El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útja

Andrea az El Caminón

El Camino 2016, 28. nap: La Faba - Fonfría - 17,1 km

El Camino zarándokút - 2016. június 27.

2017. november 05. - Andrea az El Caminón

Találkozások új és régi ismerősökkel, állatsereglettel és a tékozló fiúval. Megismertük a complementario fogalmát és végre megérkeztünk Galíciába! :-)

1_el_camino_koves_ut.jpg

Reggel 7-kor már a meredek hegyi út köveit koptattuk. Június végén jártunk és ilyenkor még világosban indulhattunk, de emlékszem, hogy szeptemberben ebben az időben már korom sötét volt körülöttünk. Szerencsésnek éreztem magam, hogy láthattam a felkelő nap sugarait végigsimítani a hegyoldalak domborulatain, mely surlófényeivel még inkább varázslatossá tette a csodás tájat. 

A tájban való gyönyörködés és a felfelé kapaszkodás közben természetesen megéheztünk, ezért megálltunk az első faluban, La Lagunában reggelizni és kávézni. Egyszer csak egy magyar zarándoknő jött oda hozzánk, amint meghallotta, hogy magyarul beszélünk. Nagyon megörültünk egymásnak, főleg, amikor kiderült, hogy ketten vannak, majd kisvártatva a társa is befutott. Bemutatkoztunk egymásnak, aztán rájöttünk, hogy hallottunk már egymásról az úton, de eddig mindig elkerültük egymást. Kiderült, hogy Kati és Zsuzsa üzenetét olvashattuk Rabé de las Calzadas bárjának a falán, melyet le is fotóztam és a 14. napnál írtam is róla. :-)

8_el_camino_la_laguna_albergue.jpg

Elmesélték, hogy ők itt szálltak meg a bár feletti alberguében és éppen induláshoz készülődtek, amikor meghallották a magyar beszédet. Ennek örömére együtt indultunk tovább, útközben beszélgettünk egy kicsit, már amennyire a meredek hegyi úton a levegőt kapkodva lehetett. A táj továbbra is lenyűgözött, hegyek-völgyek, virágos rétek váltogatták egymást, nem hiába szeretem annyira Galíciát! :-)

Aztán elértünk a Galícia határát jelző, felújított, lefestett határkőig, ahol elkattant egy-két fotó...

...majd megörökítettük a bizonyítékot is, hogy mindössze 161 kilométerre vagyunk Santiagótól.

15_el_camino_galicia_utjelzo.jpg

Alig néhány perc múlva fel is értünk a hegytetető legmagasabban elhelyezkedő falujába, a gyönyörű, kelta eredetű O Cebreiróba. Megérkezvén bementünk a templomba, ahol újdonsült német ismerősünkkel, Roberttel is találkoztunk. A templom egyik szegletében több nyelven is elérhetővé tették a Bibliát, köztük magyarul is, mely éppen a tékozló fiú példázatánál volt nyitva és nemzeti színű szalag könyvjelzővel volt ellátva.

Ezután egy kicsit megpihentünk a falut körbevevő kőfalon, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a környező hegyekre és völgyekre. Nem tudtam betelni vele, imádtam ezt a tájat! Ó, Galicia verde! :-)

A kelta eredetű O Cebreiro leginkább az ovális alakú, majdnem földig érő nádtetős házairól ismert. Ma már múzeumfaluként funkcionál és persze sok souvenir bolt, kávézó, bár is található itt, amely kissé turista jelleget kölcsönöz neki, de ettől függetlenül egyedi színfolt az El Camino útvonalán.

Kb. fél 10-ig időztünk O Cebreiróban, miközben elkeveredtünk Katiéktól, így aztán Erikával ketten indultunk tovább. Hogy, hogy nem, de mintha kissé eltévedtünk volna... Nem mondom, szép tájon vezetett az utunk, de egyáltalán nem volt ismerős és rajtunk kívül csak elvétve vetődött arra zarándok, ami egy kicsit furcsa volt. Aztán szerencsére megjelent az ismerős El Camino útvonalát jelző kő a sárga nyíllal és kagylóval, de volt rajta egy eddig nem látott kifejezés, hogy "complementario". Valószínűleg valamiféle alternatív útra keveredtünk, de már nem volt kedvünk visszafordulni, főképp, hogy akkorra már lefelé haladtunk a hegyről.

Már egy órája elindultunk O Cebreiróból, de csak egy koreai és egy másik zarándok gyalogolt ugyanazon az úton, szóval egyre gyanúsabbá vált a dolog, de legalább a complementario jelzőkövek mutatták az irányt, na meg egy út közepére festett sárga nyíl. Csak nem fogunk eltévedni a vége felé! 

34_el_camino_ut.jpg

Szerencsére hamarosan megpillantottuk az előttünk tornyosuló hatalmas zarándokszobrot a San Roque-hágó tetején. Erre már emlékeztem, itt már biztosan jó helyen jártunk. Meg is örökítettem elölről, hátulról, alulról, .. csak éppen felülről nem.

Addigra már jó meleggé vált az idő, kezdtünk kitikkadni. Dél körül járt, amikor elértünk Hospital da Condesa faluba és persze leparkoltunk a helyi bár teraszán a szomjunkat oltani. Galíciában járva természetes, hogy úton útfélen belebotlik az ember marhákba (nem emberi marhákról, hanem valódiakról beszélek), de azon sem lepődtünk meg, hogy a falu összes kutyája odasomfordált hozzánk egy falat tortillát kunyerálni. Volt már szerencsénk bagzós macskákhoz is az utunk során, de kakas (vagy tyúk?) kéregetőnk még nem volt. Eddig a pontig, mert itt aztán a falu összes jószága körénk gyülekezett... :-)

A rövid pihenő után folytattuk utunkat. Elhaladtunk a kis falu templomja mellett, majd bő háromnegyed óra múlva egy igazán komoly kihívásnak néztünk elébe. Útfelújítás címén egy elég hosszú, meredeken felfelé kapaszkodó szakaszt betonoztak éppen úgy, hogy az út szélén mindössze 15-20 cm széles száraz részt hagytak, ahol egyensúlyoznunk kellett, viszont a túrabottal nem tudtunk kitámasztani jobb oldali irányban, mert elsüllyedt volna a betonban. Néhány méteres szakaszon ez nem jelentett volna gondot, de itt hosszú, hosszú lábizompróbáratevő távon keresztül kellett legyőznünk a gravitáció és a beton vonzását. Huhh. Mire felértünk a meredek út tetejére, teljesen készen voltunk, de szerencsére éppen egy bár kerthelyisége várt ránk! :-) Természetesen lehuppantunk a hívogató kerti székekre és mintegy páholyból szemlélve figyeltük a felfelé araszoló zarándokok megérkezését. Amikor felért valamelyikőjük, mindig hatalmas üdvrivalgásba törtek ki, mi pedig megtapsoltuk őket, de némelyik azért eleresztett egy-egy kisebb káromkodást is, amin jót nevettünk. Így ért fel nagy nehezen az ausztrál-kanadai ismerős páros, Sonia és Linda is. :-)

Délután már nagyon melegünk volt és nagyon belassultunk, ezért aznap csak Fonfríáig mentünk. Nagyon jó kis albergue várt ránk, ahol még napozóágyak is szolgálták a kényelmünket a kertben. Igaz, a szobában elég sok ágyat helyeztek el, de hatalmas társalgó, mosógép, bár és tiszta fürdő is tartozott a komforthoz. Csupán enni nem tudtunk vagy nem volt fogunkra való, már nem is emlékszem, mindenesetre vacsorázni átmentünk egy másik helyre.

Útközben a galíciai kutya-macska barátság élő példáját láttuk kifeküdve, békésen... :-)

55_el_camino_fonfria_kutya_cica.jpg

...majd megérkezve a vacsoránk helyszínéül szolgáló bárhoz, újabb ismerősökbe botlottunk. Kasia, a lengyel hospitalera és holland társa ültek a kerthelyiségben! 

56_el_camino_hospitaleros.jpg

Mi is letelepedtünk és jöhetett a Sangria, csak azért, mert megérdemeltük! :-)

57_el_camino_sangria.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr2712975996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2017.11.06. 10:55:06

Nagyon kedvelem Galíciát, már kétszer voltam. És azt tudjátok-e, miért vannak a kavicsok az útjelző kövek tetejére rakva?
Megfejtés: azt mondják a gallegok, azt jelzi, hogy a kelták visszajönnek...