El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útja

Andrea az El Caminón

Portugál Camino 2018. 6. nap: Sernadelo - Águeda (24 km)

Portugál út - 2018. szeptember 3.

2018. december 02. - Andrea az El Caminón

Águeda, a színes esernyők városa. Birkák és madarak szimbiózisa, szandál-zokni kombó, igazi és mű fecskék, de előkerült az 500 mg-os Ibuprofen is.

1_portugal_camino_agueda.jpg

Ismét hajnali 5 órakor indultunk, mert tartottunk a nagy hőségtől. A sötétben való gyalogláshoz szokás szerint felvettem a fejlámpámat, felpattintottam a fényvisszaverő pántot a bokámra és a túracipőm is világított a foszforeszkáló csíkoknak köszönhetően. Egy darabig városi közvilágítás alatt gyalogoltunk, de később az országúton nagyon hasznos volt a fényvisszaverő felszerelés.

2_portugal_camino_ut.jpg

Az útikönyv szerint a mai napon 82 százalékban aszfaltút várt ránk, pedig már napok óta fájt a bal térdem a sok kő- és aszfaltburkolat miatt. Eddigi útjaim során mindig a felfelé menet okozott nehézségeket, de most már a lejtőn lefelé is szenvedtem. Éppen az a térdem kezdett el vacakolni, amelyet hét éve a Francia Út előtt porcregeneráló injekció kúrával kezeltek és egészen idáig az égvilágon semmi, de semmi bajom nem volt vele. Kétszer megjártam a Francia Utat, egyszer a rövidebb Portugál Utat Portótól Santiagóig és soha egyetlen egyszer sem éreztem fájdalmat a térdemben... egészen az elmúlt napokig. Úgy tűnt, hogy a kemény burkolat teljesen kicsinálta, kezdtem aggódni miatta.

Két órányi folyamatos gyaloglás után végre kivilágosodott, egyúttal elkezdett szemerkélni az eső. Nem túlságosan csak éppen annyira, hogy alattomosan átnedvesedjünk, így aztán az egyik árkádnál megálltunk és felvettük a hátizsákjainkra az esővédőt. Mondanom sem kell, hogy erre meg elállt az eső, szóval felesleges manővert végeztünk, ami csak arra volt jó, hogy kiessünk a ritmusunkból. :-)

6_portugal_camino_ut.jpg

Kisebb településeken keresztül vezetett az utunk, ám a szemerkélő sunyi trutyinak köszönhetően az összes pad csurom vizessé vált, nehogy véletlenül le tudjunk ülni egy kicsit pihenni, nyitva tartó bárról pedig csak álmodoztunk, így hát egyre fáradtabban haladtunk tovább. Hiába, ez az ára a korai indulásnak. Reggel 8-kor már három órányi gyaloglást tudhattunk magunk mögött és addigra meglehetősen elcsigázottakká váltunk. Alfeloas település után egy ipari övezeten keresztül bandukoltunk és láttuk, hogy arrafelé nem lesz már semmiféle ülőalkalmatosság, így hát nemes egyszerűséggel megint lerogytunk az út mentén a járda szélére. Reggel lévén nem nagyon járt még arrafelé autó, csak néha dübörgött el előttünk egy-egy kisebb furgon vagy teherautó. Jó húsz percet ücsörögtünk ott, aztán megint elkezdett szemerkélni az eső, így feltápászkodtunk és ismét felvettük az esővédőt a hátizsákra. A lenti kép bal oldalán található az én két szép túracipőm, jobbra pedig Erika szandál-zokni kombója, melyről később még lesz szó... :-)

Egy kisebb erdő, majd mezőgazdasági területek mellett gyalogoltunk, de szigorúan aszfaltúton, amelynek olyan keskeny volt az útpadkája, hogy lehetetlen volt a földsávon haladni, szóval maradt az aszfalt. Hatalmas kiterjedésű öntözőrendszereket figyelhettünk meg, majd egy érdekes jelenséget is észleltünk. Már előző nap is láttunk ilyet, de most közelebbről is szemügyre vehettük a birkák és madarak csodálatos szimbiózisát. Valamiféle fehér madár - a sirályhoz hasonló, de nem hiszem, hogy az lett volna - állt a birka hátán és csipegette a róla az élősködőket vagy ki tudja miféle finomságokat, amit a birka persze birkatürelemmel viselt, mondhatni kéjesen élvezett... Jól összedolgoztak! :-) 

13_portugal_camino_kereszt.jpg

Avelas de Caminho határában egy szép kőkereszt köszöntötte az arra járókat, aztán a főúton továbbhaladva végre találtunk egy nyitva lévő bárt is. Kitartó fáradozásunknak sonkás szendvics és café con leche lett a jutalma! :-) Itt azonban már annyira fájt a térdem, hogy desszertnek be kellett vennem egy 500 mg-os Ibuprofent is, különben nem tudtam volna folytatni az utat...

A város távolabbi végénél egy kis kápolnánál kettévált az út, a balra mutató nyilat követve mentünk tovább. Másfél órával később elmentünk egy teljesen azulejóval borított templom előtt is.

20_portugal_camino_ut.jpg

1 óra körül már megint nagyon befűtöttek és hiába mentünk hatalmas kőfalak mentén, a nap éppen felettünk járt és még nem adott árnyékot a fal. Amikor Águeda elővárosában jártunk már, a szűk utcák házai között leltünk némi enyhülést a néhány centis árnyákos sávban.  

22_portugal_camino_szines_hazak.jpg

Az egyik ház falán fotóztam ezt a kedves kis fecske kompozíciót, melynek végén egy igazi, élő fecskefészek volt valódi fecske családdal!

Águeda városát egy kisebb folyón átkelve közelítettük meg. Nagyon meglepődtem, mert nem is gondoltam, hogy ez lesz az esernyős város! Korábban láttam már egy dokumentumfilmet és olvastam is róla, hogy Águeda a színes ernyőkről nevezetes, vagyis a szűk utcák fölé kifeszített egyedi árnyékolási technikáról, mely kétségtelenül nagyon látványos, de nem gondoltam, hogy ez a város a Portugál Camino útvonalán található. A 2013-as kiadású Brierley-féle útikönyv például meg sem említette... Természetesen nagyon tetszett a látvány és fotóztam is néhány képet, de nem akartunk sokat időzni, mert mielőbb meg akartuk találni a szállásunkat.

26_portugal_camino_agueda_esernyok.jpg

A városközpontban akartunk megszállni, így már előre kinéztük magunknak a Residencial Ribeirinho panziót, de amikor odaértünk, szomorúan vettük tudomásul, hogy éppen aznap zárt be két hétre szabadság miatt. Puff. Útközben elsétáltunk egy magán albergue mellett és ha már ott jártunk, akkor megkérdeztük, hogy van-e szabad ágyuk, mire rögtön azt kérdezték vissza, hogy van-e foglalásunk? Persze nem volt, így ágy sem. Kezdett sűrűsödni a dolog, eddig nem tapasztaltuk, hogy foglalni kell, na de mindegy, majd csak találunk valamit - gondoltuk - és elindultunk az idegenforgalmi iroda felé útbaigazításért.

Nehezen találtuk meg az irodát, pedig elég feltűnő helyen van a folyó mellett, de egy kedves portugál nő segített és odakísért bennünket. Az információs iroda 2 és 4 óra között zárva volt és mi természetesen 2 óra 5 perckor értünk oda. Hát ez nagyon nem akart összejönni! Útközben láttunk néhány plakátot, melyen az Albergue San António hirdette magát, így megkérdeztük a kedves portugál nőtől, hogy merre találjuk. Nem tudta, de térült fordult és a közeli zöldséges boltból hozta a híreket, hogy menjünk egyenesen előre fel a kórház irányába és semerre ne forduljunk, csak menjünk, menjünk sokat. Ez már nem igazán tetszett, mert még 2 kilométert kellett hegynek felfelé mennünk és addigra már több, mint kilenc órányi út volt mögöttünk, nagyon elfáradtunk. Mindig van valami oka, hogy miért kell plusz kilométereket gyalogolnunk, most sem volt ez másképp, hiszen egy nagyon jó kis szállást kaptunk ajándékul a sok gyötrődésünk jutalmául és esernyőkből itt sem volt hiány! :-)

Egy kedves házikóban rendezték be az alberguét, ahol két nagyon segítőkész és angolul jól beszélő hospitalera várt bennünket. Megmutatták az ágyunkat, ami fejenként 12 euróba került, de gyakorlatilag egy külön szobát jelentett, mert később sem raktak be hozzánk senkit. A zarándokok kényelmét jól felszerelt konyha, társalgó és tiszta fürdők szolgálták. A csodaszép kertben rengeteg kerti bútor, székek, asztalok, padok és napágyak biztosították a pihenést. A szálláson érkezésünkkor találtunk már néhány ismerőst, de estére szinte mindenki odaért, akivel eddigi utunk során találkoztunk. Itt volt a lengyel lány, Daniele, a fiatal olasz fiú, az idősebb olasz házaspár, a szintén idős olasz pasi a fiatalabb társával (őket apa-fia párosnak neveztük el), aztán lettek újabb ismerőseink is. Hamar eldöntöttük, hogy - esernyők ide vagy oda - onnan fentről már nem megyünk vissza a városba, még jó, hogy fotóztam néhány képet a különleges hangulatú utcákról. A közelben volt egy Lidl szupermarket, ott vettünk vacsorának valót és egy üveg bort, ezzel tökéletesen elvoltunk a nap hátralevő részében. A kerti borozgatás közben ismertük meg azt az amerikai házaspárt, akikkel később még többször találkoztunk és nagyon jóban lettünk.

Randy és Vicky (az amerikai házaspár) javasolta, hogy menjek le a recepcióra és kérjem meg a hospitalerát, hogy foglaljon szállást nekünk a következő napra, hogy biztosan legyen helyünk, mert kezdtek sűrűsödni a zarándokok. Kicsit furcsállottam, nem ehhez voltam szokva eddig, de hallgattam rájuk és végül foglaltattam másnapra szállást. A kedves hospitaleráktól még egy térképet is kaptunk, amelyen bejelölték, hogy merre kell elhagynunk a várost. Minden rosszban van valami jó, vagyis a 2 kilométeres felfelé gyaloglás eredményeként közelebb kerültünk a város széléhez, így másnap majd annyival kevesebbet kell mennünk. A térképen látszik a tollal rajzolt útvonal, szóval ha valaki itt száll majd meg a későbbiekben, eszébe ne jusson visszamenni a városba és megkerülni azt, hanem a McDonald's-nál lévő körforgalom felé vegye az irányt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr8314410324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.