Segítségnyelv

Van egy barátom, akinek egy elcsípett telefonbeszélgetése évek után is az életem egyik legfontosabb sorvezetője, és akármikor a fülemben csengenek a barát szavai, mindig könnyes lesz a szemem.

A beszélgetés egy autóvillamossági ügyben esett meg a barát és egy hozzá közel álló között, és én mindössze annyit észleltem, hogy a közeli személy autója valamilyen nehéz élethelyzetben használhatatlanná vált. A megoldás nem volt egyszerű, a barátom feltett néhány kérdést, majd ezt mondta: "Még nem tudom, mi lesz a megoldás, de mindenképpen megoldjuk, számíthatsz rám." 

Kell ennél több? Hitem szerint ez a világ legvarázslatosabb mondata, amire maguktól lépnek működésbe központi zárak, töltődnek fel akkuk, és érnek oda időre a közel állók. 

Tudom, hogy túlzok. Tudom, hogy ez még kevés, és nagyon is prózai, érzelemmentes út vezet a zár tényleges kinyitásához. Ott nem szívdobbanások, hanem ohmok és amperek dolgoznak. Mégis: annak, aki kicsit is kompetens az élet alapvető dolgaiban (márpedig a szóban forgó közel állót azóta megismerve tudom, hogy nagyon is), sokszor ennyi elég. 

Nemrég messzire kellett utaznom egy nehéz és veszélyeket is rejtő beszélgetésre. Egy másik közel álló, most épp az én köreimből, nem firtatta, miért kelek útra (hiszen felnőtt vagyok), hanem annyit mondott: ha baj van, hívjam. Nem lehetett volna olyan baj, hogy felhívjam, beleértve azt is, ha valami szörnyűség történik. De a tudat, hogy lehet, erőt adott. A tudat pedig, hogy kompetensnek tart, és nem firtatja az utazásom helyességét, magabiztosságot. Az utazásom hiábavalónak bizonyult, amiből fakadhatott volna egy "Én megmondtam". Ha ez fakadt volna, már távol állna. Jó távol. 

Ez a segítő bármikor jöhet. Photo by Helena Lopes: https://www.pexels.com/photo/photo-of-dog-looking-1904106/

Ne oktasd ki azt, akinek csak egy ölelésre van szüksége. Valahol a social media bugyraiban találtam ezt a bölcsességet, és igazolást nyertem általa annak a sok-sok kényelmetlen érzésnek, ami akkor kerít hatalmába, amikor nehézségem támad, és megnyugtatás helyett információt kapok. Tisztában vagyok vele, hogy lehet pusztán az én megélésem, hogy az információt sok esetben kioktatásnak veszem, és tudom, a segítendőnek is kell dolgoznia azon, hogy segíthetővé váljon.   

Nagy bölcsesség és empátia kell ahhoz, hogy kitaláljuk, mire is van szüksége a másiknak, és nem is mindig lehet. Én éppen ezért szeretem azt a kérdést, hogy Ebben a helyzetben most mire van szükséged? Mi esne jól? És bőven lehetséges, hogy a válasz nem az lesz, ami objektíve a leginkább előrelendítené az ügyet. 

Őszintén hiszem, hogy a segítség szólhat egészen a segítendőről. Eltekintve azoktól az esetektől, amikor egyértelműen kárt okoznánk úgy, ahogyan az illető kéri (például ha egy függőnek pénzt adunk), abban hiszek, hogy a segítendőt az ő segítségnyelvén kell segíteni, nem a miénken. 

A szeretnyelv mintájára szerintem létezik a segítségnyelv, azaz a szavak, tettek, ajándékok, minőségi idő és érintés eszközével fordulhatunk ahhoz, aki nehézségekkel szembesült, és mindennemű eddigi élettapasztalatom alapján úgy érzékelem, sokszor reflexből a számunkra legkomfortosabbhoz fordulunk. 

Vannak persze egyértelmű helyzetek, amikor ezen nem is kell morfondírozni: ha a kutyát le kell vinni, akkor le kell vinni, ha meg belóg egy ág, le kell vágni. Sokszor látom azonban, hogy akár tehetetlenségből, akár érzéketlenségből, akár pusztán mert fut a programunk, úgy segítünk, ahogyan nekünk komfortos. Például informáljuk azt, aki a padlón van, vagy tutujgatjuk, aki nem tudja, mi a következő lépés. 

Sőt. Lényegében néha nem segítve segítünk igazán. Tudnivalókkal vagy tettekkel segíteni csak akkor ér, ha az illető ezt kéri tőlünk. Ebben pedig benne van, hogy hiába tudjuk a megoldást, nem teszünk mást, mint érzelmi támogatást adunk.

Ismerek egy hölgyet, akinek a sokadik lombik sem sikerült, és a barátnője csak ennyit közölt vele: "Bármit mondhatnék neked, most nem volna értelme, ezért csak szipogj itt a kanapén." Nyers? Igen. Mégis a legtöbb, amit adott helyzetben barátként megtehetett. Milyen érzéketlen lett volna, ha azt mondja: "A statisztikák szerint a termékenységi gondokkal küzdő párok az esetek X százalékában az Y+1. eljárás során válnak szülővé, ezért ne add fel!" Vagy: "Jelenleg érzelmi válságon mész keresztül, de én ezt már tudom, hiszen hasonlót éltem át, és látod, már megfejlődtem." Sőt a kedvencem: "Gondolj bele, mennyi rosszabb történhetne veled, például ha rákos lennél, és ki kellene venni a méhedet, vagy ha elhagyna a párod. Átkeretezve milyen jó is a helyzeted, no és egy baba nagyon sok lemondással jár!". 

Sokszor nem kell megoldani. Nem kell átkeretezni. Nem kell arra buzdítani valakit, hogy megbékéljen. Pilinszky sokat idézett soraival: 

"Az a baj veletek, hogy ti azt gondoljátok, az életben problémák vannak, és megoldásokat kell találni. Valójában az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség."