El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útja

Andrea az El Caminón

El camino 2016, 34. nap: Pedrouzo - Santiago de Compostela (21 km)

El Camino zarándokút - 2016. július 3.

2018. február 11. - Andrea az El Caminón

Megérkezés Santiagóba és a nagy találkozás... :-)

1_el_camino_credencial.jpg

Eljött hát az utolsó nap, legalábbis ami a Santiagóba való megérkezést illeti. Már reggel 6-kor a konyhában bóklásztunk, ahol összefutottunk Balázzsal. (Ő az a fiú, akivel a hintaágyas pihenőnél találkoztunk pár nappal ezelőtt.) Éppen a maradék Nescafé tasakjait ajándékozta el az ott lévőknek, így bennünket is meginvitált egy kora reggeli kávéra. Erzsi még aludt, mert ő ma csak Monte do Gozóig akart menni, ami nagyjából 16 kilométeres távolságot jelentett, mi viszont végre el akartunk érni Santiagóba, hiszen egész utunk alatt ez a cél lebegett a szemünk előtt.

6 óra 20-kor már úton voltunk és rajtunk kívül még jó néhányan igyekeztek azonos irányba, egyre többen gyalogoltunk. Az út vége felé már érezhető volt Santiago közelsége, mindenki izgatottan lépegetett a cél felé. Hamarosan el is érkeztünk a Santiago nevét jelző oszlopig, ahol persze elkattintottunk egy-két fotót. A felirat egyébként megtévesztő, mert ez a kő még nem Santiagóban, hanem Lavacollában, a repülőtér kifutópályájának végénél található.

Utunk a kifutópályát megkerülve a gyorsforgalmi autóúttal párhuzamosan, de még mindig zöld növényekkel, fákkal szegélyezett gyalogúton vezetett. Csendben ballagtunk a saját tempónkban, miközben arra gondoltam, hogy valószínűleg hosszú ideig ez lesz az utolsó alkalom, hogy érezzem az eukaliptusz ligetek finom illatát és testközelből tapasztaljam meg Galicia természeti szépségeit. Ki tudja, vajon mikor térhetek vissza az oly kedves erdei ösvényekre, mikor láthatom a csodálatos hegyeket és fogom-e még látni valaha a zöld Galiciát? Gondolataim ábrándozó fonalát - csakúgy, mint öt évvel ezelőtt - most is egy felszálló repülőgép hangos süvítése szakította félbe. Roppant nyomasztó volt, ahogy a reggeli harmatos csöndet felszaggatta a dübörgő repülő, egyúttal azt is jelezve, hogy az utunk hamarosan véget ér... Nem lettem tőle vidám.

A repülőteret elhagyva már a lakott településen keresztül mentünk tovább, amikor az út végén megpillantottam egy elég meredek emelkedőt. Érdekes, hogy sokszor milyen csalóka az optikailag nehéznek tűnő szakasz, mert amikor odaértünk, alig vettem észre, hogy átmentünk rajta.

11_el_camino_ut.jpg

Nemsokára megérkeztünk a Monte do Gozo emlékműhöz, ahol megpihentünk egy kicsit. Tudtuk, hogy már nagyon közel vagyunk. :-) 

Időközben Erzsi lehagyott bennünket, mert végül úgy döntött, hogy inkább megpróbál beérni a déli misére Santiagóba. Elköszöntünk tőle, mi nem siettünk. Nem is tudtunk volna, mert Erika lába egyre inkább elkezdett fájni. Végre elértük Santiagót, de a város szélétől még legalább háromnegyed órát kellett gyalogolni a katedrális felé. Amikor megpillantottam a tornyokat, újra elszorult a torkom, pedig immár negyedszer adatott meg, hogy teljes valójában láthassam. :-) Először a katedrális melletti Seminario Mayorban próbáltunk megszállni, de sajnos a 23 eurós peregrino szobák már beteltek, a hotel szobaár pedig 75-nél kezdődött. Addigra Erika már alig tudott ráállni a lábára, de egy rövid pihenő után muszáj volt elindulnunk szállást keresni. Végül úgy döntöttünk, hogy visszasétálunk a Seminario Minor alberguéig, ahonnan meglehetősen rossz élményekkel távoztam tavaly... Nagyon nem akaródzott bemennem oda, de aztán erőt vettem magamon és lesz, ami lesz alapon becsekkoltunk. Most persze nem külön szobát kértünk, hanem a közös hálótermet választottuk, ami 12 euróba került és azt kell mondjam, hogy egész jó helyünk volt. Nem emeletes, hanem szimpla matracos ágyak vártak, melyek között elég nagy helyet hagytak, mindegyikhez szekrény is járt, kaptunk eldobható lepedőt és párnahuzatot is. Ezután gyorsan (na ez túlzás...) lefürödtünk, majd bementünk a katedrálishoz és kiváltottuk a compostelát.

A compostelát, vagyis azt a névre szóló okmányt, amely igazolja, hogy megtetted az utat, a zarándokirodában lehet kiváltani. Természetesen mi arra a helyre mentünk, ahol még 2015-ben a portugál út után kiállították a compostelámat, de azóta az irodát áthelyezték és kibővítették, mi pedig bolyonghattunk még egy kicsit, mire megtaláltuk az új helyszínt. Pedig nagyon egyszerűen meg lehet találni, ha az ember tudja, hogy hol keresse... :-) Szóval, ahogy beérünk a boltíves kapun keresztül a katedrális főterére (most a francia útról érkezők szemszögéből mondom), akkor a katedrális ugyebár balra van, de az irodához egyenesen tovább kell haladni a lefelé lejtős kis utcán, majd az első keresztutcán jobbra, ez lesz a Rúa das Carretas. Ennek az utcának a vége felé van a 33-as szám alatt a peregrino office, előtte egy házzal pedig az új központi posta, ahol be lehet tenni a csomagokat is megőrzésre.

Amikor ezeket elrendeztük, visszamentünk a katedrálisba és eltöltöttünk ott egy kis időt, szépen, csendesen, megilletődve... Nekem nagyon jó érzés volt újra megölelnem Szent Jakabot és hálát adtam neki, hogy újra végig járhattam az útját.. 

Amikor kijöttünk a katedrálisból, elindultunk sétálni, bóklászni a város szűk utcáin. Éppen azt mondtam Erikának, hogy úgy érzem, hogy össze fogunk futni még valaki ismerőssel, kíváncsi vagyok, hogy ki lesz az első. Alig mondtam ki ezeket a szavakat, amikor ismerős arcok tűntek fel az utcában és tartottak éppen felénk. Nem akartam hinni a szememnek! Doroszi Reni és Hohl Zsuzsi jöttek velünk szemben, akik épp az angol utat fejezték be! :-)

21_el_camino_santiago_magyar_zarandokok.jpg

22_el_camino_santiago_magyar_zarandokok.jpg

Ezután még volt egy kis időnk este 7 előtt - amikor is E-vel volt randim a katedrális előtt, de ne szaladjuk ennyire előre - szóval kiültünk a kedvenc kávézóm teraszára. Imádom ezt a helyet, mert innen mindig lehet látni, amikor beérkezik valaki a francia út felől. Persze nem kellett sokat várnunk, a két dél-afrikai zarándoktársunk is befutott.

23_el_camino_del_afrikai_zarandokok.jpg

Közeledett az este 7 óra, nagyon izgatott voltam már. Előző nap megbeszéltük Enriquével, hogy a Parador Hotel előtt találkozunk. Öt éve nem láttuk egymást, szóval rettenetesen izgultam! :-) Visszaindultunk tehát Erikával a katedrálishoz és megbeszéltük, hogy valahol ott lesz majd a közelben, amíg én E-vel beszélgetek vagy alakul majd valahogy...  Így is volt, Erika a téren diszkréten balra fordult én meg előre a hotel bejárata felé. Már messziről integetett...! A szívem a torkomban dobogott..., aztán odaértünk egymáshoz..., széles mosoly..., puszi-puszi! You are the same - mondta, ez volt az első szava, azaz, hogy még mindig ugyanaz vagyok, mint öt évvel ezelőtt. Mondtam neki, hogy ő sem változott semmit sem és közben fülig ért a szánk és vigyorogtunk és csak néztük egymást fürkészve. :-) Aztán elindultuk visszafelé a kedvenc kávézónk irányába és beszélgettünk. Sokat. Olyan volt, mintha el sem váltunk volna, mintha meg sem történt volna az elmúlt öt év, mintha csak ugortunk volna egyet az idősíkon... Kicsit szürreálisnak tűnt az egész, de nagyon kellemes volt! Azt mondta, hogy tud egy csendes helyet, ahová a zarándokok nem járnak, mert nem ismerik, csak helyiek vannak, menjünk el oda. Oké, menjünk. Pár perc múlva egy parkban találtam magam, egy fa alatt ücsörögtünk a kellemes langymeleg nyári estén és az idő meg a külvilág megszűnt számunkra létezni. Nagyon szép, meghitt beszélgetés folytattunk, meghatott az az őszinteség és harmónia, ami ennyi idő és távolság ellenére még mindig érezhető volt közöttünk... [....] Minden olyan könnyed és természetes volt, nyoma sem maradt már az izgalomnak, ami a találkozást megelőzően fojtogatott, egyszerűen csak szép volt... :-)

Fogalmam sem volt, hogy hány óra felé járt az idő, amikor elindultunk visszafelé. Azt sem tudtam, vajon Erikát megtalálom-e még, de a sors ezt is megoldotta, mert éppen szemben jött velünk, amikor már elunta a várakozást. Gyorsan bemutattam őket egymásnak, aztán pont kapóra jött, mert így legalább elkészülhetett rólunk a közös fotó! :-)

Mit mondjak, nehéz volt az elválás, de legalább mosolygós... :-) Jól felkavart sok mindent bennem ez a találkozás, de nem volt semmiféle rossz érzés bennem, sőt! Csodaszép dolgok történtek velem az El Caminón! :-)

27_el_camino_credencial.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr8913592443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.