El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útja

Andrea az El Caminón

Portugál Camino 2. nap: Rates - Portela (25,3 km)

Camino Portuguese - 2015. augusztus 24.

2015. december 27. - Andrea az El Caminón

A nedves ruhák reggelét bakancs- és zokniszárítás, majd leégés követte, este pedig a csapatépítés túrabottal című programmal zártuk a napot. :-)

1_portugal_camino.jpg

A reggel azzal kezdődött, hogy a kiteregetett ruhák baromira nem száradtak meg és emiatt ott tépelődtem a vizesblokk folyosóján. Az sem okozott túl nagy örömöt, hogy a bakancsom még mindig nedves volt kívül, de az újságpapírnak köszönhetően legalább belül száraznak tűnt és hát leginkább ez a lényeg. Ahogy próbáltam visszapakolni a hátizsákomba és felaggatni rá a nedves ruhákat, rájöttem, hogy nagyon útban van a két műanyag tányér. Úgy döntöttem, hogy nem küzdök velük, inkább szépen kivittem a konyhába és ott hagytam őket, így hát már az első nap megszabadultam a terjedelmesebb cuccaim egy részétől.

A szobában már majdnem mindenki elment előttem, de én szokásomhoz híven nem kapkodtam. Ahogy elindultam a még mindig nedves úton, eszembe jutott, hogy a túrabotomat megint nem állítottam a normál magasságra, mert jól elfelejtettem. Újra csak a kétharmad részig nyitott törpe változattal bandukoltam, de ez engem cseppet sem zavart. :-) Az ég eleinte felhős volt, de legalább nem estt, ezért a napszemüveg, napkalap és naptej emiatt a hátizsákban maradt, nem volt rá szükség. Úgy nagyjából 7 km legyaloglása után már igencsak megéheztem, amikor a Pedro Furada falu bárjában egy olyan hatalmas szendvicset tettek elém, hogy alig bírtam megenni. Isteni finom volt, tele sajttal, sonkával, friss paradicsommal. 

A reggeli felhők kezdtek feloszlani és a nap is egyre melegebben sütött. Megálltam egy kis kápolna előtt, ahol kicsit levettem a zoknimat, hogy száradjon a nedves bakancsommal együtt. Nem akartam vízhólyagot, inkább pihentem egy negyed órát.

Felfrissülve indultam tovább és ma már sokkal több zarándokkal találkoztam. Valószínűleg előző nap azért voltak kevesen az úton, mert az első napot sokan az óceán partján járták meg, ami Rates előtt, Arcosnál csatlakozott a központi útba. Már a második visszafelé irányba haladó zarándokkal futottam össze, ami egy kissé szokatlannak tűnt, de mint kiderült, többen is gyalagoltak Santiagóból Fatimába. Egy csokibarnára sült  brazil srác például Franciaországból indult, Santiagót és Finisterrát megjárva fordult Fatima felé. Váltottunk pár szót, aztán mentünk tovább a magunk útján. Mindkét irányban nagyon jól jelzett gyalogutak segítettek a tájékozódásban a még mindig többnyire kőburkolatú úton, de talán egy picit több volt már a földút is. Hamarosan elérkeztem  Barcelos városhoz, ahol a híd mindkét partján szépen nyírt sövényekkel tüntették fel a a város nevét.

Barcelosban lépten nyomon hatalmas kakasokba botlik a gyanútlan zarándok. :-) A barcelosi kakas legendája hasonló, mint a francia úton Santo Domingo de la Calzada városában fennmaradt történet, vagyis az ártatlanul elítélt zarándok és az ítélő bíró tányérjában életre kelt sült kakas esete... 

18_portugal_camino.jpg

A kakas után átsétáltam a városon. Barcelos nagyon kedves, élhető város, de én egyáltalán nem vágytam akkor nagyvárosra. Eldöntöttem tehát, hogy nem maradok ott, mivel éreztem annyi erőt magamban, hogy lesétáljak még 7 km-t.

Mindenesetre egy kávézóban ittam egy fincsi kávét és ettem egy sonkás péksütit, aztán feltöltődve indultam tovább. Egy kicsit elbizonytalanodtam, mert pár száz méteren belül nem találtam jelet, de aztán egy körforgalomnál rátaláltam a nyílra, sőt egy hatalmas Szent Jakab és kagyló táblára. A feliratot nem is igazán értettem: "Barcelos no caminho Portugués de Santiago."

Később aztán nem volt camino jelekből hiány... A mediterrán éghajlathoz híven itt is fekve kérődző, sziesztázó tehenek és kecskék repítettek nosztalgikus hangulatba, mint anno Spanyolországban. :-)

Aztán vissza a kőkemény realitásba. Előttem és körülöttem mindenütt kő, kő, kő. Kőburkolatú út és kétoldalt felhalmozott kőágyás. Atyaég! Szerencsére ezután egy kellemes ligetes rész jött eukaliptusz fákkal, na meg persze egy kiadós emelkedővel, hogy ne bízzam el magam. Köszi! :-)

Közben persze a nap is kisütött, de addigra már nem volt erőm elővenni a napszemüveget és a napkalapot, az utolsó kilométereket már elég szenvedősen tettem meg. Természetesen jól le is égtem. :-) Az összes nap elleni védőfelszerelésem ott vihorászott a hátizsákomban, ha-ha-ha.

34_portugal_camino.jpg

A szenvedésekért egy nagyon szép új albergue lett a jutalmam Portelában! Carlos (a végén s-sel és nem sz-szel) egy igazi portugál hospitalero, nagyon kedvesen körbevezetett a házban és megmutatott minden helyiséget. Később befutott a két német lány, Sarah és Caroline is. Érdekes, hogy utánam értek be, pedig ők gyorsabb tempóban haladtak, de azt hiszem Barceosban elidőztek egy kicsit. Itt volt Nicolas és Dominik meg a holland házaspár, William és Anita is, szóval megint együtt volt a tegnapi csapat! :-) Ezen a napon megismerkedtünk még egy nagyon szimpatikus öttagú német családdal is. Jonathan és Lenka hozzám hasonló korúak voltak, akik együtt járták a portugál utat három 15 és 20 év körüli fiaikkal. Nagyon szimpatikusak voltak és úgy tűnt, hogy a németek szerették a magyarokat. Legalábbis velem rendkívül barátságosak voltak. :-)

Carlos hospitalero sajnálkozva közölte, hogy a faluban aznap zárva tartott az étterem, de aggodalomra semmi ok, lehetett rendelni kétféle menüből, amit egy távolabbi étteremből este 7-re kiszállítottak az alberguébe. Halfilét rendeltem rizzsel és salátával, mindezt 5 euróért és akkora adagot kaptam, hogy alig bírtam megenni! A szépen felújított albergue társalgójában ücsörögve eszembe jutott a kétharmadig nyitott túrabotom. Megkértem a német fiúkat, hogy segítsenek teljesen kinyitni a teleszkópos beragadt hiper-szuper lengéscsillapítós meg mittudoménmilyen karbonszálas túrabotomat. A fiúk nagy lelkesedéssel vetették rá magukat a feladatra és csapatmunkában szorgoskodtak az ügyön. Az egyiket William ügyesen kitekerte, de a másik csak nem akarózott megmozdulni. Aztán az összehangolt munkafolyamat akképpen zajlott, hogy Dominik keresett az interneten egy harapófogó képet, mert nem jutott eszébe ez a szó angolul, portugálul meg még úgy sem, majd ezt a képet megmutatta Carlosnak, aki készségesen perdült-fordult és máris hozott egy harapófogót. Ezzel Nicolas teljesen szétszedte a botot, amitől kissé frászt kaptam, de aztán össze is rakta és a lényeg, hogy sikerült normál magasságra kinyitni mindhárom részét. Hurrá! Sikerült az egész alberguét megdolgoztatnom, de legalább másnap már igazi túrabottal kelhetek majd útra! :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr568144908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.