Porzott a talaj a lábunk alatt és előkerültek az állatok is. Kicsi és nagy, fekete, fehér és barna. Aztán bedurrantott a hőség is. Nem fáztunk...

Reggel 5-kor keltünk, mert a mai naptól már érvénybe lépett a hőségriadó és nem akartunk útközben gutaütést kapni. Szeptemberben vagy augusztus végén ilyenkor még órákig sötétben botorkáltunk volna, de júniusban sokkal korábban kelt fel a nap, ezért igyekeztünk minél előbb elindulni, hiszen 20,7 km-es távolság várt ránk. Ez a távolság még nekem sem jelentene problémát, különösen sík terepen nem, de a mai napon semmilyen köztes településre nem számíthattunk. Ráadásul az útvonalunk szinte egész nap hű társunk közelében, az N-630-as országúttal párhuzamosan halad, szóval kissé monotonnak ígérkezik, de majd meglátjuk. 

Elindultunk az újabb 500 km-es utunkra. Bár hőségriadóval riogattak, ma még nem éreztük jelét. Volt még két Repsol, két focipálya és két összekevert albergue is...

Az első gyaloglós napunk reggelén fél 6-kor keltünk, mert az El Tiempo, vagyis a legnépszerűbb spanyol meteorológiai weboldal az elkövetkezendő 10 napra komoly hőséget jelzett és emiatt korán akartunk indulni. A várható 36-37 °C-os hőmérséklet miatt hétfőtől hőségriadót rendeltek el, amitől kissé tartottunk, pedig ma még csak vasárnapot írtunk. Igyekeztünk mielőbb letudni a mára tervezett rövidke távot, nehogy beleszaladjunk a délutáni forróságba. Valójában a Vía de la Plata útvonalat nem tanácsolják a nyári hónapokra időzíteni, mert Spanyolország legforróbb tartományain, Andalúzián és Extremadurán keresztül halad végig, de mi bevállaltuk, hiszen 2024-ben már eljutottunk az út közepéig, Salamancáig. Úgy gondoltuk, hogy innentől már nem lehet gond... Tavaly március - áprilisban kifogtunk egy kéthetes özönvíz-szerű ciklont, amikor olyan extrém, esős időjárási körülmények között gyalogoltuk le a Sevilla - Salamanca távolságot, hogy most inkább a június közepi folytatás mellett tettük le a voksunkat. Hamarosan kiderül, hogy jól döntöttünk-e. Tartsatok velünk! 

A Balaton és Velence felett repültünk Madridba, majd onnan vonattal utaztunk Salamancába, ahonnan a tavaly félbehagyott Vía de la Plata zarándokutat folytatjuk. 

Akik már tavaly is követték a blogomat biztosan emlékeznek rá, hogy 2024-ben Sevillától kezdtük el a Vía de la Plata 1000 km hosszú útját, de idő hiányában csak a feléig, Salamancáig jutottuk. A zarándokutakban többek között az a jó, hogy megvárják az embert, szóval aggodalomra semmi ok, ha éppen nem tudjuk egyben lesétálni, bármikor lehet folytatni. Így tettünk mi is Rózsával. Mivel tavaly március-áprilisban olyan sok esőben, szélben és hidegben kellett gyalogolnunk, úgy gondoltuk, hogy idén kicsit később kelünk útra, ezért június közepére időzítettük az indulást. Mondanom sem kell, hogy most is kimaxoltuk az időjárás végleteit, csak éppen a másik előjellel. Olyan forróságban volt részünk, hogy...., de erről majd később. A lényeg, hogy 2025-én elindultunk Salamanca felé, hogy majd onnan folytassuk a megkezdett utunkat. Tartsatok velünk, kalandos lesz! :-) 

2025 Vía de la Plata - Sanabrés: 0. nap - Utazás - Budapest - Madrid - Salamanca

2025 Vía de la Plata - Sanabrés: 1. nap - Salamanca - Calzada de Valdunciel

2025 Vía de la Plata - Sanabrés: 2. nap - Calzada de Valdunciel - El Cubo del Vino

2025 Vía de la Plata - Sanabrés: 3. nap -

2025 Vía de la Plata - Sanabrés: 4. nap - 

Egy rövid zarándoklat lezárása, néhány kellemes óra Santiago de Compostela és Porto városokban, majd utazás hazafelé, visszatérés a hétköznapokba.

Szeptember 13-án az egész napot Santiago de Compostelában töltöttük, de alig fotóztunk. Aki santiagói képekre kíváncsi, az valamelyik régebbi utam végén keressen rá, ott rengeteg fotót találhat. 14-én délelőtt még mászkáltunk egy kicsit az óvárosban, majd megpihentünk egy kávézó teraszán egy jó nagy adag churros és forró csoki társaságában. Ez a kedvenc spanyol nasim, alig tudok neki ellenállni, szóval hamar megadtam magam. :-)

Az utolsó gyaloglós napon jócskán megsokasodtunk, de sikeresen megérkeztünk Santiago de Compostela katedrálisához! 

Reggel a szokásos 6:30-ra állítottam be a telefonom, de már előtte magamtól felébredtem. Elég rossz álmom volt az éjjel, azt éreztem, hogy bogarak mászkálnak rajtam és a kézfejemet megcsipkedték, de csak kicsit. Elhessegettem a gondolatot, de amikor reggel kimentem a mosdóba, akkor az első dolgom volt, hogy ellenőrizzem a helyzetet. Szerencsére nem voltak csípéseim, szóval csak álmodtam az egészet és ettől megnyugodtam. A korai kelés miatt sikerült időben elindulni, ám még csak 120 métert gyalogoltunk és máris megálltunk egy hotel kávézójánál, amely már 7 órától kinyitott. 

Becsatlakoztunk a Camino Francésre, ahol a zarándokok száma megtöbbszöröződött, de még mi is elfértünk és volt egy meglepetés találkozásunk is! :-) 

Reggel nagyon gyorsan összepakoltuk a cuccainkat és már 7:10-kor elhagytuk az alberguét. Amikor kiléptünk az utcára, még teljesen sötétbe burkolózott a város, de néhány zarándok már járta a maga útját. Kimentünk a főútra, hogy keressünk egy bárt, ahol kávéval indíthatjuk a napot. Nem sokáig kellett gyalogolnunk, hamarosan találtunk is egy jó kis helyet, ahol megreggeliztünk és jöhetett a café con leche. 

A lóvá tett szamár, a falra hányt bika és a lábtörlő alá bújt cica. Vagy egér. Vagy róka. Mindenesetre a mai napon becsatlakoztunk a Francia útba és rögtön sokkolt is...

Reggel negyed 8-kor léptünk ki az albergue kapuján és még teljes sötétségben indultunk el. A zarándokok nagy része már készülődött a szálláson, de az utcán nem igen találkoztunk senkivel. Annyira sötét volt még, hogy ha nem lett volna közvilágítás, akkor fejlámpával kellett volna haladnunk. Nehezen szoktam meg a reggeli sötétséget, de egyszer majd csak kivilágosodik! Mondjuk 8 óra körül... 

A mai napot az aszfalt és az országút jellemezte, de volt néhány szélkerék is. Gyalogoltunk, gyalogoltunk és egyszer csak megérkeztünk.

A szokásos reggeli rutinfeladatok után átmentünk a főépületbe reggelizni. Hagyományosnak számító caminós reggelit készítettek elő a hospitalerók, úgymint kenyér (piritós), vaj, lekvár, kávé, narancslé, joghurt. Ez elegendőnek bizonyult az energiaszintünk felpumpálásához, de emellett még útravalót is csomagoltak nekünk. Minden peregrinónak névre szólóan odakészítettek egy papírzacskót amely egy almát, egy csokival töltött péksütit és egy sajtos-sonkás szendvicset tartalmazott. Nagyon figyelmesek voltak a szállásadóink! A lenti képen látszik a főépület melletti szobánk ajtaja, mely külön szeparálva, saját bejárattal rendelkezett.

A hajnalig tartó fiesztát magunk mögött hagyva nekivágtunk a sötét erdőnek. Utána misztikus köd borította a tájat, később azonban a napkalap is a fejemre került. 

Reggel a szokásos rutin szerint összepakoltuk a cuccainkat és fél 8-kor kiléptünk az utcára. A kora szeptemberi időpont ellenére minden sötét volt még, hiszen Spanyolország ezen pontja 2500 kilométerrel nyugatabbra fekszik Budapesttől, így a nap is sokkal később kel fel. Nehezen tudtam megszokni. Jobban mondva kicsit furcsának tűnt, hogy a napi aktív időszak sokkal későbbre tolódik errefelé, de ennél nagyobb gondot nem okozott.