Duplán gyönyörködtünk a córdobai Nagymecsetben, benéztünk a patiókba és caminós jeleket is találtunk. Napi gasztronómia: gazpacho, salmorejo, churrasco és sangria. Nem volt rossz! :-)

A napot azzal kezdtük, hogy viszonylag korán felmentünk a tetőre, ahol a konyha és étkező helyiség várta a hostel vendégeit. A szállás árában a reggeli is benne foglaltatott, bár nem túl bőséges, de azért elegendő kínálattal. Kávé, piritós, lekvár, croissant, szóval mintha csak egy caminós alberguében lettünk volna. Sietségünknek az volt az oka, hogy előző nap az egyik vendéglátónk felhívta a figyelmünket, hogy a hétfői napokon reggel 8:30-kor egy órára ingyen be lehet menni a Mezquitába, azaz a córdobai Nagymecsetbe. Volt ugyan belépőnk, de két héttel az indulás előtt már csak az este 10 órás vezetett látogatásra kaptunk jegyet, így hétfő lévén az alkalmat kihasználva már reggel is meg akartuk nézni a különleges imahelyet.

Repülés, buszozás és az első séta a frissen műtött térdemmel. Wécé kagylóba ültetett díszlet mellett dől a sangria a tetőn! :-)

Erikával 13 órakor találkoztunk a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren. Bőven volt még időnk, a gépünk csak 15:20-kor indult volna, de még ehhez képest is 40 perccel később szálltunk fel. Ha valaki nem olvasta volna az előző bejegyzést, annak röviden elmondom, hogy eredetileg idén is caminózni mentünk volna, de sajnos a tervezett indulásunk előtt 10 nappal egy porcgyűrű szakadás miatt megműtötték a térdemet. Az orvosommal és Erikával konzultálva végül arra jutottunk, hogy kihagyjuk a zarándokutat és helyette elmegyünk turistáskodni Andalúziába. Ezért is van a címben a "nemCamino" kifejezés, amit egyébként az egyik kedves olvasómtól kölcsönöztem. :-) És hogy miért Andalúzia? Nos, a magam részéről már régóta vágytam rá, hogy annyi Észak-Spanyolországban megjárt út után végre délebben is körülnézzek, de az eredeti tervünk szerint is Sevillán keresztül jöttünk volna haza Santiago de Compostelából, szóval így legalább a Budapest - Sevilla repülőjegyet megmentettük. Az odafelé szóló Wizzair jegyeket kis ráfizetéssel átfoglaltuk Faróba, majd a térdműtétem után 17 nappal elindultunk Andalúziába! :-)

Ebben a bejegyzésben elmesélem, hogy miért nem indultunk el az Angol Útra és milyen tervek születtek helyette...

Az alábbi képet szemügyre véve a fotón szereplő épület akár egy kellemes zarándokszállás vagy egy természetközeli csendes hostel is lehetne, ahol békésen pihen egy nyári délutánon a sok megfáradt vándor. Lehetne egy modern albergue, de nem az. Hiányoznak a száradó ruhák, a serényen pakolászó peregrinók és peregrinák, minden olyan steril, túl tiszta. Igen, valóban tiszta és steril, még szép hogy az, hiszen ez egy kórház. Nem nehéz kitalálni, hogy az idei zarándokutam elhalasztásában szerepet játszott eme díszlet, de ne szaladjunk ennyire előre...

Úton hazafelé Portón keresztül. Egy utolsó café con leche, egy utolsó süti és búcsú a Portugál Caminótól. Összegzés és új tervek, mert az úton nincs megállás... Adios, amigos! :-)

Eljött hát a búcsú ideje, így kora reggel ismét buszra szálltunk, hogy magunk mögött hagyjuk a tüneményes Muxiát. Pár perccel háromnegyed 7 előtt begördült a buszunk, amely pillanatok alatt megtelt utasokkal, csupán néhány ülőhely maradt még szabadon. Az utazók többsége zarándok volt, de azért akadt néhány munkába induló helyi ember is, az volt a közös bennünk, hogy mindannyian Santiagóba igyekeztünk.

Az utolsó napunk Muxiában. Remélem, visszatérek még!

Ismét felhős, borongós napra ébredtünk, de legalább nem esett az eső. Még sötétben keltünk, pedig nem indultunk sehova, hiszen még egy napot szándékoztunk eltölteni Muxiában. Elbúcsúztunk azonban Rózsától (a zarándoktól), akivel előző nap megmásztuk a Dos Faros egyik közeli hegycsúcsát. 9 órakor annak rendje és módja szerint el kellett hagynunk az alberguét, amíg a szorgos hospitalerák kitakarítottak. Erika és Péter lementek a kis öbölhöz, nekem pedig egy jó programot javasolt Rózsa (a házigazdánk)... 

Muxia, Dos Faros, kutya, cica, naplemente.  Minden kellék adott volt egy szép naphoz.

Az Albergue Delfin egyik varázsa az óceánparti elhelyezkedése, hiszen a társalgó hatalmas üvegportálján keresztül hallani a morajló óceán hullámverését és rálátni a szemközti hegyre. Már amikor látni. Azon a szeptember végi reggelen ugyanis a sűrű ködfátyoltól éppen csak a hegycsúcsot láthattuk és az utcai kandeláberek is misztikus homályba burkolóztak.

Két Rózsaszál, 2+4 sárga, szakadó eső és sok magyar egy helyen. Könnyes búcsúk, megérkezések, ölelések, ez nem lehet más csakis Muxia! 

Hosszú ideje ez volt az első alkalom, hogy nem keltünk fel túl korán és nem gyaloglásra készültünk aznap. Erikának eléggé fájt a lába, ezért úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatunk, hanem ezúttal is busszal megyünk át Muxiába és eltöltünk ott 3 napot. Ennek is volt előnye, mert így legalább lesz majd ürügy arra, hogy valamikor visszatérjünk, elvégre a Santiago és Muxia közötti 90 kilométerest szakaszt eddig még egyszer sem sikerült gyalogosan megtennünk.

Megérkezés Santiagóba, megilletődés, sorban állás composteláért, szálláskeresés és két széttépett Pedronía. Este pedig újra jött a nagy találkozás... :-)

Reggel 7-kor indultunk el a szállásról, ekkor még teljesen sötét volt. Eleinte az országút mellett haladtunk, ahol még világítottak az utcalámpák, majd később követtük a zarándokok fejlámpáit. Elég sokan igyekeztek már Santiago de Compostela felé, elég volt csak figyelnünk az előttünk járók mozgását, de a jelzések is egyértelműen mutatták az irányt.

Ha jó, ha nem jó, hajóval mentünk a spirituális úton, majd Padrónban nemcsak padróni paprikát, de Pedroníát is kaptunk! :-)

Reggel végre egy picit tovább aludhattunk és csak negyed 9-kor indultunk el a szállásról. Szép nyugisan összepakoltunk, majd lementünk reggelizni a közeli panaderiába. Végre egy olyan empanadát sikerült választanom, amit nagyon szeretek. Még meleg volt, tele húsos, zöldséges töltelékkel, hozzá pedig isteni finom café con leche járt. Jól kezdődött a napunk! 9-kor kisétáltunk a hajókikötőhöz, ahol már gyülekeztek a zarándokok. A legenda szerint Szent Jakab apostol földi maradványait a Variante Espiritual út utolsó szakaszán az Ulla folyón keresztül szállították Padrónba (majd később innen került Santiago de Compostelába), így a zarándokok egy része a spirituális útvonalat követve hajón teszi meg ezt a szakaszt.

Eddigi utunk legszebb szakaszán, a kő és víz útvonalán jártunk. Kár, hogy az első másfél órán keresztül ebből semmit sem láttunk a sötétben, de így legalább a lábunk elé néztünk... :-)

Kora reggel kimentem a társalgóba összepakolni a hátizsákomat, hogy ne zavarjam a még alvó zarándokokat, de a helyiség tele volt matracokkal és még ott is majdnem mindenki aludt. Igyekeztem csendben pakolászni, aztán lassan ébredezni kezdtek a többiek is. Szerencsémre, ugyanis ott volt a kávéautomata, amit végképp nem lehetett halkan beindítani. Sajnos alig volt aprópénzem, így rangsorolnom kellett és természetesen a legfontosabbal, a kávéval kezdtem, szendvicsre viszont már nem maradt elég apróm. Próbáltam felváltatni egy 10 euróst a már ébren lévőkkel, de nem sikerült, ellenben az egyik olasz pasi nagylelkűen adott 1 eurót, a másik 10 centet, Erika pedig 35 centet, hogy megvehessem a kinézett háromszögű szendvicset az automatából. Most, hogy már a fél caminós társadalomnak tartoztam, nyugodtan leültem az egyik asztalhoz és megreggeliztem... :-)