Repülés, könnyek, landolás. Adios, El Camino! 

Végérvényesen eljött az utolsó nap. Utoljára pakoltam be a hátizsákomba jól begyakorolt, rutinszerű mozdulatokkal. Furcsa érzés kerülgetett és akkor még el sem tudtam képzelni, hogyan fogok visszazökkenni a hétköznapi életbe. Minden hiányozni fog. A gyaloglás, a szabadság, a természet, a társak és még sok minden....

Reggel 7 óra volt. A külvárosi alberguével szemközti buszmegállóban megállt a repülőtéri járat is, így nem kellett visszagyalogolnom a városközpontba. Fél 8-kor begördült a menterend szerinti Aeroporto járat, ami egyébként fél óránként indult ki a reptérre, 3 euróba került a jegy és a buszvezetőnél kellett megvenni. Elég sokan voltak a buszon, de azért még akadt ülőhely is. Mintegy fél órányi buszozás után begördültünk a ferihegyinél is kisebb Lavacolla reptérre. Több ismerőssel is összefutottam, de legjobban Bojannak örültem. Sokáig együtt vártuk a gépeinket, de ő London felé repült, mivel Ljubljanába nem indult közvetlen járat, én pedig Barcelona felé, hiszen nekem ott még dolgom volt! :-) A lányomékat készültem meglátogatni, akik a Pireneusok kellős közepén élnek. 

Nagy találkozások és könnyes búcsúzások, vidámság, móka és kacagás, de a hiányérzet ott motoszkált. Egy tövig kopott túrabot és 8 olasz pasi az utolsó éjszakán. Buenas noches, El Camino!

Kényelmesen megreggeliztünk a szuper alberguében és már kora délelőtt elindultunk Santiago központjába a katedrálishoz. Vasárnap lévén mindenképp részt akartunk venni a déli szent misén, de előtte még reméltük, hogy találkozunk rég nem látott és számunkra oly kedves zarándoktársainkkal is... A katedrális és városháza közötti téren hömpölyögtek a zarándokok és turisták.

Nem kellett sokáig várnunk, hamarosan egy vidám, fiatal pár kopogtatta meg a vállunkat és ugrott a nyakunkba! Mónika és Andris volt az, akiket Sarria óta nem láttunk! Nagyon örültünk nekik és a gratulációk után még sokáig beszélgettünk velük a téren.

Hola, hola! Célba érés és nagy találkozások, credencial, compostela, világ vége. Santiago marasztalt, az Út visszavár. :-)

Furcsa fák után eukaliptuszok között jártunk, rendőrautó jött szembe az erdőben, kaptunk almát, dinnyét, vacsorát és már majdnem ettem paellát! 

Negyed 8-kor indultunk, de még ekkor is nagyon sötét volt. Már októbert írtunk, elmúlt reggel 8 óra is, amikor elkezdett világosodni. Ez egy kicsit furcsának tűnt nekünk magyaroknak, hiszen otthon ilyenkor már rég világos volt, de az út vége felé kezdtük megszokni a későbbi napfelkeltét. Föl-le baktattunk, aztán egyszer csak egy különös hídhoz értünk. Nagy köveken kellett átugrálnunk, mint a hegyi zergéknek, amitől először kissé visszahőkőltem, de nem volt mese, muszáj volt valahogy átjutni.

Meseszerű erdőben szelídgesztenyét és feketeszedret falatoztunk, vicces bogár és relax szoba is volt, megkegyelmeztem a polipoknak és ma sem ettem paellát...

Ismét fél 7-kor indultunk. Sokáig tapostuk az utat a sötét erdőben fölfelé, de később az aranyszínű napfény beköszönt nekünk a lombok között.

Szürreálisan ködös erdőben egyet előre, kettőt vissza haladtunk. Kaptunk hideget, meleget, bagolyhuhogást és pókhálót, majd ismét egy új barátra leltünk.

6.30-kor, koromsötétben indultunk neki a mai etapnak. Tegnap kevesebbet mentünk, ezért be akartuk hozni a lemaradást, így hosszú utat terveztünk mára. Patrick nélkülünk indult el Sarriaból és úgy gondoltuk, hogy csakis Hospital da Cruz lehetett a célja. Mi is ezt a települést céloztuk meg azt remélve, hogy majd ott újra találkozunk.

Koffeinmentes kezdés után lementünk a mélységekig és becsekkoltunk. Ma sem sikerült paellát ennem, ehelyett kacsákat etettem chips-szel és örültem, hogy fogytam. :-)

Reggel 7.45-kor indultunk a szokásos kávé és lekváros kenyér után. Volt még néhány Nescafé túlélő tasakunk, amiket kómás reggeleken iszogattunk. Csak később vettem észre, hogy aminek oly nagy jelentőséget tulajdonítottunk, az bizony koffeinmentes kávé volt, de mi úgy ittuk, mintha a világ legerősebb kávéját kortyolgattuk volna. Hiába, régi igazság, hogy minden fejben dől el! :-)

Újra együtt a csapat! Marhacsorda és kutyafalka között vonultunk be Galiciába, ahol ámulatba ejtett a táj szépsége és kiderült, hogy megedződtem...

7.30-kor indultunk neki még sötétben az O Cebreirónak. Újra együtt haladtunk Krisztivel és Patrick is velünk tartott, Zoli pedig már korábban elindult. Eleinte semmit sem láttam, olyan sötét volt, aztán 8 óra körül világosodni kezdett. A reggelek egyre hidegebbé váltak, különösen itt fenn a hegyek között. O Cebreiro az El Camino második legmagasabb hegysége, így már előre görcsöltem, hogy milyen nehéz lesz megmászni. Valójában az előttünk álló igen meredek szakasz miatt izgultam, ahol 5 km-en belül közel 400 méter szintkülönbség leküzdése várt ránk.

Egy titokzatos délelőtt miatt sok időt vesztettem, de egy kis csalással behoztam a lemaradást. Volt hegy, völgy, viadukt és szerpentin, sőt még autóstop is, de a lényeg, hogy végre utolértem Krisztit! :-)  

Tegnap este megbeszéltük Zolival, hogy ő elindul korán, én meg majd valamikor utolérem, mert szerettem volna egy kicsit tovább aludni. Persze nem ez a teljes igazság, de ez most lényegtelen... Zoli reggel 6-kor szép csendben útra kelt, én pedig kb. fél 9 körül indultam el. Rögtön Casablanca határában megálltam egy pihenőhelynél, ahol megreggeliztem a tegnapi piknikes lepényt. Milyen jó, hogy rám tukmálták a kedves spanyol szüretelők! :-)

Egy nagyon nem ingerszegény nap! Placebo és Casablanca, szerpentin, szőlő, szüreti piknik sok borral, ahol megtanultam egy új borivó technikát is. :-) 

Az egyházi alberguében 7-kor volt reggeli és a változatosság kedvéért ismét lekváros piritóst ettünk, ki tudja hányadikat már az El Camino során. Egyszerűen nem tudtam megunni, úgy látszik a szervezetünk nagyon kívánta az édeset, hiszen sok energiát vesztettünk az úton. A két hospitalerától elbúcsúztunk, még puszit is kaptunk, majd negyed 8-kor útnak indultunk. Valószínűleg ezen a szálláson felejthettem az egyik pár kimosott túrazoknimat és mivel egyik nap a hátizsákomról lesett egy fél pár száradó zokni, így már csak két és fél pár túrazoknival folytattam a gyaloglást...