Duplán gyönyörködtünk a córdobai Nagymecsetben, benéztünk a patiókba és caminós jeleket is találtunk. Napi gasztronómia: gazpacho, salmorejo, churrasco és sangria. Nem volt rossz! :-)
A napot azzal kezdtük, hogy viszonylag korán felmentünk a tetőre, ahol a konyha és étkező helyiség várta a hostel vendégeit. A szállás árában a reggeli is benne foglaltatott, bár nem túl bőséges, de azért elegendő kínálattal. Kávé, piritós, lekvár, croissant, szóval mintha csak egy caminós alberguében lettünk volna. Sietségünknek az volt az oka, hogy előző nap az egyik vendéglátónk felhívta a figyelmünket, hogy a hétfői napokon reggel 8:30-kor egy órára ingyen be lehet menni a Mezquitába, azaz a córdobai Nagymecsetbe. Volt ugyan belépőnk, de két héttel az indulás előtt már csak az este 10 órás vezetett látogatásra kaptunk jegyet, így hétfő lévén az alkalmat kihasználva már reggel is meg akartuk nézni a különleges imahelyet.
7:50-kor elindultunk, mert a térdem miatt legalább 20 percre volt szükségem, hogy meglehetősen lassú tempó mellett elérjünk a mecsethez. Még jó, hogy előző este feltérképeztük a terepet, így nem kellett keresgélnünk, hanem célirányosan mentünk. Már egy páran várakoztak az oldalkapunál, de néhány perc múlva már legalább 50 méteresre duzzadt a sor. Fél 9-kor aztán megnyílt az ajtó, majd kisebb biztonsági ellenőrzésen kellett átmennünk, a táskákba belevilágítottak és belenéztek, de végül mindenkit beengedtek. Amikor beléptünk, tátva maradt a szánk! Láttam már fotókon előzőleg is a híres córdobai Nagymecset tágas termeit, de a boltíves oszlopok sokasága és impozáns méretei teljesen lenyűgöztek. Íme a fotók.
Nem szeretnék történelmi leírásokba bonyolódni, hiszen számtalan internetes forrás áll rendelkezésre az érdeklődőknek, mindössze annyit jegyeznék meg, hogy a Nagymecset a grandiózus építészeti megoldásain túl arról is nevezetes, hogy ez az egyetlen olyan mór gyökerekkel rendelkező imahely, amelynek közepére egy keresztény katedrálist építettek. Hivatalos neve is erről árulkodik: Conjunto Monumental Mezquita-Catedral de Córdoba. A Nagymecset építését még a 700-as években kezdték el az iszlám építészet stílusjegyei alapján, majd később többször is bővítették. Ahogy az lenni szokott, a különböző uralkodók jöttek-mentek, végül V. Károly engedélyezte, hogy a mecset közepébe keresztény katedrálist emeljenek.
A Nagymecset-Katedrális egyik termében múzeumi relikviákat is láthattunk.
Az imahelyre be- és kilépni a narancsfák udvarán keresztül lehetett. A durva kövekkel kirakott területen néhány alacsony kőfalra és egy-két padra lehetett leülni, amelyek többsége foglalt volt már. A lábam kezdte felmondani a szolgálatot, a térdem nehezen bírta a sok mászkálást, pedig egy kicsit bent is ültem, így jobb híján egy kisebb támfalra huppantam le, amíg Erika felmászott a harangtoronyba.
Az a tény, hogy a minaret később harangtoronnyá változott a reconquista (visszahódítás) folyamat eredménye, melynek során az Ibériai-félsziget keresztény államai kiűzték az arabokat. Normál körülmények között én is felmentem volna a harangokhoz, de így nem tudtam bevállalni, Erika viszont nagyon jó munkát végzett, mert az alábbi képek többségét ő kattintotta onnan fentről. Az alsó három kép a harangtorony különböző napszakokban lefotózva, de ne rohanjunk ennyire előre, mert hol van még az este! :-)
Az Arco del Triunfo, azaz a diadalív alatt átsétálva jutottunk el a 16 lyukú római hídhoz.
A Puente Romano híd a kimondhatatlan nevű folyó, a Rio Guadalquivir felett ível át. Engem egy kicsit emlékeztetett Hospital de Órbigó hídjára, csak ennek a felületét turistabarát műkő lapokkal burkolták le... A híd végén egy középkori kaputorony, a Torre de la Calahorra áll, de odáig már nem mentünk el.
Még csak délelőtt fél 10 körül járt az idő, de már nagyon fülledt, párás meleg fojtogatott bennünket, így ideje volt keresnünk egy hűs teraszt. Találtunk is egy jó kis helyet a mecset mögött - mondjuk nem volt nehéz, mert az egész város hemzsegett a bárok és kávézók sokaságától - és eltöltöttünk ott egy kis időt, amíg a térdem is regenerálódott valamelyest. Amikor újra elindultunk, hirtelen egy ismerős jelre bukkantunk! :-) Igen, Córdobán keresztül vezet a Camino Mozárabe, amely Málaga illetve Almería városokból indul és többek között Córdobát is érintve csatlakozik be a Via de la Platába. Mi ez, ha nem jel? :-)
Komolyan megérintett bennünket a szép sárga nyíl és kagyló jelzés, így megújult erővel vágtunk neki a városnak. A Calle Cairuan mentén épült városfal tövében sétáltunk. A magas kőfal és védőbástyái a város zsidó negyedét hivatott elkeríteni és megőrizni az utókornak szinte az eredeti állapotukban. Elmentünk a sétány végéig, majd ott néhány lépcsőn felfelé a Puerta de Almodóvar kapun keresztül léptünk be a zsidó negyed fehér házai közé.
Ami legelőször feltűnt errefelé, az a fehér házak falára aggatott sok virág és ültetett növény. Még a szűk kis utcák falfelületeit is színes kaspókkal és rengeteg virággal díszítették.
Ez a városrész a patiókról is híres. A patio nem más, mint egy virágos belső udvar, többnyire valamilyen csobogóval, kisebb szökőkúttal, telis tele szemet gyönyörködtető növényekkel. Ezek a patiók a túlélést szolgálták - és teszik ezt a mai napig - a sokszor elviselhetetlenül forró nyári napokon, ma már a turisták örömére is. Córdobában nagy hagyománya van a patio művészetének, sokszor egymással versengenek a szomszédos házak lakói, hogy kinek az udvara szebb és hívogatóbb. Mi is benéztünk néhány ilyen udvarra.
Kora délután 14 óra körül járt már, a hőség a tetőfokára hágott, a lábam is eléggé meggyötört volt már és kezdtünk megéhezni. Elindultunk tehát egy jó kis éttermet keresni valahol egy kicsit kijjebb a turisták által felkapott központi városrésztől. Jó húsz percnyi séta után meg is találtuk az ideális helyszínt egy hűs, légkondis, modern étterem formájában, ahol elképesztően finom ebédet szolgáltak fel nekünk a mennyiségről nem is beszélve. Tradicionális andalúz ételeket rendeltünk. Erika salmorejo levest én pedig gazpachót, amit behűtve, pohárban és jégkockával tettek elém. Mennyei volt abban a forróságban! Hiába, tudják az andalúzok, hogyan kell védekezni a meleg ellen. Második fogásnak akkora adag churrascót (grillezett marhaszelet) kaptunk, hogy a felét sem bírtuk megenni, pedig jó étvággyal rendelkezünk mindketten. :-)
Ebéd után visszaballagtunk a szállásra egy kisebb pihenőre, mert addigra már eléggé bedagadt a frissen műtött térdem és nem akartam, hogy nagyobb baj legyen. Milyen jó, hogy visszamentünk, mert rövidesen egy zivatar alakult ki és legalább egy órán keresztül villámlott, dörgött az ég és szakadt az eső. Arra jó volt, hogy egy kicsit lehűljön a levegő, de emiatt végül ott ragadtunk a szálláson. Így legalább pihentünk egy kicsit, kényelmesen megfürödtünk, majd 8 órakor felmentünk a tető zárt részére a szokásos sangria partyra és a befizetett vacsorára.
Este 10 órára szólt a belépőnk a Nagymecsetbe, amit még itthon vettünk online, mert a nappali belépők sajnos már elfogytak, így 9 óra után elindultunk a történelmi városrész felé. Jó néhányan összegyűltünk addigra, de már 10 óra előtt nyílt a kapu és bemehettünk. Most nem volt semmilyen biztonsági ellenőrzés, mint reggel, amikor ingyen lehetett bemenni. Ki érti ezt? Mindenesetre nagyon jól tettük, hogy reggel már megnéztük a Nagymecset - Katedrális épületegyüttest, mert most este nem engedtek semmilyen fotózást. Hát ezt sem értem. Amikor 18 eurót fizetünk a jegyért akkor nem lehet fotózni, amikor ingyen megyünk be, akkor meg minden további nélkül. Na mindegy, nem kell mindent érteni. Egyébként pedig ismét lenyűgözött az oszlopcsarnok látványa immár esti fényekben és különleges megvilágításban. Ezzel búcsúztunk tehát Córdobától, másnap irány Granada!
