Amíg mások futnak a futópályán, addig mi gyalogolunk. Volt még egy kis nosztalgia, hattyúk, vadkacsák és naplemente is. Micsoda romantika! :-)

A mai napon az eredeti útvonalunk Látrány településre vezetett volna az igazolófüzet szerint, jócskán eltávolodva a Balatontól. Ez még nem lett volna baj, de a szállásadónk időközben visszamondta a foglalásunkat, szóval végül úgy döntöttünk, hogy inkább a part közelében maradunk. Szeptember elején már válogathattunk a szállások közül, nem úgy, mint az augusztus 20. körüli napokban, amikor egy gombostűt sem lehetett leejteni a Balaton környékén. Kinéztünk tehát egy jó kis apartmant Balatonlellén, lefoglaltuk, majd reggel fél 9-kor elindultunk aznapi célunk felé. 

Lesétáltunk a fonyódi domboldalról és átmentünk a vasúti átjárón, ahol meg akartam keresni azt a halsütőt, ahol gyerekkoromban mindig sült keszeget vettünk a nagypapámnak. Talán említettem már, hogy nagyszüleim innen pár kilométerre éltek és nagyon sok időt töltöttem náluk. Mindig Fonyódon szálltunk át az egyik vonatról egy másikra és ilyenkor nem mulasztottuk el szüleimmel a halsütőt, mert nagypapa nagyon szerette az igazi balatoni keszeget. Sajnos nem találtam meg, valószínűleg már átépítették, de mintha a fenti kép termésköves épülete lett volna csak az elején lévő fehér sort hozzáépítették volna. Legalábbis ilyesmire emlékszem...

A rövid nosztalgiázás után a bicikliúton folytattuk utunkat. Pár perc múlva a Pogány-völgyi patak fölött méláztunk egy kicsit, gyönyörködtünk a nyugodtan folydogáló víz látványában. Az előző napi cudar időjárás már csak emlék volt, a tó megszelídült és szikrázó napsütésben róhattuk a kilométereket.

Negyed óra múlva Fonyódligeten jártunk, amikor úgy döntöttünk, hogy letérünk a kemény aszfaltos bringaútról, mivel az mindig kikészítette a lábainkat. A Hunyadi László utcánál balra fordultunk a part irányába és milyen jól tettük! Először is azért, mert ismét láthattuk a számomra oly kedves badacsonyi hegyeket és csodálhattuk a gyönyörű Balatont...

A vízben senki sem fürdött, hiszen jól lehűlhetett a viharos idő miatt, meg egyébként is, akkor már mindenki dolgozott, a gyerekek iskolába jártak, csak mi bandukoltunk a néhány napja még zsúfolt parti sétányon, amit egy cseppet sem bántunk!

De nemcsak ezért volt jó döntés lekanyarodni a partra, hanem azért is, mert egy szuper ruganyos futópályát találtunk végig a part mentén, ahol élvezet volt gyalogolni és a lábaink nem győztek hálálkodni nekünk. Persze ahogy lenni szokott, amikor nem akartunk még leülni, akkor bőven sorakoztak a padok és pihenőhelyek előttünk. :-)

Ritkán fordult elő, hogy közös képet fotózzunk, mert általában külön gyalogoltunk, többnyire én mentem hátul és nem igazán foglalkoztunk közös szelfikkel. Most azonban kivételt tettünk, az eredmény lent látható... :-) 

Persze megint úgy terveztük, hogy majd a parton reggelizünk, de ez most sem jött össze. Igazán tanulhattunk volna az eddigi tapasztalatainkból, de nem, mi szerettük a kihívásokat és megpróbáltuk a lehetetlent. Azt reméltük, hogy mivel szikrázóan sütött a nap, erre majd a büfések is kinyitnak, de sajnos ők nem így gondolták, minden zárva volt. Nem maradt más vigaszunk, mint gyönyörködni a hattyúkban és a vadkacsákban, amelyek nagyon jól érezték magukat a néptelen strandon, a szárazföldön és vízen egyaránt. 

Hamarosan Balatonbogláron találtuk magunkat, ahol ismét a part felé vettük az irányt. A déli oldalon egyébként elég sok szabad strand létezik, többek között a boglári Jankovics strand is ilyen, ahol hatalmas platánfák nyújtottak árnyékot a nyaralóknak. Néhány éve nyaraltam itt és többször is jártunk ezen a strandon, mindig nagyon sokan voltak, de mégis kellemes élmény maradt a strand és a Balaton. Most azonban rajtunk kívül egy lélek sem járt arra, na jó, néha egy-egy futó felbukkant, de a tömegnek nyomát sem láttuk. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat ezért, mert sokkal jobban esett a néptelen parton gyalogolni, mintha a törölközők és gumimatracok között kellett volna cikáznunk ide-oda. Arról nem is beszélve, hogy lábaink ismét hálásak voltak a pihe-puha talajért, hiszen tényleg isteni érzés volt sétálni a ruganyos fövenyen. 

A következő kis pataknál visszakanyarodtunk az üdülőházak irányába és hogy, hogy nem, megint egy Hunyadi utcán találtuk magunkat. Ami még ennél is érdekesebb volt számunkra, hogy végre belebotlottunk abba a kajáldába, ahol annak idején még a családommal ebédeltünk. Nosza, gyorsan bevágódtunk és úgy gondoltuk, hogy ha már ennyit vártunk, akkor átugorjuk a reggelit és egyből ebéddel indítunk. Ez azonban túl egyszerű lett volna, mivel 11 órakor még nem volt kész az ebéd, így kénytelenek voltunk egy-egy óriás hamburgerrel beérni. Nem volt rossz. Vagy csak nagyon éhesek voltunk. :-) Innen továbbindultunk a Platán strand felé. Úgy látszik, hogy errefelé tényleg sok ismerős helyszínbe botlottam, hiszen a Platán strand közelében meg éppen idén nyáron töltöttem el egy hetet a lányomékkal. Hasznos is volt a helyismeretem, mert tudtam, hogy hol van a nyilvános WC, így célirányosan arrafelé vettük az irányt. Ami nyáron fizetős volt, azt most ingyen használhattuk. :-) Addigra már többen is voltak a parton, valahonnan előkerültek a gyerekek és mivel a Platán strandon van egy jó kis játszótér, itt már emberekkel is találkoztunk.

Mindig az utolsó néhány kilométer tűnt a legnehezebbnek, most sem volt ez másképp, pedig nem is mentünk sokat. Talán az volt a baj, hogy a parton puha fövenyen gyalogoltunk, de Balatonboglárt elhagyva ismét az aszfaltra kényszerültünk és lábaink ez ellen hevesen tiltakoztak. Ha egyszer a jót megszokja az ember...! Negyed 2-kor megérkeztünk Balatonlellére a lefoglalt szállásunk elé. Hamar jött is a tulajdonos, akivel telefonon egyeztettük az érkezésünket és beengedett bennünket a szállásra. Nagyon szuper apartmant sikerült kifognunk ízlésesen berendezett szobákkal, patyolattisztasággal és a szállásadó is nagyon kedves volt. Kiderült róla, hogy nagy sportember (futball játékvezető), de érdeklődött az El Camino iránt is, szóval legalább egy órát beszélgettünk vele. Ezután elvégeztük a szokásos rutinfeladatokat (fürdés, mosás, teregetés), kicsit pihentünk, majd elindultunk a lellei üdülőközpont felé, hogy keressünk egy jó kis vacsorázó helyet. Itt már sokkal több étterem volt nyitva mint Fonyódon, válogathattunk is közülük.

Vacsi után kimentünk a mólóra gyönyörködni a békés tó vizében és megmártózni a lenyugvó nap simogató sugaraiban. A lenti képen éppen Erika napfürdőzik. :-)

Persze leginkább naplementét szerettünk volna látni, de nem volt türelmünk kivárni míg lejjebb megy, de szerintem így is szép lett az aranyhíd amit sikerült lefotózni. Az első képen a napkorong felett mintha egy kis angyalka suhanna éppen... :-)