Csodálatos dehesa, az egyik legszebb napunk volt! Bár szembejött a nagy fekete bika és utána még sokkal több is, a lépegető köveken való átkelés már gyerekjáték volt. :-)

Csodás napnak néztünk elébe, végre nem riogattak bennünket esővel és kellemes gyaloglós idő ígérkezett. Szükségünk is volt a jó időre, hiszen ma megint nem érintünk egyetlen települést sem útközben és nem tudhattuk, hogy milyen terepviszonyok várnak ránk az elvonult ciklon után. Viszonylag korán összepakoltunk és 7:10-kor kiléptünk az albergue kapuján. 

Hídon innen és azon túl, vízen át és sáron keresztül, volt ma minden: Ijesztő baleset, egymás elvesztése, mosógép szuggerálás, de minden jó, ha jó a vége! :-)

Reggel átmentünk a főút túloldalán lévő bárba reggelizni, mert a mai napon megint nem lesz egyetlen település sem Méridáig. Annak ellenére, hogy Villafranca de los Barrosban a hospitalero figyelmeztetett bennünket, miszerint a mai szakasz több helyen is vízátfolyásokkal van elárasztva, úgy döntöttünk, hogy mégis megpróbálunk az eredeti útvonalon gyalogolni. Az első 7-8 km amúgy is a már jól ismert N-630 jelzésű országúttal párhuzamosan halad, tehát elakadás esetén legfeljebb ismét visszatérünk oda, aztán majd meglátjuk. 

Széles út, vörös föld, síkság, ahol szárnyal a képzelet! Imádtam! A kocka alakú útjelző kövek hasznossága megkérdőjelezhetetlen! Bravo, Extremadura! :-) 

A szállásunk kávézójában kezdtük a napot, ahol megreggeliztünk és ittunk egy jó café con lechét. Szükségünk is volt az energiabevitelre, főleg Rózsának, aki még lábadozott a betegségéből. De nem csak emiatt, hanem azért is, mert a mai napon semmilyen települést nem érintünk és nem lesz lehetőségünk ennivalót vásárolni vagy feltölteni a vizespalackjainkat az eredeti 26,7 km hosszúságú kijelölt útvonalon. Elindulunk és csak megyünk, megyünk, megyünk, megyünk... 

A beteg zarándok is zarándok, csak picit több pihenésre van szüksége, hogy később újult erővel folytathassa útját. Ma az út nagyobb részén egyedül gyalogoltam. 

Reggel a befűtött szobánkból átmentünk az albergue jéghideg étkezőhelyiségébe reggelizni. Néhányan már ott szorgoskodtak, később pedig egyre többen csatlakoztak hozzánk. Jó volt látni az ismerős arcokat, de persze mindig jöttek új emberek is. Az ablak az utcára nézett, ahonnan bekopogott az egyik korán induló zarándok és elújságolta, hogy esik az eső! Na már csak ez kellett! Szerencsére csak vaklárma volt, mert néhány perc múlva elállt és egész nap nem is esett többet. 

Végre földúton gyalogoltunk! Legalábbis egy darabig. Azután orvosi rendelő, gyógyszertár... Jöhetnének már jobb napok is! 

Reggel még indulás előtt lementünk az étterembe, ahol a szállás színvonalához képest meglepően alacsony árat, mindössze 2,40 eurót számoltak fel a reggeliért. Amikor kiléptünk az épületből, éppen egy rendőrautó gurult be a hotel parkolójába és megállt mellettünk az udvaron. A sofőr-rendőr letekerte az ablakot, én pedig megkérdeztem tőle, hogy járható-e a Vía de la Plata előttünk álló szakasza. Azt válaszolta, hogy a következő településig teljesen jó az út, nincsenek áradások, de utána nagy vízátfolyások vannak. Megköszöntük a tájékoztatást és elindultunk végre a kijelölt földúton! 

Végre napsütés! Reggel hideg és szél, de legalább jó tempóban tudtunk haladni. Lassan hű társunkká válik az N-630-as országút... 

Reggel 8 órakor léptünk ki a szállásunk kapuján. Az asztalkáról eltűnt a műanyag dobozban elhelyezett paradicsomsalátánk, melyet még este tettünk le jó szándékkal, hátha valaki örül majd neki. Reméljük így történt. Végre esőmentes napra ébredtünk! 8 órakor még éppen csak világosodott, de már az is jó előjelnek tűnt, hogy nem esett az eső, viszont nagyon hideg volt a reggel. Mindössze 6°C-ot mutatott a telefonom kijelzője, szóval dideregtünk egy kicsit. Jó, jó, ne legyünk telhetetlenek, mindent nem lehet egyszerre! Egyelőre örüljünk, hogy nem esik. 

Mai találóskérdés: Mi az? Messziről útnak látszik, közelebbről nézve víz folyik rajta? 

Ma is esőre ébredtünk. A körülményekhez képest viszonylag jól aludtam a jéghideg szobában, ehhez persze az is kellett, hogy négy vastag takaró alatt hajtsam álomra a fejemet. Reggel nem volt kellemes felkelni az ágyból és kimenni a hideg fürdőszobába, így amilyen gyorsan csak lehetett összepakoltunk és bebújtunk a melegedő asztal takarója alá, ahol a házinéni már felizzította a szunnyadó parazsat. A hideg éjszakának és a tegnapi esőben való menetelésnek sajnos meg is lett az eredménye, mert Rózsa torokfájásra ébredt. A házinéni mindent megtett a kényelmünk érdekében, a reggeli mellé kávét, teát és még forró sós vizet is szervírozott, hogy Rózsa gargarizáljon és valamennyire lekezelje égő torokfájását. 

Esőben gyalogolni nem kellemes, de ezt is ki lehet bírni, nem volt más választásunk. Elmélkedtem még a bikaviadalokról és megjelent egy vaddisznó is! VIDEÓK... :-)

A radiátort a két ágy közé húztuk és egész éjszaka maximumon ment, mert csak így volt elfogadható a hőmérséklet. Reggel összepakoltunk és 7:20-kor elindultunk, még éppen csak világosodott. Nem mentünk messzire, hanem a már 6 órától nyitva tartó bárba igyekeztünk reggelizni. Nem mondhatnám, hogy gyakori dolog a spanyoloknál a reggel 6 órás nyitás, főleg egy ilyen kicsi településen, mint Almadén de la Plata, de mi örültünk neki, hiszen a mai napon megint nem lesz köztes falu az úton. Meg is kérdeztem a pincérnőt, hogy miért nyitnak ilyen korán, hiszen a zarándokok száma nem indokolná, pláne szombaton a Semana Santa idején. Azt válaszolta, hogy tavasszal sok a munka a földeken és a mezőgazdaságban dolgozók hétvégén is kimennek az állatokat etetni meg egyéb munkákat végezni, előtte pedig betérnek kávézni és reggelizni. Mi is így tettünk, már ami a kávézást és a reggelit illeti, majd tényleg elindultunk mai célállomásunk felé. 

Ez a nap nem fog a kedvenceim közé tartozni... 

Hajnalban valamikor kimentem pisilni és utána megnéztem a társalgóban száradó vizes cuccaink állapotát. Sajnos a kályhát már kikapcsolták és teljesen kihűlt, így nem volt értelme a cipőket ott szárítani, mindkettőnkét bevittem a szobánkba, ahol működött a fűtés. Mivel előző nap teljesen ronggyá áztunk, ezért muszáj volt legalább a túracipőket valamennyire kiszárítani, hogy reggel majd jó érzéssel tudjuk felvenni azokat. Nem esett nehezemre visszabújni az ágyba, hiszen elég hideg volt a hallban és a fürdőszobában is. Még egy picit aludtam, majd megszólalt a telefonom ébresztője és Rózsa is felkelt. Sajnos ismét esős napra ébredtünk... Nem kicsit, nagyon!

Andalúzia Spanyolország egyik legforróbb és legszárazabb tartománya, ezért nem nyáron indultunk. Na de hogy ilyen időben lesz részünk! És ez még csak a kezdet...

Reggel összepakoltunk és felmentünk az albergue emeleti konyhájába reggelizni (a szállás ára tartalmazta a reggelit). Ott legalább megismerkedtünk több zarándoktársunkkal is, akik közül néhánnyal az út későbbi szakaszában még sokszor találkoztunk. Egész éjjel esett az eső és még reggel sem hagyta abba, így kénytelenek voltunk esőben indulni. Nem volt értelme várni hogy elálljon, hiszen egész napra esőt jósoltak a meteorológusok. Ahogy a város főutcáján gyalogoltunk északi irányban, az elromlott digitális kijelző még mindig 27 °C-ot mutatott, pedig csak 12°C volt a hőmérséklet. Kissé fáztunk és az eső sem melegített...