Logo Pic
venember83 2025. február 13.

Lippi: „Motta helyett mást választottam volna”

lippi_marcello_mikrofonerdovel.jpgMarcello Lippi, a Juventus és az olasz válogatott korábbi edzője a DAZN számára nyilatkozott nemrégiben, és beszélt néhány, a pályafutásával és a bianconero csapattal kapcsolatos kérdésről.

„Nem írtam történelmet, de úgy érzem, hogy a történelem része vagyok mindazokkal együtt, akik segítettek abban, hogy megnyerjük mindazt, amit megnyertünk. Örülök mindannak, ami velem történt, mindazoknak az embereknek, akikkel találkoztam. A legjobb döntéseim azok, amelyek az emberekkel kapcsolatosak, azokkal, akiket én választottam, akikkel együtt dolgoztam, akikkel boldog voltam azokban az években, amikor bárhová mentünk, nyertünk. Az a világbajnokság annyi mindent megtestesített. Az egyik oka annak, hogy nyertünk, az volt, hogy mindannyian együtt egy nagyszerű, minőségi csapatot alkottunk, technikai és emberi szempontból egyaránt. Soha nem mondtam volna le egyik ottani emberről sem.

Juve? A klub új útra lépett, és mint minden új úton, itt is időre van szükség, ezt a luxust nehéz megadni az olyan csapatoknak, mint a Juventus, az Inter és a Milan, amelyek a legmagasabb célokért küzdenek.

Thiago Motta? Őszinte leszek: egy olyan edzőt látok, aki rátermett, koncentrált, elkötelezett a munkája iránt, de Allegri után egy olyan figurát képzeltem el, aki jobban bevonzza a szurkolókat.

Dušan Vlahović? Volt már dolgom ilyen helyzetekkel. Mindig úgy cselekedtem, hogy bizalmat adtam még olyan játékosoknak is, akik abban a pillanatban nem érdemelték meg, de megérdemelték a múltban nyújtott teljesítményük miatt.

Simone Inzaghi? Nem tudom megmondani, ki a legjobb olasz edző, körülbelül kettő vagy három közül kellene választanom. De biztosan köztük van Inzaghi és Conte. Inzaghit nagyra becsülik, ha sok fontos eredményt érsz el, akkor nő a meggyőződésed és az önbizalmad.”

Vissza a címlapra
Juventus FC blog
Minden, amit a Juventusról tudni lehet: friss hírek, pletykák, nyilatkozatok, összefoglalók, elemzések, átigazolások, történelem. Forza Juve!
Legjobban pörgő posztok
Napi érdekes - 568
JTom • 8 nap
Idősebb korban is természetes a szerelem
Kontent • 11 nap
A Bologna elleni mérkőzés
Apuleius • 1 nap
A latin jazz királynője, a funkgitár optimista hőse, és korunk egyik legnagyobb baritonja a Müpában
srecorder • 7 nap
A Monza elleni mérkőzés
Apuleius • 8 nap
Cikkek a címlapról
Ide vidd a kutyát strandolni!
    Állandó problémaköre a kutyásoknak, hová lehet menni pancsolni a kedvenccel. Mert igen, a nyár és a fürdés nekik is jár, sőt. Most hoztam egy menő listát nektek, kutyafuttában közlöm is, hogy rá tudjatok keresni igény esetén. A kutyabarát szolgáltatók közül természetesen nem maradhatnak ki a…
5+1 hasznos tipp a méhek napjára
A legelőtől az itatón át a tudatos mézvásárlásig.  1994 óta az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) kezdeményezésére április 30-án tartjuk a méhek napját! Mivel hazánkban sajnálatos módon alacsony a mézfogyasztás, a program nem titkolt célja a méz és a méhészeti termékek megismertetése és…
>