El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útja

Andrea az El Caminón

El Camino 2016. - 2. nap, Budapest - Párizs

El Camino zarándokút - 2016. május 29.

2016. október 24. - Andrea az El Caminón

Öt év után újra elindultam az El Caminóra, újra a francia útra és megint Párizson keresztül. Tartsatok velem, jó lesz! :-)

1_parizs.jpg

Amióta 2011 őszén először megjártam az El Caminót, azóta vágytam vissza. Annyi csodálatos élményben volt részem, hogy valamilyen módon mindig kapcsolatban maradtam az úttal, nem tudtam és nem is akartam elszakadni tőle. Azóta voltam önkéntes zarándokfogadó, megjártam a portugál út egy szakaszát, írogattam a blogra is kisebb nagyobb rendszerességgel, de a francia utat csak idén volt lehetőségem újra megjárni. Nagy izgalommal készülődtem, kíváncsi voltam, hogy milyen emlékek jönnek majd elő, mennyiben lesz más, milyen kihívásokat tartogat az út számomra és milyen élményekkel térek majd haza. Fogadjátok hát szeretettel a több mint 1 hónapig tartó utam részletes naplóját, melyet igyekszem hasznos és praktikus információkkal megtölteni, sok-sok szép fotót is felteszek majd, lesz elmélkedés és rácsodálkozás is néha, de móka és kacagás is. :-)

Ahogy 2011-ben, úgy most sem egyedül indultam el, hanem a kiutazás erejéig szövetkeztünk hárman, hogy legalább a repülőn és a vonaton ne legyünk egyedül, aztán a gyaloglást már mindenki a saját tempójában intézi. Egyszer találkoztunk személyesen az indulásig, de utána már csak emailen tartottuk a kapcsolatot, egyébként nem ismertük egymást azelőtt. Jobban mondva Erikával közösen részt vettünk egyszer a Szent Jakabosok által szervezett ún. beavató túrán az indulás előtt két héttel, ott nagyjából kiderült, hogy hasonló tempóban haladunk, de nem akartunk előre semmilyen kötöttséget a másikra ráerőszakolni. Megbeszéltük, hogy az egyik hátizsákot feladjuk csomagként és ahhoz hozzáfóliázzuk a három pár túrabotot, így nem lesz gond a repülőgépen.

Kora reggel 6 óra körül indult a gépünk Párizsba, így alig, hogy este lefeküdtem, hajnal 2-kor keltem, mivel 3-ra rendeltem a lakásom elé a reptéri transzport buszt. Eljött hát az indulás ideje és én természetesen addig piszmogtam a csomagolással, hogy nem maradt időm a teleszkópos túrabotom összeszerelésére... Jól kezdődik! - gondoltam, de aztán megnyugtattam magam, hogy majd a reptéren összecsukom egy laza mozdulattal a botot. Na ez nem sikerült. Ott álltam már a reptéren egy pár kinyitott 110 cm-es túrabottal, ami annyira meg volt szorulva, hogy meg sem mozdult. Hogy fogom majd így a hátizsákhoz fóliázni? - tanakodtam, aztán nem volt mit tennem, meg kellett kérnem a transzport buszok sofőrjeit, akik épp ott szürcsölgették a reggeli kávéjukat, hogy ugyan már, legyenek szívesek és tekergessék meg a botomat, mert az én gyenge kis kacsóm nem bírt vele. Na ők sem. Így történt, hogy kora hajnalban a Liszt Ferenc repülőtér összes sofőrje az én túrabotommal küzdött és már presztízskérdést csináltak belőle, hogy ki lesz a legmenőbb macsó, aki végre össze tudja csukni a botot. Nem semmi kezdés volt, de végre sikerült és én boldogan, felszabadulva indultam megkeresni másik két útitársnőmet a zsúfolt reptér forgatagában. Huhh, az első akadály leküzdve.. :-)

Szerencsésen megtaláltuk egymást, becsekkoltunk és már mehettünk is a gép felé. Erika, Alex - aki egyébként Alexandra, de mi csak így hívtuk - és én éppen a beszállásra vártunk, amikor egy magyar lány megszólított bennünket és megkérdezte tőlünk, hogy vajon mi is a caminóra megyünk-e. Elég egyértelmű volt az öltözékünkből és a hátizsákomon lévő sárga nyílból következtetni, de kiderült, hogy Gabi szintén a francia utat készült megjárni. Amikor megtudta a nevemet és felismert a blogról, nagyon megörült nekem! Olyan jó érzés volt! :-) Azt mondta, hogy az én blogomból készült az útra.... Valamit biztosan nem jól csináltam ezek szerint, mert szegény Gabi alig volt 45 kiló és egy 11 kilós hátizsákot cipelt, holott maximum a testsúlyunk 10 százaléka lehet a hátunkon, ez alapszabály! Úgy látszik ezt nem hangsúlyoztam eléggé, szóval itt újra megteszem, mert nagyon fontos. A nagy felismerés örömére készítettünk is egy fotót Gabiról, aki épp Erikával látható a repülőgép előtt, utána meg én integetek nekik.

Az éjszaka nem sokat tudtam aludni, amit a repülőn bepótoltam rendesen, mert végigaludtam az utat. A párizsi reptéren épp Erika túrabotokkal megtűzdelt és befóliázott hátizsákjára vártunk, amikor előkerült még egy olyan magyar lány, aki szintén a caminóra tartott. Olgi és Gabi azonban tőlünk eltérően nem az éjszakai vonatra vettek jegyet, hanem már a délután 2-kor induló TGV-vel száguldottak Párizsból Bayonne felé, így tőlük elbúcsúztunk, nekünk azonban volt még jó pár óránk, hogy Párizsban körülnézzünk egy kicsit. A Ryanair gépek persze nem a városhoz közeli reptereken szállnak le, hanem jóval távolabb, így potom 17 euróért és másfél óra alatt bent is voltunk a városban a reptéri busszal. A busz egészen a Porte Malliot metróállomásig vitt be, de rövid tanakodás és térképböngészés után eldöntöttük, hogy nem veszünk metrójegyet, hanem gyalog vonulunk végig a városon, elvégre úgyis be kell melegíteni. Célba vettük a Diadalívet és csak azon drukkoltunk, hogy ne essen az eső, mert elég borús volt az ég.

Megnéztük a Diadalívet elölről, hátulról, alulról, csak éppen felülről nem, pedig oda is fel lehetett volna menni 10 euróért. Vasárnap délelőtt volt és rengeteg turista hömpölygött az utcákon. Tovább indultunk a Camps Élysées-n és marhára élveztük, hogy a híres sugárúton bandukolunk. Megéheztünk. Természetesen volt még otthonról hozott szendvicsünk, de nehogy már azt együnk a croissant hazájában, keressünk egy pékséget, de íziben! Na azt nem találtunk, ellenben egy McDonalds-ot igen, így történt tehát, hogy a Champs Elysées-n egy McDonalds portálüveges előterében, kilátással a sugárút forgatagára friss croissant és kávé mellett pihentünk egy kicsikét. :-)

Ezután tovább indultunk, majd az Eiffel-tornyot vettük célba. Átmentünk a Szajna felett egy hídon, ami tele volt szerelem-lakatokkal. Mire megérkeztünk a toronyhoz az idő egyre pocsékabb lett és apró szemekben elkezdett esni az eső. Kicsit ámuldoztunk a lenyűgöző építészeti különlegesség alatt, aztán tovább haladtunk a Szajna partján.

Elsétáltunk az arany díszítésű Pont Alexandre III. híd mellett, ahonnan egy pillantást vetettünk az Invalidusok épület-komplexuma felé, ahol Napóleon és családja nyugszik, majd a Nemzeti Könyvtár épületét is szemügyre vettük, persze csak kívülről.

Az eső néha apró szemekben esett, aztán elállt, mi pedig elég fáradtak voltunk már, mire a Notre-Dame-hoz értünk. Itt is rengeteg turista tolongott, de sikerült rálelnünk a Zero Point szimbolikus helyre, meg is örökítettem az utókornak mindhármunk lábát, ez a kép látható a poszt elején. A cipőink soha többé nem lesznek olyan tiszták már, mint amilyenek ekkor voltak még... :-)

Erikának nagyon tetszettek a párizsi erkélyek, így hát le is fotóztam egy szép házat a Notre-Dame mellett. Persze nem biztos, hogy felfigyeltem volna az erkélyekre ha ő nem szól, de hogy mennyire el tudtam menni a részletek mellett, az csak később derült ki az úton... :-) 

25_parizs.jpg

Ezután megkerestük a Sainte-Chapelle gótikus kápolnát, melyre angol tanárom hívta fel a figyelmem és a lelkemre kötötte, hogy ha Párizsban járok, akkor mindenképpen keressem fel. Meg is találtuk, de olyan hosszú sor várakozott, mi pedig addigra már nagyon fáradtak voltunk már, hogy ide sem mentünk be. Hiába, Párizsra nem elég egyetlen délután. A kápolna egyébként arról híres, hogy hatalmas színes üvegablakai vannak, melyek különösen napfényben nyújtanak felejthetetlen élményt. Ezt egyébként onnan tudom, hogy azóta virtuálisan bejártam a a kápolnát a google map segítségével belülről. :-) 

Párizs nagyon izgalmas, csodálatos város! A fantasztikus építészeti remekművek, történelmi és kulturális élmények mellett meglepő kreatív design elemekkel is találkoztunk. Néhányat lefotóztam a teljesség igénye nélkül. 

Már-már úgy mozogtunk, mint a pingvinek, ami egyébként végig jellemző stílusjegyünkké vált az egész caminón. Itt az első nap talán érthető is volt, hogy kimerültünk a nagy városnézésben, hiszen semmi edzettségünk nem volt még és ennek ellenére hősiesen cipeltük egész nap a 8-10 kilós hátizsákunkat a szemerkélő esőben. Kezdett esteledni, így búcsút intettünk Párizsnak és a Szajna mentén elvánszorogtunk az Austerlitz pályaudvarra, ahonnan az éjszakai vonatunk indult este 10-kor. 

34_parizs.jpg

Bőven időben értünk a pályaudvarra, volt még majdnem két óránk az indulásig, de legalább addig is le tudtunk ülni a padokra és pihentünk. A vonatot csak indulás előtt fél órával tolták be, már alig vártuk, hogy felszálljunk és aludjunk egyet. Végre elindultunk és kényelembe helyeztük magunkat. A jegyrendelésnél szándékosan nem couchette kocsiba vettünk jegyet, mert megnéztük videón és elég szűknek tűnt a 6 hálóhelyes fülke. Nekem teljesen megfelelt a lábtartós, hátradönthető ülés, elég kényelmes volt, pedig eleinte tartottam tőle, hogy vajon mennyire fog megviselni a 10 órás út. Szerencsére annyira fáradtak voltunk, hogy nagyon hamar elaludtunk és én végigaludtam az egész utat, majdnem Bayonne-ig.

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr4611832233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.