ez a táj beszántva, meleg barna színben fogadott, most azonban a zöld minden árnyalatában üdén pompázott!

Ó Nájera, szép emlékek! :-) Birkanyáj rántott vissza a földre, majd a hőség és szomjhalál, ezután egy meseszerű helyre csöppentünk, este meg kapuzárási pánikban volt részünk...

Reggel 6 órakor indultunk, mert egy hosszú, 10 kilométeres fárasztó szakasz várt ránk Nájeráig. Még jó hűvös volt, ilyenkor jobban tudtunk haladni. Csak egyszer álltunk meg valahol egy padnál, aztán egészen a városig többet már nem. Jól el is fáradtunk. Hosszú volt a városba bevezető út, nem is emlékeztem rá, hogy Nájera ilyen nagy település. Fél 9 körül értünk a városközpontba, ahol egy iskola mellett haladtunk el, a gyerekek épp iskolába mentek. (Spanyolországban 9-kor kezdődik a tanítás.) Jó volt hallani vidám, pergő nyelvű csicsergésüket. Háromnegyed 9-re értünk a hídhoz, majd azon átkelve a folyóparti első bárt céloztuk meg, mert addigra Erikának baromira bedagadt a bokája. A képen jobbra az a sok szék a teraszon minket várt. :-)

Hattyúk, spanyol bika, veterán caminós, két bal láb. A napi jó cselekedet egy pici kék-sárga nyilacskához és egy német zarándokhoz kapcsolódik.

A logronói egyházi alberguében megreggeliztünk és kávéztunk mielőtt végleg elbúcsúztunk volna a vendéglátó kedves hospitaleróktól. Erikával együtt léptünk ki az albergue kapuján valamivel háromnegyed 7 előtt. Nagyon hosszú volt a városból kivezető út, de egy idő után legalább egy szép parkon keresztül vezetett. Másfél óra múlva értünk el ahhoz a víztározóhoz, ahol annak idején ugyanúgy megálltunk kávézni, mint ahogy most is. Ismét előjöttek a régi emlékek, mintha semmi sem változott volna, pedig már 5 év is eltelt azóta... A hattyúk egészen közel merészkedtek hozzánk, az egyik egészen az asztalunkig, mi pedig bagett darabkákat dobáltunk nekik. Micsoda romantika így kora reggel! :-)

Egy még nem szabadalmazott találmány, hízelkedő kiscicák, különös üzenetek, spanyol gitár, didzseridu, dobókocka, bormúzeum és sok-sok gyaloglás. 

Tegnap este lefekvéskor még azt reméltem, hogy a sarkamon kialakult vízhólyag majd éjszaka valahogy visszafejlődik, de nem. Szépen ott púposodott a sarkam közepén, ahol leginkább ki volt téve a cipő dörzsölésének, nyilván ezért is alakult ki. Nem volt még olyan fázisban, hogy kiszúrhattam volna, de ahhoz épp elég nagy volt, hogy fájdalmas legyen rálépni. Szép kilátások a mai útra!

Egy nagyon szenvedős nap, üres borkút, hőség, vízhólyag, és már megint elmélkedtem valamin... Sőt! :-)

Reggel 6-kor irtó cuki ébresztésben volt részünk! Az ablakunk előtt az utcán énekelt egy idősebb nő és egy férfi valami spanyol dalocskát, majd ahogy jöttek, úgy tovább is mentek egy kapualjjal odébb és újrakezdték. Így jártak házról házra és ébresztették nótaszóval a népet, bár vasárnap lévén nem igazán értettem, hogy miért kellett korán kelni. Még az is lehet, hogy nem ébresztőt, hanem takarodót fújtak, elvégre a szombat esti fiesztából sokan csak hajnalban tértek haza. :-)

Ez egy színváltós nap. Mi az? Balra nézve vörös, jobbra nézve zöldes-szürke? A posztból kiderül majd, mint ahogy az is, hogy mi a túró az a favicon?

Reggel 7-kor léptünk ki a szállás ajtaján és hamarosan azon a meredek kavicsos lejtőn kellett lebotorkálnunk, ahol előző este oly nehezen másztam fel. A domb tetejéről nagyon szép kilátás nyílt Puente la Reina városára. Láttuk, ahogyan egyre többen keltek át a hídon, ők valószínűleg a municipal szállásról csatlakoztak az útra.

Zarándok emlékmű, hőség, meredek hegyoldal, mundicamino. A pipacsos kenyér eszmefuttatásért én kérek elnézést. :-)

Háromnegyed 7-kor léptem ki az albergue kapuján. Az oroszok már előttem elindultak, a duci német lány pedig a szálláson maradt, mert a csomagjából jó néhány felesleges dolgot haza akart küldeni, a posta viszont csak 8-kor nyitott. Egyedül vágtam hát neki Pamplona városának.

Napi magvas gondolatok: "Mit remél a csiga az út túloldalán?" és  "Ha én kullancs volnék..." Volt még híd, istálló, Caminoteca és végül még egy autogramot is kaptam. :-)

Annak ellenére, hogy a mai napról alig jegyzeteltem valamit, élénken élnek bennem a nap történései. Valamiért nagyon sok dolog járt a fejemben, kesze-kusza gondolatok, zagyvaságok is, de volt közöttük néhány nosztalgikus visszaemlékezés, rácsodálkozás is. Úgy tűnik, tényleg elindul valami az ember fejében, ha az El Camino útjára lép - ha akarja, ha nem. Egyszerűen nem tudsz mást tenni, amikor egyedül rovod a kilométereket, mint szabadjára engedni az elméd, hadd járjanak a gondolatfoszlányok ki-be.