A nap, amikor megismerhettem a szakszerű sörfeltöltés folyamatát, elmerültem a nájerai szép emlékekben és egy 7 eurós kvízkérdés is megbújik a posztban...

Reggel, még indulás előtt két újdonsült zarándoktársam (Saci és Piroska) felcímkézték hátizsákjaikat és otthagyták azokat az alberguében a mochila transzportra várva. Én szerencsére nem voltam sérült, így továbbra is cipeltem magammal a kis drága zsákomat, de nem is pakoltam meg nagyon, szóval egyáltalán nem éreztem nehéznek a 7-8 kilót. A lányoké legalább 12 kilót nyomott. 7 óra körül átmentünk a darazsas étterembe, ahol előző este megtámadták a kis dögök a sült csirkeszárnyaimat. Most még biztosan aludtak, mert még sötét volt akkor és csak fényesben érezték elemükben magukat vagy elbújtak, mindenesetre amíg nyugi volt, addig megreggeliztünk. Tudtuk ugyanis, hogy a következő település 10 km távolságra lesz, így még ott Ventosában feltankoltunk és csak utána kezdtük meg aznapi gyaloglásunkat. 

Fél 8-kor indultunk, a nap még éppen csak felkelt, de legalább már nem kellett a fejlámpát használni. Pár száz métert haladva visszatekintettünk Ventosa irányába, ahonnan nagyon szépen látszott a kivilágított templom. Kellemes, langyos szellő fújdogált és jócskán borították felhők az eget, ezért abban bíztunk, hogy talán ma nem lesz akkora hőség, mint az előző napokban. Az időjárás tökéletes volt a gyalogláshoz és az úton sem jártak sokan, hiszen a legtöbben a nagyobb településeken szálltak meg. Frissen indultunk, de elég sokat kellett föl-le mászkálnunk, így hamarosan fogyni kezdett a lendületünk. Szerencsére pont akkor amikor leginkább kellett, egy pihenőparkhoz érkeztünk, ahol néhány zarándok már éppen relaxált, így mi is csatlakoztunk hozzájuk és lehuppantunk az egyik padra. Jólesett a húszpercnyi pihenő, szüksége is volt rá a lábainknak, hiszen messze volt még Nájera. Továbbindultunk, majd elsétáltunk egy kúp formájú menedékház mellett. Esőben, viharban biztosan jó szolgálatot tesz.

Emlékeztem rá, hogy nagyon hosszú az út Nájera külvárosán keresztül, de valahogy meglepődtem, hogy ennyire. Másfél órát gyalogoltunk a menedékháztól, mire elértük a városközpontot. A gyerekek most is éppen iskolába mentek, mint 2016-ban, amikor legutóbb itt jártam. Szerettem Nájera városát. Szép emlékek törtek fel bennem, de azok leginkább a 2011-es utamról valók... :-) Követtük a jelzést, de nem nagyon lehetett eltévedni, mert hosszú ideig egyenesen vezetett a város egyik főutcáján, a San Fernando utcán keresztül. Még a folyó előtt betértünk az úton lévő egyik templomba is.

Végre elérkeztünk a Najerilla folyóhoz, majd átkeltünk a hídon. A híd túloldalán fekszik a régi óváros, így aki Nájerában tervez megszállni, annak javaslom bóklászni a környéken, mert nagyon hangulatos. Mi nem így tettünk, hiszen aznap dolgunk volt még, hanem a híd végén rögtön balra fordulva lementünk a parti bárokhoz és leültünk az egyik teraszra. Én már nagyon éhes voltam, tehát engedtem a csábításnak és bekebeleztem egy szép nagy sonkás-omlettes bocadillót. 

Gyanútlanul ücsörögtünk a napernyők alatt, amikor odatolatott a bár közelébe egy nagy teherautó. A szállítókocsi oldalán az Estrella Galicia sörmárka szerepelt, ezért először azt gondoltam, hogy majd elkezdik lepakolni a rekeszes söröket, de nem így történt. A sofőr felnyitotta a teherautó hátulját, majd egy hosszú tömlőt engedett le motoros csörlő segítségével, olyasmit, mint amiket a tűzoltók használnak. Na ez már kíváncsivá tett! Olyannyira, hogy bementem a bárba és megnéztem, hogy mi történik. A szállító fiú örült, hogy van egy nézőközönsége, mert így nem volt annyira unalmas neki a rutinszerű feladat és még azt is megengedte, hogy dokumentáljam a sörfeltöltés folyamatát. Tehát, a tömlőket rácsatlakoztatta a magasban elhelyezett hatalmas réz söröshordókba és elkezdte beleengedni az aranyló folyékony kenyeret. Időnként a telefonjával belevilágított az egyik kukucskáló nyíláson a másikon meg ellenőrizte, hogy rendben folyik-e a nedű. Sosem gondoltam volna, hogy a sörutánpótlás szakszerű elhelyezését éppen Nájerában fogom megismerni, de itt ez is megadatott. :-) A jószeműek azt is észrevehetik, hogy a spanyol bika ott figyel az egyik képen és az van ráírva, hogy 7 E (euro) calamares de tricio. Na most azt tudom, hogy a calamar szó tintahalat jelent, de valaki felvilágosíthatna, hogy a tricio módra mit jelent, mert lehet, hogy egyszer kipróbálnám...

Na ugorjunk vissza az eredeti témánkhoz. Miután jól kibámészkodtam magam, felkerekedtünk és megkerestük a városból kivezető utat. Nájera szó szerint a már messziről is látható vörös sziklák alá épült, erről tanúskodik a lenti kép is. A szűk kis utcában lévő házak mögött karnyújtásnyira magasodik a hatalmas vörös sziklafal! Ennél hátborzongatóbbat és egyben csodálatosabbat csak Andalúziában láttam, Setenil de las Bodegasban, erről itt olvashattok: Andalúz körutazás 5. nap

Na már megint elkalandoztam, ezért készülnek ilyen lassan a posztjaim... :-) Szóval még mindig Nájerában jártunk, éppen a kifelé vezető úton lépkedtünk, amikor elérkeztünk a Santa María la Real kolostorhoz. Itt lehetett volna bohóckodni a királyné alakja mögé állva, de nem volt hozzá kedvünk, így mendegéltünk tovább.

Hiába úszkált néhány felhőfoszlány az égen, addigra már megint nagyon meleg lett az idő. Sokat gyalogoltunk még Azofra felé, legalább 2 órát mentünk még és nem igazán találtunk árnyékot útközben. Saci sérülése miatt néhány napig nem mentünk nagyobb távokat, ezért erre a napra Azofrában foglaltunk szállást. Eleinte nem nagyon volt kedvem Azofrához, mert emlékeimben a Francia út egyik legunalmasabb településeként rögzült, de a lányok rábeszéltek. Mivel Saciék is - éppen 2016-ban - megjárták már az El Camino Francia út teljes hosszát, annak idején itt szálltak meg és egy nagyon jó szállásra emlékeztek, így hát beadtam a derekam és Azofra lett aznapi célállomásunk. Végre megpillantottuk a templomtornyot a messzi távolban.

Mit mondjak, a településtől most sem voltam elragadtatva, de a szállás az tényleg nagyon jónak bizonyult, ajánlom mindenkinek! Általánosságban elmondható, hogy a municipal vagyis önkormányzati szállásokon nem lehet előre foglalni, de itt igen! Legalábbis 2022-ben lehetett. Azért azt javaslom, hogy mindenképp nézzetek utána, de a gronze.com oldalon minden fontos információt megtalálhattok. Szóval a modern, kétemeletes alberguének tágas kertje és egy kis lábáztató medencéje is van (amibe én ugyebár sosem szoktam beletenni a lábamat), konyha, mosógép, szárítógép áll rendelkezésre, de most jön a lényeg. Kétágyas fülkékben lehet aludni (nem emeletes ágyon), saját szekrénnyel, lámpával és mindez 10 euróba került! Én egy szingapúri lánnyal kerültem egy boxba, aki bőrönddel érkezett, azt utaztatta a mochilás furgonnal. Íme néhány fotó az alberguéről.

Ezen a szálláson egyébként találkoztunk egy magyar sráccal is, ott ül háttal a medence szélén. Fürdés, mosás és egy kis délutáni szieszta után elmentünk vacsorázni egy közeli étterembe, ahol megint egy román nő volt a kiszolgáló. Nagyon pörgős nőci volt, térült-fordult és már tette is az asztalra a peregrino menüt. Ő is felismerte, hogy magyarok vagyunk. Mivel a szingapúri peregrina is az asztalunkhoz ült és ő fehér bort kért, így két palack bort tettek négyünknek az asztalra. Nem kellett altatni bennünket... ¡Buenas noches!

Ha tetszett, nyomj egy lájkot és/vagy a megosztás gombot is... köszönöm!