El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útja

Andrea az El Caminón

Portugál Camino - 1. nap: Utazás - Lisszabon - Porto

Camino Portuguese - 2015. augusztus 22.

2015. október 11. - Andrea az El Caminón

Vonat, metró, villamos, tömeg, aztán előkerültek a színes ceruzák, a nap végén pedig még egy üveg bor is. Ráadásul az is kiderült, hogy a mangalica nem is olyan híres. :-) 

Reggel 7-re állítottam be a telefonomat, de majdnem egy órán keresztül nyomkodtam le a szundit, alig tudtam felkelni. Bepakoltam a hátizsákba és hamar elhagytam a szállást, hogy lássak is még valamit Lisszabonból, hiszen fél 12-kor indult a vonatom Portóba. Azon az útvonalon bandukoltam álmosan, ahol előző este is, így nappali világosságban láthattam a Szent György várat, na és persze azt is, hogy milyen magasan áll. El is döntöttem, hogy én ugyan fel nem mászok oda, elvégre a vonatot is el kell érni. Jó kifogás... :-)

lisszabon_1.jpg
Ahogy lépkedtem, megint csak feltűnt, hogy milyen sokféle, szép díszburkolat fedi a járdákat és tereket, persze szigorúan apró kövekből egymáshoz illesztve. Újra áthaladtam az Arco da Augusta alatt, majd kiléptem a hatalmas térre és lesétáltam a folyópartig. Lisszabon a Tajo folyó torkolata mentén fekszik, de ebből a nyűzsgő, érdekes városból sajnos csak egy picike részt láthattam, az viszont nagyon tetszett. 

A vonatindulás előtt még meg akartam keresni a katedrálist is hogy kiváltsam a credencialt, amire otthon már nem maradt időm. Nem is volt túl messze, mindössze egy kisebb emelkedőt kellett megmásznom, ha már a Szent György várra nem voltam hajlandó felcaplatni. Már meg sem lepődtem azon, hogy a katedrális előtt is járt az apró kis villamos. Neki bezzeg nem jelentett akadályt semmilyen domb, hegy, kanyargós szűk utca, mindenhol ott csilingelt a cuki kis csinga. Én persze gyalogosan másztam fel a Sé katedrálishoz, ami kívülről nem nyűgözött le túlzottan, de nem akarom megbántani szegényt. Ahogy beléptem, rögtön meg is találtam jobbra a zarándok útlevél kiváltó helyet. Visszalapoztam a regisztrációs névsorban, de nem láttam egyetlen magyar nevet sem az elmúlt napok bejegyzéseinél. Ez kicsit furcsa volt, de nem foglalkoztam vele túlságosan, mert azt gondoltam, hogy biztosan azért nincsenek itt regisztrálva magyarok, mert már otthon is ki lehet váltani a credenciált vagy esetleg Portóból indulnak a legtöbben. Ahogy körbe sétáltam a katedrálisban, egyszercsak egy hátizsákos zarándokot vettem észre, akivel összeakadt a tekintetünk. Mindketten tudtuk, hogy mi járatban voltunk ott, így hát egymásra mosolyogtunk és köszöntünk annak rendje módja szerint, hogy "hola, hola!". A srác megkérdezte tőlem, hogy "where are you from?", mire én "Hungary", erre ő "akkor te vagy az Andrea?" :-) Na, erre leesett az állam! Tessék, itt van az első magyar, akit alig pár perce hiányoltam! De honnan tudta a nevem?

Nagyon megörültünk egymásnak, főleg azután, amikor Milán közelebbről is bemutatkozott. Kiderült, hogy előző nap ugyanazzal a géppel érkeztünk és ő annak a társaságnak az egyetlen tagja, akiknek le kellett mondaniuk az utazásukat és emiatt nem tudták a túrabotomat berakni a csomagjukhoz. Közülük csak Milán tudott elindulni, majd azt is elmesélte, hogy neki ez már a 7. igen, a hetedik caminója! Nagy respect ezúton is! Együtt indultunk el az úton, az első lépéseket tehát egy magyar zarándokkal tettem meg! :-) Az első sárga nyíl a katedrális bejáratától jobbra lent található (ha szemben állunk a katedrálissal), amit persze elfelejtettem lefotózni, mert annyira megörültünk egymásnak. Később azonban ezt kompenzálandó a Fatima és Santiago irányába mutató dupla nyilat lefotóztam. Egyébként végig jelzik a Fatimába vezető utat is kék nyíllal, értelemszerűen Portótól már visszafelé, a sárga nyíllal ellentétes irányban. Sajnos pár száz méterre ezután el kellett búcsúznunk, mert Milán Lisszabonból járta az utat, nekem viszont el kellett érnem a vonatomat és még megkeresni a pályaudvart. Még egy kávéra sem tudtunk leülni, mert nem volt egyetlen szabad asztal sem a közeli kávézók teraszán, de majd bepótóljuk legközelebb. Remélem, Milán szerencsésen beért azóta Santiagóba!

Ahogy bandukoltam, lépten nyomon kék-fehér csempés házak mellett haladtam el. Most először fotóztam le egy azulejo burkolatú épületet, de később még nagyon sokat láttam belőlük, hiszen Portugália jellegzetesen híres a kontúros mintázattal kidolgozott, mázas csempe borítású építészetéről. Nagyon könnyen megtaláltam a Santa Apolonia pályaudvart, csak egyenesen mentem tovább. A vonatra felszállva megint becsaptak a fényes kövek, mert azt hittem hogy szakad az eső és attól nedves a talaj. Persze miután rájöttem, hogy a fedett vasútállomás peronját figyeltem a vonatablakból, tudatosult bennem, hogy megint az apró kövek okozták az optikai csalódást.

A vonaton minden ülőhely megtelt, gyakorlatilag minden jegyet eladtak. Még jó, hogy otthonról időben lefoglaltam a jegyet, ráadásul akciósan 15 euróért. A vonat pontosan indult fél 12-kor, nagyjából 3,5 órás út állt előttem. Porto Campanha végállomáson szálltam le, ahol az információs ablaknál rögtön kértem is egy Porto térképet. Ezt javaslom mindenkinek, mert sokkal egyszerűbb így a tájékozódás, sőt, Lisszabonban már rögtön a repülőtéren érdemes kérni térképet. Ezeket mindenhol ingyen adják, nagyon hasznos segítőtárs! Még megkérdeztem, hogy merre van a metró, mivel nem láttam semmilyen eligazító piktogramot az állomáson. Hát persze, hogy ott volt előttem! Az állomásról kilépve jobbra egy hatalmas épület áll a tetején Terminal felirattal, na annak az alján van a metró. Kis segítséggel meg is vettem a metró jegyet a Senora da Hora állomásig 1,90 euróért, majd felszálltam a metróra. Itt nem olyan beléptető rendszer volt, mint Lisszabonban, mert nem kapukon kellett bemenni, hanem egy oszlop tetején volt a jegykezelő masina, abba bedugva kellett a jegyet érvényesíteni, leszálláskor pedig nem kellett újra lecsippantani, nem voltak kapuk sem. Hamar indult is a metró, nem gondoltam, hogy Porto ilyen nagy város! Amikor megérkeztem a Senora da Hora állomáshoz, alig tudtam leszállni, mert fiatal focidrukkerek tömege éppen oda akart felszállni, ahonnan én le. Hiába, szombat délután Portóban is zajlott az élet! És akkor még nem is voltam a belvárosban! Végre sikerült kipréselnem magam a drukkerek gyűrűjéből, majd elindultam megkeresni az alberguét.

A metró vonalára merőleges kis utcán kellett végig gyalogolnom, majd amikor már azt hittem, hogy eltévedtem, egyszer csak előkerült az ismerős jel, a kagyló és a sárga nyíl! :-) Becsöngettem és egy kedves hospitalera nyitotta ki a kaput. Kedvesen beinvitált, már vártak! Előzőleg emailen jeleztem az érkezésemet, így már a nevemet is tudták, jó érzés volt... A kedves házaspár férfi tagját Abelnek hívták, aki jól beszélt angolul, így nem volt gond a kommunikáció. Elővettem a credenciálomat, miközben hellyel kínáltak, de pecsét helyett egy fa dominós dobozból egy halom színes ceruzát borított az asztalra Abel, majd ráérősen kihegyezte egyiket másikat. Nem tudtam elképzelni, hogy mire készül, közben meg kedvesen beszélgettek velem. Elmondták, hogy rajtam kívül csak egy vendégük van, egy francia zarándok, de ő most épp elment a városba körülnézni. Ha nem gond, akkor ők most hazamennének - ott laktak a szomszéd házban - de adnak nekem is kulcsot és nyugodtan menjek el én is a városba. Mialatt ezt megbeszéltük, Abel elkezdett rajzolni a credenciálomba! Ebből mi lesz? Nos, a végeredmény a hospitalero által egyedileg alkotott "pecsét"! Fantasztikus, erre nem számítottam! Jól indult az utam! :-) Még nincs vége ám! Megkérdeztem tőle, hogy Portóban hol lehet kagylót venni, mert Lisszabonban nem kaptam, erre visszakérdezett, hogy kicsit vagy nagyot szeretnék? - majd elém tett egy rakás kagylót, hogy válasszak! Kiválasztottam egy szép nagy kagylót, amit ki is fúrt és még madzagot is adott hozzá! Annyira kedves és segítőkész volt, nem is találtam szavakat! :-)

Kiválasztottam az ablak melletti ágyat, gyorsan lepakoltam és elindultam a várost felfedezni. Megvettem a metrójegyet másnapra, hogy reggel ne kelljen azzal bénáznom és leírtam a menetrendet is, hiszen a városból kifelé csak félóránként járt a metró. Most azonban befelé igyekeztem a Bolhao metrómegállóig, ahonnan egy kis sétával ízelítőt kaphattam Portó belvárosából. Rögtön azulejo díszítésű templomokba botlottam, mily meglepő! :-)

Végigsétáltam az egyik utcán, ahol hömpölygött a tömeg, elvégre szombat délután volt, a város tele turistákkal és helybeliekkel. A portugál dizájnerek is tudtak érdekeset alkotni, mint például a Via Catarina bevásárló központ homlokzatán látható kék színű himbilimbiket. :-)

Azon már meg sem lepődtem, hogy Portóban is jártak a cuki kis villamosok, itt éppen piros színben.

Portóban is megtaláltam a katedrálist, ami nagyon hasonlított a lisszabonihoz...

Porto élettel teli, izgalmas város benyomását keltette, de valahogy én akkor ott nem erre vágytam. Túl sok ember hömpölygött az utcákon, túl sok turistába botlottam, én pedig most nem ezért jöttem. Kicsit tömegiszonyom lett és akkor tudatosult bennem, hogy ez zavart Lisszabonban is. Nem is volt kedvem a városnézéshez, nem akartam a kötelező Porto fotókat begyűjteni, csak bóklásztam, amerre a lábam vitt. Aztán el is döntöttem, hogy inkább visszamegyek a szállásra, elvégre másnap már kezdődik a gyaloglás, erőt kell tartalékolnom.

Visszafelé a metrón azon gondolkodtam, hogy vajon érkeztek-e újabb zarándokok az alberguébe vagy csak ketten leszünk az addig még ismeretlen franciával? Hm, izgalmas kilátások... Bedugtam a kulcsot a zárba, a kapu kinyílt, ... és ott találtam a kertben a franciát. Senki más nem érkezett aznap. Bemutatkoztunk egymásnak. Michel napbarnította peregrino visszafelé haladt Santiago felől és már több napja itt parkolt Portóban. Le Puy-ból indult, majd végigjárta a klasszikus El Caminót, azaz a francia utat, ezután elsétált a világ végére Finisterrébe, majd Muxiába, onnan pedig vissza Santiagóba, majd végül Santiagóból gyalogolt le Portóig. Mindezt három hónap alatt. Beszélgetni kezdtünk, aztán megbontott egy öveg bort. Akkor ittam először igazi finom portugál vörösbort, de nem utoljára! :-) Michel elmondta, hogy Muxiában a magyar alberguében is eltöltött néhány napot, ahol nagyon jól érezte magát. Ott volt Balázs és persze Norina is, aki megtanított neki két magyar kifejezést. Az egyik a "köszönöm" szó volt, a másik pedig egy bizonyos mondat, amin egy kissé meglepődtem... :-) Vicces volt a kiejtése, de még inkább a kérdőmondat maga.. :-) A lelkemre kötötte, hogy mindenképp menjek el Muxiába, mert gyönyörű hely és feltétlen adjam át üdvözletét Norinának és Balázsnak. Nem volt nehéz megígérnem, mert amúgy is ez volt a tervem, így viszont már bizonyos küldetéstudattal mehettem, hiszen egy üzenetet vittem. :-)

Aztán nagyon sokáig beszélgettünk. Érdekes, hogy neki is jó humora volt, mint ahogy a négy évvel ezelőtti utamról megismert másik francia pasinak, Fabrice-nak is. Na és persze mindketten jól beszéltek angolul... Michel járt már Magyarországon és persze Budapest neki is nagyon tetszett. Régebben sertés farmja volt Bretagne-on és többször járt Magyarországon valami disznó konferencián. :-) Megkérdeztem, hogy ismeri-e a mangalica disznót, de azt felelte, hogy nem. Hm, lehet, hogy nem is olyan híres a mangalica, csak mi hisszük azt? Próbáltam neki beazonosítani, hogy "olyan göndör a szőre, mint a te hajad", erre azt válaszolta, hogy "aha, szóval én egy disznóhoz hasonlítom őt?" Na ezen jókat vihogtunk! Sok mindenről beszélgettünk még, például tudta azt is, hogy az oroszok mikor mentek ki hazánkból és azt mondta, hogy ez nagyon fontos esemény volt egész Európának, nemcsak a magyaroknak. Valahogy de ja vu érzésem volt, mert négy évvel ezelőtt ugyanígy rácsodálkoztam arra, amikor svájciak és írek jól értesültségükről tettek tanúbizonyságot kis hazánk történelmét illetően.. Aztán még sokat viccelődtünk és egészen éjfélig beszélgettünk, a vörösbor pedig szépen elfogyott. Mit mondjak, nem feküdtem le túl korán, pedig másnap várt rám az ÚT! Buenos noches, Michel!

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr997891776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.