Újra egy földönalvós, matracos éjszaka a parókián, belecsöppentünk egy dobpergős esküvőbe (video) és egy sérülés is történt, csak hogy ne legyen minden olyan happy...

Nagyon korán, már reggel 6 órakor elindultunk az alberguéből, mert a mai napra 33 fokot jelzett a meteorológia. Koromsötét volt még, jeleket sem nagyon találtunk, ezért egy kicsit bolyongtunk, mire ráleltünk a kivezető útra. Hiába jártam Sansolban már ezelőtt, nem emlékezhettem minden egyes útelágazásra vagy mellékutcára, de végül megoldódott és elindultunk a helyes irány felé. Negyed óra múlva már a következő településen, Torres del Río utcáin koptattuk az aszfaltot, ahol még javában tartott az éjszaka megkezdett fiesta. 

Néhány méterrel a buli színhelyétől már csendesebb arcát mutatta a város. A kivilágított helyi templom mellett vezetett az utunk, majd elég erős városi emelkedők és meredek lejtők tettek próbára bennünket. Hamar magunk mögött hagytuk ezt a települést és vele együtt az utcalámpákat is, tehát muszáj volt használnunk a fejlámpáinkat, ha valamit látni akartunk. Például a jeleket, mert mást nem igen tudtunk. A lenti fotó jól érzékelteti, hogy milyen sötét volt még reggel 6 óra 50 perckor.

7:15-kor már világosodott, de még ekkor is alig vettük észre az út jobb oldalán feltornyozott kőrakást, melyet a zarándokok építettek a környékről odagörgetett kövekből. A kisebb szikladarabok alatt különböző üzeneteket helyeztek el az utókornak vagy az univerzumnak vagy csak úgy.

Néhány métert haladva elérkeztünk a Virgen del Poyo kegyhelyhez, majd a jelzés átvezetett bennünket az országút túloldalára, onnan pedig kanyargós utakon át megmásztunk egy kisebb hegyet, majd a túloldalon leereszkedtünk a völgybe. Errefelé már elég sok zarándokkal találkoztunk, mert utolértek azok, akik Los Arcosban szálltak meg és onnan indultak reggel, ugyanakkor gyorsabban haladtak nálunk.

Egy jó darabon kellemes erdei utakon, ligetes részeken gyalogoltunk. Az egyik szegletben egy food track kínált némi felfrissülést. Ittunk egy kávét és ettünk egy kis péksütit, aztán mentünk tovább. 10 óra körül értünk Vianába, addigra már jól elfáradtunk, hiszen már négy órája szinte egyfolytában gyalogoltunk, nagyon szenvedős volt már a vége. Szombat lévén már készülődtek a hétvégi fiestára a városban, melyet jól jelzett, hogy a Plaza del Coso felszínét homokkal szórták le és mobil lelátókat állítottak fel a bikák megszemléléséhez. Itt nem bikaviadalra készülődtek, hanem hasonló bikafuttatásra, mint Pamplonában San Fermin idején. Érkezésünkkor még nem volt egyetlen bika sem a környéken, így be tudtunk menni a homokra és lefotóztam a látványosságot. Amikor éppen ott ügyködtem az arénában, egyszer csak megjelent a színen Charlie, a német lány, aki többedmagával együtt asztaltársam volt az első napon az orissoni albergue éttermében. Igen, azon az emlékezetes induló napon. Azóta egyiküket sem láttam, hiszen egy nappal előttük jártam a zubiri szállásnemtalálás miatt, de sejtettem, hogy előbb-utóbb utolérnek majd. Pár szót váltottunk a lánnyal az aréna közepén, aztán elbúcsúztunk egymástól.

A kör alakú arénánál Sacival megvártuk még Piroskát, majd együtt vonultunk végig Viana főutcáján. Szerencsére nyitva volt a templom, bementünk és egy kicsit elcsendesedtünk, majd templomi pecsétet is kaptunk a credenciálba.

Kint az utcán már nagy volt a forgalom, egyrészt a sok zarándok miatt, de főleg a spanyolok gyülekeztek a szombati eseményre. A legtöbbjük fehér öltözéket és piros kendőt viselt, csak éppen a fotókon nem sikerült elcsípnem a hagyományos színekbe öltözött spanyolokat, pedig volt belőlük bőven. :-) A hosszú gyaloglás után már jólesett leülni végre, amit az egyik bár teraszán megtettünk egy-egy jéghideg, frissen facsart narancslé és tortilla társaságában. Ezután folytattuk utunkat.

Addigra már nagyon meleg lett, ránk köszöntött a 33 fokos hőség. A forróságot még inkább tetézte, hogy Vianától végig aszfaltúton vezetett a jelzés, amely csak úgy ontotta magából a meleget. Szenvedősen vánszorogtunk, mindenki a saját tempójában haladt. Szokás szerint Saci ment legelöl, aki annyira elhúzott, hogy már nem is láttam, én mentem középen és valahol lemaradva Piroska zárta a sort. Így bandukoltunk külön-külön Logroño felé, amikor egyszer csak megpillantottam Sacit az út szélén ülve. Azt gondoltam, hogy biztosan elfáradt és jobb híján az út szélére ült le megpihenni, de aztán kiderült, hogy nem erről volt szó. Amikor odaértem hozzá, akkor elmondta, hogy egy nagyot esett, mert megbotlott az aszfaltút egyik göröngyös részébe, amit a fák gyökerei púposítottak fel és jól beverte a fejét és a vállát az aszfaltba. Huhh. Erre nem gondoltam. Segítettem neki felállni, de eléggé szédelgett szegény, így indultunk tovább. Már Logroño határában jártunk és most már tényleg úgy bandukoltunk az úton, mint a zombik, aztán lassacskán elérkeztünk Dona Felisa pecsételőhelyéhez és leültünk egy árnyas padra. Felisa már nem él, de az unokája ott ült egy padon és persze tőle is kaptunk pecsétet. Elmondtuk neki, hogy mi történt Sacival és abban a pillanatban hozott is egy tubus Voltaren kenőcsöt és bekente vele Saci vállát.  Nagyon kedves gesztus volt tőle!

Úgy alakult, hogy a mai napra nem volt foglalásunk egyik szállásra sem, de Logroño nagyváros, így reméltük, hogy majd csak találunk megoldást. Felvetettem a lányoknak, hogy én már kétszer is a parókián szálltam meg, ahol végszükség esetén matracokat adnak és ott lehet aludni. Saciéknak tetszett az ötlet, így elindultunk a Santiago el Real templom felé abban a reményben, hogy befogadnak majd bennünket. Most már csak meg kellett találni. Szerencsére elég jól emlékeztem az útra és a lenti képen látható dobókockák is emlékeztettek rá, hogy jó helyen járunk, így hamar megtaláltuk a szállást.

A bejárat a templom utáni, kb. 20 méterrel távolabb lévő nagy barna kapunál található, oda kellett becsöngetni. Délután 3 óra körül értünk a parókiához, becsöngettünk, majd izgatottan vártuk, hogy milyen lesz a fogadtatás. Kisvártatva nyílt a kapu, megjelent egy udvarias hospitalero és közölte, hogy természetesen van helyük, menjünk be nyugodtan. Hurrá! Megkönnyebbültünk, hogy nem kell a sérült Sacival még órákig bolyongani a városban, akinek addigra már szép nagy púpja lett a homlokán, ráadásul a válla is kezdett bekékülni. Nem nézett ki jól a sérülése... Persze ágyat már nem kaptunk csak matracot, de ez minket nem zavart, sőt! Én nagyon szerettem matracon aludni, mert ilyenkor nem feküdt a fejem fölött senki és az ágyról sem tudtam leesni. Bár az út elején megfogadtam, hogy amennyiben lehetőségem lesz rá, elkerülöm majd azokat a szállásokat, melyeken előző útjaim során már megszálltam és inkább más, új alberguéket részesítek előnyben, azon kaptam magam, hogy immár harmadszor élvezhettem az Albergue Parroquial vendégszeretetét Logroñóban. :-)

A fenti képeken látható az első emeleti matracos szobánk, ami sokkal szellősebb és világosabb volt, mint a földszinti, emeletes ágyakkal telezsúfolt normál hálóterem, szóval egyáltalán nem éreztük rosszul magunkat. Fürdés, mosás után elmentünk egy kicsit sétálni Logroño belvárosába. Furcsa volt az erdők, mezők, kisebb települések és falvak után a Rioja borvidék központjaként számontartott nagyvárosban sétálni, kicsit elszoktunk már a városi nyüzsgéstől, de azért találtunk néhány csendesebb sétálóutcát is a közelben. A poszt nyitóképe is a városi sétánk alkalmával készült a kéttornyú Santa María katedrálisról. 

Bóklászásunk során elkeveredtünk a Murrieta szökőkút környékére is, de akkor még nem gondoltuk, hogy milyen hasznos lesz majd másnap ez a helyismeret bizonyos okok miatt, erről majd később... Mindenesetre okkal vezette valami vagy valaki a lábainkat arrafelé...

6 óra körül visszaindultunk a parókiára, amikor egy fantasztikus eseménybe csöppentünk! Egy igazi spanyol esküvői ünneplést volt szerencsénk megtekinteni, ugyanis a parókia melletti templomból éppen akkor távozott az ifjú pár a szertartás végezetével. A templom előtt félkör alakban felsorakozva különböző dobokkal felszerelkezett társaság várta az arát és újsütetű  férjét, s amikor a fiatalok kiléptek a templom kapuján, hatalmas dobolásba és ünneplésbe kezdtek! Nagyon megható, egyúttal igazi vérpezsdítő spanyolos performance zajlott a szemünk előtt. Jó sokáig néztük őket, de később még a matracos hálótermünk erkélyéről is bámészkodtam egy kicsit, mert a dobosok után egy olasz zarándokokból álló csapat is köszöntötte őket acapella dalokkal.

Csakis a kedvetekért, csak itt, csak most, íme a videó, hogy milyen hangulatot teremtettek egy pillanat alatt az ünneplő spanyol dobosok. Vigyázat, hangos lesz! :-)

Ugye milyen élmények érhetik a gyanútlan zarándokot az El Camino alatt? Ezután felmentünk a szobánkba, még egy picit pihentünk, majd fél 8-kor átmentünk a templomba az esti misére. Később a parókia étkezőhelyiségében felszolgálták az önkéntesek által főzött vacsorát, majd újra átmentünk a templomba, de nem az utcán keresztül, hiszen akkor már zárva volt, hanem belül egy titkos folyosón át. Itt minden nemzet a saját anyanyelvén elmondta a papírlapon kiosztott imát. Igen, magyarul is megkaptuk a saját imánkat, így a jelen levő öt magyar zarándok együtt imádkozott aznap este. Nagyon megindító élmény volt! Ezután a pap bevezetett bennünket abba a sekrestyébe, ahol 11 évvel ezelőtt éppen a feszület alatt volt az akkori matracom! Most nem lehetett ebben a helyiségben aludni, de jól emlékszem arra a régi éjszakára, felejthetetlen emlék volt! Ott látható a feszület még most is, ugyanúgy mint akkor, az állandóságot és a rendíthetetlenséget sugallva.

Ebben a teremben most a credenciálokat pecsételték, ezért álltak sorban a zarándokok. Még annyit azoknak, akik esetleg ugyanitt terveznek megszállni a későbbiekben, hogy ez az egyházi szállás donativo alapon működik, vagyis nincs meghatározott ára a szállásnak és étkezésnek, mindenki annyi adományt ad, amennyit gondol vagy amennyit megengedhet magának. Szeretném hangsúlyozni, hogy a donativo nem az ingyenesség szinonimája! Mindenképp illik adni annyit, mint egy átlagos albergue tarifája, de az biztos, hogy itt átlag feletti élményben lehet részed. Ha kevés pénzed van, akkor keveset, de jelképesen akkor is tegyél bele a donativo ládikába valamennyit. Hidd el, a többszörösét kapod vissza az El Camino zarándokúton valamilyen formában.

Ha tetszett, nyomj egy lájkot és/vagy a megosztás gombot is... köszönöm!