Egy különlegesen szervírozott kávéval indult a napunk, később városnézés Portóban, ahol megtaláltuk a Lisszabonban elvesztett pályaudvart is, a nap végére pedig bőven megdupláztuk a címben jelzett kilométereket.

Ma végre nem kellett túl korán indulni, mert nagyon közel voltunk aznapi célunkhoz, Portóhoz. Így is én keltem fel elsőként a szobából, fél 6-kor már kipattantam az ágyból és a gyors átvizsgálás után megállapítottam, hogy szerencsére csak néhány szúnyogcsípéssel lettem gazdagabb, de közel sem annyival, mint Coimbrában. 6:15-kor indultunk és egy rövid húsz perces gyaloglás után nyitva találtunk egy bárt, amely tele volt mindenféle gusztusos sütivel és főleg kávéval. Mit mondjak, emlékezetes jelenet következett... :-)

Az eltévedések és a plusz kilométerek napján megtanultuk a curva szó jelentését és ismét megküzdöttünk a gránitköves burkolattal.

Ma egy kicsit később, reggel 6 órakor indultunk, mert Portóig túl hosszú lett volna a 35 km, ezért úgy döntöttünk, hogy csak Grijó településig megyünk és megelégszünk a 19 kilométeres etappal. Grijóban egyébként is egyházi szállásra igyekeztünk, ami délután 2 óránál előbb biztosan nem nyit ki, ezért felesleges sietni, inkább egy kicsit tovább aludtunk. Sokat gyalogoltunk a városból kifelé vezető főúton, ahol nagyon nagy volt a forgalom, ráadásul egyszer eltévesztettük az irányt. Nem vettük észre, hogy a Repsol benzinkútnál balra le kellett volna térni a főútról, így feleslegesen tettünk meg 1 kilométert. Amikor végre visszataláltunk a jelzett útra, akkor sokáig elhagyatott ipari épületek mellett, majd egy szép kék-fehér azulejo csempés templom előtt haladtunk el.

Francesinha az új kedvenc, a térdfájás még mindig gyötört, de közben megalkottam Murphy törvényének caminós változatát is. :-)

Lassan megszokottá vált a hajnal 4 órai kelés és 5 órai indulás, hiszen így védekeztünk a még mindig nagyon forró nappalok ellen. A korai indulásnak köszönhetően a legmelegebb órákat jó esetben már a szálláson tölthettük, de legalábbis sokkal kevesebb időt tartózkodtunk a tűző napon. A hajnali indulásnak egy árnyoldala volt, hogy reggel 7-ig koromsötétben kellett gyalogolnunk és nem mindig vezetett az utunk közvilágítással ellátott városi környezetben.

A mai nap főszereplője maga a patás ördög, de nem kerülhettem el az Ibuprofen 500-ast sem. Az eukaliptuszerdők illata és látványa kárpótolt a szenvedésekért valamelyest... 

Ma ismét korán hagytuk el az alberguét, reggel 5-kor elsőként csuktuk be magunk mögött a kaput. Sosem gondoltam volna magamról, hogy korai induló leszek, de a nagy meleg miatt ez tűnt a legjobb megoldásnak. A koromsötét reggelen sokáig fejlámpával haladtunk az autóúton, ahol nem igazán volt még forgalom. Ahogyan előző nap a kedves hospitalera elmagyarázta, elindultunk a kis térkép alapján a főút mentén (a térkép az előző poszt végén található). Nagyjából 2 km gyaloglás után elérkeztünk a körforgalomnál lévő McDonald's-hoz, de olyan korán volt még, hogy zárva találtuk, így kávé nélkül folytattuk utunkat, aztán még további 500 métert követően jobb oldalon letértünk egy alsóbbrendű, de még mindig aszfalt burkolatú útra.

Águeda, a színes esernyők városa. Birkák és madarak szimbiózisa, szandál-zokni kombó, igazi és mű fecskék, de előkerült az 500 mg-os Ibuprofen is.

Ismét hajnali 5 órakor indultunk, mert tartottunk a nagy hőségtől. A sötétben való gyalogláshoz szokás szerint felvettem a fejlámpámat, felpattintottam a fényvisszaverő pántot a bokámra és a túracipőm is világított a foszforeszkáló csíkoknak köszönhetően. Egy darabig városi közvilágítás alatt gyalogoltunk, de később az országúton nagyon hasznos volt a fényvisszaverő felszerelés.

A nap történései időrendben: gyaloglás a sötétben, kávé utáni sóvárgás, motorosok, forróság, hanyatt vágódás, még mindig forróság, megint hanyatt vágódás, malacsült, Rafa Nadal. :-)

Hajnal 4-kor végre megszólalt az ébresztő a telefonomon és azonnal kipattantam az ágyból. Alig vártam már, hogy reggel legyen, hiszen a szúnyogok zümmögésétől szinte egy szemet sem aludtam. Csak az munkálkodott bennem, hogy el innen, de minél előbb. Egyáltalán nem éreztem jól magam ezen a szálláson és ez csak enyhe kifejezés. Kivittük a cuccainkat a konyhába, összepakoltunk, majd egy Cerbona szelet elmajszolása után a titkos kijáraton keresztül elhagytuk a kolostor épületét.

A felismerések napja, amikor elvált az édes a száraztól és rájöttem, hogy miért nincsenek szúnyogok az Ibériai-fészigeten. :-)

Sosem gondoltam volna magamról, hogy képes leszek hajnali 4-kor kelni azért, hogy 5-kor indulhassak caminózni! Ilyen eddig még csak egyszer, a 2015. évi utamon fordult velem elő, de most ismét muszáj volt korán indulnunk a nagy meleg miatt. Az időjósok 39 fokos hőséggel riogattak és ezt nem akartuk félvállról venni, főleg az előző nap történéseiből okulva.

A nap, amikor többször is alulról szagoltam a... na nem az ibolyát, de a lombkoronát. 

Már reggel 6-kor elindultunk, mert igen meleg napnak néztünk elébe. Az is volt, de még mennyire! Talán ez a nap volt a legkeményebb ilyen szempontból, de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen reggel még nem tudtuk, hogy mi vár ránk... Egyelőre legyen elég annyi, hogy ezen a bizonyos napon gyakran tekintettem a fák lombkoronájára alulnézetből. :-)

 Ma megint árokparton kötöttünk ki és megint a cél előtt rogytunk össze. Sebaj, lesz ez még így se! :-)

Reggel fél 7-kor átmentem a társalgós épületbe és főztem egy kávét. A csili-vili modern konyhában természetesen kapszulás kávéfőző is volt, mellette az ajánlott donativós árakkal. 1 eurót dobtam a dobozba és boldog voltam, hogy hozzájutottam a szükséges reggeli szertartásom részét képező fekete léhez, melyre nem gyakran volt lehetőségem a későbbi napokon, sajnos. Ezután összepakoltunk, bezártuk a házat ahogyan a hospitalero kérte, majd 7 óra után 10 perccel elindultunk.

Búcsú a hátizsákomtól, találkozás az első zarándokkal, hosszú menetelés. A fárasztó nap után jutalmul egy mesebeli oázisba csöppentünk.

Amilyen későn feküdtem le előző éjjel, olyan korán keltem reggel, hiszen be kellett még fejeznem a varrást az új hátizsákomon. Fel is került hamar a nemzeti címer a helyére, de a kör alakú sárga nyilas felvarrót rajta hagytam a régi zsákon, mivel aktualitását vesztette, sajnos... Ezután egy gyors átpakolás következett az új hátizsákba és elbúcsúztam a régitől. (Aki nem olvasta volna az előzményeket, annak röviden csak annyit, hogy elszakadt a régi hátizsákom pántja, újat kellett vennem előző este, ott Tomarban.) Olyan furcsa volt látni az ágyon fekve behorpadva, laposan, olyan volt, mint egy halott. Elbúcsúztam tőle, otthagytam az ágyon, aztán megbeszéltem lent a recepción a hospitalerával, hogy rájuk hagyom, tegyenek vele bármit belátásuk szerint.