Apuleius • 4 nap
Franciaország (FFD, SFP, stb.), 110 perc, ff., francia
Rendező: Eric Rohmer
Producer: Pierre Cottrell, Barbet Schroeder
Eric Rohmer volt a Cahiers du Cinéma kritikusai közül az utolsó, aki a kritikusi pályáról átnyergelt a francia filmkészítés világába. Ekkor Truffaut, Godard és a többiek már sikeres "új hullámosok" voltak, Rohmer viszont a többiek startja alatt kénytelen volt a fiatalon elhunyt Bazin-tól átvenni a filmes magazin főszerkesztői posztját. Talán részben emiatt, talán azért is, mert Rohmer vagy egy évtizeddel idősebb volt Truffaut-ék lelkes fiatal csoportjának átlagéletkoránál, Rohmer első filmjeire nem is igazán figyelt fel senki.
Pedig Rohmer már az ötvenes évek végén - amikor az első új hullámosok kirepültek a Cahier du Cinéma fészkéből - elkezdte tervezgetni a Six Contes Moraux című filmciklusát. Magyarul többféle fordítást láttam róla: Hat erkölcsi mese, vagy Morális példázatok néven is említik, amelybe hat 1962 és 1972 között készült filmje tartozik. Ezek a filmek stílusban és megjelenésben viszonylag látványosan eltérnek egymástól, tartalmilag viszont nagyon könnyen leírhatóak: mindegyik film lényege, hogy a főszereplő férfi egy nőt keres magának, közben megismerkedik egy másikkal, majd visszamegy az előzőhöz.
December 21 Hétfő. Ezen a napon hirtelen egy határozott, végleges gondolatom támadt, hogy feleségül veszem Francois-t.
Őszintén szólva nem csodálom ezt az elhatározást! A film a főszereplő (Jean-Louis Trintignant) eme komoly szándéknyilatkozatával kezdődik, és a szőke, bájos, szinte tündérien ártatlan arcot nézve teljesen megértem a férfi szándékát. Egy templomba járva látja meg a hölgyet (Marie-Christine Barrault), kinézi magának, és már csak valami jó ürügyet kellene találni, hogy megszólítsa és megismerkedjenek. Időről időre autójával követi hazafelé a biciklivel közlekedő lányt, de a kínálkozó alkalom egyelőre csak várat magára.
Főhősünk neve soha nem hangzik el a filmben, de a stáblistán látható, hogy a Jean-Louis Trintignant által alakított férfi neve Jean-Louis, ezért a továbbiakban így is fogom őt nevezni.
Jean-Louis közben egy vendéglátóhelyen összefut egy régi baráttal Vidallal (Antoine Vitez), aki hirtelen ötlettől vezérelve meghívja főhősünket egy barátnőjéhez, akivel néha le is fekszenek egymással. Amolyan barátság extrákkal. (Az alábbi képen balra a régi barát Vidal, jobbra annak barátnője Maud (Françoise Fabian).
Az este furcsa fordulatot vesz, Maul kikezd főhősünkkel, és Vidal - talán kicsit sértődötten, de kifejezetten diszkréten - jobbnak látja, ha magukra hagyja őket. És amiért igazán megszerettem Rohmert, akinek a filmjeiről egyáltalán nem lehet elmondani, hogy villámgyorsan peregnének az események: Mauddal olyan nőtípust hozott a filmbe, aki annyira életszagú, valós, és akivel magam is többször találkoztam az életben: ráveszi a férfit, hogy maradjon ott vele, és biztosítja, hogy egyáltalán nem várja tőle, hogy összegabalyodjanak... de a vége persze mindig ugyanaz, valójában nincsen apelláta, vagy beadja a derekát a férfi vagy ... (nincs vagy!)
Amúgy ő az a nő, akinek olyan nagyon nem is akar az ember ellenállni: izgalmas, vonzó, szép, és nemcsak, hogy nem vár szerelmet, de kijelenti, hogy nem is hajlandó komoly kapcsolatra. Intimitás elkötelezettség nélkül. Ennek is meglehet a maga szépsége.
Főhősünk - bár továbbra is a szőke angyalka iránt elkötelezett - végül ... megadja magát Maudnak...
Rohmer saját filmjeiről úgy gondolkozott, hogy azok a gondolatok mozija, nem a tetteké. Fontosabb volt számára, hogy mit gondolnak a szereplői, mint, hogy mit tesznek.
Maga a jelenet, mely szinte real-time-ban zajlik Maud lakásán, ahol megismerkednek, nagyjából 30 perces, és nagyrészt beszélgetésekből áll. Nem gyors, mégsem mondanám, hogy unalmas, mert nem mű, nem sablonos, hanem igazán életszagú, pont amilyennek szeretem! (A képen Maud és a főszereplő Jean-Louis)
Főhősünk azonban nem feledkezik meg álmai szőkeségéről sem, annál is inkább, mivel tudja, hogy Maud legfeljebb csak az út, nem a cél, főleg nem életcél, hiszen nála soha nem lehet biztosra menni...
Így végül - mint ennek a filmciklusnak minden filmjében - annál a nőnél köt ki, akit eredetileg kinézett magának. A biztosat, a kockázatmenteset, a könnyen szerethetőt. És szerintem jól tette... Nem tudom, kinek milyen tapasztalatai vannak, de a Maud féle nők rendkívűl szép emlékek lesznek, de hosszú távon az ember talán jobb, ha olyan valaki mellett köteleződik el, aki mellett megtalálja a biztonságot, a nyugalmat... és nem minden nap egy lépés az idegösszeroppanás felé...
A film nagy része egy Clermont nevű francia városban zajlik egy havas, December 21-től újévig terjedő időszakban. Kivéve az utolsó 5 percet, ami néhány évvel később zajlik nyáron egy tengerparton. Ennek a jelenetnek a szépsége, hogy itt mind a két nő szerepel egy jelenetben. Nagyon szép jelenet. Lehet, hogy azért is esett ennyire jól, mert a hosszú télies film után jól esett kikerülni a nyári tengerpartra, de természetesen nem csak amiatt volt nagyon megnyerő ez a lezárás...
A karácsony környéki időszak Rohmer számára annyira fontos volt, hogy kifejezetten ebben az időszakban akarta leforgatni a filmet. És mivel az eredetileg tervezett forgatási időszakban a főszerepet játszó Trintignant nem ért rá, egy teljes évvel elhalasztották a film megvalósítását.
Hiába kötött ki végül a szép szőkeség mellett Jean-Louis... azért nem véletlen, hogy a címben is, és valamennyi plakáton, amit láttam Maud szerepel... Ez egy olyan film, aminek a teljes megértéséhez talán kell egy kis élettapasztalat, egy kamasz néző nem feltétlenül érti meg a főszereplő és a két női szereplő közötti kapcsolat dinamikájának izgalmát.
