El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útja

Andrea az El Caminón

El Camino 2016. - 1. nap, Párizs - Saint Jean Pied de Port

El Camino zarándokút - 2016. május 30.

2016. október 30. - Andrea az El Caminón

Utazás az El Camino kiindulópontjára. Szálláskeresés, becsekkolás, ráhangolódás.

1_saint_jean_pied_de_port.jpg

Ahhoz képest, hogy több mint tíz órán keresztül utaztunk az éjszakai vonattal Párizsból, egészen frissen ébredtünk, sokkal rosszabbra számítottam. Majdnem teljesen végigaludtam az utat és amikor felébredtem, a vonat már félig üres volt. Elmajszoltunk egy-két agyonlapított szendvicset és fél 9-kor begördültünk Bayonne városába. Az időjárás meglehetősen borús volt, vészjósló felhők tornyosultak az égen. Nem baj - gondoltam - inkább ma essen, mint holnap.. 

Amikor leszálltunk a vonatról, nagyon jó érzés volt ismét látni a vasútállomás óratornyát és az ismerős helyszínt. Mintha csak tegnap jártam volna itt, pedig 5 év telt el azóta. Meg akartuk venni a Saint Jean Pied de Portba tartó vonatra a jegyet, de az automata csak bankkártyával működött, azt pedig nem szerettük volna használni. A jegypénztár 9 órakor nyitott, addig várnunk kellett. Közben kint eleredt az eső. Az állomás oldalán kívülről volt egy konténeres WC, az nem volt valami szuper tiszta, de mit várjunk egy vasúti klotyótól. A peronon szóba elegyedtem egy helyi nővel, aki elmondta, hogy holnapra is esőt ígértek az időjósok. Nem akartam elhinni! A legelső, legkeményebb napon eső?! Na mindegy, nem akartam ezzel foglalkozni, úgysem tehettem ellene semmit. 9-kor pontosan nyitott a pénztár, megvettük a jegyeket a 11 órakor induló vonatra. Az indulásig bőven volt még időnk, így kimentünk az állomásról és elsétáltunk a hídig. Akkor éppen elállt az eső, de a folyó felett iszonyatosan fújt a szél, ezért visszafordultunk és leültünk egy kávézó teraszán.

Mialatt ott ücsörögtünk és kortyolgattuk a kávét, egyre több hátizsákos zarándokot láttunk elhaladni előttünk és amikor visszamentünk az állomásra, már egész szép számmal várakoztak a vonatra. Végre megérkezett a kellemes, egy kocsiból álló kis szerelvény és felszállhattunk rá. A jegyet még a peronon lévő jegykezelő automatában kellett érvényesíteni, de szerintem az sem lett volna baj, ha elmulasztjuk, mert nagyon barátságosak voltak a kalauzok. A vonat nem volt tele, mindenki kényelmesen elfért és végre elindultunk Saint Jean Pied de Port (SJPP) felé. Nagyon szép tájakon suhantunk, ízelítőt kaphattunk a hegyek-völgyek változatos domborzati viszonyaiból. Egy szép kis folyócska kísért bennünket végig, amely mentén itt-ott kisebb települések és legelő birkacsordák váltogatták egymást. Alig egy óra múlva megérkeztünk SJPP-ba. Ugyanaz az épület, ugyanaz az utca, minden ugyanolyan, mint 5 évvel ezelőtt, csak az időjárás volt más.

Ismét elkezdett csepegni az eső, így szedtük a lábunkat a zarándokiroda felé és felavattuk az esővédő zsákot meg az esőkabátot is. A zarándokirodában beregisztráltunk és kiváltottuk a credencialt. Kaptunk részletes szálláslistát (ezt majd hamarosan feltöltöm) és kiválaszthattuk a kagylót is. Úgy érzem, hogy az eddigi legszebb kagylót sikerült kiválasztanom, legalábbis nekem nagyon tetszett! A kagylót felkötöttük a hátizsákunkra, így már az is tudhatta, hogy mi járatban voltunk, akinek ez eddig nem lett volna egyértelmű. :-) Elindultunk tehát SJPP szűk főutcáján megkeresni a szállásunkat, ahol addigra minden utcakő csupa nedves és csillogó volt már.

Még otthon megfogadtam, hogy nem akarom állandóan összehasonlítgatni a régi utam emlékeit a jelenlegivel, hanem teljesen átengedem magam az új élményeknek. Sőt, kifejezetten az volt a szándékom, hogy ha lehet, akkor ne ragaszkodjak ugyanazokhoz a szállásokhoz, hanem majd az út eldönti, hogy éppen hol fogok megállni. Ennek ellenére már az első napon ugyanazt az alberguét kerestük fel, aztán még később is jó néhány napig, de ennek megvolt az oka. A lányokkal megbeszéltük, hogy SJPP-ban ugyanabba az alberguébe megyünk, mint régen, mert az viszonylag olcsó és közel van a városkapuhoz, ahol majd reggel elkezdjük a nagy menetelést. Így is történt, végigmentünk a főutcán és az utca végén jobbra fordulva egyből megtaláltuk a Rue Zuharpeta 3. címen lévő alberguét. Már 1 óra körül odaértünk, de a szobát csak 14 órától lehetett elfoglalni, ezért a lenti kisvendéglő fedett teraszán lazultunk a nyitásig. 2-kor végre becsekkoltunk, kifizettük a 12,50 eurót a szállásért - ami az ottani árakhoz képest elég barátinak mondható - és felmentünk a szobába. Na akkor azért egy kicsit összeszorult a gyomrom az emlékektől...  Újra ott voltam ugyanabban a szobában, ahonnan 5 éve életem egyik meghatározó útjára léptem. Kimentem a teraszra, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a Pireneusokra és barátkoztam a másnapi hegymenet gondolatával. :-)

Ha olvastátok a 2011-es El Camino útinaplóm 1. napját, akkor emlékezhettek rá, hogy sikerült eltévednünk rögtön a gyaloglás legelején és alig találtuk meg a városból kivezető utat. Nos, ennek apropóján, illetve ezt elkerülendő a cuccainkat éppen csak ledobtuk a szobába és elindultunk egy rövid felfedező körútra, hogy ne kelljen másnap reggel megint bolyongással kezdeni a napot, hanem pontosan tudjuk az irányt. A mai napig nem értem, hogyan tévedhettünk el 5 évvel ezelőtt, mert a városból kivezető út ott volt tőlünk 100 méterre! :-) Csupán balra kellett fordulnunk és végigmenni a városfal mentén a városkapuig... (Porte d'Espagne).

Elmentünk még a helyi szupermarketbe vacsorának valót venni és körülnéztünk egy kicsit a városban, de az időjárás egyre pocsékabb lett, esett az eső és hideg szél fújt, így hamar visszamentünk a szállásra. A szobába sokáig nem szállásoltak el mást, aztán később jött egy francia nő és három olasz, de több ágy is üresen maradt. Ezt jó előjelnek tekintettem, mert úgy gondoltam, hogy ha itt nincs teltház, akkor később sem lesz tömeg az úton. Valójában még a csúcsidő előtt voltunk, hiszen május 30-án sokan nem tudják még kivenni a szabadságukat illetve az egyetemisták is inkább júliusban és augusztusban járják az utat. Bízhattunk tehát a zavartalan és szép zarándoklatban, a körülmények legalábbis erre engedtek következtetni. Már csak az időjárással kellett volna ezt megbeszélni... Mindenesetre még akkor ott délután kinyitottam a túrabotomat, ha már a repülőtéren oly nehezen sikerült összecsuknom, nehogy ezzel kelljen másnap reggel szenvednem. Meglepő módon elsőre sikerült, így minden készen állt a másnapi induláshoz. Hű, de izgi lesz! :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr5211913891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.