A mai nap a titkokról szólt. Reggel liquid formában, az est kérdése pedig az, hogy vajon ki lehet az a másik? :-)

Reggel Jesus vezetésével együtt mentünk ki a városból. Nagyon sötét volt még, de találkoztunk olyan spanyol fiatalokkal, akik épp akkor jöttek valami buliból. A belvárosban a kora reggeli órák ellenére elég sokan tartottak hazafelé, elvégre vasárnap hajnal volt. Jött velünk még egy német lány, akit előző este ismertünk meg a szálláson. Britta, az apró szőke lány egyedül indult a Portugál Caminóra, mint ahogy én is, de Sarah figyelmeztette, hogy jobban teszi, ha legalább a városból kifelé velünk tart. Aztán később külön váltunk, mindenki ment a saját tempójában és ez így volt jó.

Napi tanulság: nem minden az, aminek látszik, ne ítélj elsőre. Napi gasztronómia: csicseriborsó, pulpo utáni vágyakozás és borivás müzlis tálkából.

A mai napra nem terveztünk hosszú távot, ezért ráérősen készülődtünk és végül reggel 7 órakor indultunk útnak. Végre nem esett az eső! Jó tempóban haladtunk, de aztán egy kisebb hegyet is meg kellett másznunk. Arcade városához közeledve megpillantottuk az óceán torkolatát, a Ría de Vigo kiszélesedett öblét. Egyre több zarándokkal találkoztunk, érzékelhető volt, hogy már az utolsó 100 km-en belül jártunk. Sok zarándok - különösen a spanyolok egy része - csak az utolsó 100 km-t teszi meg, mert már ekkora távolság legyaloglása után is kiállítják Santiagóban a compostelát, vagyis azt a hivatalos okmányt, ami igazolja, hogy megjártad az El Camino valamelyik útját.

A nap mottója: IF I CAN DO IT, YOU CAN DO IT! :-)

Ahogy előző este elterveztük, szép csendben felkeltünk reggel 4-kor és halkan kipakoltuk a cuccainkat a társalgóba, hogy ne zavarjuk a többieket. Szerencsére Sarah és Carolin sem készülődött nálam gyorsabban, tehát a szokásos 1 órás reggeli szertartást követően hajnali 5-kor indultunk el teljes sötétségben. Ilyen sem volt még eddig, elsőként hagytuk el az alberguét. Elég nehezen találtuk meg a kivezető utat, mert a sötétben alig láttuk a jeleket, de végül is sikerült rálelünk a helyes irányra. A kertek alatt először egy hatalmas béka hozott frászt Carolinra, aztán meg egy fekete kutya szegődött mellénk, amitől szintén megijedtek a lányok. Én nem féltem tőle, mert láttam rajta, hogy csak barátkozni vagy enni akart, de a csajok sikoltoztak, na meg persze röhögtünk is nagyokat közben. Látva a rémületüket mondtam a kutyának, hogy go home, de ő csak jött utánunk. Sarah szerint az volt a baj, hogy az eb csak spanyolul tudott én pedig angolul szóltam hozzá. Erre ő spanyolul próbálta elzavarni, de úgy sem sikerült, aztán valamikor feladta és lekopott rólunk.

Eső, eső, esőkabát, föl-le. Búcsú Portugáliától, bienvenido a Espana! :-)

Már kora reggel fél 5-kor elkezdtek pakolászni és lámpáikkal világítani a legfrissebbek a szobában. Nem nagyon tudtam tőlük aludni, így tehát én is felkeltem és elkezdtem készülődni. Kivittem az összes cuccomat a társalgóba, hogy ne zavarjam a hétalvókat, ha már én nem tartozhattam közéjük. Biztosan telt ház volt aznap, mert a folyosón matracon aludt egy biciklis srác, gondolom a tegnap esti eső miatt nem küldték tovább. Ittam egy kávét az automatából és lassan kezdtem beletörődni, hogy megint esőben kell gyalogolnom. Felvettem az esőkabátot és 3/4 7-kor elindultam. Carolin és Sarah még aludtak.

Könnyező fák, tejszerű köd, almás süti, tavaris ucsítyelnyica. Egy esős nap, sok új ismerős, nulla magyar.

Reggel a szokásos motoszkálásra ébredtem 3/4 6 körül, sokan pakolásztak a sötét szobában körülöttem. Nem akartam visszaaludni, elég frissnek éreztem magam, ezért úgy döntöttem, hogy ma korán indulok, elvégre egy meredek hegy is várt ránk. 6:46-kor léptem ki az alberguéből - nálam ez volt a korai indulás - és igen ronda felhők tornyosultak az égen. A szomszéd kávézóban kértem egy kávét és azon gondolkodtam, hogy vajon kibírja-e az ég, hogy le ne szakadjon? A másik asztalnál kávézott egy zöld dzsekis peregrina Madeiráról, aki szerint biztosan esni fog majd az eső. Szép kilátások...! 

Szabadtéri konditerem, farkaséhség jégkrémmel, eltévedés fényes nappal. Alvásgondod van? Szedjél caminót! :-) 

8:20-kor indultam el, pedig a telefonomat 6:25-reállítottam be. Még mindig nagyon lassan tudtam reggelente elkészülni, ez semmit sem javult a francia út óta. Ezen változtatni kell! - gondoltam magamban és komótosan tettem meg az első lépéseket. Az automatából még ittam egy kávét, bár nem esett túl jól. Az égbolt barátságtalanul szürke felhőkkel ijesztegetett, az úton itt-ott eső áztatta kövek és vízátfolyások adtak nyomatékot az időjósok előrejelzéseinek, de nem akartam magam ezzel stresszelni. 

A nedves ruhák reggelét bakancs- és zokniszárítás, majd leégés követte, este pedig a csapatépítés túrabottal című programmal zártuk a napot. :-)

A reggel azzal kezdődött, hogy a kiteregetett ruhák baromira nem száradtak meg és emiatt ott tépelődtem a vizesblokk folyosóján. Az sem okozott túl nagy örömöt, hogy a bakancsom még mindig nedves volt kívül, de az újságpapírnak köszönhetően legalább belül száraznak tűnt és hát leginkább ez a lényeg. Ahogy próbáltam visszapakolni a hátizsákomba és felaggatni rá a nedves ruhákat, rájöttem, hogy nagyon útban van a két műanyag tányér. Úgy döntöttem, hogy nem küzdök velük, inkább szépen kivittem a konyhába és ott hagytam őket, így hát már az első nap megszabadultam a terjedelmesebb cuccaim egy részétől.

A nagyvárosok után végre a természet is megmutatta az arcát, nem is kicsit..., majd megtörténtek az első nagy találkozások is. :-)

6:25-re állítottam be az órát, de még így is elég nehezen keltem fel. Halkan kivittem a cuccaiat a konyhába, nem akartam Michelt zavarni, de végül ő is felkelt és készített nekem kávét. Jól indult a napom! Michel még maradt itt egy pár napot, nem sietett, pihentette a lábait. Megkávéztunk, aztán elbúcsúztam Micheltől és elindultam a nagy útra! Előző nap leírtam a menetrendet, mivel vasárnap lévén csak félóránként járt a metró. 7:25-kor pontosan  be is gördült az állomásra, alig voltak rajta utasok. Néhány megállót kellett csak utaznom Vilar de Pinheiro megállóig és úgy gondoltam, hogy ez elegendő idő lesz arra, hogy a teleszkópos túrabotomat kinyissam és megfelelő méretre állítsam. Csavargattam, húzogattam a három részes botot, de csak az alsó és középső részt sikerült kinyitnom, a legfelsőt nem. Bosszantott a dolog, de csak magamat okolhattam érte, hogy nem állítottam be még a szálláson. Így történt, hogy a 105 cm-es helyett kb. 80 cm-es törpe botokkal indultam el, mint Chaplin a sétapálcájával. Ráadásul két példány volt belőle. :-) 

Vonat, metró, villamos, tömeg, aztán előkerültek a színes ceruzák, a nap végén pedig még egy üveg bor is. Ráadásul az is kiderült, hogy a mangalica nem is olyan híres. :-) 

Reggel 7-re állítottam be a telefonomat, de majdnem egy órán keresztül nyomkodtam le a szundit, alig tudtam felkelni. Bepakoltam a hátizsákba és hamar elhagytam a szállást, hogy lássak is még valamit Lisszabonból, hiszen fél 12-kor indult a vonatom Portóba. Azon az útvonalon bandukoltam álmosan, ahol előző este is, így nappali világosságban láthattam a Szent György várat, na és persze azt is, hogy milyen magasan áll. El is döntöttem, hogy én ugyan fel nem mászok oda, elvégre a vonatot is el kell érni. Jó kifogás... :-)

A fényes kövek városa, Lisszabon. - Csilingelő villamos, szirénázó bombeiros és egy megbüntetett pöttyös fürdőruha.

Néhány hónapja határoztam el, hogy idén a Portugál Utat fogom megjárni, mivel kevés szabadságom maradt, de már nagyon mehetnékem volt. A Francia Út 800 km-es távolsága után ez az út  a maga 240 kilométerével könnyű kis sétának ígérkezett, főleg úgy, hogy csak Portóból szándékoztam indulni Santiago de Compostela felé, de hogy mekkorát tévedtem, arról majd később...