Megtörténtek az utolsó simítások, a felszerelésem összeállítva.
Az előző listámhoz képest csak minimálisan változtattam, de sikerült lefaragnom néhány dekát a hátizsák súlyából.
A képen látható Szent Jakab kagylós kulcstartót először itthon akartam hagyni, de aztán úgy döntöttem, hogy nincs szívem megválni tőle, ráteszem a hátizsákomra és majd ott fog rám vigyázni. :-)
A hátizsák súlyát - beleértve a majd magammal cipelt vizes palackokat is - sikerült levinnem 9,2 kilóra. Ez nem kevés, de majd a krémek és tisztálkodószerek útközben fogyogatnak és ha a vizet is megiszom, akkor már rögtön 8 kiló alá megyek. :-) Ez így már vállalható, szóval többet már nem variálok. Hogy mit hagytam itthon az előző listából? Nos, itthon marad a polár mellény, a Nescafé, az egyik póló, a szabadidőnadrágból egy vékonyabbat viszek, a Cerbonából és a papírzsepiből pedig kevesebbet. A mosásra szánt szappan helyett viszont tubusos mosókrémet, ami még nehezebb. :-)
A lenti képen látható a teljes felszerelésem egy helyen, ezeknek kell beleférni a hátizsákba. Lentebb pedig az az öklömnyire összehajtható kis hátizsák, ami sokaknál kiverte a biztosítékot az előző posztnál. Többen szóvá tették, hogy minek viszek még egy hátizsákot, de nyilván nem tudták, hogy én erre a pirinyókára gondoltam, ami csupán 64 grammot nyom. Azért hasznos ez a kis cukiság, mert amikor délután vagy este elmegyünk majd vacsorára valót vásárolni, akkor nem kell szenvedni zörgős nylon zacskókkal és szatyrokkal, hanem ebbe bele lehet pakolni mindent. Tettem fel egy képet megtöltve is, mert ez lesz a repülőn a kisebbik kézipoggyászom. Az övtáska pedig azért szükséges, mert abban lesz a térképeket is tartalmazó útikalauzom, és egyéb fontos apróságok, ami jó ha mindig kéznél van és menet közben nem kell értük állandóan levenni a nagy hátizsákot és abból keresgélni. Szóval mindennek megvan a maga funkciója, most már csak el kell indulni!
Íme tehát a teljes menetfelszerelés egy kompozícióba sűrítve. A falon véletlenül éppen két kedves caminós kép díszeleg, mily meglepő, ugye? A bal oldalit Demeter Zolitól kaptam, aki tudat alatt megfestette az egyik caminós álmomat, a jobb oldalit pedig régi kedvenc kollégáimtól. Puszi nekik érte! :-)
Nem valószínű, hogy a blogra fogok írni az úton, inkább majd időnként a facebookos oldalon bejelentkezek, de azt sem mindennap, szóval ne aggódjatok, ha néhány napig nem hallotok rólam. Utólag majd mindent leírok részletesen és reményeim szerint sok szép képet is feltöltök majd. Addig is türelem és vigyázzatok magatokra!
Bom caminho az úton levőknek, így hát nekem is! :-)