El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útja

Andrea az El Caminón

Portugál Camino 2018. 19. nap: Redondela - Pontevedra (19,6 km)

Portugál út - Camino Portugués - 2018. szeptember 16.

2019. március 25. - Andrea az El Caminón

Hogy kerül a csizma az asztalra? ... akarom mondani a bakancs az ágyra?! Volt még pánikolás egy kisebb hegytől és egy majdnem különválás, de végre találkoztunk egy magyar zarándokkal is!

1_portugal_camino.jpg

Még égtek az utcalámpák az éjszakai sötétségben, amikor kora reggel kiléptünk az albergue kapuján, de legnagyobb meglepetésünkre az egyik szomszédos kávézó már nyitva volt. Ilyet is ritkán éltünk meg utunk során! Gyorsan bementünk és megittuk a szokásos café con lechét, így frissen és üdén vágtunk neki a napi etapnak.  (Na, ez azért túlzás...) Még legalább egy fél órát gyalogoltunk a kivilágított utcákon, majd amikor elhagytuk a közvilágítást és magunk mögött hagytuk a várost, éppen akkor került elénk egy erős fényű fejlámpát viselő pasi. Követtük őt a sűrű erdőben, de később nekünk is fel kellett vennünk a fejlámpát, mert nagyon ködös, párás volt a levegő, szinte az orrunkig sem láttunk.

Ezen a napon Pontevedráig terveztük a sétát és az út innen már valamelyest ismerősnek tűnt nekem. Az óceánparti Portugál Camino Costa és a belső út, a Camino Central itt Redondelánál fut össze és innen már egy útvonalként egyesülve vezet egészen Santiago de Composteláig. Hacsak az ember le nem tér róla..., de erről majd később. :-) 2015-ben tehát már jártam ezen az úton és néhány emlék visszaköszönt, mint például ez a felaggatott kagylókat tartó állvány. A három évvel ezelőtti képen még rendezettebb képet mutatott a kagylók sora, azóta sok egyéb személyes tárgyat is akasztottak a kagylók közé a zarándokok, na meg jócskán gyűlt a szemét is az állvány körül... (A 2015-ös leírást és fotókat ITT láthatjátok.) 

5_portugal_camino_kagylok.jpg

Errefelé már sűrűsödött a mezőny, egyre többen jöttek, látszott, hogy összefutott a két út. Eléggé zavart, hogy sokan hangosan beszélgettek, nem igazán voltak tekintettel a többi zarándokra, de hát így szokott ez lenni az utolsó 100 kilométeren belül, sajnos. Párás, ködös, felhős idő volt, de legalább nem hideg. Eddig minden nap rövidnadrágban gyalogoltam, nem is kellett még visszacipzározni a túranadrágom szárát és ez most sem volt másképp. Kellemes, gyaloglásra kiválóan alkalmas időjárásban araszoltunk föl-le.

Nem sok minden maradt meg emlékeimben a három évvel ezelőtti utamból erről a tájról csak néhány bevillanás és egy-két nevezetesebb kép, mint a kagylós tábla valamint a hangulatos kőhíd Arcade és Pontesampaio között. A híd túloldalán a dombokra épült házak festői hátteret alkottak, melyet rajtunk kívül a zarándokok egész hada igyekezett megörökíteni. Itt valahogy senki sem sietett, a szépséges látvány mindenkit megállásra késztetett egy rövid, szusszanásnyi időre.

Ez a vicces zarándok-figura azt hirdeti magáról, hogy "Én vagyok az út manója" vagy valami ilyesmit szabad fordításban. (Soy el duende del camino.)

15_portugal_camino_jel.jpg

Később kisütött a nap, ennek örültünk, de a tömeg időről időre előkerült, aminek már nem annyira. Néha szőlőskertek mentén haladtunk, azután pedig szellős erdőkön át vezetett az utunk, ezt nagyon szerettük mindketten Erikával. Az erdőben egy erős emelkedőn keresztül kellett átvergődnünk magunkat, ahol kissé szétoszlott a tömeg, ugyanis az "utolsó 100 kilométeres" új zarándokok nem az edzettségükről voltak híresek, így még mi is lehagytuk némelyiket, pedig az nagy szó ám! :-)

Az egyik lankásabb gyalogúton már messziről észrevettük, hogy egy sürgősségi mentőautó állt az út szélén. Amint közelebb értünk, akkor láttuk azt is, hogy egy fiatal lánynak a bokáját kezelték éppen, szerencsére nem tűnt komolyabb sérülésnek, bár ki tudja? Ezután megint több órát gyalogoltunk anélkül, hogy találtunk volna egyetlen kávézót, nem tudtunk leülni, enni, inni, az egyebekről nem is beszélve... Végre aztán felcsillant a remény és Pontevedra előtt ráleltünk egy csendes kis bárra, ahol mindez rendelkezésünkre állt. A belső kerthelyiségben telepedtünk le, amely egy olyan udvar szomszédságában volt, ahol jó néhány ló legelészett békésen. Amikor távoztunk a bárból, akkor még az utcáról is nézegettük a pacikat, majd természetesen az egyik odajött hozzánk egy kis simogatásért. Szegénynek tele volt a feje apró, szemtelen legyekkel, amelyek minduntalan elő-előkerültek valahonnan. 

19_portugal_camino_lo.jpg

Innen már csak alig negyedórát kellett sétálnunk Pontevedráig. Elmentünk a polipfőző üst mellett, ahol már javában szervírozták a finom pulpót, majd a municipal albergue és a vele szemközti cigány telep mellett is. Minden ugyanolyan volt, mint három évvel ezelőtt. Úgy látszik, hogy annak is van előnye, ha nem sok helyen tudunk megállni kávézni és pihenni, mert még csak fél 12 körül járt, de már elértük Pontevedrát. 2015-ben a municipal alberguében szálltam meg, ami nagyon szuper kis szállásnak bizonyult - képeket is találtok róla a régebbi 7. napi útleírásnál - de ennek ellenére idén egy másik alberguét választottunk. Nem voltunk ugyanis biztosak abban, hogy mikor fogunk érkezni és nem akartuk kockáztatni, - látva a nagy tömeget - hogy esetleg beteljen a szállás, amikorra odaérünk. Így aztán előző este lefoglaltunk két ágyat az Aloxa Alberguében és nem bántuk meg!

A municipal alberguénél még sorban álltak a hátizsákok, mivel nem volt még nyitva, az Aloxa Alberguébe viszont már becsekkolhattunk, pedig még delet sem ütött az óra. Szép, tiszta és tágas helyiségek jellemezték ezt a szállást, mindenkinek csak ajánlani tudom.

Gyors fürdés és mosás után egy kicsit heverésztünk az ágyunkon, pihentünk egy keveset, majd elindultunk a városba valami harapnivaló után nézni, mert addigra már farkaséhesek voltunk. Egy kívánatos csemegebolt kirakatában mindenféle finomságot láttunk, mint például olíva bogyók, rúd szalámi, olívaolaj, tonhal konzervek stb. és már majdnem csorgott a nyálunk a látványtól. Ahogy a képen is látszik, délután 4 óra előtt járt az idő, szeptember közepét írtunk és még mindig 27 fokos hőmérsékletet jelzett az utcai hőmérő. 

Az alberguében kaptunk egy szórólapot, amely egy olyan éttermet reklámozott, ahol egész napos konyha üzemelt és nem álltak le a szieszta idején sem! Nem akartam hinni a szememnek, na végre, lesz vacsoránk! :-) Célirányosan mentünk tehát a ToriPollo étterembe, ahol rajtunk kívül már jó néhány zarándok falatozott jóízűen. A  háromfogásos peregrino menü mindössze 9 euróba került és isteni finom volt!

Látszik, hogy Galiciában jártunk és közeledtünk már Padrón városához, mert itt már végre lehetett kapni a kedvencemet, a padróni parikát, vagyis a Pimientos de Padrón csemegét. Előételnek nyilván ezt választottam, Erika pedig salátát, főételként grillezett halat kértem, Erika meg csirkét és mindehhez egy egész üveg bort is letettek elénk az asztalra. Erikának nagyon tetszett az üveg címkéje, ezért jól lefotóztam, miközben nagyokat vihogtunk rajta... :-) A menüsor végén desszertként egy fagylalttortát kaptunk csokiöntettel és az a vicc, hogy mindent el is pusztítottunk, ahogy illik. 

Alig tudtunk felállni az asztaltól, de erőt vettünk magunkon és elindultunk sétálni a városban. Először egy kis téren a szökőkút mellett álltunk meg egy rövid időre..., 

...majd bóklásztunk egy kicsit a sétálóutcákon és a magasra nőtt pálmafák alatt.

Ezután elmentünk a különleges, ívelt formájú templomhoz is, amelyet igyekeztem minden oldalról lefotózni. Ennek a templomnak az adja az egyediségét, hogy alaprajza az El Camino szimbólumának, a fésűs kagylónak a mintájára épült.  

Szerencsére nyitva volt a templom, így be tudtunk menni és még pecsétet is kaptunk a credenciálunkba.

51_portugal_camino_pontevedra_templom.jpg

Mire visszaértünk a szállásra, már teljesen megtelt az albergue. A fölöttem lévő ágyra egy fiatal srác került, aki egészen elképesztő módon az egész hátizsákját, sőt, még a bakancsát is felvitte az ágyára és úgy aludt! Ráadásul az utóbbi még büdös is volt. Hogy én mindig kifogom az ilyen finomságokat! :-) A csípéseim még mindig pirosak voltak és viszkettek, de a Fenistil gél enyhítette valamennyire, a térdem viszont már egyáltalán nem fájt! Úgy látszik, hogy a Porto utáni deszkapallók és a spanyol földön kevesebb kőburkolat megtette hatását és magától meggyógyult, pedig Porto előtt komolyan aggódtam, hogy valami gond lesz a térdemmel, annyira fájt.

Egyszer csak a szomszédos ágyak felől a Hungary szó ütötte meg a fülünket, erre mindketten felkaptuk a fejünket. Most jut eszembe, hogy eddig még egyetlen magyar zarándokkal sem találkoztunk, természetesen Ágit leszámítva. Egészen idáig, mert kiderült, hogy a szemközti ágyak egyikét éppen egy magyar fiú, Marci foglalta el. Váltottunk vele néhány szót, elmesélte, hogy Portótól indult és az Interior vagyis a belső Portugál Caminót járja, ezután is azt folytatja. Nekünk azonban más terveink voltak, így hát hamar el is búcsúztunk tőle. A tervünk az volt, hogy Pontevedrát elhagyva nem megyünk az eredeti úton egyenesen előre, hanem balra lekanyarodunk a Variente Espiritual útvonalon. Ehhez a recepción kaptunk is egy kisebb térképet, de amikor Erika meglátta a szintmetszeteket, akkor bepánikolt és azt mondta, hogy nem tudja megmászni az első nagyobb hegyet, ami 460 méter! Már-már úgy volt, hogy különválunk és ő majd megvár Padrónban, de aztán sikerült meggyőznöm, hogy aki egyszer már megmászta a Pireneusok 1500 méteres hegycsúcsát az nehogy már egy ilyen kis dombocskától riadjon vissza! Szerencsére ez hatott, így elkezdtük tervezgetni a másnapi útvonalat és rákészültünk a hegymenetre. Hiába, elszoktunk már a nagyobb emelkedőktől, szóval érthető volt a peregrina reakciója. Viszonylag hamar elnyomott az álom, bár lehet, hogy ebben a fölöttem bűzölgő bakancsoknak is szerepe volt, mindenesetre jól aludtam.

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr2314696224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.