El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útjai

Andrea az El Caminón

El Camino - Portugál út 2018. - Muxia 2. nap

2018. szeptember 22.

2019. május 26. - Andrea az El Caminón

Muxia, Dos Faros, kutya, cica, naplemente.  Minden kellék adott volt egy szép naphoz.

1_el_camino_muxia.jpg

Az Albergue Delfin egyik varázsa az óceánparti elhelyezkedése, hiszen a társalgó hatalmas üvegportálján keresztül hallani a morajló óceán hullámverését és rálátni a szemközti hegyre. Már amikor látni. Azon a szeptember végi reggelen ugyanis a sűrű ködfátyoltól éppen csak a hegycsúcsot láthattuk és az utcai kandeláberek is misztikus homályba burkolóztak.

2_el_camino_muxia_kod.jpg

Még a felkelő nap sugarai is alig tudták áttörni a tejfehér párát, de annyi már látszott, hogy szebb időben lesz részünk, mint az előző nap esős délutánján. Felhő alig-alig úszkált az égen, abban bíztunk, hogy előbb-utóbb majd a köd is felszáll és kitisztul az idő. A sejtelmes hangulatú jelenséget az albergue előtti úton fotóztam és ha már ott bóklásztam, akkor persze lencsevégre kaptam Szent Jakab apró termetű szobrát is, amely éppen a szállás előtt köszönti a Muxiába térő zarándokokat.

Még további két napot terveztünk eltölteni Muxiában, mert így jött ki a lépés. Eredetileg gyalog szándékoztunk eljutni Santiagóból ebbe az óceánparti kis ékszerdobozba, de mivel Erika lába felmondta a szolgálatot, busszal érkeztünk és a gyaloglásra szánt 3 napot most pihenéssel és Muxia felfedezésével igyekeztünk eltölteni.

6_el_camino_muxia_albergue_delfin.jpg

Az alberguében lehetőség van több éjszakát is megszállni, hiszen sokan nem tudják pontosan kiszámítani a megérkezésük napját és jó esetben marad még valamennyi idejük a hazautazásig. A házirend több napos tartózkodás esetén is előírja, hogy a zarándokoknak reggel 9 és déli 12 óra között el kell hagyni a szállást takarítás miatt, ezért a délelőttre egy különleges programot szerveztünk Rózsával. (Mivel házigazdánk is Rózsa, ezért úgy fogom megkülönböztetni őket, hogy Benedek Rózsa, az albergue tulajdonosa és zarándok Rózsa, aki előző nap délután érkezett az Angol Út befejezéseként Muxiába.) Erika sajnos nem tudott velünk jönni a lába miatt, ő az alberguéhez közeli öbölben múlatta az időt.

Nos, az ötlet tulajdonképpen Benedek Rózsától származott, aki mesélt nekünk a Dos Farosról és ami rögtön felkeltette az érdeklődésünket! A Dos Faros egy 200 km hosszú útvonal Galiciában, amely az óceánparti sziklás, vadregényes partvonal mentén halad, az egyes etapokat a parti világítótornyok tagolják és az egyik ilyen szakasz éppen Muxián keresztül vezet. Ez nem egy zarándokút, hanem inkább egy látványos, ugyanakkor kihívást jelentő útvonal, amely zöld nyilakkal és zöld talpacskákkal jelzett a kalandra vágyó, vállalkozó szellemű egyének számára. Több se kellett nekünk, tökéletes délelőtti programnak tűnt a muxiai szakasz egy részének bejárása! Akkor még nem tudtuk, mi vár ránk... :-)

7_el_camino_muxia.jpg

Valamikor 9 óra előtt indultunk el kalandozni mi magyarok itt Galiciában, csak éppen nem lóháton, hanem gyalog és íjak helyett inkább túrabotot használva. Csak vizet és esőkabátot vittünk magunkkal, hogy az esőt elijesszük. Sikerült. :-) Finisterre felé indultunk el, végigmentünk Muxia településén, majd a focipálya után árgus szemekkel kerestük a jelet, de nem találtuk... Egészen odáig nem találkoztunk senkivel - szombat reggel lévén nem is számíthattunk nagy forgalomra ennél a népségnél - aztán éppen akkor, amikor elmentünk a jel mellett, szembejött egy helyi pacák, akitől megkérdeztük, hogy merre van a Dos Faros útvonala? Spanyol nyelvtudás hiányában a valóságban a kérdés így hangzott: Dos Faros? :-) A pacák megértette és rögtön mutatta, hogy vissza, vissza és azt is, hogy a szalagkorlát mellett levezető szűk, meredek ösvényen menjünk lefelé és arra... Láss csodát, a szalagkorláton ott volt a zöld jel csak mi nem vettük észre, de mint tudjuk, a caminón mindig ott jön a segítség, ahol éppen szükség van rá! :-)

Leereszkedtünk a szűk csapáson egészen a homokos beachig, ahol egy horgász próbálkozott türelmesen és rendületlenül. Átvágtunk a homokfövenyen, amelyen elég nehezen haladtunk, de aztán hamarosan bevetettük magunkat egy bozótos részre, ahol meg a dzsindzsás növények tették próbára idegrendszerünket. A kukoricaföld melletti földút felüdülés volt ezek után! Néha előbukkant a zöld nyíl is, mint például ezen a sziklán is látható.

14_el_camino_muxia_zold_jelek.jpg

Ő itt Rózsa, a zarándok, akivel elindultunk megmászni a Camino Dos Faros Muxiát.

15_el_camino_muxia_magyar_zarandokno.jpg

Hamarosan már egy magaslatról tekintettünk vissza a homokos öbölre és ekkor már a pulcsi is lekerült rólunk, nem fáztunk. A terep egyre meredekebbé vált, az égbolton pedig egyre sűrűbb felhők gyülekeztek, de hideg nem volt és az eső sem esett, szerencsére. A part menti köves, sziklás szakadéktól egy mindössze fél-másfél méter szélességű, szúrós bozóttal benőtt sáv választott el bennünket, nem volt célszerű túl gyakran lefelé nézni a mélységbe...

Később a táj sziklássá változott, a gömbölyű köveken itt-ott feltűntek a felfestett zöld talpacskák és nyilak, ez megnyugtatóan hatott ránk, hogy legalább nem tévedtünk el. Az előttünk álló hegyen láttunk egy vékony, de meredek vonalat, aztán rájöttünk, hogy azon a szűk csapáson kell majd felkapaszkodnunk a hegytetőre.

Hááát, nem mondom, hogy simán ment, eléggé megszenvedtünk, mire felértünk, így talán érthető az örömünk, hogy meghódítottuk az előttünk magasodó hegycsúcsot. Legalábbis azt hittük.... 

Innen ugyanis még mindig felfelé vezetett az út, azt hittük, hogy sosem lesz vége az útnak, lassan már az eget karcoltuk... Aztán egyszer mégiscsak megtörtént a csúcstámadás és nem volt már feljebb csak lejjebb. Csodálatos kilátás nyílt Muxiára, amely egészen aprónak tűnt az óceánba mélyen benyúló földnyelven ringatózva. Fantasztikus érzés volt ott állni és csak bámulni a hatalmas óceánt, az apró falut és beszívni a friss illatokat. Jó volt. Az égbolton a felhők szertefoszlottak, a nap is kisütött, mintha csak azt mondta volna, hogy megérdemeltük... Kicsit ábrándoztunk Rózsával a hegytetőn, aztán megkezdtük az ereszkedést.

Lefelé már nem jelentett kihívást az út, egy idő után lakott településen is áthaladtunk és nagyjából 1 órakor értünk vissza az alberguéhez. A többiek már ebédeltek, mi is csatlakoztunk hozzájuk és közben elújságoltuk a frissen szerzett élményeinket. Délután kimentünk az öbölbe napozni. A hatalmas, lapos köveken jól esett elnyújtózni és átadni magunkat az éltető napsugaraknak. Mindig is szerettem a napot, engem nagyon megnyugtat és feltölt energiával, de ahogy elnéztem, Erika is így volt ezzel. Egy idő után azonban meguntam vagy csak a kő törte fel a hátsómat, mindenesetre bevonultam az alberguébe naplót írni.

Az alberguében később azon kaptam magam, hogy naplóírás helyett Péter kutyájával barátkozom. (Ígértem, hogy róluk is lesz szó, de az ő történetük majd a következő posztban kerül sorra.) A kutyus nagyon cuki volt és meglehetősen jól nevelt. Türelmesen várakozott gazdijára a kertben és csak időnként kergette meg az albergue udvarán otthonosan mászkáló macskákat. De én észrevettem. :-) Kivéve persze a főmacsekot, Mamuszt, aki sértődötten bevonult az albergue társalgójába és felmászott az egyik székre, hogy ott töltse el a délutánt. Csak nem fog közösködni az udvaron egy betolakodó kutyával?! :-) Amíg Mamusz bent duzzogott, addig én az udvaron játszottam a kutyussal (Bocsánat, elfelejtettem a nevét, ugyanis a naplóírásom itt ért véget és sajnos nem jegyeztem le. Talán Tapi, de nem biztos... Innen már mindent emlékezetből írok, kíváncsi vagyok, hogy mennyi maradt meg lassan egy év távlatából...)

Este kimentünk naplementét nézni az egyik szép kis térre, ahol a színes házfalakat még élénkebbé festették a lenyugvó nap aranyló sugarai.

Vártunk türelmesen, nem esett nehezünkre, mert nagyon szép volt a látvány. Eleinte, mint egy tűzgolyó, úgy merült el az óceán mélykék vizében a forró égitest, majd egyre kisebb lett, míg végül már csak a vöröslő égbolt jelezte a lenyugvó nap nyomát. Csodálatos napunk volt és ez nem is fejeződhetett volna be másként, mint egy naplementés montázzsal. :-)

Lesz még poszt Muxiáról és Portóról is. Hamarosan ismét jelentkezem!

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr4914861760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása