El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útja

Andrea az El Caminón

El Camino 2016, 15. nap: Hontanas - Boadilla del Camino - 29 km

El Camino zarándokút - 2016. június 14.

2017. március 26. - Andrea az El Caminón

Búcsúzás és találkozás egy percen belül, hegyre föl és hegyről le, a magyar pedig minden csatornán jelen volt, személyesen, szóban és írásban is... :-)

1_el_camino_ut.jpg

Hideg reggelen, korán indultunk Hontanasból. Eleinte egy szűk gyalogösvényen haladtunk, de később a Sant Antón felé vezető út utolsó 3 km-es szakaszán aszfalt burkolaton gyalogoltunk, ami elég megterhelő volt a lábainknak. 8 óra előtt értünk a San Antón kolostorhoz és persze befordultunk balra, hogy szemügyre vegyük közelebbről is. Az út egyébként a régi kolostort a templommal összekötő boltíves pillér alatt vezet át, melynek ma már csak a romjai láthatók, de ennek ellenére egy albergue is üzemel belül és állítólag nagyon különleges atmoszférája van. Persze, hogy kíváncsiak voltunk rá! 

A belső udvarra lépve egy asztalkára kihelyezett kancsó víz és poharak fogadták a megfáradt vándorokat. Az asztalon volt még az erre a környékre jellemző T- alakú (Tau) pecsét is, mely a Szent Jakab zarándokút egyik szimbólumává vált. Rögtön pecsételtünk is a credenciálunkba, aztán körülnéztünk egy kicsit. Öt évvel ezelőtt az alberguét csak egy műanyag függönnyel elválasztott helyiség jelentette, ott volt néhány ágy és mellékhelyiség. Ma már felújították, rendes nyílászárókat szereltek fel és kicsit komfortosították a szállást. Ottjártunkkor éppen két fiatal lány búcsúzkodott a hospitalerótól angolul lelkesen, én pedig anélkül hogy hallgatóztam volna elcsíptem néhány mondatfoszlányt.. "I'm so grateful, that was the most exciting night on the camino...! etc." Nem tudtuk, hogy milyen nemzetiségűek voltak, mert az egész társalgás angolul folyt, de nagy ölelgetések, búcsúzások, örömkönnyek kísérték a jelenetet. Mi ezalatt nézelődtünk egy kicsit, nem akartuk zavarni őket, csupán néhány szót váltottunk Erikával, hogy "Csinálsz rólam egy-két képet? Persze, de utána meg te is rólam, oké?"... szóval ilyesmik hagyták el ajkainkat, miközben fotózgattunk, majd egyszercsak a két lány megszólított bennünket: "Csak nem magyarok vagytok?!" :-) Hát erre nem számítottunk! Hello, hello, puszi-puszi, megint ölelkezések és mosolyok ezerrel! Egy pillanat alatt lett a búcsúzásból találkozás, még 5 métert sem kellett hozzá arrébb menniük! Így ismerkedtünk meg Beával és Évivel. :-)

Természetesen együtt indultunk tovább és útközben beszélgettünk egy kicsit. Kiderült, hogy Beatrix győri és egy nappal később indult mint mi, egyébként meg Olaszországban él, Évi pedig sárospataki és csak előző nap kezdte az El Caminót Burgosból. Meg is látszott rajta, hogy még nagyon friss, mert igen gyors tempóban tudott száguldani, szóval hamarosan el is búcsúztunk tőlük, hogy tudjanak a saját tempójukban haladni.

Hamarosan beértünk Castrojerizbe, ahol az egyik bárnál megálltunk reggelizni. Itt persze megint összegyűlt a társaság, utolértük a magyar lányokat, akik szintén betértek ide, de itt volt Sonia és Linda is, akikkel előző nap ismerkedtünk meg. Amint magunkhoz vettük a napi betevő energia pótlásunkat tortilla formájában, összekészülődtünk és folytattuk utunkat, hiszen várt ránk egy meglehetősen kemény hegymenet. Brrrr! :-)

Gyönyörű időben 10 óra körül indultunk neki az előttünk álló kihívásnak. A vakító napsütés ellenére elég erősen fújt a szél, ezért ismét felvettem a már beüzemelt csősálamat, ezúttal is fül- és homlokvédő gyanánt fejpántként használtam. Az előttünk tornyosuló Alto de Mostelares és az oldalán felfelé kúszó gyalogút egyre inkább közeledett, nem volt mit tenni, muszáj volt rajta felkapaszkodni. Azt kell, hogy mondjam, megint nagyobb volt bennem a félelem és kishitűség, mint amekkora feladat volt megmászni. A hegy lábához vezető egyenes szakaszt tovább tartott megjárni, mint a meredek oldalon felfelé araszolni. Mivel nem bírom a hegymenetet, ezért nagyon lassan, a saját kis csiga tempómban, de megállás nélkül fel tudtam menni és még el sem fáradtam annyira. Boldog voltam, hogy leküzdöttem megint egy akadályt és túl voltam a napi legnehezebb etap teljesítésén! Jutalmul a hegytetőn egy árnyékos, szélvédett pihenőhely várt bennünket, amelynek belső falécei tele voltak mindenféle üzenettel a világ minden részéről. Naná, hogy Erika itt is felfedezett egy magyar nyelvűt, én meg jól lefotóztam! :-)

Ahová egyszer felmegy az ember, onnan bizony általában le is kell jönni valahogy. Nos, innen nem is akárhogy vezetett lefelé az út, mert egy szép kis 18 százalékos meredekségű lejtő kanyargott lefelé a völgybe! Fentről még megcsodáltuk az előttünk elterülő széles mezőket, aztán megkezdtük az ereszkedést. Nekem egyébként nem volt különösebb bajom a lejtőkkel, sőt, sokkal jobban szerettem lefelé menni, mint felfelé, de sokaknak meggyűlt a bajuk a lefelé lépkedéssel. Nem mindenkinek bírja a térde a hosszan tartó terhelést, ezért is javasolom a túrabot használatát, én itt is sokat köszönhettem neki.

Szerencsésen leküzdöttük a lejtőt és tovább meneteltünk az időközben egyre melegebbé váló, de még mindig szeles időben. 1 óra körül egy hídon átkelve hagytuk magunk mögött a burgosi provinciát és értünk Palencia tartományba, amely ugyanúgy része a  Kasztília és León autonóm közösségnek, mint a burgosi. Spanyolország közigazgatási tagozódása egy kicsit eltér a miénktől, de hát jóval nagyobb országról van szó, ezért aztán határkőbe és határjelző térképekbe elég gyakran belebotlottunk utunk során. 

Alig egy óra múlva értünk Itero de la Vega településre, ahol megálltunk ugyan ebédelni, de nem akartunk itt megszállni, mert még nagyon korán volt és jó erőben éreztük magunkat. Addigra már szinte teljesen szakítottam a régi utam állomásaival, egyre inkább más településeken álltunk meg, mint öt évvel ezelőtt. Az első 5 napon - nem szándékosan, de valahogy így alakult - kivétel nélkül ugyanazokon a településeken, ugyanazokban az alberguékben szálltunk meg mint régen, de az utána következő 10 állomásból - 2 kivételével - teljesen máshol és ez így volt jó. Új élményekre, új impulzusokra, valami másra vágytam.

29_el_camino_falfestmeny.jpg

Itero de la Vegából még nagyon sokat, több mint kettő, de inkább három órát gyalogoltunk mire elértünk Boadilla del Caminóba. Itt több szállást is jelez a túrakalauz, de az első nem volt szimpatikus, a második nem volt nyitva, a harmadik viszont éppen az az albergue volt, ahol Eduardo a hospitalero! Ezzel a különleges, kedves és nagyon vicces fiúval már 2011-ben is volt szerencsém találkozni, amikor egy hideg reggelen beinvitált bennünket kávézni az alberguébe, így most reménykedtem abban, hogy még mindig itt találjuk, s főleg abban, hogy lesz még hely a szálláson. Amikor beléptünk a meseszerűen kialakított kertbe, nagyot dobbant a szívem, az előtérbe lépve pedig pont ott volt Eduardo, aki rögtön úgy fogadott bennünket, hogy "Ungaro"! Talán láthatta a címert a hátizsákomon, mindegy is, de nagyon jól esett. Nagyon kedves volt megint és rögtön intézkedett, hogy két alsó ágyat kapjunk. Az emeleten volt a szobánk egy idősebb olasz házaspárral együtt, ahol Erika sas szeme megint észrevett egy gyöngyszemet, amit magamtól biztosan nem sikerült volna, a horgolt lámpaernyőt. :-)

Fürdés és mosás után kiültünk a kerti teraszra, ahol nagyon sokan töltötték az időt, pihentek, relaxáltak. Sok ismerős arcot fedeztünk fel, addigra már elég kiterjedt zarándok társaság ismerte egymást többé kevésbé, akikkel hol itt, hol ott, időről időre összefutottunk. Eduardo a vacsoránál is nagyot alakított, mindenkihez volt néhány vicces megjegyzése és beszélt az adott zarándok anyanyelvén egy keveset. Nekünk is mondott pár magyar szót, ami már önmagában is jól esett nekünk, de ahogy mondta és amilyen gesztusokkal beszélt, azt sajnos nem tudom átadni, azt látni kell! Muchas gracias, Eduardo! :-)

37_el_camino_boadilla_szobor.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr3612359811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.