El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útja

Andrea az El Caminón

Portugál Camino 2018. 1. nap - Tomar - Cortica (25,7 km)

Portugál út - 2018. augusztus 29.

2018. október 28. - Andrea az El Caminón

Búcsú a hátizsákomtól, találkozás az első zarándokkal, hosszú menetelés. A fárasztó nap után jutalmul egy mesebeli oázisba csöppentünk.

1_portugal_camino_ut.jpg

Amilyen későn feküdtem le előző éjjel, olyan korán keltem reggel, hiszen be kellett még fejeznem a varrást az új hátizsákomon. Fel is került hamar a nemzeti címer a helyére, de a kör alakú sárga nyilas felvarrót rajta hagytam a régi zsákon, mivel aktualitását vesztette, sajnos... Ezután egy gyors átpakolás következett az új hátizsákba és elbúcsúztam a régitől. (Aki nem olvasta volna az előzményeket, annak röviden csak annyit, hogy elszakadt a régi hátizsákom pántja, újat kellett vennem előző este, ott Tomarban.) Olyan furcsa volt látni az ágyon fekve behorpadva, laposan, olyan volt, mint egy halott. Elbúcsúztam tőle, otthagytam az ágyon, aztán megbeszéltem lent a recepción a hospitalerával, hogy rájuk hagyom, tegyenek vele bármit belátásuk szerint. 

2_portugal_camino_hatizsak.jpg

A tomari szállásadónk még előző este ajánlott a közelben egy helyet, ami reggel 7-kor nyit, így azzal kezdtük a napot, hogy felkerestük a picike kis kávézót. Éppen akkor hozták a friss péksütiket, megtelt a helyiség a finom illattal, persze hogy nem tudtam ellenállni, egyúttal tehát meg is reggeliztünk. Fél 8-kor indultunk el a nagy útra, immár az új hátizsákommal! :-)

3_portugal_camino_tomar.jpg

A városban végig apró gránitköves burkolaton lépegettünk, de nagyjából fél órányi gyaloglás után már a természetben sétálhattunk. Kissé bozótos, bokros ösvényeken haladtunk, de legalább már magunk mögött hagytuk a házakat és minden csupa zöld volt. Eukaliptuszok és fenyőfák magasodtak körülöttünk, éppen erre vágytam!

Az időjárás elég borús volt, de nem volt hideg és nem esett az eső, gyalogláshoz tökéletes. Egy kicsit izgultam, hogy milyen viszonyban leszek majd az új hátizsákommal, de szerencsére sehol nem nyomott, nem dörzsölt, teljesen jól simult a hátamra. Könnyűnek éreztem, tudtam, hogy szeretni fogom. Átmentünk egy középkori kőhídon, aztán a talaj elég porosra, apró kövesre változott, itt-ott pedig előkerültek a gránitkövek újra, de egyelőre nem volt okunk panaszra. Élveztem, hogy megyek újra! :-)

Egy órája gyalogolhattunk már, amikor áthaladtunk egy autópálya alatt. A hatalmas hengeres oszlopok persze tele voltak firkálva mindenféle üzenetekkel, "Bom caminho" feliratokkal és sárga nyilakkal. 

12_portugal_camino_autopalya.jpg

Továbbra is nagyon kellemes úton haladtunk, nem is kívánhattunk volna jobbat az első napra. A jelzések viszonylag gyakran, jól láthatóan voltak elhelyezve, eltévedni nem nagyon lehetett. Rajtunk kívül nem járt senki az úton, legalábbis zarándokokkal nem találkoztunk, így meglepődtem, amikor meghallottam az ismerős köszöntést a hátam mögül egy olasz fiútól. Buen camino! - köszönt rám, bár Portugáliában a helyiek "Bom caminho!"-val üdvözlik a zarándokokat. Daniele, a fiatal olasz peregrino Lisszabonból indult és a mai napot Alvaiazere településig tervezte, ami 32 km, szóval nekünk az túl sok lett volna első napra. Egy kicsit beszélgettünk, aztán mondtam neki, hogy menjen nyugodtan a saját tempójában, mert én lassabban bandukoltam. Elbúcsúztunk, rábíztuk a sorsra, hogy vajon találkozunk-e még az úton, mindenesetre ő volt az első zarándok ismerősünk a Portugál Caminón.

Már több mint két órája gyalogoltunk, ideje lett volna megpihenni és amikor ezt gondoltam, éppen megpillantottam Erikát, amint az út melletti ivókútnál ücsörgött. Gyorsan ledobtam magam én is a kellemes kis kőpadra egy szusszanásnyi időre, aztán mentünk tovább.

19_portugal_camino_ivokut.jpg

A kék-fehér azulejo csempés képek errefelé is gyakran díszítették a házak és templomok falát, de szinte mindenhol alkalmazták ezt a szép burkolatot.

20_portugal_camino_ajuleo.jpg

Az idő egyre melegebbé vált, a felhők feloszlottak és még nagyon hosszú út állt előttünk. A táj továbbra is nagyon kellemes volt annak ellenére, hogy időnként aszfaltút mellett is haladtunk, de később sűrű eukaliptuszerdőn keresztül is vándoroltunk. Már amennyire sűrű tud lenni egy eukaliptuszfákból álló erdő. :-)

Késő délután felé járt már az idő, amikor gyönyörű parafa ligeteken át haladtunk. Nem emlékszem, hogy az első, 2015. évi portugál utamon láttam volna ilyet, de most teljesen lenyűgözött a paratölgyek látványa. A fák törzsét lehántották - abból készül maga a parafa - majd a megcsupaszított törzsű fák néhány év alatt újra kérget növesztenek és kezdődik minden elölről. Végül is természetbarát megoldás, nem kell hozzá elpusztítani a fát. Persze nem a csupasz rész tetszett nekem nagyon, hanem a fák formája, az egész liget hangulata, nagyon szép volt!

Telt múlt az idő... és mi még mindig mentünk. Az utolsó óra már nem esett jól, hosszú országút mellett vánszorogtunk. A nap egyre forróban sütött vagy csak az aszfaltburkolat sugározta vissza a hőt, tulajdonképpen mindegy is, de mi nagyon ki voltunk már. Fáradtak voltunk, melegünk volt, délután fél 5 felé járt, 25 kilométert gyalogoltunk és még sehol nem láttuk a következő települést. Egyszerűen nem bírtunk továbbmenni és nem volt semmi ülőalkalmatosság, szóval úgy döntöttünk, hogy leülünk az út mellett a padkára, mert muszáj volt megpihennünk. Egy kicsit szúrta a popsinkat az út menti száraz növényzet, de akkor minden mindegy volt már. Néha elsuhant mellettünk egy-két autó, jól megnéztek minket, de nagy forgalom nem volt az úton.

Amiatt nem izgultunk, hogy nem lesz szállásunk, mert még előzőleg lefoglaltunk emailen két ágyat, de már nagyon fáradtak voltunk, mégiscsak ez volt az első gyaloglós napunk. Még otthon megbeszéltük Erikával, hogy a John Brierley útikönyv szerinti Alvaiazere településen lévő legelső albergue túl messze van, azt a 32 kilométert nem akartuk bevállalni, így más megoldást kerestünk. Addig-addig böngésztünk a gronze.com oldalon, hogy találtunk egy közelebbi szállást is Cortica faluban és az eddigi elveimet félretéve - már ami a szállásfoglalást illeti - írtunk egy emailt a feltüntetett címre és jött is hamar a válasz, hogy a foglalás rendben, várnak minket. (A szállások foglalásáról még írok pár sort, mert itt a Portugál Úton egészen más dolgokat tapasztaltam, mint előzőleg, de erről majd később.)

30_portugal_camino_aszfaltut.jpg

Amikor végre feltápászkodtunk és újra nekiveselkedtünk a gyaloglásnak, meglepve tapasztaltuk, hogy mindössze 500 métert kellett volna csak kibírni a szállásig, ami gyakorlatilag ott volt az orrunk előtt, csak nem láttunk el odáig. :-)

Az Albergaria Quinta da Cortica tulajdonosa már kint állt a ház előtt és várt minket. Ki tudja, talán ő is elsuhant előttünk párszor az országúton, keresve a későn érkező vendégeit... :-) Mindenesetre José Maria, a vendéglátónk nagyszerű házigazdának bizonyult! Az emailváltások során a nevéből nem derült ki számomra egyértelműen, hogy férfi vagy női hospitaleróval állunk-e szemben, de aztán rögtön rájöttünk, hogy a házigazdánk egy tüneményes portugál pasi! Később azt is elmagyarázta, hogy miért van a portugáloknak egyszerre férfi és női nevük is, de közben elvesztettem a fonalat... :-)

Az albergue nem volt olcsó - 20 eurót fizettünk - de cserébe nagyon szuper helyre csöppentünk, jobbat nem is kívánhattunk volna! Hatalmas, egylégterű társalgójában bőrkanapék és bőrfotelek, tévé és olvasósarok kínált igazán kellemes elnyújtózást. A helyiség másik részében egy hiper-szuper konyha és étkező várt bennünket, ahol minden szükséges konyhai felszerelést megtaláltunk a kávéfőzőtől a mikrohullámú sütőn át a legváltozatosabb étkészletig. Nekem a legjobban az emeletes fiók tetszett, otthonra is elfogadnék egy ilyet. :-) Természetesen szelektív szemetesgyűjtőket is helyeztek el, mint ahogy étel- és italautomata is volt a közösségi térben és mégsem volt zsúfolt, sőt, nagyon tágas és hangulatos volt! Mondanom sem kell, hogy ehettünk a mézédes dinnyéből és olivabogyókból, José Maria pedig saját kezűleg készített nekünk salátát a vacsoránkhoz, szóval teljesen kiszolgált bennünket, annyira cuki volt! :-) Ja, azt még nem is említettem, hogy az egész alberguében mindössze ketten voltunk Erikával és ezt szó szerint kell érteni, mert a kedves hospitalerónk este ránk bízta az egész házat és hazament, mondván, hogy ő amúgy Tomarban lakik. Na, mi meg épp onnan jöttünk, szerva itt, csere ott...

Az alberguében két szoba volt emeletes ágyakkal, válogathattunk, hogy melyikbe költözünk. Az ágyakhoz ragyogó tiszta lepedő és párnahuzat is járt, de vadonatúj takarók is a rendelkezésünkre álltak. A fürdő és wc makulátlanul tiszta volt, a külön mosó helyiségben pedig mosógépet és szárítógépet is használhattunk, utóbbit kihagytuk. Annyira élveztük a szállást, na meg annyira fáradtak voltunk, hogy egész este bent maradtunk, ki sem tettük a lábunkat a faluba, a naplóírás után hamar elnyomott az álom. Hiába, kemény nap volt mögöttünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr5414328517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.