Egy új korszak kezdete, rátértünk az óceánparti útra, az El Camino Portugués de la Costa deszkapallóira. Végre puha talaj a sok gránitkő után! Egyúttal új társunk is érkezett Ági személyében. Vamos chicas! :-) 

Előző este megnéztük a metró menetrendet, hogy ne kelljen sokat várakoznunk feleslegesen, így tervszerűen indultunk. A sok friss caminós - akik innen Portóból kezdték az útjukat - még békésen szunyókált a szálláson, nem tudták, hogy milyen nehéz lesz majd a hőségben gyalogolniuk, de az is lehet, hogy csak az előző esti dorbézolást igyekeztek kipihenni... Mindenesetre mi 6 órakor csuktuk be magunk mögött az albergue kapuját és amint kiértünk az utca végén lévő megállóhoz, pár perc múlva már jött is a metró. Hasznát vettük az előző nap vásárolt 24 órás metrójegynek, erre legalább nem volt gondunk.

Egy különlegesen szervírozott kávéval indult a napunk, később városnézés Portóban, ahol megtaláltuk a Lisszabonban elvesztett pályaudvart is, a nap végére pedig bőven megdupláztuk a címben jelzett kilométereket.

Ma végre nem kellett túl korán indulni, mert nagyon közel voltunk aznapi célunkhoz, Portóhoz. Így is én keltem fel elsőként a szobából, fél 6-kor már kipattantam az ágyból és a gyors átvizsgálás után megállapítottam, hogy szerencsére csak néhány szúnyogcsípéssel lettem gazdagabb, de közel sem annyival, mint Coimbrában. 6:15-kor indultunk és egy rövid húsz perces gyaloglás után nyitva találtunk egy bárt, amely tele volt mindenféle gusztusos sütivel és főleg kávéval. Mit mondjak, emlékezetes jelenet következett... :-)

Az eltévedések és a plusz kilométerek napján megtanultuk a curva szó jelentését és ismét megküzdöttünk a gránitköves burkolattal.

Ma egy kicsit később, reggel 6 órakor indultunk, mert Portóig túl hosszú lett volna a 35 km, ezért úgy döntöttünk, hogy csak Grijó településig megyünk és megelégszünk a 19 kilométeres etappal. Grijóban egyébként is egyházi szállásra igyekeztünk, ami délután 2 óránál előbb biztosan nem nyit ki, ezért felesleges sietni, inkább egy kicsit tovább aludtunk. Sokat gyalogoltunk a városból kifelé vezető főúton, ahol nagyon nagy volt a forgalom, ráadásul egyszer eltévesztettük az irányt. Nem vettük észre, hogy a Repsol benzinkútnál balra le kellett volna térni a főútról, így feleslegesen tettünk meg 1 kilométert. Amikor végre visszataláltunk a jelzett útra, akkor sokáig elhagyatott ipari épületek mellett, majd egy szép kék-fehér azulejo csempés templom előtt haladtunk el.

Francesinha az új kedvenc, a térdfájás még mindig gyötört, de közben megalkottam Murphy törvényének caminós változatát is. :-)

Lassan megszokottá vált a hajnal 4 órai kelés és 5 órai indulás, hiszen így védekeztünk a még mindig nagyon forró nappalok ellen. A korai indulásnak köszönhetően a legmelegebb órákat jó esetben már a szálláson tölthettük, de legalábbis sokkal kevesebb időt tartózkodtunk a tűző napon. A hajnali indulásnak egy árnyoldala volt, hogy reggel 7-ig koromsötétben kellett gyalogolnunk és nem mindig vezetett az utunk közvilágítással ellátott városi környezetben.

A mai nap főszereplője maga a patás ördög, de nem kerülhettem el az Ibuprofen 500-ast sem. Az eukaliptuszerdők illata és látványa kárpótolt a szenvedésekért valamelyest... 

Ma ismét korán hagytuk el az alberguét, reggel 5-kor elsőként csuktuk be magunk mögött a kaput. Sosem gondoltam volna magamról, hogy korai induló leszek, de a nagy meleg miatt ez tűnt a legjobb megoldásnak. A koromsötét reggelen sokáig fejlámpával haladtunk az autóúton, ahol nem igazán volt még forgalom. Ahogyan előző nap a kedves hospitalera elmagyarázta, elindultunk a kis térkép alapján a főút mentén (a térkép az előző poszt végén található). Nagyjából 2 km gyaloglás után elérkeztünk a körforgalomnál lévő McDonald's-hoz, de olyan korán volt még, hogy zárva találtuk, így kávé nélkül folytattuk utunkat, aztán még további 500 métert követően jobb oldalon letértünk egy alsóbbrendű, de még mindig aszfalt burkolatú útra.

Águeda, a színes esernyők városa. Birkák és madarak szimbiózisa, szandál-zokni kombó, igazi és mű fecskék, de előkerült az 500 mg-os Ibuprofen is.

Ismét hajnali 5 órakor indultunk, mert tartottunk a nagy hőségtől. A sötétben való gyalogláshoz szokás szerint felvettem a fejlámpámat, felpattintottam a fényvisszaverő pántot a bokámra és a túracipőm is világított a foszforeszkáló csíkoknak köszönhetően. Egy darabig városi közvilágítás alatt gyalogoltunk, de később az országúton nagyon hasznos volt a fényvisszaverő felszerelés.

A nap történései időrendben: gyaloglás a sötétben, kávé utáni sóvárgás, motorosok, forróság, hanyatt vágódás, még mindig forróság, megint hanyatt vágódás, malacsült, Rafa Nadal. :-)

Hajnal 4-kor végre megszólalt az ébresztő a telefonomon és azonnal kipattantam az ágyból. Alig vártam már, hogy reggel legyen, hiszen a szúnyogok zümmögésétől szinte egy szemet sem aludtam. Csak az munkálkodott bennem, hogy el innen, de minél előbb. Egyáltalán nem éreztem jól magam ezen a szálláson és ez csak enyhe kifejezés. Kivittük a cuccainkat a konyhába, összepakoltunk, majd egy Cerbona szelet elmajszolása után a titkos kijáraton keresztül elhagytuk a kolostor épületét.

A felismerések napja, amikor elvált az édes a száraztól és rájöttem, hogy miért nincsenek szúnyogok az Ibériai-fészigeten. :-)

Sosem gondoltam volna magamról, hogy képes leszek hajnali 4-kor kelni azért, hogy 5-kor indulhassak caminózni! Ilyen eddig még csak egyszer, a 2015. évi utamon fordult velem elő, de most ismét muszáj volt korán indulnunk a nagy meleg miatt. Az időjósok 39 fokos hőséggel riogattak és ezt nem akartuk félvállról venni, főleg az előző nap történéseiből okulva.

A nap, amikor többször is alulról szagoltam a... na nem az ibolyát, de a lombkoronát. 

Már reggel 6-kor elindultunk, mert igen meleg napnak néztünk elébe. Az is volt, de még mennyire! Talán ez a nap volt a legkeményebb ilyen szempontból, de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen reggel még nem tudtuk, hogy mi vár ránk... Egyelőre legyen elég annyi, hogy ezen a bizonyos napon gyakran tekintettem a fák lombkoronájára alulnézetből. :-)

 Ma megint árokparton kötöttünk ki és megint a cél előtt rogytunk össze. Sebaj, lesz ez még így se! :-)

Reggel fél 7-kor átmentem a társalgós épületbe és főztem egy kávét. A csili-vili modern konyhában természetesen kapszulás kávéfőző is volt, mellette az ajánlott donativós árakkal. 1 eurót dobtam a dobozba és boldog voltam, hogy hozzájutottam a szükséges reggeli szertartásom részét képező fekete léhez, melyre nem gyakran volt lehetőségem a későbbi napokon, sajnos. Ezután összepakoltunk, bezártuk a házat ahogyan a hospitalero kérte, majd 7 óra után 10 perccel elindultunk.