El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útja

Andrea az El Caminón

El Camino 2016, 31. nap : Portomarín - Palas de Rei (25,2 km)

El Camino zarándokút - 2016. június 30.

2018. január 03. - Andrea az El Caminón

Újabb magyar az úton! Fotószegény nap volt a mai, pedig Galicia igazán szép arcát mutatta. Fakereszt, hintaágy és lombkorona alulnézetből - ennyit sikerült megörökítenem. :-)

1_el_camino_kereszt.jpg

Reggel háromnegyed 7-re értünk le a municipal alberguéhez, ahol Erzsi már várt ránk. Együtt indultunk tovább a nagyon hideg, szeles időben. Annak ellenére, hogy június utolsó napját írtuk, sokkal, de sokkal hűvösebb időjárásban volt részünk, mint öt évvel ezelőtt október elején. Egy rövidebb hídon átkeltünk, majd sokáig egy erdős részen haladtunk többnyire emelkedőn felfelé.

2_el_camino_kereszt.jpg

Rögtön az erdei út elején egy fakereszt köszöntötte a zarándokokat "Buen camino, azaz Jó utat!" felirattal. Sokáig meneteltünk felfelé, így szerencsére a hideg időjárás ellenére hamar kimelegedtünk, legalább ennyi előnye volt az emelkedőnek. Több nem nagyon. Amikor a következő fakereszt elénk került, addigra az időjárás is megenyhült, igaz ekkor már majdnem dél körül járt az idő. A kereszt tövében a már szokásosnak mondható lerakott bakancs fejezte be az útját idejekorán. Lassan össze kellene számolnom, hány ilyen letett cipővel találkoztam.

3_el_camino_kereszt.jpg

Talán a hosszú hegymenetnek, talán a fáradtságnak vagy ki tudja minek köszönhetően, de a mai napon nem sokat fotóztam. Úgy haladtunk el Hospital de la Cruz municipal alberguéje mellett, ahol 2011-ben megszálltunk, hogy szinte észre sem vettem. Végre lefelé jöttünk a hegyről és elértük Ligonde települést. Már majdnem a falu végénél jártunk, amikor észrevettük, hogy néhány zarándok pihen az út bal oldalán kialakított árnyas fa alatt. Mi is odaigyekeztünk és legnagyobb meglepetésünkre összecsukható Quechua tábori ágyakat találtunk a lombos fák tövében. Nem bírtam ellenállni a csábításnak és elterültem az egyiken. Meg kell hogy mondjam, nagyon jól esett az a negyedórás vízszintes helyzetű pihenés a terebélyes fák árnyai alatt. Készítettem is egy felvételt a fölém hajló lombkoronáról. :-) 

4_el_camino_lombok_alulnezetben.jpg

Igaz, hogy a környéken csak ez a két fa biztosította az árnyékot, de ezek olyan nagyok voltak, hogy bőven akadt hely alattuk a zarándokoknak. A fák törzse többfelé ágazott, melyekre a kedves vendéglátók hintaágyakat is elhelyeztek, amelyek szintén nagy népszerűségnek örvendtek a peregrinók körében. Hogy, hogy nem, az egyik ilyen hintaágyon egy magyar fiú bóbiskolt éppen! :-) A képen balra látszik Balázs, szemben pedig a nyitott ajtónál lévő kis büfé, ahol donativo alapon lehetett venni kávét, üdítőt, egyebeket. Egyébként itt egy 10 ágyas alberguét is üzemeltettek Fuente del Peregrino néven.

6_el_camino_hintaagy.jpg

Ligondétól még legalább 8 kilométernyi távolság várt ránk mai célállomásunkig változatos terepviszonyok között. Erzsi sokkal pihentebb volt nálunk, hiszen ő a gyaloglását csak Sarriából kezdte, ezért elég jó tempóban haladt, de a mi lábunkban addigra már 700 km fáradtsága szorult. Nekem még mindig a felfelé menet jelentette a szűk keresztmetszetet, márpedig abból ma is volt bőven. Mindannyian a saját tempónkban haladtunk, egymástól kissé elszakadva, így aztán járhattak a fejemben a gondolatok össze-vissza. A világmegváltó és személyes életemet érintő elmélkedések mellett eszembe jutott az is, hogy hiányzik az elektromos fogkefém. :-) Nem tehettem róla, a gondolatok csak úgy szárnyaltak bennem és én hagytam magam tehetetlenül...

Palas de Reihez közeledve egy rekreációs területen haladtunk keresztül, majd az út jobb oldalán megpillantottunk egy alberguét. Hatalmas nagy, újszerű épületet láttunk és mivel nagyon fáradtak voltunk, eldöntöttük, hogy nem megyünk tovább, itt fogunk megszállni. Sokan panaszkodnak arra, hogy az utolsó 100 kilométeren belül milyen nagy a tömeg, de mi ezt nem tapasztaltuk. Legalábbis júniusban nem. Az úton valóban kissé megsokasodtunk, de a szállásokon mindig volt hely, ahogyan itt, Palas de Rei első alberguéjében is. Majdhogynem üres volt a nagy terem, ahol az emeletes ágyak közül csak néhány volt foglalt, bőven válogathattunk még a szabad helyek közül. Sajnos a konyha nem volt felszerelt, de nem is volt főznivaló alapanyagunk, így kimentünk a közeli étterembe, ahol viszont csak fél 8-tól lehetett vacsorázni. Nem akartunk addig várni, inkább szendvicset rendeltünk és milyen jól tettük, mert akkora adagot hoztak, hogy alig bírtuk megenni. Ezután visszamentünk a szállásra és rápihentünk a másnapra.

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr10013534891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.