Bóklászás a reptéri terminálon, majd száguldás a nyugalom szigetére, Hospital de Órbigóba

Reggel 9 órakor találkoztunk Mártival a Liszt Ferenc reptéren. Elég sok utazó összegyűlt, de hamar túljutottunk a biztonsági ellenőrzésen. Már lenn jártunk a gépekhez vezető várócsarnokban, amikor Márti azt állította, hogy nekünk elsőbbségi beszállókártyánk van. Ugyan, dehogy! - mondtam én - az csak azoknak lehet, akik külön fizetnek ezért! - A következő pillanatban az utolsó ellenőrzésnél szólt a reptéri ellenőr, hogy fáradjunk a priority sorhoz, mert elsőbbségi beszállókártyával rendelkezünk. Ezt hogy csináltuk?! Egy fillért sem fizettünk ezért és mégis elsőbbségi utasokként szállhattunk fel a repülőre! :-) Tulajdonképpen nincs nagy jelentősége, mert mindenkinek számozott ülőhelye volt, de mégiscsak jobb volt az üres csomagtartóba tolongás nélkül bepakolni. Jól indult az utazásunk, köszönjük! :-)

2014. júliusában lehetőségem nyílt önkéntes zarándokfogadói szolgálat vállalására a spanyolországi El Camino legmeghittebb szállásán. A Szent Jakab zarándokút spanyol szakaszának 2/3-ánál, a León és Astorga közötti Hospital de Órbigo településen, a Máltai Lovagrend által működtetett és Don Manuel atya vezette Albergue Parroquial volt a szolgálatom színhelye. Annak idején az El Caminóról készült útinaplómat is közzétettem, nem lesz ez másként most sem, hiszen nagyon szép élményekkel tértem haza! Terveim szerint a több mint két hetes ott tartózkodásomról napi szintű beszámolókat olvashattok majd fotókkal és videókkal illusztrálva. Fogadjátok szeretettel!

Örömmel tájékoztatlak Benneteket, hogy ismét megnyílt a lehetőség a spanyolországi El Camino egyik legbarátságosabb szállásán hospitalero szolgálatra.

Személyes véleményem szerint mindenkinek a magánügye, hogy miért indul el a Szent Jakab-út bármelyik szakaszán, éppen ezért soha nem faggattam zarándoktársaimat erről. Ennek ellenére a gyaloglások alatt többen is maguktól megnyíltak és bizalmukba avattak, miközben elmesélték indíttatásuk okát.

Ahogy azt nemrég már megírtam, újra útra kelek, vár az El Camino! :-) Most azonban nem zarándokként, hanem zarándokfogadóként térek vissza a Szent Jakab Út legkedvesebb szállására. A León és Astorga közötti Hospital de Órbigóban vállaltam két hetes önkéntes szolgálatot. Don Manuel atya egyházi alberguéjében volt szerencsém megszállni annak idején, így valamelyest ismerős lesz a helyszín, de most egy kicsit másképp kell készülnöm a feladatra.

A poszt címét Sándor Anikó könyvének alcíme ihlette, de egyszerűen nem találtam jobbat. (Bocsánat Anikó, remélem nem haragszol!) 2011. szeptemberében jártam meg az El Camino zarándokutat és azóta valóban sok minden történt velem. Ahogy arról már írtam a Bemutatkozás című posztomban, szinte rögtön az El Camino után kimentem Angliába, amit azóta is nagyon jó döntésnek tartok. Valahogy az egész angliai ottlétemet a Camino folytatásának tekintem. Számtalan párhuzam jellemezte az amúgy teljesen más indíttatású és célú utat. Ha csak az nem lehetett mindkettőnek az alapja, hogy mindkét helyen ÉN voltam jelen és nekem, saját magamnak kellett helytállnom sokszor teljesen ismeretlen, váratlan helyzetekben.

Amikor készülődtem az Útra, nagyon sok útleírást, könyvet olvastam, filmeket néztem az El Camino zarándokútról. Egy idő után már kezdett kialakulni bennem egy homályos elképzelés, hogy mi várhat rám. Többször elképzeltem, hogy milyen tájakon fogok áthaladni, milyen terepviszonyok mellett kell majd haladnom, de mindig ott mocorgott bennem az ismeretlen körülmények izgalma, hiszen valójában nem tudtam biztosan semmit. Egy dolgot kivéve, hogy jó lesz! :-) Ebben az első perctől kezdve határozottan biztos voltam! 

Tudtam, hogy mégegyszer vissza kell térnem a spanyolországi El Camino zarándokútra, csak azt nem, hogy mikor. Eleinte úgy gondoltam, hogy ismét zarándokként fogok nekiindulni - sőt, ezt még mindig tervezem - de közben jött egy olyan lehetőség, amit boldogan elvállaltam! :-)

Terveim szerint egy olyan interjúsorozattal bővítem a blogot, melyben az El Camino zarándokút iránt elkötelezett embereket szólaltatok meg. Az első interjú újévkor készült a Budapesti El Camino Klub vezetőjével, most pedig egy másik jelentős hazai zarándok szervezet képviselőjét, a Szent Jakab Baráti Kör egyesület elnökét, Dukát Csillát kérdezem a klasszikus El Caminóról és annak magyar szakaszáról. Fogadjátok szeretettel!

Az alábbi posztból kiderül, hogy vajon kell-e félnünk az El Camino hírhedt kóbor kutyáitól és miféle állatsereglet kísér bennünket végig a 800 km hosszú úton.