Egy hosszú vándorlás után illatos bokrok és szép nagy krumpli kövek mentén haladtunk, majd ismét bebizonyosodott, hogy nincsenek véletlenek.

Nem keltünk túl korán, rápihentünk a hírhedt 17 km-es szakaszra. Kb. fél 9-kor indultunk és meglepetésünkre egy nagyon kellemes, árnyékos, fasorral övezett gyalogút vezetett át a Mesetán.

Teljes átalakuláson mentünk keresztül: szentjánosbogárból csigává változtunk. Volt még raszta fiú, zsilip, templom és VAMOS!

Reggel nagyon korán indultunk, mert ma igen hosszú út várt ránk. Mindenképpen el kellett jutnunk Carrión de los Condes településig, hogy a másnapi hírhedt 17 km-es etapot frissen, a délelőtti órákban tudjuk teljesíteni. Korom sötétben keltünk útra, így nem csoda, hogy a faluból is alig találtunk ki, majd az első kereszteződésnél nem találtuk a jelet és úgy köröztünk a zseblámpákkal, mint a szentjánosbogarak. A megérzésem azt súgta, hogy előre kell mennünk, így folytattuk utunkat. A második kereszteződésnél ugyanígy jártunk, körözés, szentjánosbogár, elindulás. Szerencsére jó volt a megérzésem. :-)

Megjelent Castrojeriz, egy csókos bácsika peregrinákra vadászott, az El Camino sztárjaivá váltunk, dolgunk volt, mely bevégeztetett.

Reggel hallottam, amikor Juliék elmentek fél 6 körül, így lassan én is felkeltem és kimentem a mosdóba. Általában egy fél órával előbb keltem, mint Kriszti, mert ennyivel több időre volt szükségem ahhoz, hogy észhez térjek. :-) Szóval, amint kimentem a fürdőbe, egy szuper fényképezőgépet találtam a WC tartály tetején! Úgy gondoltam, hogy biztosan Juliéké lehet, hiszen csak ők voltak kint ma reggel előttem, így hát magamhoz vettem a gépet és eltettem a kis táskámba. Krisztivel megbeszéltük, hogy az lesz a legjobb, ha utánuk visszük. Biztos voltam benne, hogy amennyiben az övék és észreveszik, hogy elhagyták, akkor Norbi ott fog állni valamelyik falu szélén és epedve várja, hogy megérkezzen a fényképezőgép.

Azúrkék égbolt, szikrázó napsütés, remetelak, welcome nyilak és földbe vájt falu. Végül az is kiderül, hogy a magyarok jobban bírják a hőséget, mint a spanyolok. 

7.30-kor indultunk. Tudtam, hogy ez a 13. nap, így biztos voltam benne, hogy szerencsés napra ébredtünk. Sokat gyalogoltunk, mire a város széléhez értünk. Burgos egyébként szép, élhető település benyomását keltette, nagy parkok, széles utak jellemezték. Már majdnem 1 órája mentünk, amikor Krisztinek meg kellett igazítani a cipőjét. Megálltunk és amíg vártam rá, észrevettem, hogy rengeteg lóhere zöldellt a pad mögött. Keresgéltem, hátha rábukkanok egy négylevelűre, de nem találtam egyet sem, azonban tudtam, hogy ott bújik valahol, elvégre ez volt a 13. napunk! Újabb fél óra múlva megint meg kellett állnunk, hogy megnézzük az útikönyvet, mikor jön már az első falu vagy bár. Mialatt a könyvet bújtuk, ismerős hangok köszöntöttek ránk: az öreg Emilio és Enrique! :-)

Reggel űrhajóból lőttek ki, majd holdbéli tájakon jártunk és találkoztunk egy vérszomjas fenevaddal, az este pedig pénzcsörgéstől és telefonos ébresztőtől volt hangos.

Ma először fordult elő velem, hogy elaludtam, 1/4 8-kor ébredtem fel. Elfelejtettem beállítani a telefonomat, Kriszti pedig nem szólt, hagyott aludni. Gyorsan összekaptam magam és 3/4 8-kor, vagyis a megszokott időben már indultunk is. A fél órás rekordgyorsaságú készülődéstől viszont teljesen szétestem, hiszen a reggeli szintidőm minimum 1 óra, de otthon inkább másfél volt. Úgy éreztem magam, mint akit űrhajóval lőttek ki, pedig a 30-as busz sebességéhez voltam hozzászokva. :-) Szédelgésemből a friss levegő térített észhez, mivel az előző napi szeles idő után nagyon hideg reggelre ébredtünk. Ha már űrhajós hasonlattal éltem, akkor maradjunk is annál, mert hamarosan holdbéli tájra érkeztünk. Markáns köves, sziklás, bokagyötrő utakon haladtunk és mint annyiszor, itt is nagy hasznát vettem a túrabotomnak.

Öntisztuló bakancsban délelőtt éheztünk, délután elmélkedtünk és beszélgettünk, estére pedig előkerült egy dinoszaurusz is. :-)

Reggel elég későn keltünk, nagy volt a mozgás a szobában és a fürdőben, nem akartam tülekedni. Végre nagyjából elcsitult minden, elmentek a korán kelők, így 7.40-kor mi is kényelmesen elindultunk. Ed nagyon rosszul érezte magát, ő busszal ment tovább Burgosig, így 2 napot tudott pihenni. A csendes kisvárosban alig találtunk egy nyitva lévő bárt, de azért sikerült megkávéznunk.

Egy nemzetközi kerti parti keretében négy nyelven társalogtunk és gyakorlatban alkalmaztam a teremtés művészetét... :-)

A tegnapi zápor miatt olyan párás volt a levegő, hogy nem száradtak meg a ruháim, így a hátizsákra akasztva vittem őket. Több zarándok is haladt így élő ruhaszárítóként, elég vicces volt a látvány. Fél 8 után tudtunk csak elindulni, de legalább a tömeg elvonult addigra. Csak Christianék jöttek mögöttünk, majd hagytak el minket, de persze az első bárban utolértük őket. A reggeli édes péksüti és a szokásos café con leche után továbbmentünk.

Szántóföldek után golfpályán találtuk magunkat, ahol új barátra leltünk, majd este megmutattuk a világnak, hogy milyen a jó magyar lecsó.

Reggel kényelmesen készülődtünk, hagytuk, hogy a sietősek elinduljanak előttünk. Így is sötét volt még, amikor útra keltünk és a tegnap esti mulatság színterén nehezen találtuk meg a városból kivezető jelet. Szerencsénkre érkezett egy kedves segítség, aki megmutatta a helyes irányt. :-) [Úgy döntöttem, hogy a személyesebb részeket inkább kihagyom, illetve ha fontos az utalás, akkor azt szögletes zárójellel jelölöm. Sorry.] Lassan pirkadni kezdett és a város irányába visszatekintve sikerült megörökítenem a napfelkeltét.

Duplázással és osztódással indult a nap, kaptunk almát, kekszet és hátbaveregetést, de a nap végére az emberi kapcsolatok kerültek előtérbe.

Alkalmi hálótermünkben és az egész templomban sötét volt még reggel 6 előtt. Nem akartam tolongani a mosdóban, így még a sötétben osontam ki fogat mosni. Nem találtam a villanykapcsolót, azt gondoltam, hogy majd központilag fogják feloltani a villanyt, mint ahogyan este is történt. A tök sötétben furcsa íze volt a fogkrémnek, amit a hasonló kiszerelésű tubusos mosókrémből nyomtam a fogkefémre. :-) Nem mertem nagyon szentségelni, mégiscsak isten házában voltunk, de hangos köpködésemet már többen hallgatták végig az előtérben. Ekkor egy lány laza mozdulattal felkapcsolta a villanyt, a kapcsoló ott volt az orrom előtt. :-) Mosókrémmel és fogkrémmel többszörösen tisztított fogsorral léptem ki a sötét utcára és 7.10-kor már el is indultunk a hosszú útra.

Választ kaptunk az Estellában látott szottyadt paprika kérdésre, lekéstünk egy bikafuttatást, estére meg félig-meddig szeparálttá váltunk.

Reggel a kávéautomatánál újabb magyarokkal találkoztunk. Juli és Norbi már hajnalban útra keltek, épp csak egy kávéra ugrottak be az albergue udvarán lévő automatához, ők a gyors tempót képviselték.